Skip to content


       Szűrés lista

Apu és anyu megy a börtönbe - Kávé helyett XXX.

Sajókaza. Emlékszünk: "Dugó" és a hírhedt áramlopási ügy januárból. (Itt és itt és itt és itt)
Most megint a figyelem középpontjába került ez a 3500 lakosú Borsod megyei település.

Egy család: apa, anya és 6 gyerek. Aput meg anyut a bíróság 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mert a gyerekek nem jártak iskolába. Szeptember 3-án kellett volna bevonulniuk a börtönbe, a gyerekek a nagyszülőkhöz kerülnek.

A gond a két nagyobb gyerekkel volt, az anyjuk szerint reggelente a gyerekek elindultak otthonról, de az iskolába már nem érkeztek meg. 3 éven keresztül (!).

Index, Munk Vera szolgáltat nekünk plusz infót is:


"Két gyerekkel van probléma, a 13 éves Annával és a 10 éves Adriánnal. Olykor bemennek ugyan az iskolába, de meglehetősen ritkán: a 2007/2008-as tanévben a lánynak 499, a fiúnak 324 óra igazolatlan hiányzása volt. Bár három év korkülönbség van köztük, mindketten másodikosok."

Három év alatt a családot többször figyelmeztették a hiányzások miatt, és pénzbüntetést is kiszabtak rájuk, de semmi sem változott. 


Az iskola feljelentést tett a gyámügyi hivatalnál, és értesítette az önkormányzatot és a családvédelmi szolgálatot. Többször beszéltek a szülőkkel, de a gyerekek továbbra is igazolatlanul hiányoztak. Ekkor figyelmeztették őket és ötezer forintos pénzbírságot kaptak, majd mikor ez sem használt, az ügyészség, majd pedig a bíróság elé került az ügy, és kiszabták a tíz hónapos börtönbüntetést - mondta Stefán László, Sajókaza polgármestere.

A 2008/2009-es tanévben a sajókazai általános iskolában a 300 gyerek 12 000 (!) igazolatlan órát hozott össze. Illetve a 300 gyereke csak egy része ...

Ennyi a történet a korrekt RTL-es hírben.

No, de a Népszabi ... ők megmutatták, hogyan kell objektíven tájékoztatni!


"Majdnem másfél évre börtönbe zárnak egy roma származású szülőpárt, mert két gyermekük kerülte az iskolát. Példa nélküli Magyarországon, hogy az apának és az anyának egyszerre kelljen bevonulnia."

10 hónapból máris "majdnem másfél évre év" lett, érdekes ....

"A családban hat gyerek van, közülük egy csecsemő még, három rendszeresen jár iskolába. A két idősebbnél merültek fel a gondok, még akkor, amikor alsó tagozatosok voltak: rendszeresen elindultak az iskolába, de nem érkeztek meg vagy a szünetben ellógtak."

Ismétlem, 3 éven keresztül ... minden reggel elindultak a kis drágák, még a házit is megírték minden este, de nem érkeztek meg. Abszolút hihető ...

A sztori remek, érdekes hogy az RTL nem említette a szülök etnikumát, a Népszabi már a első mondatba beleszőtte ... ilyenkor le lehet írni, hogy romák?!

Kötöttünk fogadást, hogy ki csap le a témára először: Kolompár? Horváth Aladár? Gusztos? Mohácsi? Helsinki Bizottság? TASZ? (Sajnos nem a TASZ-re fogadtam ...)

(A TASZ most nem nehezményezte, hogy a Népszabi néven nevezte az illetőket, nem úgy mint az éjszakai mulatozóknál Esztergomban.)

A TASZ ugyanis kérvényt adott be:


"A két gyerek valóban igen sok igazolatlan hiányzásának az oka elsősorban nem a szülők kötelességszegése volt, hanem az, hogy a két gyermek folyamatosan nagyon rosszul érezte magát az iskolában.

Valószínűsíthetően roma származásukkal kapcsolatban is összefüggésben gyakran voltak kitéve hátrányos megkülönböztetésnek, sőt, nem egyszer komoly fizikai atrocitásoknak is. Anélkül, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is bagatellizálni akarnám a joggyakorlat által valóban következetesen büntetni rendelt cselekményt, azt gondolom, hogy minden körülményt mérlegelve a konkrét eset társadalomra való veszélyessége elenyésző" - fogalmaz az ügyvéd a kérelem indoklásában.

Első gondolatom, hogy vajon milyen lehet a sajókazai általános suli etnikai összetétele, mert nem vagyok biztos benne, hogy manapság oviban, suliban - főleg Borsodban - ki is a kisebbség ... Főleg ha megnézzük a romák és a magyarok korfáját ...

Herczog Mária szociológus is úgy érezte, hogy van mondandója az ügyben! Tessék: 


"Botrány, hogy megtörténhet ilyesmi. A középosztálybeli szülők sem mindig tudnak mit kezdeni egy lázadó éveiben lévő tizenévessel, de emiatt talán mégsem kéne őket börtönbe zárni.

Ha valamiért ennyire nem szeretnek oda járni a gyerekek, a szüleik börtönbüntetésétől sem fognak iskolába menni. Ebben az esetben megkerülhetetlen az iskola felelőssége is.

Azért nem járnak a gyerekek, mert a szüleik rosszat akarnak nekik, szándékosan nem engedik őket tanulni? – kérdezi Herczog Mária.

"Lázadó tinédzserek", "megvert roma gyerekek a suliban", "rosszul érezik magukat" a kis drágák a suliban!

Bmeg TASZ, bmeg Herczog!
Én is szarul éreztem magam a suliban, én is szívesen játszadoztam volna  GI Joe-immal otthon, engem is vertek meg a nagyobbak az iskolában, és is lázadoztam, DE mégsem hiányoztam egyetlen egy órát sem igazolatlanul!

Amúgy mindenki pontosan tudja, ha TE elmentél volna reggel iskolába, aztán délután felhívják anyukádat vagy apukádat a suliból, hogy nem voltál aznap iskolába ... vagy ezt megcsinálja a gyermeked ... vajon mit kaptál volna otthon?

A szülők valami egészen elképesztőek:
"A szülők egy idő után azt kérték, mondta az iskolaigazgató, hogy gyermeküket mentse fel az iskola alól azzal a hivatkozással, hogy nincs kedve iskolába járni." - mondta a suli igazgatója.

A háromnégyzetes Berrick a következőt kívánta megosztani az eset kapcsán:


"Falun laktam, általános iskolás lévén én is megpróbáltam ellógni egy órát a suliból. De mivel falu, azonnal kiderült, és mire hazaértem, apám a kapuban várt.  Köszöntünk egymásnak, majd kaptam egy akkora pofont, hogy 3 méteren belül nem álltam meg, majd összerogytam.
Ezt azért mert a tanár hazatelefonált nekünk, hogy rosszul lettem-e mert nem voltam ott az utolsó órán.

A "bassza meg" és "rohadt kölök" még egy óra után is visszhangzott az utcán. Mert falu és a magyar embernek számít, mit mondanak róla vagy a gyerekéről." 

Mivel a TÖRVÉNY szerint 18 éves korig KÖTELEZŐ iskolába járnia a gyereknek! Ha tetszik a suli  a gyereknek, ha nem ...

Még mielőtt Herczog Mária vizionálná a fasiszta magyar bíróságot, akik a lázadó tinédzserek szüleit egyből letöltendő börtönbüntetésre ítélik, beszéljen a TASZ ügyvédjével, Deák Dáviddal: 


"A bírónak nem volt nagy mozgástere. A család ellen évek óta eljárást indít a sajókazai jegyző a két gyerek iskolai igazolatlanjai miatt.

Első alkalommal felfüggesztettet, másodjára közérdekű munkát szabott ki rájuk a bíró. Mivel a helyzet nem változott, a gyerekek továbbra sem jártak iskolába, a harmadik tárgyaláson már letöltendő börtönt kaptak.

A család a sajókazai Sólyomtelepen lakik. Mint legtöbben az itt élők közül, víz és csatorna nélküli házakban, kikötött villanyórákkal, hosszú évek óta – munkalehetőség híján – segélyekből tengődnek. A legkisebb gyerek anyatejes kisbaba még, de az anyja börtönbe vonul, így idő előtt el kell tőle választani. A hat gyermeket a nagyanyjuk vonta gyámság alá."

Vagyis a 3 eljárás (!) során sem fogták és vitték el a gyerekeket a suliba, miközben az apa munkanélküli, az anya meg otthon van GYES-en ... éppen belefért volna hogy reggel elviszik a pulyákat a suliba.

A durva, hogy a sajókazai "Dugó" áramlopása ügyében ugye Sólyom Lászlótól kértek kegyelmet, most megint ezt teszik.
A köztársasági elnök döntéséig az igazságügyi miniszternek jogában áll felfüggeszteni a büntetés végrehajtását, ezért a TASZ a kegyelmi kérvényt Draskovics Tibornak is elküldte.

Hát nem!
Mindenki sír, hogy a romák egyetlen járható útja a felemelkedéshez a tanulás! Ahhoz pedig iskolába kell járni. Ahol  a következőket kapnak: térítésmentesen étkezést, napközis tanulószoba, nyári étkeztetés, a Vöröskereszttől ruházati támogatást. Tényleg csak EGY, egyetlen dolguk van: bemenni minden reggel. És nem ... még ezt sem! Amúgy is kötelező iskolába járni, úgyhogy eleve nem is értem ...

Harmadik világbeli videónak tűnik, de ez Borsod, Sajókaza:


Amúgy HA még járnak is iskolába, az sem garancia semmire.

A neten elterjedt "Egy tanár leve" következik: 

"Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre.
Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap,hogy hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!

Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm.

Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.

1. osztály félévi értékelése (2008/09):

Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek.
Szaguk alapján - nem félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.)
A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye.
A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja.
A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat.


Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni.
Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben.


Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást.
A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.
Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt.
Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen.
Nem figyel fel a saját nevére!
A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat.
A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t.
Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben.

A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!!"
 

Szavazhatsz is:

 

Címkék: társadalom pofátlan kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr921374639

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gazdasági bérgyilkos 2009.09.12. 16:09:48

Ahogy korábban már a zsebforradalomban is posztoltam róla, elgondolkodtatónak tartom a Zeitgeist által felhozott borzalmakat és az arra válaszolni próbáló idealisztikus Vénusz Projektet is. Nézzétek meg ezt a szeletet és gondolkodjatok el a minket érin...

Trackback: Mert máshogy működik 2009.09.11. 11:14:35

   Vastagbőrön olvasható a cikk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jurganov 2009.09.13. 23:48:19

@Mj: felneveli az állam-nyilván nem úgy mint most, hanem szigorúan ellenőrizve- ami persze szörnyű, meg embertelen, de ha így felnőtt fejjel belegondolsz és választhatnál, mit választanál? anyuval otthon, analfabétaként, valójában állatként felnőve akikre igazából ki lehetne és kéne adni a vadászengedélyt, vagy anyutól távol, de megkapva annak az esélyét, hogy felnőttként normális családot alapíts, és szeretetben neveld az esetleges gyermekeidet..

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.13. 23:49:27

@Mj: a gyerekek keresztes hadjárata az kb. olyan kísérlet volt, mint amiket Mengele végzett.

Viszont a kissé morbid hozzáállásom nyugodtan tekintheted szakmai ártalomnak :) ahogy kissé átköltve szól a régi Tankcsapda nóta: "rendszergazda vagyok, egy utolsó gyilkos" :D

@Jurganov: zaci = állami gondozás mármint? :)
tény, hogy ahol a gyerek csak mint csp-termelő egység van számontartva, ott ez megoldaná a problémát.

Kartal (rezervált) 2009.09.13. 23:49:49

@Mj: provokatív kérdés :P
add meg a császárnak ami a császáré... :D

egyébként mindkettő - persze ez nem lehet válasz, mert kizárólagos döntésre kérdeztél rá. hát inkább a rendesen dolgozó, normális körülményeket megteremtő anyákkal, családokkal lennék rendes - direkt nem írtam nemcigányt, mert a cigányok közt is van jóravaló ember, csak tapasztalataim szerint elég kevés, sajnos. lenne egy rakat potyautas a rendszerben, de talán gyarapodásnak indulna a normálisan élő nép is.
ha a cigányokat fenyítem, azzal nem érek el demográfiai robbanást, és most épp az kellene... csak nem így.

Jurganov 2009.09.13. 23:52:21

@Mj: ne humorkodjunk már, azért mert szegény pali állt ki a nyilvánosság elé és mondta, hogy" menjetek, terjesszétek a keresztényi szeretetet. foglyot ne ejtsetek" attól még tudjuk, hogy szegény fickó csak azt tette amit az asszony engedélyezett neki :D

amúgy ha nők irányították volna a történelmet akkor nem hadseregek lennének, hanem orgyilkos céhek :) gondolom láttál már 20-30 nőt összezárva munkahelyen....félelmetesek.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.13. 23:56:45

@Jurganov: viszont gyorsabban lemennének a konfliktusok, az is tény. az orgyilkosok meglepő hatékonysággal irtanak ki mindenkit, aki útban van :)

@Kartal (a dühös): egy rakat potyautas már most is van a rendszerben, tehát azon nem változtatna a dolog, viszont a potyautasok összetétele megváltozik, ha a csp-t ahhoz kötöd, hogy a családban legyen munkajövedelem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 00:13:23

@Jurganov:

Te jó ég, micsoda kommentdömping lett itt, így nem fogok tudni hajat mosni.:)
Ezért utaltam én a kiépített nevelszülői rendszerre, ugyanis az állami gondozás teljesen mindegy, hogy ellenőrzött-e vagy sem, borzalmas, és egyáltalán nem jelent kiutat, mert a szeretet megléte nem ellenőrizhető.:( Hivatásos nevelőszülő viszont most sem lehet akárkiből, és még az sem jelent garanciát.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 00:17:29

@ylion:

"a gyerekek keresztes hadjárata az kb. olyan kísérlet volt, mint amiket Mengele végzett."

Khm, Mengele tudatosan volt szadista. A nem túl jó viszonyok között élő srácok szülei viszont jót akartak a gyerekeiknek - ezt a fanatikus hitet valószínűleg nem nagyon érti meg egy nem töri szakos mai ember -, plusz nem is tudhatták, hogy még Egyiptomban elrabolják őket, és eladják rabszolgának.:-/ Egyébként ez a fanatikus hit most is jelen van, csak inkább a muszlimok körében, nem is véletlen, hogy a modern keresztes hadjáratokat ők vívják a Nyugat ellen.

"Viszont a kissé morbid hozzáállásom nyugodtan tekintheted szakmai ártalomnak :) ahogy kissé átköltve szól a régi Tankcsapda nóta: "rendszergazda vagyok, egy utolsó gyilkos" :D"

Öhh, jössz blogtalira? Mert ha igen, hozom az önvédelmi fegyvereimet.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 00:18:16

@Kartal (a dühös):

Igen, szerintem én is így döntenék. Köszi, hogy válaszoltál, csak kíváncsi voltam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 00:23:04

@Jurganov:

Hát, Orbán pápa bizony kb. 2 méteres, nagyszakállú, lovagnak való pacák volt, ráadásul elég határozott akarattal.:) (Egyébként akkor még nem is tudhatta, hogy micsoda folyamatot váltott ki a clermonti beszédében.)

Persze a mondás is úgy szól, hogy a férfiak a világot akarják uralni, a nők csak a férfiakat.:)

Naná, hogy veszélyesek. Hihetetlen taktikusak/intrikusak tudnak lenni, a beszédjük mellett szóhoz sem juthat egy pasi, ráadásul még szervezni is általában jobban szoktak tudni. Szerintem sokkal kegyetlenebb és egy kicsit tökéletesebb lenne a világ színtiszta (azaz nem a háttérben megbújó) női irányítás mellett.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 00:24:11

@ylion:

Erről a potyautas szóról mindig a Molnár Lajos, a "kevés beteg a jó", meg a vizitdíj jut az eszembe.:-/

Jurganov 2009.09.14. 00:42:15

@Mj: a szeretet megléte...nos, a szeretettől még éhen lehet halni. én amellett tenném le a voksom, hogy állami gondozás. persze normális nevelési stratégiával. nem nevelőszülőkkel, hanem 20-30 gyerekkel egyben történő foglalkozás, csoportszellem kialakítása, etika, stb. sokkal több lehetőséget biztosít a gyereknek mint az olyan szülő aki elgépezi a kajája árát, nem törődik vele, stb. édesanyám szokta volt az ilyenekre mondani, hogy az ilyen nem anya, hanem csak egy szülő nő.

két barát beszélget:
-megegyeztünk az asszonnyal, hogy minden fontos kérdésben én döntök, a lényegtelenekben meg ő.
-és?
- ha hiszed ha nem, 25 év házasság alatt egyetlen fontos dolgunk sem volt....

Robert Merle: Védett Férfiak?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 00:45:11

@Mj: tervezem, hogy az első oszlatásig maradok :)
már ha nem daráltok le addig tápszernek :)

a fanatikus hit ereje bizony csodákra képes, többszörös túlerőt is képes megfutamítani. viszont azért a gyermekek romlatlanságára alapozni egy hadjáratot, az azért nem biztos, hogy ép elmére vall. a vezetők részéről mármint, akik az egészet kitervelték. tény, hogy nyilván a gyerekek fel sem fogták, mit is kérnek tőlük; csak mentek ahogy szüleik kérték őket. hasonló szintű fanatizmus leginkább a kollektív öngyilkosságra alapozó szektáknál figyelhető meg, bár az nem ennyire látványos :D

Mengele tudatos szadizmusa tényleg más stílus, viszont bennem pl. nagyjából azonos szinten keltett döbbenetet, innen a párhuzam :)

reKorrekt 2009.09.14. 07:57:04

@Mj: Mindegy hogy magyar vagy cigány akar 4-5-10 gyereket felnevelni, ha a magyar anyuka nem tudja eltartani a 4 gyereket, akkor ő se szülje csak úgy bele a világba, a 'közösbe'.
Ezáltal talán kialakulna végre a társadalommal szembeni felelősségvállalás. Bár a cigányok ezt pont le fogják szarni. Ha ezt bevezetik, abból hőzöngés és lázongás lesz részükről, amit remélem ugyanolyan keményen és jogtalan eszközökkel fognak leverni mint a Gárdistákat vagy a 2006-os esetnél a civileket (tudom, kizárt).

f.m.j. 2009.09.14. 08:07:22

@laspalmas:

Szerintem ez több, mint felháborító, meg fogod látni, hogy szépen át fogjuk adni az országunkat a cigányoknak, onnantól pedig szabad préda lesz...

f.m.j. 2009.09.14. 08:31:17

@Horizont:

Lesz itt még gyönyörű etnikai tisztogatás, faji alapon, leszünk/vagyunk/voltunk saját országunkban hontalanok, és bújdosók...

és melyik becses szónok volt az?

LMPVS-nál előrevenni!

fokabacsi 2009.09.14. 11:01:05

@ylion: Te , Én ebben a Mengele dologban sem hiszek már. Volt aki megjárt három haláltábort gyerekként , és még mindig él. Most akkor, hogy is van ez??

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 12:13:43

@Jurganov:

Bocs a kései válaszért, csak a tegnap este nem úgy alakult, ahogy terveztem.

Természetes, hogy minden példát ki lehet sarkítani, ennek alapján egy ellenőrzött állami gondozás is jobb, mint egy minden anyagi feltétellel rendelkező szülő, aki csak épp a gyerekével nem törődik, viszont én nem erről beszéltem. A mai állami gondozás egyszerűen siralmas, és a lehető legjobb formáját sem kívánom senkinek, hiszen a szülőket akkor sem tudja pótolni. Ennél tehát jobbnak kell lennie a hivatásos nevelőszülőnek azért, mert egyrészt nem lehet az bárki - játékgépezők kizárva -, másrészt biztos, hogy megvannak az anyagi feltételei ahhoz, hogy eltartsa a gyereke(ke)t. Ráadásul az istenadta gyereket még sokkal nagyobb eséllyel szeretni is fogja, ami az állami gondozottaknál gyakorlatilag mindig "hiánycikk".

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 12:17:17

@ylion:

"tervezem, hogy az első oszlatásig maradok :)
már ha nem daráltok le addig tápszernek :)"

Attól függ mennyi a testzsírarányod.:)

"a fanatikus hit ereje bizony csodákra képes, többszörös túlerőt is képes megfutamítani. viszont azért a gyermekek romlatlanságára alapozni egy hadjáratot, az azért nem biztos, hogy ép elmére vall. a vezetők részéről mármint, akik az egészet kitervelték."

A vezetők egyfajta zarándoklatnak fogták fel, ami ráadásul garantálta a hitük szerint, hogy a Mennybe kerüljenek. Durva, de akkor ez teljesen normális dolognak számított.

"Mengele tudatos szadizmusa tényleg más stílus, viszont bennem pl. nagyjából azonos szinten keltett döbbenetet, innen a párhuzam :)"

Én azért jobban ledöbbentem azon, hogy miről kaphatta az első dán király, Kékfogú Harald a ragadványnevét.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 12:20:00

@reKorrekt:

Ejj srácok, miért értetek ennyiszer félre...

Na még egyszer. Azt mondtam, hogy ha a magyar anyuka tisztességesen akar fölnevelni 4-5 gyereket, és megteheti, hadd maradjon már otthon, és támogassák már ezért.

"Ha ezt bevezetik, abból hőzöngés és lázongás lesz részükről, amit remélem ugyanolyan keményen és jogtalan eszközökkel fognak leverni mint a Gárdistákat vagy a 2006-os esetnél a civileket (tudom, kizárt)."

Ebben az esetben csak a nicked korrekt, a rendőrségtől ne várd ezt.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.14. 12:24:02

@fokabacsi:

Öhh, hogy jön a terhes nőkön kísérletező Mengeléhez az, hogy ki hány haláltábort járt meg?:) Egyébként szól róla egy NS-szám is, és nagyon büszkék a szaktudására a hungarista és a náci gyerekek is.
Amúgy létezik Mengele nevű traktor is, múltkor láttam is egyet Erdélyben.:) (Ha jól tudom, valamelyik tesó alapította a traktorgyárat, mert magasról tojt arra, hogy ki mit gondol a névről.:))

Jurganov 2009.09.14. 12:41:11

@Mj: reggelt :)

ezért is írtam, hogy egy normális állami gondozás.a mai az nem normális, én is tudom. de ez az "addig szülök amíg birok, aztán majd felneveli valaki" ez nem megoldás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.14. 13:40:35

A 34 éves, budapesti Sztojka Csabát gyanúsítja a rendőrség a pesterzsébeti gyilkossággal. Igazi szimpatikus fiú.
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=287140

f.m.j. 2009.09.14. 14:04:51

@laspalmas:

úgyis kiengedik, mert fogyatékos szegényke...

húúú, de inkább nem mondok-írok semmit, mert tényleg igazuk lenne azoknak, akik azt mondják, hogy radikalizálódom, de olyan nehéz nem annak lenni...
A gadnai gyilkost is bolondokházában kellene akkor tartani, ja, hogy már nincs nekünk olyanunk...

belzebubó 2009.09.14. 15:38:43

Most kapok agyvérzést! Igy jár aki Klubrádiót hallgat! Moldova azt tagadja,amit leirt a miskolci könyvében:
Moldova a Klubrádióban Havassal beszélgetve TAGADTA, hogy a cigányokra utal. "HHH - halmozottan hátrányos helyzetű" - ez áll a könyvében, hiába mondta Havas, hogy a fejezet címében van,hogy cigókról ir abban a fejezetben,ott a "cigány" szó, Moldova ismételten TAGADTA, hogy cigányokra értette. Itt terrorban él már Moldova is,hogy amit leir,azt nem vállalja? Nem vállalhatja?
Az adást vissza lehet hallgatni.

f.m.j. 2009.09.14. 15:42:29

@belzebubó:

jaj, hol? Én nagy klubrádió rajongó vagyok, az Ötös c. műsor külön megérne egy misét, hogy milyen emberek vannak benne, de a Megbeszéljük mindent visz, Bolgárúrral.

Szóval Moldova nem vállalja fel... már meg sem lepődöm :(:(:(

belzebubó 2009.09.14. 15:54:07

@mókusfüles bukósisak: igen én is bulgárúrra várok épp utána jön szovjet úr,ha el nem alszom...biztos téma lesz Edelény ma a vágy uránál :)

belzebubó 2009.09.14. 15:57:01

@belzebubó: ma nem a vágy ura lesz hanem a Népszavás Dési-gyerek :( pedig Gyuri bá' rettegői és ahogy adja alájuk a lovat, pótolhatatlanok!

belzebubó 2009.09.14. 16:01:13

@mókusfüles bukósisak: tudod hétfőn szeánsz van az ATV-n,akkor Gyugyó arra készül és akkor van Dési :((
Komolyan szomorúak ezek a napok nélküle. Még a KR fóruma is nagyon jó,jobb mint a kaccsolat,mert sokkal többet náciznak és orbánoznak,igazi gyöngyszemeket lehet találni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 16:04:22

@fokabacsi: radikális újjászülető lehet a gyerek :) vagy csak simán hazudott :) simán elképzelhető, hogy nem volt annyi tényleges kivégzőtábor, mint terjesztik.

@Mj: egy tisztességes gyerek MÉG belehalna a testzsírarányomba, csak nemrég kezdtem el a magam módján a fogyást, hosszú még az út :) lehet a második blogtalálkozóig ezzel várnod kell :D

Mengeléről több kedves dal is szól, pl. ez is részben: www.youtube.com/watch?v=7nO0JFOEhJ8

dalszöveg itt olvasható hozzá: www.darklyrics.com/lyrics/slayer/reigninblood.html#1

@mókusfüles bukósisak: van, csak átnevezték. a mai neve Parlament.

f.m.j. 2009.09.14. 16:04:52

@belzebubó:

Az Orosz sok nekem már, aki homokos létére elvett egy nőt (Tóth Vali, szintén tudósító, újságíró, asszem) nem bírom a barokkos, sehova nem vezető kérdéseit, néha hosszabb, mint a válasz, vagy ez a zavarbaejtő taktikája, amivel megbénítja a riportalanyát, nem tudom, ez lenne a hazai újságírás csúcsa? :)

f.m.j. 2009.09.14. 16:09:06

@ylion:

ez az, A gadnai gyilkost a Parlamentbe, hátha megerőszakolná valamennyi léhűtőt, kinyomná a szemüket, levágná a lábukat, baltával fejbecsapkodná őket, és még ki is nyírná... akkor nemzeti hőst is csinálhatunk belőle, nem bánom :):):)

megvontam a határt körülöttem :)

@belzebubó:

tudom ki a Dési, egy fiatal pöcs, agyatlan Bolgár tanítvány..., olyan elfogult, hogy az csak na :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 16:18:52

@mókusfüles bukósisak: csak simán nem tud fogalmazni szegény. én is tettem fel ilyen barokk kérdéseket, csak kinőttem már :)

belzebubó 2009.09.14. 16:20:26

@mókusfüles bukósisak: Ja,Tóth Vali Londonban él,onnan tudósit abszolút elfogulatlanul,úgy ahogy drágabulgárúr,Dési vagy szovjet jozefina :) mindannyian a magyar újságirás kiválóságai!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.14. 17:02:30

Egy 13 és egy 10 éves gyerek hol lázadó még? Majd pár év múlva.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 17:07:26

@SzilvayG (dszg): hiba van a Mátrixban, hogy a 13 éves lány még nincs gyesen, Sedux a megmondhatója :)

@picur3ka: látom a "magánszemélynek" eszébe se jutott, hogy már az kiskorú veszélyeztetése, hogy olyan körülmények közé - már elnézést - 7 gyereket szartak a világra.

belzebubó 2009.09.14. 17:46:06

@picur3ka: hol élünk most komolyan? A biró az itélete miatt bűnszervezet tagja? Még a TASZ is azt mondta,hogy nem volt mozgástere a birónak az itélet jogos.Ki ez az állat?

"Cikkünk és egy kereskedelmi televízió reggeli műsorában elhangzottak alapján egy magánszemély feljelentést tett a Magyar Katonai Ügyészségen.

"Feljelentem a sajókazai ügyben eljáró ügyészt és bírót több rendbeli, bűnszervezet tagjaként elkövetett, kiskorú személy veszélyeztetésének bűntettében. A veszélyeztetett kiskorúak: a letöltendő szabadságvesztésre ítélt szülők hat, illetve más híradás szerint hét gyermeke. Kérem a nyomozás során a területileg illetékes jegyző és gyámügyi hivatalnok vétkességének - felbujtás, illetve mulasztás - feltárását is", áll a szerkesztőségünkhöz is elküldött levelében."

szabogyula 2009.09.14. 18:35:01

@picur3ka:
Na mégegyszer , mert ez a csattanó :
nol.hu/belfold/sajokazai_gyerekugy__feljelentik_a_birot
Feljelenti egy magánszemély az itéletet hozó birót és az ügyészséget , " kiskorú veszélyeztetése" miatt .
- Komment törölve -

szabogyula 2009.09.14. 18:35:59

@ostoba 8o:
Ja , a hozzászólásokat is olvassátok el .

f.m.j. 2009.09.14. 18:46:06

@belzebubó:

na, belehallgattam a Megbeszéljükbe, egy nénike szerint vissza kell szerezni az öregeket, de nem ám olyan butapopulistán, hogy x havi nyugdíjt vissza, nem, nem, szó nincs róla, kérem szépen az öregeknek elég lenne egy jó szó a politika részéről, hogy érezze az a nyugdíjas, hogy számon van tartva, hogy szeretve van...

Aszittem bepusztulok...

fokabacsi 2009.09.14. 18:49:53

@Mj: Csak azon egyszerű oknál fogva, hogy ugye aki munkára alkalmatlan volt,azt azonnal elgázosították.Illetve ezt állítja a zsidó kárpótlás-politika.

fokabacsi 2009.09.14. 18:53:20

@ylion: Egyszerűbb lett volna ha megmaradnak az Igazság-nál. Lehet nem lett volna annyi kárpótlás,de legalább nem lógna ki a lóláb.

picur3ka 2009.09.14. 19:45:50

@ylion:

Persze meg tegyuk hozza, hogy mire az egesz huza-vona lejatszodott, addigra most van itten vagy 4 gyermek, akinek a sorsan ez mar nem nagyon fog valtoztatni. Nekik megelhetesi gyerekgyartas, mindnek vagy 5-10. Kerdes: azokbol hany fog iskolaba jarni? Tippeket Integracio jeligere kerjuk, PO box: 000.

@belzebubó:

Ha en azt tudnam, hogy ki! A maganszemely nekem kicsit gyanus... Es tessek mondani, miert a katonai ugyeszsegen?

belzebubó 2009.09.14. 19:48:22

@mókusfüles bukósisak: A telefonálós nénike MSZMP-t mondott!!!Határozottan!Akkorát röhögtem,elszólta magát az öreglány.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 19:53:14

@fokabacsi: de akkor nem lenne miért sajnáltatni magukat 60 évvel később is, meg nem lenne ekkora zsarolás. az meg milyen már...

@picur3ka: pontosan. szerintem egy átlagosnál picit jobban élő családnak is közel lehetetlen feladat lenne 7 gyermeket felnevelnie, iskoláztatnia, nem hogy nekik...

azért a katonai ügyészségen, mivel rendőrök, bírók normál bíróság előtt nem kerülhetnek vád alá, az ő bűnvádi eljárásaikat a Katonai Ügyészség feladata lefolytatni. azesetben is így történik, ha normál bírósági feljelentést teszel, utolsó emlékeim szerint. de van jogászunk, ha tévednék, övé a feladat, hogy kijavítson.

@belzebubó: mondjuk szerintem Kádár forog a sírjában, amikor belegondol, mit csinálnak az utána jövők.

Marcellusca 2009.09.14. 20:00:15

@picur3ka: Hol a gyógyszerem?!
Ezt ép ésszel, magas vérnyomás nélkül már ki sem lehet bírni!
Mi az, hogy 16 hónap? Nem "csak" 10 hónapot kaptak? És egyszerre kellene bevonulniuk?
Ilyen csúsztatásokat!
Én úgy tudtam, hogy a bíróság egy hatalmi ág, nem pedig bűnszövetkezet. Szólok mán a volt pol. elmélet tanáromnak, hogy ezután ne így tanítsa!

Szegény gyereket el kell választani az anyjától. Ja! Lehet, hogy így tennénk vele jót. Normális tápszert kapna, nem pedig alkoholos, nikotinos anyatejet kellene ennie!

Ma téma volt a Mokkában.
Látta valaki? Linket tud valaki?
Mert én nem láttam, mert A Főnököt kellett oviba vinni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 20:08:13

@Marcellusca: a 16 az 16, a felfüggesztett 6 és a mostani 10 együtt. az még oké is lenne.
kb. egyszerre is kell majd bevonulni gondolom, mivel egy ügyben kapták a börtönt, ott meg nem szokás engedni. viszont sok mozgástere a bírónak nem volt.
feljelentették őket 3-4x azért mert basztak beküldeni a gyereket az iskolába? igen. akkor meg ezek a tételek vannak sorba. talán be kellett volna járni. pláne hogy mivel másodikosok voltak, még 4 teljes évig bent megkaptak volna mindent...

Oké, nem szép hogy el kell választani az anyjától a legkisebbet. De most köcsög leszek: segélyből élő családnál még 2 gyerek is merész ötlet, nem hogy 7... Mokkát nem néztem, mivel én meg reggel 6-ig melóztam, így aludni fontosabb volt :)

Marcellusca 2009.09.14. 20:19:27

@ylion: Én tudom, hogy miújság van, de a feljelentő, miért nem gondolja végig, mielőtt cselekszik?
Mindenki végigjárta a hivatalos utakat, nem maradt más, mint a letöltendő. Ennyi.
Mi nem segijjkébűl élünk, de nem lesz második gyerek. Eldöntöttük. Felelősen. Nem tudnánk megadni azt, amit szeretnénk és szeretne, úgyhogy marad A Főnök egyke. Pedig nem így terveztük.
De, hogy ezek a ... hova szülik?
"Ápgyuk, kápcsód lé á lámpát! Ezek a fínyre gyönnek!"

Megen OFF
Te, mint ámítógépbuzi, tudsz erre válaszolni? :)))
Tud valaki segíteni, hogy miként lehet a nick-emet kibővíteni?
Mindig kiírja, hogy már foglalt a név.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 20:27:49

@Marcellusca: igen, ezt a kérdést én is feltettem, csak kicsit alpáribban :D mármint a 7 gyereket hova...

a másik fele meg adatlap szerkesztése, ott a nicket átírod :)

fokabacsi 2009.09.14. 20:33:34

@Marcellusca: Mert a feljelentő is rokkant .Agyilag.De majd jól megasszák, hamis vád miatt, akkor meg lesz sértődve. Mert a bíró nem hibázott.A két fogyatékost meg sterilizálni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 20:38:59

@fokabacsi: azért abban nem lennék biztos. csak abban, hogy a katonai ügyészség elutasítja a beadványt. nem a bíró hibázott, hanem a szülők; de a katonai ügyészség ritkán indít hamis vádas eljárást, mivel a vádlónak is a katonai ügyészség alá kéne tartoznia ehhez. viszont kérhet polgári peres eljárást jó hírnévhez való jog megsértéséért.

Marcellusca 2009.09.14. 20:47:37

@ylion: Nem engedi átírni.
Mindig azt írja ki, hogy már foglalt (pedig illet még senksenem írt) vagy érvénytelen.

abandi 2009.09.14. 20:56:10

Az az áramlopásos Dugó Úr ír még egy szívhezszóló láválet, hogy példul:
Tizsdeld álamköztársasági
elnökúr!
Imígyen könyörgök, hogy legdzsen már elíg a bennünket sújtó nadzs adóterhekből és egyíb szekszuális mekszorításokbul!
Előre is köszönnyük a szíves hebegés-habogását!
A további gyümölcsöskertek virágozzanak nekünk!
insalah...

picur3ka 2009.09.14. 20:58:47

@Marcellusca:

Ird be maskepp, tegyel bele egy szokozt, hasonlo. Nem tul hosszu esetleg? El nem hiszed, mer van ez a hulye nickem, semmit nem fogadott el, amit akartam...

oszt begurultam.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 20:59:22

@Marcellusca: belőled akkor végtelensok van :)
de mi tudjuk hogy te vagy az igaz Marcellusca :)
@abandi: és kihagytad a klasszikusat, hogy "így görbüljek meg, ha..."

Sííva 2009.09.14. 21:00:37

@mókusfüles bukósisak:
Csak remélni merem, hogy a rendőrség nem az igazi tetteseket fogta el!!! Volt már rá példa nem egy.
Talán puskavégre kaphatják a gadnai rémet!!!!!!!!
Ilyeneket kellett volna ölni!!!
Meg Szögi Lajos tanár úr gyilkosai is megérdemelnék, mert úgy látszik, hogy a végén még azokat is kiengedik. És a miskolci fiatal lány... , a megerőszakolt és felgyújtott lány gyilkosa és az az1300 magyar akiket ők öltek meg nem fáj a kormánynak??
Csak az esemény, ha a magyar megelégeli és végre visszavág???
A sárszentmihályi polgármester kezdeményezését a halálbüntetés visszaállítására is leszerelték azzal, hogy nem jól voltak kitöltve az aláíró ívek.
Hibás személyi szám, név stb. Pedig aki aláírta
nem véletlenül tette oda a kézjegyét, és adta meg az adatait.
MIT TIPPELTEK, AZ AGYONRUGDALT FÉRFI TEMETÉSÉRE IS KIVONUL AZ EGÉSZ PARLAMENT???
Ő nem érdemli meg a nagy felhajtást mert csak magyar volt????
Most olvastam, hogy Tatabányán? egy fiút baseball ütővel vert meg egy 6 fős társaság.
Csak tipp, de milyen népcsoport jellemzője a csorda szellem?

Marcellusca 2009.09.14. 21:00:46

@abandi: LOL!

@picur3ka: Igyekszem valamit összehozni. :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 21:03:09

@Sííva: a kérdéseid költőiek, ezt te is tudod...
politikusok majd akkor foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, ha az övéiket kezdik el halomra ölni.

A gadnai rém Parlamentbe eresztése nem is tűnik rossz ötletnek...

Sííva 2009.09.14. 21:05:46

Ja és a "Kormány hallja az emberek szavát"!!
Nem ártana ha olvasni is tudnának!!!!!!
Talán eljutnának ide is, és észrevennék, hogy az emberek a végső elkeseredés határán vannak.
Ha átjutnak ......???????

Marcellusca 2009.09.14. 21:11:26

@ylion: Hát belőlem csak egy van, de nem engedi bővíteni.
Pedig nem is olyanokat akarok írni, hogy "fotelforradalmár" vagy "Ceed Kia Fa Somat". Sőt!
Húúú, most ugrott be.
De ezt most kipróbálom. :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 21:21:34

@Marcellusca: lehet nem gyüssz be a blogponthúnak, még annyira se mint mi :) de attól még egy és oszthatatlan maradsz :)

Marcellusca 2009.09.14. 21:31:52

@ylion: Nagyon úgy néz ki. :)))

Marcellusca 2009.09.14. 21:35:16

@ylion: Hurrá!!! Mégis összejött. :)

Horizont 2009.09.14. 21:49:56

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés):
"A moxonidin hatásos antihipertenzív szer. Hatását a központi idegrendszerre (CNS) hatva fejti ki."
Többre mégy ha kikáromkodod magad, csapkodsz egy kicsit , szidod őket, de csak szigorúan "gyerekmentes övezetben" :DDDD

Marcellusca 2009.09.14. 21:52:38

@Horizont: Tudom. Úgy kerestem ki. (Aszonták a gúgli a barátom.) :D
Amilyen hírek vannak, szükség van vérnyomáscsökkentőre. :DDDD

Horizont 2009.09.14. 22:25:26

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés):
Az én barátom is a gúgli.:DDDD
Nekem is mondták!Már közös barát is van.:))
Amúgy hogy gondolod?
Vastagbőrözöl-felnyomja a vérnyomásod, aztán moxonidin- az meg leviszi!
Ajaj kész hullámvasút!
Én inkább úgy szeretnék megverni valakit.....:))
Az jobban esne! Csak az a baj, hogy jelenleg a férjem van legközelebb.....:DDDDD

Marcellusca 2009.09.14. 22:30:06

@Horizont: Ó, nem hullámvasutazás.
Csak túlélési praktika. :)
Mert, ha nem szedek semmit, vagy felrobbanok, vagy úgy leszek, mint Te. Csak engem kirúgnak, ha megverem a kollégát. :DDDD
Úgyhogy, asszem marad a gyógyszer. :)))

Marcellusca 2009.09.14. 22:31:34

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): Ja, és mint írtam a nick-emben, ennyi "jó" hírek elviseléséhez már a gyógyszer is kevés.

Marcellusca 2009.09.14. 22:36:12

@Horizont: Há', millen embör az ijjjen? :D
Nem képes elviselni egy kis idegnyugtatót/vérnyomáscsökkentőt sem? :DDDD

Horizont 2009.09.14. 22:46:11

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés):
Tényleg kevés ide a gyógyszer is:
lemondott a Bankszövetség elnöke Felcsúti Péter, a cigányok nem kérnek az analfabéta vezetőkből, lemondásra szólították fel azokat, nem szavazta meg a parlament Seres Mária népszavazási kérelmét, mégse megy börtönbe az iskolakerülő gyerekek anyja, Hunnia kézilabdacsapat lett, nem ütközik a nyelvtörvény az EU-val. Na ez csak egy kis csokrocska. Nagyanyám mindig azt mondta: kislányom úgy szép az élet ha zajlik:)) Na de ennyire??

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 22:56:57

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): gratula az új nickedhez :) érdekes, szaporodnak a gyógyszerész nickek ahogy jönnek a posztok egymás után...

Marcellusca 2009.09.14. 23:13:01

@ylion: Köszi!
Csodálkozol? Lassan nem lehet ezt épp ésszel (és más szervekkel sem) kibírni.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.14. 23:15:36

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): erre mondták többen is, hogy a valóság annak való, aki nem bírja a kábítószert. anno röhögtem rajta, de kezdek rájönni, hogy akármilyen cinikus mondás is, sajnos igaz.

Marcellusca 2009.09.14. 23:31:36

@ylion: Egy ősi vicc(féle) jut eszembe (nem tudom már pontosan):
Szegény embernél hogy néz ki a szex, drog pia trió?
Marokmarcsa, fal, ásványvíz.
xD

Marcellusca 2009.09.14. 23:58:46

@ylion: Mi van, nyomtál egy kis drogot? :DDDD

szabogyula 2009.09.15. 09:06:55

@abandi:
Dik ! Egyíbkint meg a rák egye ki a belüket , ha nem teljesitik a kírisemet !

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.15. 12:37:03

Ha a jövő ilyen akkor az én gyerekem, ha fene fenét eszik is nem fog állami intézményekbe járni. Az a halálos ítélet lenne.

Ide vezetett az a fene nagy demokrácia és liberalizmus.

Egregor 2009.09.15. 14:08:57

@Mj: közkeletű tévedés. A történelem alakítói a nők. Legfeljebb a férfiak háta mögül.

Egregor 2009.09.15. 14:10:06

@molnibalage: mi is eldöntöttük, inkább visszük majd 50-100 km-rel arrébb, de nem lesz veszélyben sem az élete, sem a tanulási lehetősége.

Egregor 2009.09.15. 14:12:21

@Sííva: Magyar még nem vágott vissza. A romagyilkosok sem éppen magánakcióztak.

Valandil 2009.09.15. 15:04:02

@Egaesz Homo: "Ha a XXI. században egy 1000 éves ország nem képes kezelni egy 800,000 fős kisebbséget akkor tényleg megérdemli."

De ha egyszer nem hagyják, hogy kezeljük a problémát, akkor mi van? Hiszen már a tények bemutatását is elfogult dolognak nevezted, "kedves" növendék-fajvédő!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.09.16. 10:09:59

@Valandil: Van több megoldás is.

1. Mezőgazdasági. Egy sor cigány egy sor föld

2. Katonai. Egy sor cigány, egy sortűz.

Sííva 2009.09.17. 19:26:15

Peres ügyben több károsultat 'köztük engem is" idéztek tanúként a bíróságra. Megjelentünk "egy szál maga" egyedül mindenki. Az ügynek kb. 15 vádlottja van és mindnek külön ügyvédje.
Mondanom sem kell, hogy az összes vádlott c-típusú,
erős, egészséges embernek néz ki.
Talán változni fog az igazságszolgáltatás helyzete, mintha már nem védenék foggal-körömmel az elkövetőket!!!!
Remélem jó volt a megérzésem!!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 20:09:40

@Jurganov:

Miért, szerinted hol van "normális" állami gondozás?:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 20:17:44

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

"radikális újjászülető lehet a gyerek :) vagy csak simán hazudott :)"

Az én nagyanyám szimpla eset volt, így csak két tábort járt meg, mégis túlélte. A dédapám viszont el se jutott Auschwitzba, mert a vagonban halt meg.

"simán elképzelhető, hogy nem volt annyi tényleges kivégzőtábor, mint terjesztik."

Attól függ mit értünk tényleges kivégzőtábor alatt. Recskre is úgy vitték az embereket, hogy dolgozniuk kell, aztán mégis "elvesztek" az értéktárgyaik a letétből, mert ha nem jön az enyhülés, ők ott pusztulnak el. Egyébként számtalanszor leírtam már itt is - szinte már unom -, hogy nem azon múlik egy rendszer borzalmassága, hogy hányan és milyen módon haltak meg, mert az első csak szorzó, a második pedig az elsővel együtt vitatható, hanem hogy hogyan tették ezt lehetővé, és mi volt a céljuk.

"egy tisztességes gyerek MÉG belehalna a testzsírarányomba, csak nemrég kezdtem el a magam módján a fogyást, hosszú még az út :)"

Azért a kép alapján nem tűnsz sumo-alkatúnak.:)

"lehet a második blogtalálkozóig ezzel várnod kell :D"

Én már annak is örülnék, ha az elsőt nem oszlatnák fel.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 20:21:25

@fokabacsi:

Akkor rugaszkodjunk el a zsidó kárpótlás-politika minél több pénzt kicsikarni akaró üzletétől, ha kérhetem. Ráadásul közel sem minden zsidó áldozat vagy annak családtagja tartozik ebbe a kegyeletsértő, halottak vagy meghurcoltak bőrét vásárra vivő "üzleti körbe".

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 20:22:31

@belzebubó:

Bezzeg Sólymot megszidják ezért sértődötten.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 20:32:23

@Egregor:

Ha valóban mind nők lennének, sokkal kevesebb háború és sokkal több orgyilkosság történt volna. Egyébként közkeletű tévedés, hogy a történelemnek pusztán lineáris, egyes okokra, pl. nemekre visszavezethető menete lenne. (Pl. kettős tévedés, hogy azért tört volna ki a francia forradalom, mert rossz volt a termés. 1789-ben és 1790-ben is jó volt a termés, ráadásul utoljára a marxista történészek hitték azt, hogy csupán gazdasági folyamatok pl. forradalmakat indíthatnak el.)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.17. 21:14:58

@Mj: a rendszer borzalmasságát fokozza a túlélők kárpótlási biznice, aminek még mindig nem látni a végét; ezért vagyok hajlamos én is bepöccenni ilyen kérdéseken. alapvetően ettől még a totalitárius államkép és az általa elkövetett bűnök nem kisebbednek.

nem is a sumo alkat a gond, bár ezügyben is lehet már kissé romlott a kép :) inkább a gyomorizomzat túlfejlettsége, az lehet a probléma :) csak azért nem írom sörhasnak, mert alkoholt jó 2 éve csak nagyon érintőlegesen fogyasztok.

az első blogtalálkozón meg TUTI, hogy sokan leszünk, nem lennék meglepve, ha mindenki - esetleg úgy, hogy nem is tud róla - hozna magával még egy embert :)

a női orgyilkosok pedig mindig is hatékonyabbak voltak :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 21:28:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Szerintem a kárpótlási üzlet már nem ahhoz a rendszerhez tartozik. Egyébként én tisztán látom a végét: az én családom például nem kap egy fillért se, pedig volt egy pár áldozat az anyai ági felmenők között.

Pedig a blogtalin tuti koccintani kell valamivel.:)

Csak lenne már 25-ike.:) Tényleg, még mindig nincs helyszín? (3 napja ide se tudtam nézni.)

Azért az orgyilkosok még mindig kispályások egy jakobinus terrorhoz, egy örmény népirtáshoz, egy Sztálin-féle Gulághoz, egy Pol Pothoz vagy egy Hitlerhez képest.:P

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.17. 22:20:26

@Mj: Pol Pot megsértődne, hogy ilyen kispályásokkal említed egy lapon, mint Hitler vagy Sztálin :D

koccintást majd megoldjuk :) de annál többet tuti nem ihatok, mert utána én még melóba megyek - vagy Vácra, de oda visznek :D

meg tudom érteni, hogy az áldozatok fájdalmasak. a biznic részét nem kívánom kommentálni tovább, mert még csúnyákat mondanék :) nálunk is volt áldozat, szintén anyai ágon. viszont a dédanyámat semmilyen kárpótlás nem hozná vissza például...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.17. 23:45:07

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Hát igen, ha lett volna még tíz éve, hogy kiirtsa a saját népét...

Jó, akkor állapodjunk meg abban, hogy én 2 deci borral koccintok, te meg két deci pálinkával.:) (Mert legenda ide vagy oda, sörrel már mégse.:P)

Ebben egyetértünk. Már rengetegszer leírtam, hogy mit gondolok mások halálának és szenvedésének pénzzé tételéről, és hogy ez mennyire ellenszenvessé teszi mások szemében azokat a zsidókat, akik ebből üzletet csinálnak, éppen arra hivatkozva, hogy őket sajnálni kell. Úgyhogy most nem is fogom tovább részletezni.:P

süti beállítások módosítása