Szerdán nosztalgiázhattunk egy picit, ugyanis a miniszterelnök úr felelevenítette a "NeaZemberekkelfizettessékmeg!" szlogent, természetesen a mai kor követelményeinek megfelelően.
"Orbán Viktor kijelentette: Magyarország még nincs kívül a veszélyzónán. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem fogják hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg."
Itt meg is állnék egy pillanatra, mert el nem tudom képzelni, hogy ha nem a Zemberek, akkor vajon a dzsungellakók vagy az ufók adójából fogják-e kifizetni például az ócsai lakóparkot, ami a Pénzcentrum óvatos becslései alapján is minimum 20 milliárdba fog kerülni. Ez főleg azért érdekes, mert a Balás Tamás, Nagy Márton által 2010 októberében készített MNB tanulmányból az derül ki, hogy a háztartások hitelállománya és ügyletszáma alapján 5,6 millió forintra becsülhető az egy devizaalapú (főként frank) hitelszerződésre jutó fennálló tartozás. Vagyis ez alapján könnyedén kiszámolható, hogy a 20 milliárdból úgy 3.500 bedőlt lakást/házat vehetne a kormány. De legyünk nagyvonalúak, vegyünk alapul magasabb hiteleket és kevesebb lakást, mondjuk 1.500 darabot vagy akár csak 1000-t. Ha nem Gabika-módra számolunk, még az is több, mint az Ócsára tervezett 500 vadiúj házikó, arról nem is beszélve, hogy a lakóknak nem kéne elköltözniük a megszokott környezetükből, családjuk és barátaik mellől...... Persze akkor kiesne a képből az építési vállalkozó, meg az egyik zsebből másikba tett áfabevétel, szóval túl egyszerű lenne, nem értünk mi ehhez. Sebaj, lépjünk tovább.