Skip to content


       Szűrés lista

A Hócipőnek is jutott 6 millió a BKV-tól

Nincs nap BKV-botrány nélkül.

Egy újabb remek szerződés látott napvilágot, mintha nem lenne elég agybajos a többi is.

Kárpáti Miklós, a Hócipő egyik alapítójának cége, a Pont Ez Kft. az elmúlt két évben hatmillió forintot kapott a BKV-tól imázsnövelésre, továbbá PR-cikkek megjelentetésére.

(kattintva nagyobb)

A már sokszor képbekerült Hócipő "magazinban" egyetlenegy BKV-val kapcsolatos dolog jelent meg: egy kétoldalas, viccesnek szánt izé 2008.11.05-én. Pár példa, a többi itt.

Címkék: mszp bkv botrány pofátlan

Tehetséges MSZP-s fiatalt Józsefváros élére!

Józsefvárosban november 22-én új polgármestert választanak, mert a régi, Csécsei Béla (az SZDSZ színeiben választották meg, de július közepén kilépett a pártból, és azóta függetlenként vezette a városrészt) egészségügyi állapotára hivatkozva lemondott.

"A politikus közölte: tavaly októberben eltört a lábszárcsontja. Az orvosok az operáció során 18 csavarral és két vaslemezzel rögzítették a csontokat. Gyógyulását a jobb lábra való átterhelés miatt a csípőcsontja is megsínylette, amelyet szintén műteni kell majd. "Ezekkel a lábakkal nem lehet napi 8-12 órát rohangálni" - fogalmazott."

 

 

A Népszava információi szerint viszont az SZDSZ szólította fel lemondásra a polgármestert. A lap szerint a pártból Csécsei tudomására hozták: ha nem mond le a polgármesteri posztról, akkor a kerületi képviselő-testület - az SZDSZ és a Fidesz szavazataival - feloszlatja magát a szerdai ülésen.

A Magyar Hírlap új infókkal szolgál: "Nyomozást indított a rendőrség a Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt.-vel (Rév8) kapcsolatban" ... "Az átvilágítók arra jutottak, hogy a befektető Futureal csoporthoz került egyes ingatlanok miatt az önkormányzatot összességében hárommilliárd forint bevételkiesés érhette, mert nem a piaci árnak megfelelő értéken adott túl rajtuk."Hm-hm, volt már ilyen......

Szóval ki tudja, mi az igazság, miért mondott le Csécsei...majd megtudjuk. Vagy kutyasétáltatós, mankós fotók lesznek róla a Blikkben, vagy kikockázott fejűek a Magyar Nemzetben. :-)

Címkék: budapest mszp

Dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával

Remek írás, változtatás nélkül tesszük közzé. Lehet emészteni, gondolkodni. (Nagy szarban vagyunk ...)

"A nyugdíjvita során mindenképpen szükség van a legtöbb, eddigi hozzászóló által elfogadott tétel megkérdőjelezésére. Ezek a következőek: A nyugdíjrendszer jelenleg fenntartható, a távoli jövőben keletkező problémák megelőzése érdekében kell beavatkozni. A mostani nyugdíjasok szerzett jogai sérthetetlenek, jogbiztonságra hivatkozva reformok során hosszú átmenetet kell biztosítani, ami a fiataloknak aránytalanul kedvezőtlen. A mostani nyugdíjasok megérdemlik a részükre juttatott ellátásokat még hitelből is, hiszen rengeteg járulékot fizettek, végigdolgozták az életüket, felnevelték a mai járulékfizetőket, és fiatalon ők is nagyvonalúan gondoskodtak az öregekről.

Nézzük mi a valóság: A nyugdíjak jelenlegi szintje már most sem tartható fenn. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évek költségvetési törvényeit, látjuk, hogy gyorsuló ütemben folyik a források átcsoportosítása a nyugdíjkasszába minden más területről. A leglátványosabb az egyészségbiztosítási kasszából történő átszivattyúzás, a járulékbefizetések arányainak megváltoztatásával és a GYED-re jutó nyugdíjjárulék átemelésével a nyugdíjkasszába. Ebben a helyzetben nem lehetséges olyan reformot végrehajtani, mely érintetlenül hagyja a jelenlegi nyugdíjakat, kizárólag a jövő nyugdíjasait hozza kedvezőtlenebb helyzetbe. Már csak azért sem, mert a sokat hangoztatott érdemek sem adnak erre okot.

Szembe kell nézni nyugdíjasokra költött valódi kiadásokkal

A nyugdíjasokra fordított kiadások alatt nem csupán a nyugdíjasok havi juttatását értjük. Ez jelenleg kb. 2.850 milliárd forint. Ide kell számolni az egészségbiztosítási kasza háromnegyedét, a különböző utazási kedvezményeket, energia-ártámogatásokat, idősotthonok fenntartási költségeit. Fontos tudatosítani, hogy a nyugdíjasok ingyen kapják az alapvető közszolgáltatásokat. Összességében a költségvetés nagyjából 40%-a megy el a nyugdíjasokhoz egyértelműen köthető kiadásokra.

Kik azok a nyugdíjasok valójában?

A nyugdíjasok száma 3 millió felett van. Ebből kb. 780 ezer az úgynevezett rokkantnyugdíjas és 225 ezer megváltozott munkaképességű, egyéb rokkant. Ezeknek kb. a negyven százaléka már elérte a nyugdíjkorhatárt. Érdemes összevetni a feleakkora lakosú Szlovákiában néhány évvel ezelőtt 27 ezer volt a rokkantak száma. A szlovák számokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy ma Magyarországon maximum ötvenezer rokkant lehetne, tehát a többi rokkant igazából álrokkant, vagyis csaló. További döbbenetes adatokat is találunk, ha megnézzük az ONYF állománystatisztikai adatait. A mai 3 millió nyugdíjasból jelenleg kevesebb, mint 1,5 millió a korbetöltött öregségi nyugdíjas a többiek más címeken jogosultak nyugdíjra. Jelenleg 760 ezer nyugdíjas 60 év alatti. Széles körben elterjedt, hogy a nyugdíjasok sokat dolgoztak, azonban alig 490 ezernek van 40 évnél hosszabb szolgálati ideje, ami a 3 millió nyugdíjasnak kevesebb, mint egy hatoda. A szolgálati időről tudni kell, hogy nem a teljes munkával és adófizetéssel töltött éveket jelenti, hanem a mai nyugdíjasoknál beleszámít ebbe a tanulás egy részének az ideje, sorkatonai szolgálat, a munkanélküliséggel eltöltött idő. A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.

A nyugdíjasok annak idején gondoskodtak az idősekről, tehát a mai fiatalok is kötelesek magas színvonalú ellátást nyújtani, akár hitelből is?

1970-ben a nyugdíjasokra a nemzeti össztermék töredékét költötték, mint ma. Az akkori idős emberek szó szerint nyomorogtak, rendkívül szerényen éltek, az idősek jelentős része nem kapott járadékot. Még 1990-ben is a nyugdíjba vonuló 60 éves ember az átlagkeresetének a 60%-át kapta nyugdíjként, míg 2008-ban már 103%-os helyettesítési ráta is előfordult.

Címkék: válság

Szerénység, őszinteség meg 6-7% ...

"Az SZDSZ üdvözli az Országos Választási Bizottság szándékát, mely az ajánlószelvények jelenlegi gyakorlatának gyökeres átalakítását célozza. Több alkalommal is meggyőződhettünk arról, hogy ez a rendszer nehezen átlátható, egyes elemei esélyegyenlőtlenséget teremtenek, és visszaélésekre adnak lehetőséget – ezért javasoltuk egy válaszborítékos rendszer bevezetését." - szdsz.hu

Az OVB a júniusi európai parlamenti választás tapasztalatairól készített országgyűlési beszámolójában foglalkozott az ajánlószelvények kérdésével, és megerősítette a 2006-os választások után megfogalmazott álláspontját, amely szerint az ajánlószelvények rendjét el kellene törölni, és azt egy kauciós megoldással (letétbe helyezett összeggel, ami a bejutási küszöb átlépése esetén visszajárna) kellene kiváltani, vagy az érvényességet technikailag és jogilag jobban ellenőrizhető ajánlási ívekkel felváltani.

Ez a javaslat is tetszik a liberális srácoknak, meg az is, hogy az  OVB az ajánlószelvényekkel együtt egy megcímzett, díjmentesen visszaküldhető borítékot is küldene a választóknak, amelyben a választók postázhatnák a már kitöltött ajánlószelvényeket az OVB-nek.

Nekik tökmindegy, hogy kaució, vagy válaszboríték, mert "ez a módszer egyszerre jelentené a jelenleg fennálló problémák - mint a választókat fölöslegesen zaklató aktivisták, illegális adatbázis-építés veszélye, a nagy pártok "túlgyűjtő" gyakorlata és a gyűjtésre fordított költségek átláthatatlansága - megoldását, és hozna valódi változást az aktuális gyakorlat minimális átalakításával."

Jaj, hát az elmúlt 8 évben nem volt nem volt semmi gond a kopogtatócédulákkal? De most, főleg június 7-e óta máris gond és baj és eltörölendő?

Címkék: politika szdsz

Elégedetlenkedők, kuss!

"Azért lassan ideje lenne némi nemzeti önérzettel visszaszólni.

Mi az, hogy háborús újjáépítésre van szükség ebben az országban? Hát mit csinált ez az ország, tízmillió ember az elmúlt években? Talán nem dolgozott? Azt mondják, hogy pusztítottak a tanárok, az orvosok, a gépkocsivezetők és az eladók? Mi lett erőfeszítéseikkel?

Úgy emlékszik valaki, hogy hidakat bombáztunk le, vagy éppen fordítva, építettünk hidakat Budapesten, Dunaújvárosban vagy Kőröshegynél? Mi van az évente felépített több tízezer lakással, a bekötött internetkapcsolatok százezreivel, az üdülési csekkel újra nyaralók tömegeivel?

Címkék: mszp gyurcsány

BKV, a színfalak mögött (VI.rész) - Exkluzív

Megkövetem Demszkyt, igaza volt.

Ez az egész egy óriási konspiráció.

Egy rohadt nagy, maffiaszintű ügy, amiben mindenki benne van buszsofőrtől felfelé.

Az Index jóvoltából már bejárta a netet a BKV-górék pénzes listája, amin gyönyörűen össze van szedve, ki milyen szerződéssel/jogcímen mennyit kapott.

Ám nem lenne Abszurdisztán, ha csak ennyiről lenne szó.

Nem, van itt más is.

A listán van három ember, aki évek óta a nagy semmiért kapja a fizetését.

Bársony László, Drajkó Imre, Drégeli István csak alibimunkások.

Címkék: bkv botrány

Álomrandi Cével

Nu, zeroval kb. ott tartunk, hogy már a fene sem akar cigókról posztot írni, mert minek? Kb. csak ugyanazokat a közhelyeket tudnánk pufogtatni, sajnos. Tudjátok, van az olyan típusú ember, ki úgy nyomatékosítja a mondani valóját, hogy bazzmegel a mondat végén, de ha túl gyakran csinálja, akkor csak azt éri el, hogy lesurmózzák. Úgyhogy most kicsit várunk a bazzegolással mi is, hátha olyan történik, amit tényleg megillet. Komolyan mondom, lassan ott tartunk, hogy a fényes nappal Pesterzsébeten agyonrúgdosott bácsi már nem is hír, és az emberből csak annyit vált ki, hogy ingatja kicsit a fejét egykedvűen.

Igazából az sem egy breaking news, ha elmesélem Nektek, hogy megint van egy új, felkapott kisribink, aki minden követ megmozgat a sajtóvisszhangért. Viszont az ilyen kis Koszfészkek szennyét annyira szeretem kiteregetni, hogy ihajj. Persze tudom, a bulvármédia is szereti,  viszont ők csak azért, mert azt hiszik, hogy nekünk ez érdekes. Szerintem csupán szánalmas a MAGÁNéletet közszemlére tenni, dehát nem én dolgozom olyan szakmában, ahol az ismertség és az ismeretség a világ.

A képen látható leányzónak viszont ez a deszka jutott, ő ugyanis modell! Ezzel a testtel! Persze ne legyünk rosszindulatúak, lehet csak akkor kapta el/le pont a paparazzi, mikor rajta volt egy plusz ötös(?). Mondjuk fejre sem egy 18 éves chivas, de szódával elmegy. Mindenek ellenére őt is fotózta a Playboy. Igaz, ahol Cini és Liptai Klaudia is bekerülhet a világ vezető férfimagazinjába, ott nem lepődünk meg már túl sok mindenen. Tőlünk keletre, a lesajnált Románia pop duója a Cheeky Girls pl. így strandol. Nem összehasonlítás képen, csak egyszerűen kb. az ilyen testnél kezdődne egy modell jó esetben...

Szóval a hölgy itt Fogarassy Mariann, és nem azért nem szimpi, mert randácska néha és szépként adják el, azért nem szimpi, mert ennyi elég, hogy eladják. Az "ennyi" mindössze annyit jelent, hogy fényképekre ugrál be híres focisták mellé.

Ugye ő volt az a lány, kit közösen fotóztak Beckhamel, -mikor itt járt a Milan edzőmeccselni- hogy aztán a sok kamu storyval, hírverést csináljanak neki, és megkavarják a szart szerencsétlen focista körül.

"Amikor megtudtam, hogy Budapestre jön a Milan, azonnal elkészítettem a stratégiát – mesélte a Borsnak Mariann. – Megrendeltem a csapatot támogató világcég hivatalos Ronaldinho mezét, majd kiderítettem, hol és hogyan tölt el tíz órát a magyar fővárosban a csapat. Úgy láttam, csak a mérkőzés után lehet esély a találkozóra. A parkolóban észrevettem egy olasz stábot, majd „véletlenül”, a szemük láttára elbotlottam a kábeljeikben. Készségesen oda ugrottak hozzám, és az eredmény: egy zöld karszalag, amellyel mindenhová a Milannal mehettem, csak a buszra nem szállhattam fel. Igaz, a magyar biztonságaikat még meg kellett győznöm, hogy joggal viselem a megkülönböztető jelet. A csapda pedig működött! Előbb David Beckham, majd Ronaldinho sétált bele. Azonnal megtetszettem neki. Amikor kértem tőle egy közös fotót, David szorosan átölelt, s végre mosolygott! Amikor a biztonságiak el akartak tessékelni, nem engedte nekik, intett, hogy maradjak mellette. A brazil Ronaldinho elcsodálkozott a magyar lány szépségén, s még ő köszönte meg a találkozást. Úgy köszöntek el a fiúk: a viszontlátásra. S erre van is remény! Meghívtak jövő héten Milánóba a csapat bulijára és  jövő héten pont Milánóban dolgozom. Repülök Becham után!"

Címkék: bulvár

Farkas Péter havi 200 ezret kap - az államtól

Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót 2008 novemberében első fokon öt év letöltendő fegyházbüntetést szabtak ki, bűnsegédként elkövetett kábítószerrel való visszaélés miatt.

Péter és testvére pedig a tárgyalásról egyszerűen kisétáltak és eltűntek. A tesót elfogták, Péter ellen azóta is nemzetközi elfogatóparancs van kiadva. Állítólag Thaiföldön élvezi a napfényt és a tengert.

De vajon miből élnek?

A sajókazai-ügy újabb fordulata

Bocsánat az erős reggeli kezdésért ...

A sajókazai "lógós gyerekek" ügye természetes tovább gördült. Előre szólok, ez van, ez egy ilyen ország ... kár pattogni meg idegeskedni.

Kezdésnek a hétfő reggeli Mokkából egy kis helyszíni riport, majd a sajókazai általános iskola igazgatója és legvégül a TASZ-os fickó:

Címkék: társadalom abszurd

Válságkommunikációs tanácsadói szerződés a BKV-nál

50 millió forintunkba került, a csepel.info szerezte meg.

A félreértések elkerülése végett:

A BKV abban az időben tanácsadó céget, a Kornusz Kft.-t bízta meg a kommunikációs feladatokkal. Nekik összesen 50 millió forintot fizettek. Persze emellett van BKV-s kommunikációs igazgató, van BKV-s sajtóosztály, vezetővel együtt.

Az első két oldal a szerződés, a másik négy pedig az egyik ilyen megbeszélés emlékeztetője. Látszik, minden egyes forintért megdolgoztak:

Címkék: bkv botrány abszurd pofátlan


süti beállítások módosítása