Skip to content


       Szűrés lista

Húzzatok bele: még több adóemelést, még több különadót!

"A jövő évi költségvetés stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés, amely egyben a Széll Kálmán-terv 82 százalékos teljesítését is megvalósítja." - foglalta össze Matolcsy az egész éves munkájának, a 2012-es költségvetésnek az esszenciáját.  Arról már nem tett említést, hogy ha tartották volna magukat a Széll Kálmán tervhez, akkor nem is kellene jövőre áfát emelni. Vagy hogy "rokkantnyugdíjakra 2012-ben többet költ az állam, mint idén".

A költségvetés a Nemzetgazdasági Minisztérium csapatmunkája, minden részlet aprólékosan ki van dolgozva, ki van számolva, le van modellezve. LOL, vissza kell fognom az ironiát, még egyesek félreértik :-)
Sajnos keveseknek adatott meg Magyarországon, hogy egy ország költségvetését megtervezzék, de családi költségvetést már biztos mindenki készített. A receptje pofonegyszerű: felírod az összes várható bevételt, melléírod az összes várható kiadást, ha a kiadás a több, akkor vagy lehúzol egy-két tételt, vagy valahonnan szerzel plusz bevételt. Lehetőleg ne hitelt. 
Ezzel szemben - leegyszerűsítve - az NGM-ben felkúrták egy táblára, hogy "kiadás: 14 527 milliárd", oszt nekiláttak összehányni a bevételi oldalt. Hát sikerült. Összehányták. Az adócsökkentés kormányának sikerült egy gyépés általános iskolás gyerek gazdasági szakértelmére lesüllyedni: attól veszi el a pénzt erővel, aki éppen szembejön vele. Ilyen adó, olyan adó, különadó, a sor végtelen, tegnap a Véleményvezér kapásból összeírt vagy 20 új adót. 

Sajnos még nem lestem el a nem ortodox gazdaságpolitikai minden mesterfogását a Mestertől, de Gyuri, nem a bevételi oldalhoz kellene szabni a kiadást? Nem tudom, csak kérdezem, hogy "nem ortodoxéknál" ezt hogy szokás csinálni, mert a PSZÁF kisfilmjében, amely nagy hatással volt mindannyiunkra, mintha pont így csinálnák volna ... szerintem Neked is meg kellene ezt nézni Gyuri!

Görögországban most csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal, nem csak én tartok attól, hogy Matolcsy Gyuri "formabontó" gazdaságpolitikája minket is ide fog juttatni.


Csak csendben jegyzem meg: ha vajon anno, a régi szép időkben Gyurcsány Ferenc 1 év alatt előáll 20 új adóval, vajon hogy reagált volna erre a Fidesz? Egy halk "Gyurcsány, takarodj!"-al, nehogy véletlenül megtegye és a nyakunkba szakadjon a kormányzás?

Egy, az EGY napja zajlik a költségvetés vitája, de a képviselők egyéni indítványokkal máris megkezdték az amúgy is ingatag lábon álló (Matolcsy: 1,5%-os gazdasági növekedés lesz 2012-ben!) költségvetés szétbarmolását:



Ugye milyen szép, így egymás alatt sorban, még szerencse, hogy véget ért az elmúlt nyolcév, nem az emberekkel fizettetjük meg a válságot, valóban ez az adócsökkentés kormánya, és kiszámítható, tervezhető gazdaságpolitikát folytatunk.
 
Nézzük sorban:

Szociális hozzájárulás adó: Rogán Antal egyéni indítványa, a lényege, hogy a munkaadó által fizetett az egészségbiztosítási járulék, a munkaerő-piaci járulék és a nyugdíj-hozzájárulás helyett egy 27%-os adót szedne be az állam. És hogy miért kell ez az "átnevezés"? 
"A járulék egy olyan közteher, amelyhez az adófizető egy konkrét jogosultsága párosul: járulék után járadékra jogosult a fizető. Az adó ezzel szemben nem jogosít konkrét juttatásra, állami szolgáltatásra." - írja az origo.
Adó a járulékból, mindenki biztos nagyon boldog lesz, ha az eü és nyugdíjbefizetése után esetleg NEM LESZ JOGOSULT semmire. Talán kapsz, talán nem. Majd az állam eldönti.

Települési adók:
Már az is óriási vihart kavart, hogy a települések által kivethető ingatlanadó határát 3%-ra vitték fel, mikor a Bajnai által tervezett 0,25%-os (!) ingatlanadótól elájult a teljes Fidesz-vezérkar, hogy ez micsoda rettenetes nemzethalál lenne! Nos, megint ki más, mint Rogán kavart be újra, és azt a módosított adta be, hogy a települési adók esetében szinte minden, az önkormányzatok adóztatási szabadságát akadályozó törvényi korlátot töröljenek el. (A blogger pislog. WTF? Aztakurva!)
Minden adószakértő, politikus azzal nyugtat minden cikkben mindenkit, hogy LEHET hogy KIVETHET az önkormányzat ekkora adót, de úgysem fogja megtenni. Hát, most már a 3%-os limit se lesz... 
Uraim, Önön nem ebben az országban élnek? Ha nincs szabályozva, hogy mit, hogyan és mennyit, a leggátlástalanabb módon fogják ezt kihasználni. Naná, hogy kivetik. Most fogják államosítani a kórházakat, iskolákat, durván el fogják a pénzeket vonni az önkormányzatoktól, cserébe megkapják ezt a "Jolly Jokert". Mivel az iskolákon és a kórházakon kívül is működtetni kell a várost, így ha ehhez pénz kell, már megy is az ingatlanadó. Amúgy zseniális, hiszen a kormány szétteszi szépen a kezét, hogy nem ők voltak, ők aztán tényleg, sosem vetnének ki ingatlanadót! Egy 10 milliós lakás 3%-a 300 ezer forint, nem fogják tudni kifizetni az emberek, csak szólok. 

EVA:
Szegény EVA-ra ketten is rárepültek. Koszorús László eltörölné, Seszták Miklós felemelné 35%-ra. Tavasszal Orbán még azt monta, hogy az EVA jó dolog, azóta ezek szerint nagyot változott a világ. Amúgy egy ilyen horderejű dologban, minta EVA hogy mer egy képviselő bármit is mókolni? Az NGM-ból nem szólnak neki, hogy ne köpjön be a levesbe?

Közösségi közlekedési adó:
Mindig a végére kell hagyni a csattanót. A fél BÖSZ-csapat (György István, Bagdy Gábor, Németh Zoltán, Rogán Antal, Riz Levente) jegyzi ezt a szellemi végterméket. A vállalkozások fizessék be az iparűzési adó felét (1%) Budapesten, vidéken meg a negyedét (0,5) közösségi közlekedési adó néven. A befolyt pénzt a helyi közlekedésre kellene fordítani. Mivel az indítvány írói mind budapestiek, ez a terv egy különadó a BKV-nak, már ki is számolták, hogy "a helyi iparűzési adó felét jelentő bevétel (mintegy 85 milliárd forint) 90 százaléka, vagyis körülbelül 78 milliárd forint kerülne évente Budapesthez."
Tarlós és Vitézy nagyon örül a tervnek, Vitézy BKK-elnök még azt is elárulta, hogy "a közlekedési adó Franciaországban a tömegközlekedés finanszírozásának egyik fő formája."

Komolyan Dávid? Most tényleg álljak neki és hasonlítsam össze a párizsi és a budapesti tömegközlekedést, a tarifákat, az fizetéseket, az adóterheket? Jól jönne ki ebből Budapest és a BKV? 

Van bőr a pofátokon különadót kitalálni a BKV számára, amiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe: ez egy szocialista nagyvállalat, ahonnan trükkök százaival lopták ki a pénzt.
Kapásból mondok 3 okot, hogy miért van csődbe a BKV:
1. A tulajdonos évek óta nem járul hozzá a működés finanszírozásához, így az még mindig a jegybevétel és állami támogatáson nyugszik, az elvárható 1/3-1/3-1/3 arány helyett.
2. A 45 milliárdos jegy és bérletbevételhez 50 milliárdos bérköltség tartozik. Sokan dolgoznak a BKV-nál, és sokat is keresnek. A 27 (!) BKV-s szakszervezetről már nem is írok.
3. Míg a MÁV és a Volán buszokon a nyugdíjasok csak 0 ft-os regisztrációs jeggyel utazhatnak, mely utazásokat az állam megtérít, addig a BKV-n semmi ilyen nincs. Nem tudjuk hányan utaznak ingyen, így azt az állam nem is tudja pontosan kifizetni, hanem ad egy bizonyos összeget a BKV-nak. A "nyugdíjasok ingyenes utazása" a legnagyobb tabu a Fideszben, szent és sérthetetlen...

Szóval a "francia-modellt" tessék akkor bevezetni, ha annyi és olyan metró és busz lesz, mint Párizsban, annyiba fog kerülni a jegy, mint Párizsban, és annyi is lesz a fizetésünk, mint egy franciának. Durva lehet a szegény párizsi lakosnak a 1,5 eurós jegyár, mellyel 90 percig utazhat korlátlanul (10-es tömbben 11 euró).

Inkább azon kellene agyalni Vitézy, hogy 2012-ben is lyukaszthatjuk a jegyet (ha éppen működik), mert 1 év alatt lófaszt sem sikerül megvalósítani a beígért, normális jegyrendszerből. Hogy minden metrózás előtt imádkozhatunk, hogy nehogy ez füstöljön el. Hogy nektek 7 (hetes) év kell egy rohadt metróállomás megépítéséhez.

Mindenki fizeti az adót, ami nem éppen Európa legkisebb adóterhe. Az államból kifolyik 14 527 milliárd, Budapest költségvetése pedig 530 milliárd. Oldják meg ebből a főváros tömegközlekedését. Az utasok becsületesen hozzáteszik az 1/3-ot, évi 43 milliárd jegybevétel formájában, és mindenki más még adó formájában is. De az milyen gazdaságpolitika, hogyha van egy finanszírozási probléma, arra kivetünk egy különadót? Mi lesz legközelebb, nem jut pénz a színházakra, legyen még egy 0,25-os különadó? Útfelújítás: különadó? Kórházak csődközelben: különadó? Ne zárjuk be az iskolákat: különadó?
 
Arról már nem is beszélek, hogy inkább csökkenteni kellene a vállalkozások terheit, nem pedig 50%-kal felemelni az iparűzési adót (vidéken csak 25%-kal).

Az egész ország csúszik át a szürke meg a feketegazdaságba, még annyi adóbevétel sem fog befolyni, mint idén, ami miatt újabb és újabb adókat találnak ki, újabb és újabb adóemeléseket eszközölnek (a chipsadót máris emelték), ami miatt még jobban megy át minden szürkébe...

Címkék: budapest gazdaság fidesz bkv válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr383332516

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pöcsnek lenni nem pártpolitikai kérdés... 2011.10.28. 11:36:54

A címet olvasva valószínűleg sokan vigyorogva várják a folytatást, mert miről másról is lehetne szó, mint arról, hogy mi is mantrázni kezdjük: - Hát igen, a Viktorék, azok tehetnek mindenről! Hogy soha ilyen rossz még nem volt. Vagy ugyanazt tesszük pe...

Trackback: Jobban élünk, mint jövőre 2011.10.28. 09:40:49

A következő év átmeneti év lesz: igaz, hogy rosszabbul élünk, mint tavaly, viszont jobban fogunk élni, mint jövőre....

Trackback: Két ügy 2011.10.27. 23:12:21

p { margin-bottom: 0.21cm; }I. Miközben Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony úgy tesz, mintha több volna az általa felügyelt terület a főnöke számára puszta kellemetlen költségvetési kiadásnál, a megszorítások jelentős milliárdokkal érintik az oktatásügy...

Trackback: Magyarország bóvli? Frászt! 2011.10.27. 22:11:41

Én tényleg nem értem, hogy miért ez a hír napok óta. Most egy kicsit vonatkoztassunk el az aktuálpolitikától, és attól, hogy a mindenkori ellenzéki szempontból annál jobb, minél rosszabb az ország helyzete. Ennél sajnos most sokkal komolyabb a helyze...

Trackback: Gyurcsány-Szijjártó vita a Parlamentben 2011.10.27. 15:42:01

Először szólalt fel függetlenként Gyurcsány Ferenc, aki beszédében a jövő évi költségvetés tervezetét és a kormányt bírálta. A kormány „vad, jobboldali, konzervatív gazdaság- és társadalompolitikát folytat, szegényellenes és gazdagpárti” - összegzett Gyur…

Trackback: Gyurcsány-Szijjártó vita a Parlamentben 2011.10.27. 15:42:01

Először szólalt fel függetlenként Gyurcsány Ferenc, aki beszédében a jövő évi költségvetés tervezetét és a kormányt bírálta. A kormány „vad, jobboldali, konzervatív gazdaság- és társadalompolitikát folytat, szegényellenes és gazdagpárti” - összegzett Gyur…

Trackback: Segítek a kormánynak 2011.10.27. 10:15:06

Olvasom, hogy: Közösségi közlekedési adó bevezetését javasolják fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselők az Országgyűlésnek, ezért szerdán módosító javaslatot nyújtottak be az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosítá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.27. 08:39:08

Nagyon nagy a FB kiírás :) A posttal megy egyetértek...

"Az egész ország csúszik át a szürke meg a feketegazdaságba, még annyi adóbevétel sem fog befolyni, mint idén, ami miatt újabb és újabb adókat találnak ki, újabb és újabb adóemelések eszközölnek (chipsadót máris emelték), ami miatt még jobban megy át minden szürkébe..."

Azaz :S

newnt55 2011.10.27. 08:46:31

Igen sajnos a BKV-t nem lehet úgy átalakítani, hogy ne fájjon. Egyszer el kellene már kezdeni.
Vajon pulykapénzt még kapnak év végén? A nagy válságban és csillagászati üzemanyagáraknál hogyhogy nem lehetett hallani sosem elbocsátásról, prémiumok befagyasztásáról se a BKV se a MÁV esetében?

CyberPunK 2011.10.27. 08:57:39

És még csak 2011 van. Mi lesz 14-ig?

Ombudsmanyus 2011.10.27. 08:58:05

Meg lehetne adóztatni még az adó fizetést is, hiszen adót az fizet, akinek telik rá, ergo, ha még telik rá, akkor onnan van még mit elvenni.

Jurganov 2011.10.27. 08:58:11

olvasgatok mostanság, jelenleg éppen ezt (www.magyarmenedek.com/products/524/A_penz_diktaturaja_-_Drabik_Janos.htm) érdekes könyv, pár éves -viszont már akkor leírja, hogy milyen folyamatokat fognak kikényszeríteni a vezetőségtől, hogy ténylegesen elvegyék az országot. kicsit utópisztikusnak tűnnek a dolgok, de csak addig míg bele nem nézel az aznapi újságba...szóval előre pártunk és kormányunk :)

Homeoffice 2011.10.27. 08:58:23

Fidesz szavazók!
egy üres papirlapra adtatok voksot!
Hát itt van!
Köszönet!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 09:03:30

Javasolnám kivetni a "politikusi élveszületési" adót is... Elnézve ezt a fostengert, amit ezek (1biteseknek: az ÖSSZES politikus, színre tekintet nélkül) kevernek, lenne létjogosultsága. Aki mentesülni akar ezen adó megfizetésének hatálya alól, az szépen sétáljon le az alsórakpartra, és "tegye a dolgát".

CyberPunK 2011.10.27. 09:05:14

@Gunther: MSZP nem ugyanezt csinálta? Nem a Fidesz szavazók adják le a voksot egy üres papírra, hanem mindenki, aki szavaz. Komolyan elhiszed, hogy a Jobbik vagy az LMP csinálna bármi értelmeset a költségvetéssel? Szavazással itt soha semmi nem fog megváltozni.

Viktus 2011.10.27. 09:09:32

Nem lett volna egyszerűbb nem buzerálni az SZJA-t?

1116001 2011.10.27. 09:10:06

Vitézy szerintem most szembesült végleg azzal a ténnyel, hogy kurvára nincs pénz fejlesztésekre.

Homeoffice 2011.10.27. 09:10:23

@CyberPunK:

Szerintem nézz bele jobban a mátrixba:)
Nemcsak kétpólusu világ létezik.
Ezenfelül.
Ennél csak értelmesebb dolgokat csinált volna BÁRKI.

Jurganov 2011.10.27. 09:15:56

@Gunther: igazából nem tudhatjuk mekkora a tánctér. kik és milyen utasításokat adtak a kormánynak. vagy mire kényszerülnek...

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 09:17:35

@Gunther: pedig igen, csak két pólus van :)

1, vagy felfüggesztjük az összes párt összes prominensét és talán akkor lehet kezdeni magunkkal valamit
2, vagy nem, és ők kezdenek velünk valamit :)

CyberPunK 2011.10.27. 09:17:59

@Gunther: Kicsit deja vu érzésem van... Amúgy nem, nem hiszem, hogy ebben az országban bárki tudna értelmes dolgot művelni költségvetés címszó alatt. Szerintem te is tisztában vagy vele, hogy még Viki is úgy táncol, ahogy a gazdaság fő, és láthatatlan, szereplői fütyülnek neki. Az csak egy gumicsont, hogy mehetünk szavazni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 09:18:30

@¦卍®Ξ™: "1, vagy felfüggesztjük az összes párt összes prominensét" - érdekes ez a "felfüggesztjük" szó, ez alatt ugye NEM azt kell érteni? Vagy mégis?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.10.27. 09:19:37

Párom egy utolsó centig becsületes ember, ezáltal a cégünket is kordában tartja, nem engedi a szürkülés felé.
Eddig volt így.
Kb fél éve már keressük a kiskapukat, és kivisszük a céget külföldre. Ráadásul a családban több cég van, ha nagyon megpiszkálják az evát, akkor megszüntetik őket, és lesz egy cég helyette, ami viszont nem evásként nem lesz talpig becsületes.

Fel kéne fogni, hogy az evások azok, akik nem tudnak trükközni a kiadási oldallal, és az adózásuk szigorúsága miatt sosem késhetnek a befizetéssel, mert akkor kibasszák őket a rendszerből. Tehát kurva jó adófizetők.

Előre Matolcsy!

skvugdskuvsdiov 2011.10.27. 09:25:09

Ha evat emelik/megszuntetik befejezem vallalkozasdit...

Monçada bíboros 2011.10.27. 09:25:37

Szerintem be kéne vezetni a szex adót is. Ez az óvszer és fogamzásgátló gyártó/forgalmazó cégeket terhelné a chips adó mintájára. Mert milyen dolog az, hogy a NER polgárai csupán az örömszerzés céljából közösülnek, úgy, hogy közben elveszik annak lehetőségét, hogy egy új potenciális munkavállaló és adófizető jöjjön a világra. A befolyt pénzt pedig a parlamenti politikusok, prostituáltként munkát vállaló szüleinek megsegítésére kéne fordítani...

Monçada bíboros 2011.10.27. 09:31:03

@Jurganov: Ez az a Drábik János, aki egy előadásában azt bírta mondani, hogy minden amerikai autó kormányában agyletapogató készülék van beépítve, ami közvetlen összeköttetésben áll a CIA-val?
Igen? Akkor bármit elhiszek neki:))))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 09:31:06

@Monçada bíboros: ezt lehetne sokkal hatékonyabban is végezni (javasolni is fogom a VALÓDI-Semjénnek). Mondjuk havi nettó 1milliós fizetésért vállalom, hogy tetszőleges egyházi öltözetben (na jó, egyet kivéve) végigjárom az üzleteket, és minden gumit kiszúrok.

Secnir 2011.10.27. 09:33:49

én csak azt nem látom át, hogy ezektől az intézkedésektől hogyan fog felpörögni a gazdaság? Hogy a cégek hogy fognak ész nélkül bejönni? Mi lesz az indítékuk, hogy egyre több és több telephelyet nyissanak?

amúgy szvsz a cégek nagy része (már aki marad, vagy nem zár be) nekilát vidékre települni.

Viktus 2011.10.27. 09:34:11

@Monçada bíboros:

Azoknak az ára így is megy felfele ... tegnap az asszony fogamzásgátlója a három havi már 8000 ft volt ... három hónapja még 7000.

camell · http://indafoto.hu/camell 2011.10.27. 09:38:25

@Seduxen: Remélem, mégis. Béketűrő ember vagyok, de lassan eljutok oda, hogy az ÖSSZES politikust, és azok talpnyalóit, táskacipelő intendánsát, stb. belelőném a Dunába, így a temetési költségeket is meg lehetne spórolni. Jöhet a következő garnitúra, nekik ez - talán - intő példa lenne. Ha nem, akkor...

Zuzu Petals 2011.10.27. 09:40:05

Szerintem a BKV-s különadónak azért van egy jó pontja, mégpedig az, hogy az utazási támogatás levonható. 400 Ft-os benzinárnál tele az út autókkal. Persze ez is pont olyan utópia ma Mo.-n, mint az új MT. Európai, de baszhatjuk, ha mi nem vagyunk európaiak.
Elegem van amúgy. Azt hiszem, lépek innen. kurvára felhúzott engem is az Index főoldala tegnap.

jozicsenko 2011.10.27. 09:40:17

töketlen lepkevadászok!

örömmel hozzák vissza az mszp-t a süllyesztőböl, vagy a jobbikot váltópártnak? melyik jobb?

kiadás csökkentés mikor lesz?

Monçada bíboros 2011.10.27. 09:41:37

@Seduxen: De abból csak kiadás van (a te fizetésed).:)) Az óvszeradóból meg azonnal lesz bevétell.
Amúgy a befolyt pénzt meg akár a mesterséges megtermékenyítést végzó intézetek fejlesztésére is lehetne fordítani. Oda mehetnének aztán egészséges KDNP-sek is, így kerülve ki a nem aktust (mert mint tudjuk egy KDNP-s nem szexel, hanem inkább védett állatokra vadászik). Még egy dolog, ami miatt nem kell bűnbocsánatért könyörögniük. Tisztább, szárazabb érzés.:))

camell · http://indafoto.hu/camell 2011.10.27. 09:41:52

Javasolnám a fakanáladó bevezetését. Mert akinek lesz pénze főzni, ott van pénz, bizony.

Viktus 2011.10.27. 09:42:07

@Ombudsmanyus:

A banki források alig 28 százalékához jut hozzá a legkisebb vállalkozási szektor, amely munkateremtési szempontból átlag felett teljesít. A legkisebb vállalkozások Magyarország legnagyobb munkáltatói összeségében, még a hiteléhség kellős közepén is, mégsem jut nekik forrás. Talán épp a forráshiány miatt teljesít gazdasági teljesítmény tekintetében az európai átlag alatt.

A gazdasági szektort sújtó körbetartozások és a devizahitelek terhe is inkább a kisebb vállalkozásokat érintette érzékenyen. Ha forráshoz is jut egy vállalat, gyakorta kénytelen vevői tartozás után maradó lyukakat betömködni vele. A devizahitelek kockázataira is kevésbé voltak felkészülve, nem számoltak a megnövekvő törlesztőrészletekkel, ráadásul sokszor a tulajdonosok még saját lakásukért is aggódhatnak, melyeket fedezetként adtak vállalkozói hiteleikhez.

penzcentrum.hu/kkv/kis_ceg_nagy_gond_hitelkeptelen_egymillio_ember_munkaltatoja.1030257.html

Viktus 2011.10.27. 09:43:53

@jozicsenko:

Az max. a jobbik tudná megjátszani esetleg az lmp, de mindenféleképpen alomon kívüli ... a többinél túl sok a csókos az éhes szájacska cim-cim cimbora ...

zrobasé 2011.10.27. 09:46:19

senkit nem hagyunk az út szélén...lökünk rajta inkább eggyet, aztán vagy az autó alá kerül, a szerencsésebbje meg az árokba...:)
azért kiváncsi vagyok, hogy ha ez a NEMMEGSZORITÁS, akkor milyen lenne a MEGSZORITÁS ?

spinat 2011.10.27. 09:47:55

azért a rogán mondta be a piros telített ultit. Onnan, hogy mindenkinek személyes nyugdíjszámlája lesz, egy éve alatt eljutottak oda, hogy az állam nem köteles sem nyugdíjat, sem egészségügyi ellátást biztosítani.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 09:48:35

@camell: húúh, elsőre azt hittem, hogy fuck-anal adóra gondolsz, mondjuk az sem lenne hülyeség. Két legyet egy csapásra: aki ilyen alantas módon pocsékolja el az esetleges utódokat az fizessen, és végre a buziknak is a faszára lehetne lépni. Micsoda brainstorming... Gyűjtöm is az ötleteket, és megírom Zsótinak, hátha szerez nekem valami fasza kis zsíros állami állást :DDD

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 09:49:10

@Seduxen: vérmérséklettől függő a dolog, én nem zárkózom el semmi hatásos megoldástól :)

Viktus 2011.10.27. 09:50:26

@spinat:

Az eddig is tiszta volt a mai nyugdíjasok még kifutnak aztán szépen lassan leépül a nyugdíjrendszer. Az egészségügyi ellátás biztosítása pedig már egy ideje bajos, ha nincs pénzed.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 09:52:38

@¦卍®Ξ™: én alapvetően jámbor állat vagyok, de egyre gyakrabban villan be az a perverz kép az agyamba, ahogy ezek a férgek a Duna-parton rimánkodnának az életükért, és becsinálva (szó szerint) sírnának, mint egy gyerek, ennek ellenére belegéppuskázni az összest a Dunába...

Jurganov 2011.10.27. 09:54:34

@Monçada bíboros: nem agyletapogató, de lényegtelen. ha te nem hiszel valamiben akkor az nincs is, sőt akármi mást is mond az a személy az biztosan baromság.kár. én sem mindenben értek egyet vele, de nagy része elgondolkodtató. ha egy összeesküvés-hívő azt mondja, hogy valami védőoltás a betegség terjesztésére szolgál-baromság, ha bizonyítja, vagy legalább annyi történik, hogy akiket beoltanak vele az megbetegszik és/vagy meghal, nos akkor talán lehet benne igazság, nem? vagy vessünk el mindent és éljünk úgy, hogy "az élet szép, az emberek jók"
@gramercy: itt az idő :D

CyberPunK 2011.10.27. 09:55:31

@Gunther: @Seduxen: Az a bibi, hogy ez szórakozásnak kiváló ötlet, de azt még mindig nem látom, hogy ki fogja utána vezetni az országot. De most komolyan, kit lehetne odaültetni?

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 09:56:42

@Seduxen:
neked aztán mi bajod a nyami-nyami vallással? :)
hu.wikipedia.org/wiki/Nyami_Nyami

Szóönt 2011.10.27. 09:58:39

@CyberPunK: hát akkor tényleg ne csináljunk semmit? ezt akarod pedzegetni

CyberPunK 2011.10.27. 10:01:06

@Szóönt: Nem, attól még hogy nekem nincs ötletem másnak még lehet és én erre lennék kíváncsi. Amúgy szerintem csak pár embert kéne agyonlőni pedagógiai célzettal. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 10:01:28

@CyberPunK: ennyire ne gondolkozzunk előre :)))) A jelenlegi garnitúra sem szokott.

@¦卍®Ξ™: basszameg, nem lebuktam :)

Homeoffice 2011.10.27. 10:01:33

@Szóönt:

Dehogynem. Szavazzunk CSAK A FIDESZRE!

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 10:02:41

@CyberPunK:

olyat aki szeretne odaülni.
azok után, hogy látja, ha elbassza, akkor bizony nehézzé válik a segge.
aki akkor is odaül, abban megbízok.

(érthetővé téve, nem megölni kell a politikust, csak felelőssé tenni a munkájáért. mert most mindene van, csak felelőssége nincs. sőt csak mentessége van minden alól.)

Viktus 2011.10.27. 10:04:45

@CyberPunK:

Lassan tőlem bárkit , mert ezek még hülyébbek így, mint akár debil Feri volt ... és még nincs vége mostanság pár hetente bedobnak v.mi új marhaságot.
A kedvencem egyenlőre az angol gázolaj árért való tankolás a magyar kutaknál jövőhéttől ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.27. 10:06:20

A 45 milliárdos jegy és bérletbevételhez"

szerintrm 10 mrd-nál nem lehet több, és még így is sokat mondtam

camell · http://indafoto.hu/camell 2011.10.27. 10:09:49

@CyberPunK: Szerinted erre a teljesítményre ki nem lenne képes?

Squid 2011.10.27. 10:10:08

@CyberPunK: "MSZP nem ugyanezt csinálta? Nem a Fidesz szavazók adják le a voksot egy üres papírra, hanem mindenki, aki szavaz. Komolyan elhiszed, hogy a Jobbik vagy az LMP csinálna bármi értelmeset a költségvetéssel? Szavazással itt soha semmi nem fog megváltozni. "

A lószart!

Az összes agyament aki bekajálta a "Csak a Fidesz" és a hasonló demagógiát, és a megakamut miszerint már 8 éve készek a kormányzásra az oka a helyzetnek. Akik nem szavaztak azok azért nem szavaztak mert semmilyen szinten nem tartják vállalhatónak a politikai palettát magyarországon, amit meg lehet érteni főleg amikor a nagy Kommerelűző Fidesz a Pozsgaival iratja az alkotmányt.

Lehet itt emberkedni, és mindenkit felelősnek tenni ezért, de aki egy olyan pártra szavaz aminek semmilyen programja nem volt a "KÉT-HAR-MAD" kivételével, és érdemi gazdasági/politikai/szociális vitába még véletlen sem került közmédiában az most csak szépen kussoljon... Nagyon mélyen ha kérhetem!

dr. Aullah 2011.10.27. 10:13:12

@CyberPunK: Azért ne védd már a fideszt. Látom egész nap ezt nyomod, hogy ha csak ők azok, akik tudnának csinálni.
Elmondom neked. BÁRKI MÁS KEVÉSBÉ SZARUL CSINÁLNÁ.

CyberPunK 2011.10.27. 10:14:00

@camell: A kérdés az volt, hogy melyik képes többre.

@Squid: Na ácsi, Mszp óta azt tudjuk, hogy a kampány és a kormányzás két külön dolog, aminek semmi köze egymáshoz. Innentől kezdve teljesen irreveláns szavazáskor az, hogy ki mit mond gazdasági program címszó alatt kampányidőszakban. Egyébként nem kell izgulni, ha ez így megy tovább, akkor jön vissza az Mszp. Bár elnézve a mostani időszaki választásokat lehet, hogy marad a Fidesz.

sárkányfő 2011.10.27. 10:16:15

A Hoffmann-terv titkos részei

"73 milliárdos megtakarítással, 633 iskola bezárásával, 8 ezer tanár elbocsátásával számol a köznevelési törvény titkos melléklete."

fn.hir24.hu/itthon/2011/10/26/a-hoffmann-terv-titkos-reszei/~~belfold

CyberPunK 2011.10.27. 10:16:41

@Aullah: Nem védem a Fideszt, nem tudom, hogy miből szűrted ezt le. Én csak azt írtam, hogy nem a Fidesz kezdte ezt az ámokfutás játékot, és fogadnék rá, hogy a maradék két párt is ezt csinálná, már csak azért is, mert azokban is magyar politikus van.

dr. Aullah 2011.10.27. 10:17:12

@CyberPunK:
"A kérdés az volt, hogy melyik képes többre."
Nem. A kérdés az, hogy a mostani bagázs mikor húz el.

CyberPunK 2011.10.27. 10:18:09

@Aullah: Bárki más? Elhiszed, hogy lesz idő mikor még ezeket is inkább visszasírjuk? :(

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 10:18:32

@tesz-vesz: biztos a bkv hazudik

www.bkv.hu/ftp/annual_report/annualreporthun2010.pdf

A 2010-es év menetdíjbevételei elmaradtak az előzetes tervektől. Az Üzleti Terv a hatósági áras közlekedési szolgáltatásokból 51,542 milliárd Ft nettó menetdíjbevétellel és 16,546 milliárd Ft árkiegészítéssel számolt. Az év eleji sztrájk, a válság által meghatározott gazdasági folyamatok és egyéb külső körülmények ennek teljesítését nem tették lehetővé, ezért a menetdíjbevétel 3,9%-kal, két milliárd Ft-tal elmaradt ettől.

Secnir 2011.10.27. 10:19:19

@spinat:
"azért a rogán mondta be a piros telített ultit. Onnan, hogy mindenkinek személyes nyugdíjszámlája lesz, egy éve alatt eljutottak oda, hogy az állam nem köteles sem nyugdíjat, sem egészségügyi ellátást biztosítani. "
vmi linked vn róla? mindenki beszél róla, de sehol sem látom...

CyberPunK 2011.10.27. 10:19:36

@Aullah: Erre tudjuk a választ, legkorábban 14-ben.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.10.27. 10:19:52

most mit kell ezeken annyira kiakadni? megvédték a nyugdíjunkat, hát most megvédik a BKV-t is...

camell · http://indafoto.hu/camell 2011.10.27. 10:21:19

@CyberPunK: Nézd, szerintem aki 8 éve készül arra, hogy letegyen az asztalra olyan dolgokat, amik előreviszik az országot, az nem csinál ilyen flikkfakkokat. 8 év nagyon hosszú idő. Tehát aki mindenféle politikai tapasztalat nélkül hozza ezt a szintet, az jobban csinálja. Szerintem.

Donkihóte 2011.10.27. 10:22:12

Szerintem nem kellene ekézni állandóan a Fideszre szavazókat, mert sokan jóhiszeműen adták a voksukat. A többségük valószínűleg túl van a keserű ébredésen, vagy már közel a bilihez a keze. A "kisebb rossz"-ra szavazók és rájöhettek, nem jött be a tipp. Amikor a Fidesz munkásságát saccoltam, én is tévedtem. Két fő "eredményt" tippeltem: 1. Összeveszni minden környező országgal. 2. Javítani a gazdaságon, a "többől többet tudunk lopni" elv alapján.

Squid 2011.10.27. 10:24:09

2@CyberPunK: "Na ácsi, Mszp óta azt tudjuk, hogy a kampány és a kormányzás két külön dolog, aminek semmi köze egymáshoz. Innentől kezdve teljesen irreveláns szavazáskor az, hogy ki mit mond gazdasági program címszó alatt kampányidőszakban. Egyébként nem kell izgulni, ha ez így megy tovább, akkor jön vissza az Mszp. Bár elnézve a mostani időszaki választásokat lehet, hogy marad a Fidesz. "

No idefigyelj bakker!

Az MSZP azért van ott ahol van mert többek közt ennyire hülyék, kérlek világosíts fel miként és milyen koordináta-rendszerben mentesíti ez a Fidesz bármi alól. A fos általános iskolai érvelési technikákat hagyjuk már kérlek, mert baszottul unalmas a "de Pistike is beleszart a krétatartóba" mintájú mentegetőzés.

Másrészről:

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

No ki mondta ezt?

Nem utolsósorban nem "izgulok", hogy visszajöjjön az MSZP, szerintem a Fidesszel együtt mindkét párt összes káderét ki kéne tiltani a közéletből, mert egyértelműen alkalmatlanok! (aztán megnézném hogy boldogulnak a versenyszférában, persze a lopott lé még az unokáiknak is elég lesz)

Monçada bíboros 2011.10.27. 10:24:38

@Seduxen: aláfestő zenének ajánlanám a Rózsaszín Pitbull - Halál az összes Politikusra c. remekművét:))
"Holnaptól már töltve a puska,
halál az összes politikusra!
Aztán jöhet a vízözön,
ne maradjon itt kő, kövön!"

www.youtube.com/watch?v=4lDbEaH5Ecc

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 10:26:17

@Donkihóte:
mondjuk a jóhiszeműségnek nem igen volt alapja... hacsaknem a saját ostobaságuk.
de ez nagyjából az összes párt szavazóira igaz.

spinat 2011.10.27. 10:31:02

@CyberPunK: na ezt spec Orbánhoz köthetjük, miszerint a választási program nem ugyanaz mint a kormányprogram.

bloggerjoe 2011.10.27. 10:31:08

Nagyon egyszerű a Fidesz gazdaságpolitikája.
A Fidesz vezetői ( kb 5-700 ember, Kedves Vezető, elnökség, képviselők, megyei közgyűlés tagok, MJV polgármesterek, képviselők):
1: Az egy kulcsos adóval többet visznek haza
2. A gyerek kedvezménnyel még annyi adót sem fizetnek
3. A végtörlesztéssel jól járnak (pl Mr. 10, ööhh, azaz elnézést Mr. 20% Alias Kósa)
4. Mint általában álláshalmozó szupermenek, cégtulajok, ezért a rohadt szemét szabira meg táppénzre járó, pótlékokat követelő droidok, gyk dolgozók, járandóság csökkenése őket gazdagítja
5. Az egyetemek fizetőssé tétele az eljövendő vetélytársakat, mert ők is bölcsészek, jogászok stb, számát csökkenti.
6. A média megzabolázása meg pont ezeket a célok megvalósításához kell.

Donkihóte 2011.10.27. 10:31:42

@¦卍®Ξ™: Alapja nem volt, de sztem ez is úgy működött, ahogy TV-t vesznek az emberek. - Józsi, te milyet vettél? - Hát Számszungot. -Jó? -Jó. -És kire szavazol? -Hát a Viktorra, mert az olyan szép ember és szépen is beszél. - Akkor én is. Saját anyám nem tudtam meggyőzni, hogy a Viktor nem a Nép Jótevője és Megmentője.

spinat 2011.10.27. 10:32:31

@Secnir: olvastad is a posztot, vagy csak irsz?

"Szociális hozzájárulás adó: Rogán Antal egyéni indítványa, a lényege, hogy a munkaadó által fizetett az egészségbiztosítási járulék, a munkaerő-piaci járulék és a nyugdíj-hozzájárulás helyett egy 27%-os adót szedne be az állam. És hogy miért kell ez az "átnevezés"?
"A járulék egy olyan közteher, amelyhez az adófizető egy konkrét jogosultsága párosul: járulék után járadékra jogosult a fizető. Az adó ezzel szemben nem jogosít konkrét juttatásra, állami szolgáltatásra." - írja az origo."

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 10:35:57

@Donkihóte:
de nem azt mondod ugye, hogy ez anyukád jóhiszeműségének ( információk alapján végiggondolt téves következtetés) az eredménye?
inkább szellemi képességek problémakörének látod te is, gondolom. (nem sértegetni akarom édesanyád, csak a a realitás talaján maradva ítélem meg a dolgot)

Secnir 2011.10.27. 10:41:08

@spinat:
áh, kösz, már tisztul a kép.
most megkérdem a kollégámat, aki vérfideszes (volt, már sápad), és ő visszalépett államiba, én nem...

sárkányfő 2011.10.27. 10:42:22

@spinat:
az átnevezés-összevonás valódi okai:

1. jelenleg darabra több adófajta van, mint volt a szocik alatt. ha jól emlékszem 2 hónapja 56 féle adó volt a szocik alatti max. 52-vel szemben, azóta ez a szám nyilvánvalóan emelkedett.
miközben ugyebár egyik ígéret az volt, hogy egyszerűsítik a bürokráciát ami amúgy is nagy teher, eltörlik a kisadókat, könnyítik a vállalkozók terheit, blablabla.

2. emelték az eü.-i hozzájárulást. azok után, hogy pár éve hatalmas kampányt csináltak a vizitdíj ellen. most mindenki fizet havi 1,5% eü-i hozzájárulást, azaz átlagosan több ezer forintot, ha megy orvoshoz, ha nem.

tehát egyrészt az adók összevonásával csökkentik azok számát, így látszatra, darabra kevesebb lesz, másrészt elrejtik az eü.-i hozzájárulást is. megjegyzem a teljes ellenzék impotenciájának biztos jele hogy utóbbiból nem csináltak botrányt. ennél magasabb labda nincs is.

Donkihóte 2011.10.27. 10:43:06

@¦卍®Ξ™: Azt nézd, ki honnan tájékozódik. Az információs társadalom nem ért el minden faluba Vastagbőrrel és kommentekkel, és közgazdász végzettséggel se rendelkezik mindenki. A másik, a politika tipikusan olyan terület - a párválasztáson kívül-, ahol a racionalitással szemben sokszor az érzelmek döntenek. Ehhez elég elolvasni a kommenteket itt vagy máshol.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 10:43:48

Görögországban most csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal, nem csak én tartok attól, hogy Matolcsy Gyuri "formabontó" gazdaságpolitikája minket is ide fog juttatni.

Bár idejutnánk most azonnal.

Viktus 2011.10.27. 10:47:02

Navracsics Tibort idézzük, a 2010-es választási győzelmet követő hetekből: „ma Magyarországon semmi nem átlátható, például az adóbevallást is csak nagy nehézségek árán lehet kitölteni. Hisszük, hogy ami egyszerűbb, az olcsóbb is. Ha az ember nem gyomorgörccsel megy dolgozni, többet tud a munkájával foglalkozni.”

:) mandiner gyöngyszem

sárkányfő 2011.10.27. 10:47:35

@poszt: "Minden adószakértő, politikus azzal nyugtat minden cikkben mindenkit, hogy LEHET hogy KIVETHET az önkormányzat ekkora adót, de úgysem fogja megtenni."
Ha úgyse fogja, tutibizti, akkor miért adnak rá lehetőséget?

spinat 2011.10.27. 10:48:45

@sárkányfő: akkor lassabban írom: a járulék nem adó.
Nem összevonnak hanem megszüntetnek 3 járulékot és egyel növelik az adók számát. Adót nem lehet címezni, tehát az állam arra használja fel az adóbevételeket, amire akarja. A járulék címzett, és a befizetöt cserébe járadék illeti meg. Nyugdíjjárulékért az állam köteles neki nyugdíjat fizetni. A szocilási adóért nem fog nyugdíjat kapni. az ebbölbejövö pénzeket az állam nem köteles sem nyugdíjra, sem az egészségügyre költeni. Persze mindez csak terv.

bloggerjoe 2011.10.27. 10:49:14

@Secnir: Azért mindig eszembe jut, a 48-49 utáni osztrák politika: A nemzetiségek jutalomból kapták azt amit a rebellis magyarok büntetésből!

Viktus 2011.10.27. 10:49:41

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Ja csak ne felejtsük el a gyakorlatban annyit jelent, hogy nem osztanak ott sokadik havi közbért meg nyugdíjat ... v.melyik héten volt a híradóban szegény éhező görög orvos, hogy képzelik, hogy évi 8 millió forintnak megfelelő euróból eltengődik.

Mindamellett a görögök most vásárolnak éppen több száz harckocsit, hadihajókat ...

spinat 2011.10.27. 10:50:13

@Viktus: épp most olvastam. Szegény Szócskát sajnálom, látszik rajta, hogy küzd, de teljesen tehetetlen.

jenőke 2011.10.27. 10:50:15

"....véget ért az elmúlt nyolcév, nem az emberekkel fizettetjük meg a válságot, valóban ez az adócsökkentés kormánya, és kiszámítható, tervezhető gazdaságpolitikát folytatunk."

Hát ez az amit nem értek!
Az elmúlt nyolc évből bő másfél év már a Fideszé, és mivel a háborús évek duplán számítanal, a szerencsétlen Gyurcsánynak már csak három maradt. Megint a Fidesz nyert!

sárkányfő 2011.10.27. 10:54:36

@spinat: ezt nem vitatom, én fogalmaztam rosszul, elnézést. csak kiegészíteni akartam az általad leírtakat. de a lényeg az átnevezés.
hvg.hu/gazdasag/20111027_vamosi_nagy_rogan_27_szazalek

Viktus 2011.10.27. 10:55:29

@Seduxen:

Bátor megnyilatkozás ... a TEK ráér éppen lásd.
Orbán Viktor elleni merényletterv ügyében nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárás konkrétan rágalmazás és zaklatás miatt folyik egy Facebook-bejegyzés miatt, amely a miniszterelnök lelövésére „buzdított.”

hvg.hu/itthon/20111027_orban_elleni_merenylet_nyomozas

:D:D:D

Vidéki 2011.10.27. 10:58:55

„Görögországban most csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal, nem csak én tartok attól, hogy Matolcsy Gyuri "formabontó" gazdaságpolitikája minket is ide fog juttatni.”

Vastagbőr összekeveri az okot és az okozatot.
Görögországban sem a mostani miniszter okozta azt, hogy „csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal”

Nem a költöző madarak idézik elő az évszakváltozást, hanem éppen fordítva.

Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni.

Ez fájdalmas lehet, de még fájdalmasabb lehetne egy államcsőd.

Nem biztos, hogy az EU egyformán szereti minden gyermekét. Nem biztos, hogy minket is ugyanúgy szeret, mint a görögöket.

Éppen most elképesztően hatalmas összeget 100 milliárd eurónyi adósságot írnak le a görög államadósságból.

A rendszerváltás hajnalán a magyar államadósság ennek töredéke volt, mégsem voltak kegyesek hozzánk.

A Bibliából ismerjük a „Tékozló fiú” történetét, akit az „Atya” mégis keblére ölelt, annak ellenére, hogy nem tékozló fivérének ez nem tetszett.

Ha mi játszanánk el a „Tékozló fiú” szerepét, nem valószínű, hogy az „Atya” minket is szeretettel a keblére ölelne, hanem inkább a sorsunkra hagyna mondván:

„Nincsen Ingyenebéd!”

Monçada bíboros 2011.10.27. 10:59:04

@Jurganov: "ha te nem hiszel valamiben akkor az nincs is"
Nem erről van szó. Ez az ember olyan észveszejtő baromságokat mond, hogy azt nem lehet komolyan venni. Az a gond, hogy a konteosok mindíg megpróbálják leegyszerűsíteni a dolgokat. Ilyen egyszerűsítés a világkormány (vagy háttérhatalom, a fene se emlékszik már, hogy is nevezi) is, amit a félkegyelmű Drábik is mondogat.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 11:01:08

@Viktus: már bocsánat, de hol írtam én olyat, hogy ebben akár tevőlegesen, akár tétlenül részt vennék? ez biztos csak afféle vad álom, mint a Médium c. sorozatban :DDD

Különben is az álom úgy folytatódik, hogy amikor felszáll a fegyverropogás füstje, ott áll talpig feketében (a "villlamos művek" egyenruhájában a gyengébbek kedvéért) Viktus, Combi, Gunther, meg még egy páran fegyverrel a kezükben, és kaján vigyorral karlendítenek, és éltetik a kisnövésű káplánt. :DDD

Viktus 2011.10.27. 11:01:48

@Vidéki:

Így van lehetne elkezdeni a bürokrácia leépítését 1500 milliárdos tétel lehetne bőven spórolni belőle ... kezdve a hozzád meg a Böszörményi elvtárshoz hasonló minisztériumi bérfirkálók kirugdosásával.

Rodeo36 2011.10.27. 11:02:40

a 2/3 eredményeképpen tehetetlen szemlélővé válunk addig amíg "a" megoldás nem jut eszébe valakinek...fentebb valaki említette az Alsó Rakpartot...meg hogy mindet a oda és belelődözni őket...csak azt nem tudom mindez miért feltételes mód és miért nem cselekvés? a hajóágyú elszabadult a gyors'n a szád meg csak száguld körbe körbe mint a kerge birka vagy a bolond kutya amely a farkát kergeti...csak nem azt álmodtátok, hogy ezek megkapták a habostortát majd visszaadják vagy hogy hagynak nektek valamit belőle? még a papírszalvétát is felzabálják

fogash 2011.10.27. 11:04:48

@Vidéki: "Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni."

Te egy elmebeteg vagy, bazdmeg! Ez a gárda azt ígérte, hogy a meglévő 40féle adóból kormányra kerülésekor 14-16ot azonnal megszüntetne. Ez helyett hozott eddig 2-3 újat, most meg 20 (érted, bazeg, HÚSZ) új adónemet akarnak bevezetni!!! Te meg ezeket véded, köcsögnarancs.

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 11:05:46

@Donkihóte: gondolom mtv1 van mindenhol. márpedig a fidesz egyetlen egyszer nem mondott a kampány alatt sem semmit a programjáról. nem volt mire szavazni. csak a vikire, mert olyan édes pofa. érzelmi alapon.

oszt döntsd el, ez a jóhiszeműség, ha valaki eszerint szavaz arról, hogy ki dönt az életéről, vagy valami más.

Viktus 2011.10.27. 11:07:03

@Rodeo36:

Ejnye-bejnye téged még láthatunk a híradóban a TEK akció célpontjaként. Ilyen felháborító hozzászólást hazánk szeretet vezetői ellen a NER szellemétől teljesen idegen.

Viktus 2011.10.27. 11:08:53

@¦卍®Ξ™:

Na jó a birkák azt remélték v.mi olyasmit produkálnak legalább, mint '98-'02 közt nem pedig a szoci korszak után megnyirbált birkának késsel esnek neki, hogy gyorsban levágják. Élj a mának címszóval ...

Rodeo36 2011.10.27. 11:10:00

@Vidéki: volt ajánlat annak idején, hogy a 20 milliárd dollár adósságot felvásárolják és némi koncesszió ellenében jóváírják nullára, Antall Elvtárs nem akarta és a Zorvbán sem...azóta lett ebből 20000 milliárd? 20 év tartozását nem lehet 1 év alatt letörleszteni úgy, hogy a jelenlegi kormány 18 hónap alatt csinált a 20000 milliárdból 26000 milliárdot és semmit nem kaptunk belőle a pénz is eltűnt meg az eredményei is közben emelik az adókat amiket megígértek nem fogják és a söralátét helyett már telefonkönyv nagyságú az adóbevallás és nem kaunk vissza belőle semmit csak elveszik közben meg az elvtársak kövérre híznak egyik sem kérte a fizetésének csökkentését sőt nem is adakoznak

Rodeo36 2011.10.27. 11:12:40

@Viktus: itt várom őket a sarkon a páncélozott Humwee-mban bazooka élesre töltve...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 11:14:07

@Vidéki:
"Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni."

Akkor a nyomorult gazdáid esetleg hozzáláthatnának a költségvetés kiadási oldalának megreformálásához. De mivel gyáva faszszopó férgek, mint az összes korábbi kúrmány is 1990 óta ez sosem fog megtörténni. Remélem 2013-ban te fogsz először éhendögleni miután kiteljesedik a fülkeforradalom.

Viktus 2011.10.27. 11:14:45

@Rodeo36:

A showderben már tavaly megmondták, hogy a söralátétet nem jól értelmezik az emberek ... az azt jelenti, ha majd az adóíveket összehengereled az állítva pont elfér majd az alátéten.

Rodeo36 2011.10.27. 11:15:43

@fogash: ne sértegesd a "köcsögöket" jó? a vidéki sík hülye és már meg is "köcsögték"

CyberPunK 2011.10.27. 11:15:44

@Squid: "Nem utolsósorban nem "izgulok", hogy visszajöjjön az MSZP, szerintem a Fidesszel együtt mindkét párt összes káderét ki kéne tiltani a közéletből, mert egyértelműen alkalmatlanok! "

Esetleg konstruktív javalat, hogy kire is kéne szavazni? Mert ez a szerintem tiltsuk ki/lőjük le/csináljunk forradalmat inkább az általános iskolai szint. Tudod, a kéz meg a bili. Felmenteni nem mentek fel senkit. Csak megjegyeztem, hogy nem most kéne rácsodálkozni azon, hogy az aktuális kormányzó párt szarik arra, hogy mit igért.

zrobasé 2011.10.27. 11:18:38

@Vidéki: "Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni."
aha, néha-néha...
ad1. min. havonta-hetente új adók, a régiek megemelése, az tényleg néha-néha
ad2. az adóemelés nem megoldás, az nem inditja be a gazdaságot...ha az mszp csinálja, ugyebár, de majd most...a fideszes 27%-os áfa, meg a 420 Ft-os dizel, na az majd felpörgeti a gazdaságot ! de akkor ne álljunk meg, az áfa legyen 50%, a dizel benzin meg egységesen 500 Ft...
"Nem biztos, hogy az EU egyformán szereti minden gyermekét. Nem biztos, hogy minket is ugyanúgy szeret, mint a görögöket."
ne gyere nekem az EU-val, amikor az egy lassú tengeralattjáró, ami húz vissza minket...különben is, Brüsszel nekünk nem diktál !

és különben is ,vésd már az eszedbe, hogy ezek a dolgok nem adóemelések ! ha még egyszer ilyet irsz, kiirod magad a NER-ből !

dr. Aullah 2011.10.27. 11:19:50

Öveket becsatolni. Megjött vidéki.

Squid 2011.10.27. 11:19:55

@CyberPunK: "Esetleg konstruktív javalat, hogy kire is kéne szavazni? Mert ez a szerintem tiltsuk ki/lőjük le/csináljunk forradalmat inkább az általános iskolai szint. Tudod, a kéz meg a bili. Felmenteni nem mentek fel senkit. Csak megjegyeztem, hogy nem most kéne rácsodálkozni azon, hogy az aktuális kormányzó párt szarik arra, hogy mit igért."

Én egy dologra csodálkozom rá igazából tudod, hogy van még olyan aki ilyen piti indokokkal próbál SirGalahadot játszani a Fidesz védelmében. De te tudod...

Szakértői kormány a versenyszférából full felhatalmazással min Bajnai-Oszkó idején volt, az megoldás lenne csak nem lesz mert az elmeháborodottak nem fogják kiengedni a hatalmat a kezükből.

Rodeo36 2011.10.27. 11:21:07

@Viktus: eztet én nem olvastam...le vagyok maradva...de lassan már ez sem igaz? összetekertél már telefonkönyvet?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 11:22:08

Cégünknél az új belépőknél kötelező az angol és eddig pluszpontos volt a német. Már a szlovák is az lett, gondolom merő véletlenség...

Squid 2011.10.27. 11:22:36

@Aullah: "Öveket becsatolni. Megjött vidéki."

Én rázkódom a röhögéstől amikor olvasom az irományait, szupertrolll!

Viktus 2011.10.27. 11:23:28

Kína mentheti meg a világot
Kína az EU legnagyobb kereskedelmi partnere, Európa stabilitása kulcsfontosságú nekik is.

A hírek szerint Kína mindössze azokban az európai országokban fektetne be, amelyek biztonságosak, és itt az észak-európai országokra kell gondolni.
www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/kulfoldi_alapok/kina_mentheti_meg_a_vilagot.157530.html
-

Kína sem minket ment pedig mi vagyunk az ősi szövetségese :(

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 11:27:19

@Viktus: Arra leszek kíváncsi, hogy Kínát ki fogja megmenteni 30-40 év múlva, mikor az 1 gyerekes családmodell végleg csődöt mond.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 11:27:56

Egyébként teljesen komolyan, szeretném látni pár fidesz-szavazó arcát amikor bejelenti a könyvelő hogy
a. nincs EVA
b. viszont 27% az áfa
c. van jó hír is, az ipa csak másfélszeres lesz
d. béreket kötelező emelned
Gondolom azonnal zúgni kezd a két-har-mad és olyannyira elkapja a pátosz hogy nem engedi a könyvelőt kifizetett áfát visszaigényelhető sorba szeepeltetni és az ipa alapból bármit is leírni, s ami megmarad azt az államadósság alapba betolja...

CyberPunK 2011.10.27. 11:28:18

@Squid: Még egyszer leírom, hogy nem védem a Fideszt. Rendben, szakértői kormány, Mesterházyéké az lett volna? A jobbik meg az lmp még a politikában sem szakértő, nem hogy másban. :) De légyszives akkor magyarázd meg, hogy melyik pártra kellett volna szavazni a 2/3-nak, hogy ne ez legyen ami most van. Mutatott fel bárki bármilyen értelmes programot? És azt végig is vitte volna?

Még egyszer, utoljára: nem védem a Fidesz-t mert velem is csúnyán kúr ki állandóan, de nem vagyok hajlandó azt benyelni, hogy mással jobb lett volna. Ilyen politikai elit mellet NEM lett volna más a szar, max más lenne, de attól még szar lenne. Erre meg elég jó statisztikai alap a rendszerváltás utáni 20 év.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 11:29:29

@Viktus: Nyugalom, jönnek a szaudi fogturisták Viktorka szerint, csak győzzék utólérni a villám magyarnaszádot...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 11:29:34

@Aullah: ez mekkora duma! eddig akkor adtuk ki az "öveket becsatolni!" vezényszót, ha index-címlap volt :))) bár igaz, ami igaz, az összes idetévedő trollt felülmúlja ez az agyhalott idióta egymaga, ami lássuk be: szép teljesítmény :DDD

ketroot 2011.10.27. 11:30:15

@Vidéki

"Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni."

Ennyi erővel maradhatott volna a zemeszpé.

CyberPunK 2011.10.27. 11:30:19

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Miért menne csődbe? Majd a pénzéhes Kelet-Európai kurv... akarom mondani feleségjelöltek nem nyugati, hanem kínai férjet akarnak majd maguknak. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 11:30:34

@CyberPunK: Nézd, már ott tartunk hogy egy miniszterelnöki székbe odabaszott félvak, három lábú kecske is világmegváltás lenne EZEKHEZ képest...

tééényleg? 2011.10.27. 11:30:40

Elgurult a gyógyszer :) Teljesen érthető. Egyre jobban értékelem a Feriéket, ami nem gondoltam, hogy valaha megtörténhet. Azt hittem, rend lesz és működni fognak a dolgok. Most meg mintha már az állam apparátus is szétesett volna. Nem tudnak egyszerű hivatali folyamatokat végig vinni mint egy költségvetés összeállítása.
Időnként azt hiszem, hogy a háttérben valami nagy terv készül és majd lerántják a leplet, hogy dádádádá!!!! de nem. Mindig az derül ki, hogy bénák és nincs nagy terv csak úgy csinálnak, mintha lenne. Lehet, hogy a költségvetést is Orbán írja személyesen és most a "köcsög" EU meg Görögország megmentése lefoglalja?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.27. 11:31:47

@Squid: A baj csak az, hogy lehet, hogy nem troll, hanem tényleg ilyen hülye.

dr. Aullah 2011.10.27. 11:32:15

@Seduxen: Igen. Tudom, hogy akkor szoktuk, szoktátok írni. De elolvastam az első kommentjét it és majdnem leborultam a székről :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 11:35:53

na náczi söpredék most lehet egy ideig náczulni, a tökikatonák ezzel el lesznek foglalva egy ideig :DDD

hvg.hu/itthon/20111027_orban_elleni_merenylet_nyomozas

Jurganov 2011.10.27. 11:44:07

@Monçada bíboros: nem mondom, hogy nincs igazad, viszont csak egy dolog. az öreg akármit ír ( gazdaságpolitika, törvények, agymosóizé) megnevezi a forrást is. az általad említett agymosóizénél sem azt írja, hogy "szerintem van benne agymosóizé" hanem azt, hogy xy talált az autójában valamit, amiről még ezésez sem tudta megmondani, hogy mi és miért van ott+ ezésez történt. lehet vitatkozni, konteózni, de ezzel az a gond, hogy amennyiben a tényeket nem tudod megcáfolni akkor értelmetlen az egész "ellenállás". adott esetben azt mondja az öreg ( idéz), hogy pl a bokros csomag nem jó mert ennyi és ennyi többletteher került az emberekre, meg csökkent a pénz reálértéke, egészségügy/oktatás tönkretétele stb. számokkal. azt nevezi meg az egyik fő problémának, hogy egy (fideszes) törvény miatt a MNB kikerült a kormány ellenőrzése alól és nincs joga senkinek semmit beleszólni, ellenőrizni vagy egyszerűen csak belelátni(ÁSZ-nek sem). ott a törvény, meg kell nézni, ha valóban van és valóban arról szól akkor igazából miről beszélünk.
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100058.TV

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 11:44:49

@Seduxen: Mondjuk Dániel Péterre pont ráférne egy kis ánusztágítás a börtönben.

Jurganov 2011.10.27. 11:46:15

@Seduxen: dimitrov itt? most? megmerényelni vikit? omg

Viktus 2011.10.27. 11:47:18

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Na igen lehetne jobb móka a lövöldözésnél pl. közös cellába Dániel Pétert, Gyurcsányt, Lázárt, Orbánt ... aztán mondjuk 4 fejadag helyett csak 1-2 fejadagot beadni, és indulhat a bugi.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 11:48:22

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: nocsak, mivel csapta le nálad ennyire ez a derék dániel a biztosítékot? a kaszinótojásos NENYI, vagy a ketchupos tákolmány tette be ennyire a kaput? :DDD

Vidéki 2011.10.27. 11:51:21

@zrobasé:

Szíven talált ez a mondatod: „ha még egyszer ilyet irsz, kiirod magad a NER-ből !”

Ezek után alig tudok levegőt venni, nehezen találom el a billentyűzet megfelelő betűit.

spinat 2011.10.27. 11:51:26

@CyberPunK: mondjuk nagykoala, vagy fidesz kisebbségi kormányzás? Kénytelenek lettek volna hangyafasznyival értelmesebb dolgokat csinálni.

CyberPunK 2011.10.27. 11:52:51

@spinat: Tényleg ennyire szelektív a memória?

MrOne-Two 2011.10.27. 11:56:37

Nem a kedves OVI mondta azt, hogy olyan egyszeru lesz egy adobevallas, mint egy soralatet? Kezd megvalosulni... A konyvelocegek a fejuket verik a falba a naprol napra meghozott hulye balfasz adok, kulonadok, es jarulekok miatt. Meg adooptimalizalas kurzuson mutattak nekunk egy grafikont miszerint a 40% feletti adokulcsok utan valamiert elfogy az adofizetesi kedv. Nem is tudom miert... Nem hiszen egyszeruen el, hogy egy rohadt szakertojuk nincs ebben a tetves kormanyban. Pedig ez csak 2. feleves szabval tantargy volt, de igaz ilyet jogon nem tanitanak.

CyberPunK 2011.10.27. 12:01:06

@spinat: Mikor a szadesz rángatta az mszp-t a tökénél fogva, vagy mikor 20 év alatt a fizetésüket leszámítva nem volt képes megegyezni egy kormányzó és egy ellenzéki párt?

Vidéki 2011.10.27. 12:02:47

@ketroot:

Írod: „Ennyi erővel maradhatott volna a zemeszpé.”

Nem fér a fejembe, hogy korábban a zemeszpé uralkodása alatt sok-sok éven át többkulcsos, progresszív és igazságos adórendszer virágzott nálunk, mégsem vetette fel az embereket a pénz.

Akkor se a többkulcsos se az egykulcsos nem jó?

Talán Madách írt a vallási fanatikusokról akik a homousion és a homoiusion szavak értelméről (egy i betű miatt) vitatkoztak, és egymást halálos ellenségekként gyűlölték.

zrobasé 2011.10.27. 12:04:01

@Vidéki: jól is teszed, te gyurcsányista, kommunista, anarchista, felforgató, régi rendszer hive, te ortodox közdaságtani elméleteket támogató, elmúltnyólcév visszasiró...és hogy ez miből következik ? hát abból, hogy te ezt, ami most van, adóemelésnek látod ! HÁT NEM ! az csak az elmúlt nyólc-ben volt igy ! Értsd már meg végre, hogy ezek NEM ADÓEMELÉSEK ! hanem az ország ÚJJÁSZERVEZÉSE !
de látom, te azt szeretnéd, hogy gyurcsány jöjjön vissza, és adóemelések legyenek, hisz abban látod csak a kiutat !

Jurganov 2011.10.27. 12:05:49

@CyberPunK: igazából ami a gond az az, hogy gyakorlatilag a fidesz nem mondott semmit. minden más párt, még a jobbik is összehozott valamit ami az ígéretei listája, de a fidesz semmit. akkor mi volt az oka, hogy rájuk szavaztak? amúgy volt civil mozgalom is.

spinat 2011.10.27. 12:09:54

@CyberPunK: jogos, bár a 94-98 idöszakban nem írták át az alkotmány a kommunista internacináléra. Meg azért két többé-kevésbé egyenrangó koalíciós társ huzakodása a költségvetésröl más, mint amikor alkotmánybítót kell választani. A 2002 utáni szdsznek akkora jelentösége volt, mint a kdnpnek. Szóval szerintem a jelenlegi helyzetnél még az is jobb lenne. lásd költségvetés elkészítése.

spinat 2011.10.27. 12:13:36

@Vidéki: azt tudod, hogy hány embernek lett kevesebb pénze, amióta a fidesz csökkentette az adót?

CyberPunK 2011.10.27. 12:16:10

@Jurganov: @spinat: Nem, a fő gond az, hogy nincs lehetőség elszámoltatásra, visszahívásra, előrehozott választásra. Azaz lényegében a nép nem tud szankcionálni, csak 4 évenként, és azért az se az igazi szankció, hogy most pár évig élj meg abból, amit eddig összeloptál.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2011.10.27. 12:21:26

@Vidéki:
Te hülye nyomorék narancs!

November lesz pár nap múlva, de a gazdáid még csak most találgatnak arról, hogy hány plusz adó legyen bevezetve januártól.

Kiszámitható gazdasági környezet? A jó édes anyád tarifája, esetleg...
Van egy ismerősöm, ezt az évet még végigviszi, aztán becsukja a vállalkozását, 14 embert téve az utcára. Elmúlt 50 éves, világéletében becsületes vállalkozó volt, szeretnek nála dolgozni az emberek. Viszont már belefáradt ebbe a helyzetbe, és félretett magának annyi pénzt, hogy nyugodtan eléldegéljen a feleségével, stressz nélkül.
Imádja a vállalkozását, de ilyen környezetben nem hajlandó csinálni. Nem politizál, nem érdekli az elmeroggyant bandád, sem a hasonlóan buggyant Gyurcsány. Kiszámitható, előretervezhető gazdaságpolitikát akar látni, ahol nem decemberben derül majd ki, hogy kinek mennyivel kell növelni a fizetését, hogy ugyanannyit kapjon, mint idén.
Nem lehet üzleti tervet összeállitani, b+!

Viktus 2011.10.27. 12:25:13

@Vidéki:

Én azon kevesek közé tartozom, akik adóznak így leginkább birkának érzem magam. A szocik megnyírtak már rendesen most jön Gyuri bácsi a bökővel levágni ...

Mi lesz, ha elfogynak a birkák?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 12:33:20

@Seduxen: D.P.-nek csak meg kell szólalnia ahhoz hogy a de pofánbasznám inger az egekbe szökjön

Viktus 2011.10.27. 12:44:45

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Wittner Mária személyiségi jogi pert indít, s az ügyvédi kamaránál etikai eljárást kezdeményez az őt mocskoló Dániel Péter ellen. „Az odáig rendben van, hogy egy közszereplőnek sok mindent el kell tűrnie, na de 1956 után nagyon sok mindent voltunk kénytelenek elviselni, most már elég ebből” – mondta a Magyar Hírlapnak Wittner Mária. A Fidesz országgyűlési képviselője, ’56-os halálraítélt szerint vannak pillanatok, amikor betelik a pohár, ez történt 1956-ban, és ez a helyzet most is. „Az állítólagos rendszerváltás után huszonegy évvel még mindig ekkora a gyűlölet az áldozatokkal szemben, ennyire félnének?” – tette fel a kérdést Wittner Mária.

-

Na remélhetőleg vastagon becumizza az ávós utód Petike ...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.10.27. 13:05:28

@CyberPunK: Azért hagy szóljak bele egy kicsit én is már. A Fidesz helyett ott van a Bajnai/Oszkó páros. Amikor 2009-ben átvették Gyurcsánytól a kormányzást, volt arcuk kiállni a zemberek elé, és elmondani nekik, hogy fájni fognak a elkövetkezendő gazdasági lépések. Nem jöttek ilyen idióta lózungokkal, hogy "ne a zemberek fizessék meg...", amit ráadásul úgy tűnik hogy még mindig komolyan gondol az a Fidesz, akiknek semmiféle gazdasági programjuk nem volt a választások előtt. Szóval lenne alternatíva most is. Csak le kellene venni a narancsos szemellenzőt.

Bryan élete 2011.10.27. 13:14:09

Haggyátok má' vidéki szajkót a ..csába. Megvolt a napi epeömlése és már rég elment aludni Lehet, hogy a sok adóemeléstől meg a hír-tv nézéstől lett epeköve, csak senki nem mondta meg neki.

zxn · http://online-munka-file-feltoltes.blog.hu 2011.10.27. 13:18:23

Az államadósság évi kamata kb:
2 000 000 000 000 Ft
(kétezer-milliárd)

Ez csak a KAMAT, ettől nem csökken az államadósság.

Jurganov 2011.10.27. 13:43:56

@CyberPunK: igaz. viszont ha az emberek felfognák/fogták volna ,, akkor addig tüntettek volna míg meg nem kapják amit akarnak. és akkor ez a kis közép-afrikai ország más irányba menne. de nem...

lyken 2011.10.27. 13:54:53

Nemértem. A Feri meg a sleppje tizedennyi szarságot nem csinált.

Vidéki 2011.10.27. 13:56:08

@zrobasé:
"Átmeneti nehézségeket is el kell viselni, egy jobb jövő reményében".

Ha nehéz a szíved, olvasgasd gyakran Szolzsenyicin: "iván Gyenyiszovics egy napja" című kisregényét.

Leírja, hogy milyen sikerei voltak aznap Iván Gyenyiszovicsnak a lágerben, amelyek segítették túlélését.

Mínusz 25 fokban, embertelen körülmények építőmunkán dolgoztak, amely egyike volt a lágerben eltöltött sok ezer napnak.

Az apró sikerek miatt a szerző így fejezi be a regényt:

Így végződött Iván Gyenyiszovicsnak egy majdnem boldog napja a lágerben.

"Dum spiro spero", azaz "Amíg élek remélek".

Mondták a szilár erkölcsű rómaiak..

Emlékeztetnélek arra is, hogy mit mondott a papagáj a macska szájában.

Bryan élete 2011.10.27. 14:00:28

Egy - bármilyen - vidéki ír. Mégpedig azt, amit "otthonról" vagyis a helyi - természetesen fideszes - pógármestertől naponta hall. Mi mást is merne mondani szerencsétlen a falunak, kisvárosnak? Mint a kisfaszú férj, hogy azért kicsi, hogy ne fájjon Hát ők is sajna ezt sulykolják és kiben higgyjenek a zemberek, ha nem abban a szent emberben, akit ők választottak meg olyan kurva nagy lelkesedéssel. Hát csak nem hazudik?
Most hogy mondják a pofájába: Bazmeg Józsi, hazucc, mer egyre szarabbul élek és nem látom a kiutat tőletek. Mer az ecceri vidéki ember jórészt csak a fasszopó Veronikát nézi orrba-szájba, na meg Alekoszt. Így mindkettőből sokk erőt és tudást tudott meríteni az utóbbi másfél évben.
Mert a 2010-ben fideszre szavazókat már nem is sorolom ide, ők egy külön hiszékeny állatfajta, - csak azokat akik még kitartanak és rendületlenül a fidesznek hisznek, nem a szemüknek, nem zsebüknek, nem leépült egzisztenciájuknak.
Jó lenne hinni, hogy nem így van, de a helyközi választások adatai is mind erre mutatnak. A vidéki kiskirályságoknak hosszúra nyúlik a keze és könnyen bosszút tudnak állni valószinűleg. De bakker, legalább egy blogon, névtelenül nem kellene megvédeni őket!!! Ébredjetek fel végre vidéken is, mert nem csak a ti kis önző sorsotokról van már szó, hanem a jövőnkről, ami ha elbasszátok, lehet már akár 20 év is, mire valaki gatyába rázza. És nem olyan kevés áron, mint még Bajnaiéknak sikerült, hanem sajnos görg áron!!!
Még sokan vannak, akik rendre benyalják az ilyen gyorsnaszádos dumát is.
Ha pedig rosszul gondolom, akkor hol van egy vidéki megmozdulás, egy pici kis tünti vagy utcára vonulás? Ja, hogy félnek? Ha a fél város kivonul, mindenkit nem rúghatnak ki. Adok egy tippet: mindenki vonuljon ki egy másik városban.

Vidéki 2011.10.27. 14:07:31

@4tuna:

Írod: „ Kiszámitható, előretervezhető gazdaságpolitikát akar látni,”

Szánt szándékkal nem akarod észrevenni, hogy egy olyan külgazdasági helyzetben, amely napról napra változik, országunk méretei és erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy függetlenítsük magunkat a külgazdasági helyzettől.

A racionalitás alkalmazkodást követel.

A hajdani Szovjetúnió 22 millió négyzetkilométeres területével, óriási természeti erőforrásaival és óriási lakosságával megtehette, hogy ötéves terveket csináljon a múlt századi gazdasági válság idején.

Mi nem vagyunk ilyen kedvező helyzetben.

Persze egy propagandistának a kormány ostorozása a célja, ezért semmibe veszi az észérveket.

Ezért fested úgy le a valóság égi mását, mintha a racionális gazdaságpolitikát voluntarista alapon, a külgazdasági helyzetet negligálva is ki lehetne alakítani és kizárólag a kormány rosszindulatán múlna a gazdaság befékezése.

Különben a mesebeli „Pannon Puma” virgoncan ugrándozhatna, mint Kóka János Gazdasági miniszter idejében.

Bryan élete 2011.10.27. 14:11:37

@lyken: csakhogy volt egy bosszúálló orbánviktor, aki mindenáron ki akarta nyírni emberileg, politikailag azt az embert, akiből mindezek a támadások nélkül lehetett volna egy ütőképes baloldali vezető, Persze az ő, - Gyurcsány ügyetlenkedései ellenére is - eddigieknél veszélyesebb ellenfele. És mert valamikor egy tv-vitában rálépett a tyúkszemére. Hát ezért jutottunk ide. És ezért nyolc évig a haza sorsa nem számított, minden ennek volt alárendelve. Minden pollitikai próbálkozást, reformkisérletet megakadályozni, személyét legyalázni. Nehogymá Feto kinője magát, földbedöngölni és kész!

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2011.10.27. 14:13:08

@Vidéki:
Egy évre előre kell csak tervezni. Ha nem MAtolcsyné férje csinálná az egészet, talán menne is.

Ha én megállapodok valakivel egy munkáért (mert tudom mennyi a rezsim), akkor nem változtatom meg naponta ezt az összeget, mert rájöttem, hogy elbasztam a számitást.
Vagy odaállok elé, és azt mondom, hogy bocs, de ez van, kénytelen vagyok emelni, és MEGEGYEZÜNK.
Ezzel szemben Viktorkáék szépen elsunnyogják az őszintét, majd a munka végeztével közlik, hogy nem X, hanem X+Y-t fizess.

Tudod volt egy ilyen sunyi ismerősöm, mindenki csak egyszer dolgoztatott vele. Mondanom sem kell, hogy 6 év alatt sikerült leépitenie a renoméját, és nincs munkája. Arca meg akkora, hogy nem hajlandó beismerni a saját hülyeségét. Jah, és nem mellesleg Felcsút mellett lakik. Lehet a levegő teszi? :o

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2011.10.27. 14:19:08

Kibaszott blogmotor... most az egyszer nem ctrlC-ztem :@

@Vidéki:
1 évre előre kell tervezni. Van kiadási oldal, van bevételi oldal, a kettőt egyensúlyba kell hozni, sőt tartalékot felhalmozni ha jön valami váratlan kiadás. Matolcsyné férje sem a kiadási, sem a bevételi oldalt még megközelitőleg sem tudja eltalálni, igy kell évközben sokadszorra módositani mindent.
Volt egy vállalkozó ismerősöm. Úgy nyerte el a munkákat, hogy mindenkinek aláigért, majd sunyiban a végén közölte, hogy nem X, hanem X+Y lesz a végösszeg. 6 év alatt eljutott oda, hogy senki sem dolgoztat vele, és a nagy arcával nem ismeri be, hogy saját hülyeségének áldozata. Nem mellesleg Felcsút mellett lakik. Lehet a levegő teszi? :o

zrobasé 2011.10.27. 14:20:16

@Vidéki: irod : "Átmeneti nehézségeket is el kell viselni, egy jobb jövő reményében".

ne hazudozz ! nincs semmi átmeneti nehézség !

fogd már fel, itt minden jó, minden rendben ! hol látsz te itt nehézségeket ?

mikor világrekordszinten csökkentettük az államadósság ?

neked ez nehézség ?

gyurcsányista,anarchista vagy, őt akarod visszahivni mi, akkor nem voltak nehézségek, szerinted, ugye ?!

ANARCHISTA VAGY !

irod : Ha nehéz a szíved, olvasgasd gyakran Szolzsenyicin: "iván Gyenyiszovics egy napja" című kisregényét.

Te nekem ne mondd meg, hogy mit olvassak !

én kérlek ilyet nem olvasok, csak az új, dedikált ALKOTMÁNYT, és NER-t !

de látom, neked jobban húz a szived az oroszokhoz.

hát tessék, rajta, költözz oda !

irod : Emlékeztetnélek arra is, hogy mit mondott a papagáj a macska szájában.

Te engem ne emlékeztess jó ? mert akkor én is emlékeztelek, hogy ki mikor mit mondott !

És most már végre hagyd abba ebbe ezt a lázitást a mostani, ADÓCSÖKKENTŐ kormány ellen, nem kell hogy itt hordj össze hetet-havat, mindenféle szükséges adóemelésről, AMI NINCS IS !

Majd 2014-ben szavazhatsz a kedvenc adóemelődre (gyurcsányi,bajnai,oszkó), de addig ne láziccs, mert nem akar mindenki anarchiát itt, csak te !

DArchAngel 2011.10.27. 14:36:40

@Vidéki: Te várj, a múltkor nem azzal jöttél, hogy nem kell mindig úgy ugrálni, ahogy _ők_ fújnak? Vagy akkor most ez bizonyos esetekben nem vonatkozik? A kettős beszéd egyenes, ha én mondom? Ez ám a jolly joker hozzáállás! Nem baj, hamarosan mindenki meg fog mozdulni...

Vidéki 2011.10.27. 14:38:12

@zrobasé:

Egy sláger szövegére emlékszem, a régi szép időkből, amikor még a nap is másképp sütött:

"Sokmindent már megoldottunk,
Nem volt soha ilyen jó dolgunk.

Vidéki 2011.10.27. 14:43:05

@4tuna:

Odysseusnak is sikerült a Scyllák és Charybdisek közötti veszélyes vizeken áthajózni, noha nem szerepelt terveiben.

Kurt S. Earp 2011.10.27. 14:51:53

@Vidéki: ...és számtalan kalandja és hosszú fogsága után, végül egyedül tért haza. A tervekben nem szereplő események sodrában a többiek sajnos kinyiffantak. Van ilyen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 14:57:59

Látom itt van vidéki.
Enrico 72 meg üzeni hogy:
De ha a gyúrcsányék lennének még mindig,akkor sokkal többféle adó lenne.

GGG77 2011.10.27. 15:13:11

@Vidéki: Ti magatok osztjátok fel 72-es iq-jú Henrik kollégáddal, hogy melyik topikba ontjátok a szart, vagy ezt is a Párt határozza meg?

Squid 2011.10.27. 15:19:22

@Vidéki: "Odysseusnak is sikerült a Scyllák és Charybdisek közötti veszélyes vizeken áthajózni, noha nem szerepelt terveiben. "

Jjja csak ő nem gyorsnaszádon ment aranyapa, hanem megnézte merről fúj a szél...

Kultúrbarbárkodhatsz, mondhatod hogy végtermék, meg blésár használhatod az összes többi szinonímát, de a szar az sajnos szar...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 16:06:57

@ketroot: helyes, látom ide Te linkelted be (én a rózsás posthoz), megelőlegeztem ennek a hírnek, hogy ezzel fel is került a mai napra a korona.

erre már szavaim sincsenek, lefőtt a kávé. rágyújtsak? vagy mi a fasznak...

ketroot 2011.10.27. 16:09:13

@Seduxen:

Mi lesz holnap? Sőt, mi lesz 2014-ig...? :D

2011.10.27. 16:16:39

Hát ez szarabb mint a Gyurcsány, vagy a Bajnai volt. Pedig ott sem villogtak az észlények, de itt a fideszben mintha csak és kizárólag idióták, barmok ülnének.De ami a legnagyobb baj, az hogy ezek vezetik a pártot!
Remélem lesz még elszámoltatás a fideszes vezetők köréből is --a választások után-- nem is keveseknek. Mert amit müvelnek az nem országirányitás, hanem blöffölés, ötletelés és szemfényvesztés hazugsággal ötvözve. Mindez megtetézve a hozzá nem értéssel!

Jurganov 2011.10.27. 16:21:35

@ketroot: valakinek nagyon nem tetszik amit a vezér tesz. lehet, hogy tényleg ki akarja húzni az országot a szarból? mondjuk így nehéz lesz...

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.10.27. 16:26:49

"Az adó ezzel szemben nem jogosít konkrét juttatásra, állami szolgáltatásra." - valaki magyarázza már el nekem, akkor mi a faszért fizetek én adót???
"Egy 10 milliós lakás 3%-a 300 ezer forint," - nekem csak a fele, de én sem tudnám kifizetni. És milyen gyakorisággal kell fizetni, tessék mondani! Évente? Hetente? NAPONTA???

@jános515: amit most művelnek az hazaárulás. És ha lesz elszámoltatás, akkor remélem ennek megfelelő büntetést is kapnak gyurcsányékkal együtt.

asmodean 2011.10.27. 16:28:07

Én azt hiszem félre értésen alapul az egész magyar gazdaság.
Valami olyasmi történhetett, hogy a Vezér tv szolgáltató/csomag váltást akart, osztán telefonált a feleségének, hogy legyen legalább 100 féle adó lehetőleg pornó is az új csomagban. Matolcsyné férje meg kb ekkor léphetett be a Vezér dolgozójába és azt hitte vágja, hogy a Vezér mit akar.
Az ezoterikus gazdaság politikánk szerintem nagyjából így született meg.

Cateran 2011.10.27. 16:32:25

@Vidéki:
"Szánt szándékkal nem akarod észrevenni, hogy egy olyan külgazdasági helyzetben, amely napról napra változik, országunk méretei és erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy függetlenítsük magunkat a külgazdasági helyzettől."

Ha megengeded (meg ha nem, akkor is) erre az eszvesztoen nagy bullshitre reagalnek....A kulgazdasagi helyzet mindig is naprol-napra valtozott...A vilag nem fog megallni a mi kedvunkert...Szoval az ilyen lozungokat hagyjuk mar...Nem kell evtizedekre elore tervezni, de azert az ex-has/ahogy esik ugy puffan adozasi es gazdasagi valtozasok sem eppen nyeroek...Valami iranyvonalat fel lehetne mar mutatni (kurvasok idejuk volt ra..)

2011.10.27. 16:50:00

Ezenfelül javaslom még a "pirosruhás Mikulás" adóját is bevezetni. Tessék tudomásul venni, hogy 2014-ig a Miku, csak narancssárga ruhában járthat és igy viheti csak az ajándékot.
Mindezt hirdesse ki az álamfő, jelenjen meg a zAlkotmányban és a NER-ben is!

2011.10.27. 16:58:48

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kis ország Kelet-Európában, ahol egy diktátor uralkodott. Ez a diktátor elhatározta, hogy országa összes adósságát visszafizeti, bármi áron. Ehhez persze kellett egy-két durva megszorító intézkedést hoznia, de erős volt az államrendőrség, és így sikerült tervét megvalósítania. Apró szépséghiba csupán annyi csúszott a dologba, hogy a végén kurva nagy rebellió lett belőle, melynek során falhoz állították kedves neje őnagyságával és jópár csatlósával együtt. Természetesen Caucescuról beszélek, bármiféle egyezés kortárs személyekkel és eseményekkel csak a vakvéletlen műve.

Viktus 2011.10.27. 17:02:14

Az adóváltozások miatt az átlagosnál is rosszabb éve lesz az átlagbér körül keresőknek, pláne, ha gyerektelenek, dízelautójuk és káros szenvedélyeik vannak, netán válni akarnak. Az új adóév azonban nemcsak nekik, a többségnek szigorításokat hoz: nő az állami adóelvonás mértéke – egy magyarra átlagosan havi 8000 forint pluszköltség jut –, így milliók nettó fizetésének vásárlóértéke csökkenhet jelentősen.

(Cikkünkben csak a kormány által beterjesztett adótörvény-tervezetet vettük figyelembe, azzal nem foglalkoztunk, milyen hatása lehet a képviselők által benyújtott egyes módosítók elfogadásának).

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/27/adok/

DArchAngel 2011.10.27. 17:25:18

@asmodean: Ez nagyon jó. :) Asszem, megosztom másokkal is :)

AtiSnatch 2011.10.27. 18:22:50

@Hörömpő Töhötöm: "Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kis ország Kelet-Európában, ahol egy diktátor uralkodott. Ez a diktátor elhatározta, hogy országa összes adósságát visszafizeti, bármi áron. Ehhez persze kellett egy-két durva megszorító intézkedést hoznia, de erős volt az államrendőrség, és így sikerült tervét megvalósítania. Apró szépséghiba csupán annyi csúszott a dologba, hogy a végén kurva nagy rebellió lett belőle, melynek során falhoz állították kedves neje őnagyságával és jópár csatlósával együtt..."

Na egészen eddig azt hittem, h a jövőbe látsz... :D

tudi 2011.10.27. 18:57:24

Ezek hülyék, ennyi baromságot kitalálni. Mit hisznek, hogy az emberek tele vannak pénzel.

Vidéki 2011.10.27. 19:14:10

@AtiSnatch:
Éhes disznó makkal álmodik.

AtiSnatch 2011.10.27. 19:23:45

@Vidéki: minő megtiszteltetés, te vagy az első hozzámszóló. Akarhattam volna ennél jobbat?

NYJetsTD 2011.10.27. 19:43:22

Ki az a hülye, aki elhiszi, hogy az önkormányzatok, amennyiben ég a ház, nem fognak gyors sarcot kivetni? Gyorsan leszalámizzák a környezetet, találnak egy réteg bűnbakot, aztán jöhet a lové. Már van minta a megoldásra.

2011.10.27. 19:49:51

@Vidéki: Éhes makk disznókat álmodik.

@tudi: Ezek azt hiszik. Döbbenet. Kérdés, hogy mi lesz akkor, ha kiderül, hogy az emberek nincsenek tele pénzzel, és nem fizetik be ezt a sok baromságot, mert örülnek, ha kajára meg rezsire fussa. Na akkor mi lesz? Mert most ezzel papíron egyensúlyba lehet hozni a költségvetést, de attól tartok, tényleges bevétel ezekből nem fog származni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 20:54:26

@NYJetsTD: @Hörömpő Töhötöm: Jaaj már fiúk! A családban nálunk van egy ember akinek van megtakarítása.És jut rá vagy öt hat ember akinek nincsen.Na ugye hogy van itt pénz!:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 20:56:42

Amúgy látom Zeronak nem tetszik a tervgazdaság.:))

laci0011 2011.10.27. 21:16:40

@Vidéki: Érdekes figyelni 1 bértollnok észjárását, ami valószinűleg a gazdái észjárását tükrözi.Busong azon hogy nekünk nem engedik el az adósságunkat mint a görögöknek,pedig mi aztán európérek vagyunk,csak ők ezt esetleg nem így látják,el kellet magyarázni nekik a médiatörvényünket,és miután megértették most majd sorra be is vezetik.Fájdalmas lenne 1 államcsőd ha nem emelnének némi adót,Kérdem kinek annak aki nem kap elég fizetést arra hogy kifizesse a duplázódott terheket,vagy azt kell megsegítani közpénzből aki luxuslakást épített a kölcsonből?Nincsen ingyenebéd tromfoltad meg a végét,pedig számosan kurva jól élnek negatív produkciójukból,csak mivel nem lehet mérni 1 közszolga teljesítményét,leginkább szerintük persze,nyugodtan halmozhatnak csődöt csődre.

Vidéki 2011.10.27. 21:23:49

@laci0011:
Ha fáj az élet, olvasgasd gyakran Szolzsenyicin: "iván Gyenyiszovics egy napja" című kisregényét.

Rájöhetsz arra, hogy milyen jó dolgod van.

PiBá 2011.10.27. 21:25:22

A kérdést tovább gondolva, hogy mit szólt volna a Fidesz, azt is megkérdezném, hogy ha pár éve betiltják a valuta alapú hitelezést, akkor az akkori - mondjuk - 70-80 ezres (valuta alapú) törlesztés helyett csak a 100 ezres törlesztésű forintos maradt volna. Mondjuk azt, hogy a népnyúzó kormány elzárja az emberek elől az olcsó hitelhez való jutást?

asmodean 2011.10.27. 21:27:11

@Vidéki:
"Ha fáj az élet, olvasgasd gyakran Szolzsenyicin: "iván Gyenyiszovics egy napja" című kisregényét.

Rájöhetsz arra, hogy milyen jó dolgod van. "

Ja hogy az a cél, hogy addig lehet menni?

különvélemény 2011.10.27. 21:29:22

Szerintem így a válság közepén, el kellene törölni az összes adót.
Ja, hogy ez nem megy, akkor az összes tartozást.
Ja, hogy ez sem megy, akkor mondj jobbat.
Ja, hogy most vették állami kezelésbe az összes kórházat ( maszop kiszervezési botrányok), az összes iskolát (maszop: emelj bért, lóvét nem adunk) stb...

Vidéki 2011.10.27. 21:31:05

@PiBá:
Ez annyira megalapozott állítás, mintha azt mondanánk: „Ha Mari néninek farka lett volna, akkor talán Pista bácsinak hívták volna.

laci0011 2011.10.27. 21:35:58

@Vidéki: Ha nem emlékszel,persze már viktorka sem, ellenzékben pont ezt halandzsázták,milyen fontos a kiszámíthatóság...Csak ehhez kell némi memória is amit hiába is keresnénk ,majd ellenzékben visszajön esetleg de már minek...Szerintem védhetetlenek azok az emberek akik nem tudják mit beszélnek,és még az is a pofájukra fér mint viktorkának ,hogy kijelentse ne fis figyeljenek rá mit mond,majd azt figyeljék mit csinál.Hogy a faszba lehet valaki pénzügyminiszter,ha már a négy számtani alapművelettel nincs tisztában,magyarul nem tud összeadni,kivonni,osztani szorozni,és még szólnak is neki hogy nem stimmel számszakilag sem amit beszél?Innentől kezdve le lehet vonni az összes többi miniszter és minisztérium szintjéről ,is a konzekvenciát.Gyakorlatilag csak a manipulálás,és a szavazatmaximalizálás megy jól a fideszkének/parasztvakítás/,ha tényekkel kerülnek szembe mindíg van valami ötlet,merjünk nagyot álmodni lózung.

czi75 2011.10.27. 21:37:08

azt hiszem, most kezdem el nézegetni a külföldi cégalapítás lehetőségeit.
lehet, hogy a lakhatást is más kontinensen kellene folytatni. :-((((

huncsongor 2011.10.27. 21:41:47

Én komolyan félek. Simán kinézem a kormányból, hogy bevezetik a dugás adót.:( Vagy a csöcsméret után kell cm^3 alapon adót fizetni. :(

Kivancsi 2011.10.27. 21:42:38

@különvélemény:
nemertem ezeket mint eroznek?
ilyen ado meg olyan ado...
szolidaritasiado, balasetiado, chipsado, kozlekedesiado...
Nem kevesebb lesz!! Hanem meg tobb es tobb!
Semmi mast nem csinalnak, csak azon otletelnek, hogy milyen cimen szedjenek be egy rakat penzt ami hianyzik. Nos egyszeru lenne a megoldas, nem kene nyolcvanfele ado! A javaslatom a kovetkezo!
1. Toroljuk el minden adot
2. Vessunk ki CSAK 1 adot! DE az 90%-os azt jonapot.

Soralatetre ra fer minden!

:):)

Kivancsi 2011.10.27. 21:51:51

ingatlanado lesz a legjobb fegyver!! :):)

a Fidesz ellenes otkormanyzat majd szepen kiveti ezt az adot az osszes allami intezmnyre
pl amit most atvette az allam korhazakra, iskolakra stb...

lesz itt haddelhadd :):)

laci0011 2011.10.27. 21:51:56

@czi75: Szerintem egyszerűbb lenne itthon rendet csinálnunk,mint elmenünk.Ettől rettegnek igazán a bértollnokok és gazdáik,ezért nincs normális közélet,és civil szféra,mert akkor nem lehet hazatalicskazni a közpénzeket,legjobban a zavarosban halászás megy nekik,oszd meg és uralkodj!

PiBá 2011.10.27. 21:52:10

@Vidéki: Lehet. Nekem ez a kérdésem. Milyen válaszra tippelsz?

czi75 2011.10.27. 22:00:06

@laci0011: csak az a baj, már annyi kárt csináltak, hogy hosszú-hosszú évek mire valami itt elindul!!!
én már sokat tettem be a közösbe és már a határon vagyok, hogy lássam az értelmét az itthoni munkának.
telnek az évek, és .... semmi se változott. majd a következő 4 évben. mondják.
én meg itt állok, nyitott szemmel, tanácstalanul. ennyi. :-(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 22:03:11

@zero: Mééé'?! Az nem terv,hogy kidobják dobókockával???

laci0011 2011.10.27. 22:05:02

@Kivancsi: Nekem az alapvető gondom,persze az adók mellet,az adókivetőkkel van,mit gondoljak arról például aki mondjuk 1 buszjegy árával nincs tisztában...Vagy például nem csak 1 helyről vesz fel költségtérítést,mondjuk nem is jár be rendszeresen a munkahelyére.Az általuk vezetett ország csődöt csődre halmoz,de a fizetésemeléseiket mindíg egyetértésben emelik...

dunaparti 2011.10.27. 22:07:18

Nem lehetne max. egy adóemelést és egy új adófajtát bejelenteni? Muszály ez a rohanás???

Virág et. 2011.10.27. 22:07:28

"De az milyen gazdaságpolitika, hogyha van egy finanszírozási probléma, arra kivetünk egy különadót?"

Ez a Fidesz-féle gazdaságpolitika. Másfél év alatt eléggé világossá vált, hogy ennyire telik tőlük. Ez volt a "kész terv", amivel nem háborgatták a szavazókat 2010-ben. Ezen viháncoltak a szimpatizánsok, amikor néhányan meg merték kérdezni, hogy mégis hol a terv, mire kéne voksolni.

laci0011 2011.10.27. 22:12:39

@czi75: Ha külföldre mész arra ügyelj ne magyarnak menj el dolgozni,és tényleg jobb lesz és várhatóan hamarabb.Ha megszabadulnánk ezektől az előző rendszer salakjától,mindenféle morált nélkülöző emberi hulladékoktól,azért itthon is gyorsan érzékelhetően jobban mennének a dolgok,nem azért mert mi olyan csodálatosak lennénk de körülöttünk nem visszafelé mennek a dolgok és profitálnánk mi is gyorsan.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.27. 22:14:58

"Ha vajon anno, a régi szép időkben Gyurcsány Ferenc 1 év alatt előáll 20 új adóval, vajon hogy reagált volna erre a Fidesz?"

A fenét sem érdekli, hogy mit szólt volna a fidesz! Nem lehet, hogy az a baj, hogy még mindig ezen lovagolunk?

Gratulálok a szerzőnek, hogy ennyit dolgozott a poszton és ilyen szépen összeszedte. Tök jól tudunk itt rajta sokan átkozódni-szidkozódni. A kacsa előtt meg nincs víz! - ahogy mondani szokás.

hallari 2011.10.27. 22:18:36

@Seduxen: szörnyűség... Belegéppuskázni.....................................És mondd csak Maximmal vagy csak sima AK-val? :D

czi75 2011.10.27. 22:21:53

@laci0011: 89-től csak a hiteltelen vezetők termelődnek újra. sőt, sokan el se mentek, annyira kapaszkodnak a székeikbe. és még az utódokat is kinevelték. lázár, rogán stb. itt még a kihalásos evolúció se jön be!!!
Wyoming már beugrott a képbe.
lassan már itthon is szégyenlem, hogy magyar vagyok.
itthon is ki kell írni, mint sok külföldi országban: MAGYAR NE LOPJ!

Fisk 2011.10.27. 22:25:37

@Vidéki: ha az Anna Frank naplóját olvasom, akkor is faszán érzem magam, hogy nekem most milyen kacagányos, de biztos, hogy ehhez kéne viszonyítani?

laci0011 2011.10.27. 22:29:58

@Fisk: Nem érdemes foglalkozni 1 bértollnokkal,majd ha tisztázta magát.

laci0011 2011.10.27. 22:33:05

@bogancs: Ez van ha tömegesen szeretjük a seggbekúrást,DOPEMAN szerint legalább is.

Mr. Ligthman 2011.10.27. 22:36:23

@CyberPunK: mondjuk nem kellett volna kétharmados többséggel megszavazni, hogy mindent (még egyszer: mindent) meg tudjanak csinálni! Alkotmánymódosítás, választási törvény, médiatörvény... soroljam? Nincs határ, és még most is arra hivatkoznak, hogy felhatalmazást kaptak ezekre. Tehát egyet kellene csak tennetek: kijelenteni, hogy nem erre adtatok felhatalmazást. Csak ugye a tévedést beismerni jellemzően nem magyar szokás... Szar ügy.

Fisk 2011.10.27. 22:36:48

@laci0011: Oksa, hülye vagyok, hogy reagálok, csak ez milyen érv már?!? Nem szar hely Magyaro, mert Zimbabwében Mugabe még nagyobb szart kavar, Szomáliában meg kalózok vannak. Jaja, csak éppen a szomszédos Szlovákia kb. most húz el mellettünk ezerrel, oda biztos nem gyűrűzik be a válság...

laci0011 2011.10.27. 22:42:15

@czi75: 1 ponton túl felgyorsulnak majd az események,ha elérjük a kritikus tömeget,és elég emberben kitisztul a kép milyen riasztóan aljanép vezet minket,még belegondolni sem mer igazán normális ember,milyen keveréke uralkodik rajtunk a hatalomvágynak,korrupciónak,butaságnak.

jazzface 2011.10.27. 22:42:39

az jár a fejemben,hogy tulajdonképp én azt csinálom,amihez értek. de az is jár a fejemben,hogy függetlenül attól,hogy pirosak,vagy narancsszínűek tisztelt vezetőink,ők vajon értenek ahhoz,amit csinálnak....? (kurva sok pénzért-jegyzem meg halkan-amit mi teszünk az ő zsebükbe hónapról hónapra)

jazzface 2011.10.27. 22:47:57

Mást mondok: nem lehetne azt,hogy az összes politikusunk ,mondjuk havi 200e nettóból gazdálkodjon? se szolgálati kocsi,se lakás,se hozzájárulás semmihez. szerintem elég szép megtakarítást érhetnénk el....nemde?

laci0011 2011.10.27. 22:49:08

@Fisk: Régi kommunista érv volt ,hogy máshol még szarabbul mennek a dolgok,akkor mondjuk Romániára volt könnyű mutogatni,most már úgylátom még mrsszebre kellet az időben visszamennie a bértolnoknak,már Romániával sem lenne egyértelmű az összehasonlítás,bár ahogy hallottam ott sem könnyű a sok hatalomátmentővel boldogulni..

fingerbangs 2011.10.27. 22:49:13

Akik a fideszre szavaztak, na azok okoztak a bajt, megerdemlik a buntetest

2011.10.27. 22:52:50

2/3, csak ennyit mondok :). söralátét :)

Netuddki. 2011.10.27. 22:56:27

Olyan kormány ne emeljen adót amelyik a jelenlegi adókat is képtelen beszedni, B+!

Netuddki. 2011.10.27. 22:57:43

@jazzface: "Mást mondok: nem lehetne azt,hogy az összes politikusunk ,mondjuk havi 200e nettóból gazdálkodjon?"

Elírtad, nem nettó, bruttó...

Netuddki. 2011.10.27. 22:58:35

@kovi1970: Mellesleg én még ennyit sem fizetnék ezeknek a gombnyomogató droidoknak. Gombot nyomogatni bárki tud akit minimálbérért felvesznek az utcáról...

Mérges 1234 2011.10.27. 23:00:05

@Kivancsi:

Állami fenntartású intézményekre nem lehet..... :D

Szopás van. Jöjjön az álamcsöd, esetleg egy forradalom.

2011.10.27. 23:02:21

@Vidéki:
"Nem tetszik Vastagbőrnek a rendszer, miszerint a költségvetési hiányt kordában kell tartani és ehhez néha-néha az adóemelés eszközét igénybe kell venni."

Akkor miért vezették be az egykulcsost cirka 1 éve? Ha még nem esett volna le, amiatt álltunk bele végleg a földbe. Azt próbálják visszakaparni, mindezt úgy, hogy 2012-ben minden szinten esni fog a fogyasztás(a könyvárustól a biliárusig), mert a a 2/3, aki rosszul jár az új adórendszerrel, borítékolhatóan kevesebbet fogyaszt majd.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.10.27. 23:03:12

countdown to országgeddon: 10...9....8....7...6...5....

karlos 2011.10.27. 23:03:14

@jazzface: Én sokalom a havi 200e pénzt.Szerintem az "ÚJJÁSZERVEZÉS" végéig mondjuk a minimálbér 2x lenne reális, természetesen minden költségtérítés nélkül.Esetleg fejenként egy BKV bérlet + vidékieknek egy Volán vagy MÁV bérlet járna.
Vagy maradjon minden a régiben,de akkor a tisztelt képviselő hölgyek és urak vállaljanak -legalább anyagi- felelőséget a döntéseikért.

Kelci 2011.10.27. 23:03:50

A mocskos büdös kurva élet bassza már meg ezeket, lassan lehet megint menni kavicsot dobálni az V.ker be, FIDESZ-KDNP-MAFFIA Köszönjük 2/3!

2011.10.27. 23:05:03

@Kivancsi:
elég a svéd adórendszer :D:D:D úgyis élnek a skandik, nyomorog mind :):)

2011.10.27. 23:07:54

Söralátétekbe fulladunk

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.10.27. 23:12:47

Egy célnak kellene lennie: a gazdaság élénkítése. Anélkül semmi sem lesz, de az mindent meghozna.
Nagyon féltem ezt a kis országot. Amit egy évezred nem tudott megtenni, azt 8+4 év kormányzás elintézte. Valaha (a két V. H. között) Európában vezetők voltunk (gépgyártás, találmányok, stb.), a szocializmusban vezettük a szoc. tábort, itt volt a legjobb. A rendszerváltás után képesek voltunk 4 dunai országot összeültetni egy asztalhoz, most meg azt olvasom, hogy Albánia meg Adzserbadzsán (vagy hogy a fenébe kell leírni) lehagyott minket.
Nagyon féltem ezt a kis országot.
Ennyi politikust, ennyi dilettánst, ennyi nem dolgozót, ennyi bürokratát, ennyi segélyest nem képes eltartani a kicsi gazdaság.
Hogy a megoldás?
Sorolom: bürokraták 90 %-ának elküldése, az országgyűlési képviselők fizetése legyen az átlagbér, minden más helyi politikus dolgozzon a közért ingyen, segélyek elvétele, bűnözés csökkentése, önfenntartó börtönök (nincs harmadolás, viszont rossz viselkedés, nem tanulás esetén duplázás) bevezetése, találmányok adómentessé tétele, mindenki vállalkozhasson (nincs adminisztratív akadály, majd a piac elvégzi a szelekciót), a vállalkozói engedély legyen ingyen. Ezt hívják kapitalizmusnak, amiből nálunk kiirtották a szabad vállalkozást meg az áruk szabad áramlását (kocsi reg. adó)
Ha lesz bevétele az államnak, akkor lehet hozzányúlni a többi dologhoz.
Csak a politikusok azt hiszik, hogy mindent lenyomhatnak az emberek torkán, mert tehetetlenek vagyunk. De az orvosok, a diplomások, a dolgozók hatalmas kivándorlását nem tudja az ország elviselni. Szerintem Magyarország a szakadék szélén áll, de nagyon billeg.

jazzface 2011.10.27. 23:18:26

@kovi1970: ám legyen! velem lehet beszélni!

hoseman 2011.10.27. 23:20:08

..valaki mondja már meg hogy a Zellenzék mi a facért nem pörög jobban??.. nekem ez gyanús..

jazzface 2011.10.27. 23:23:42

@karlos: oké! mint fentebb megbeszéltük legyen bruttó 2kiló a pénzük,de tényleg semmi egyéb térítés! elvégre én is a saját kocsimmal járok(7 éves,tudom,burzsuj vagyok,de nyugi,a nagyobbik része még kölcsön) és a számláimat is magam fizetem nagyfiúsan.

Nge Swazili Mbeko 2011.10.27. 23:24:13

@Vidéki: Hát haverom, rád aztán tényleg illik, hogy bolondnak bolond a szolgája. Nem szégyelled magad?
Egyébként tökmindegy, mész majd a levesbe apáddal együtt, te faszkalap.

2011.10.27. 23:27:02

hallgassátok az öszödi beszédet :):)
van egy kérdés benne: Ki fog reformot csinálni, az Orbán Viktor? :):) Hát itt vannak a reformok :):):)

Tapogatott Kukorica 2011.10.27. 23:51:32

@huncsongor: "bevezetik a dugás adót.:( Vagy a csöcsméret után kell cm^3 alapon adót fizetni."

Akkor mi nem leszunk nagy gondban asszonnyal.

Monçada bíboros 2011.10.28. 00:01:54

@Tapogatott Kukorica: na, most dugás nincs, vagy a cici kicsi?:)))
Remélem inkább az utóbbi:))

Pszt! 2011.10.28. 00:06:01

Én még mindig azon töröm a fejemet, hogy a vikiék gazdaságpolitikája egy kurvanagy összeesküvés, vagy ezek ennyire hülyék?

sárkányfő 2011.10.28. 00:20:34

@Monçada bíboros:
lehet arra utalt, hogy ők feketén dugnak, így légyen bármilyen is a szexadó, ők megússzák :)

noviktornoparty 2011.10.28. 00:26:03

@hoseman: egyrészt mert egy rakat hitelét vesztett balfékből áll. másrészt pedig a Fidesznek már bejött az a stratégia, hogy semmit nem csinál ellenzékben, csak hagyja belefulladni a saját mocskába a kormányt, miközben egy szót szajkóz: NEM. az már más kérdés, hogy ezek annyira nem csináltak semmit ellenzékben, hogy 8 év sem volt elég nekik, hogy B-tervet alkossanak arra az esetre, ha Barroso úgy reagál az "eresszük el a hiányt-tervre", ahogy reagált.

Ha Bajnai nem szedi össze magát nagyon gyorsan és csinál pártot a Haza és Haladásból, akkor nézhetjük még pár évig ezt az ámokfutást, mert egy ennyire széttöredezett ellenzéknek ennyi hitelét vesztett, politikai értelemben teljesen halott emberrel esélye sem lesz kipöckölni ezeket a dilettánsokat a hatalomból. Jön a 1,5-2 millió FIDESZ-droid, aki világvége esetén is a Vezér pártjára szavaz és szépen besétál az 5-15% -okat szerző ellenzéki pártok előtt.

Horto 2011.10.28. 00:32:37

@www.doominogame.com: a szakadek meg van, de mar nem billegunk...

Mas: ez a kormany rosszabb mint akarmilyen szocialista, kommunista rendszer, mert ott legalabb a beszedett adot probaljak elosztani a birkak kozott hogy egy kicsit legalabb hizzanak, de jelenleg csak a foldesur hasa kerekedik....Ilyen kicsi orszagkent merhetnenk kulonbozni a nagy vilaguralo orszagoktol...Egy eros alapokra epulo szabad gazdasag megerdemelne egy probat...Csak ha egy kormany ciklusra is, de levinnek az adokat minimalis ertekure (kb 0-5%) nem lenne egy kulfoldi ceg sem aki ellen tudna allni a csabitasnak...es a jelenleg alkalmazott 45% (2009 data.worldbank.org/indicator/SL.EMP.TOTL.SP.ZS) talan felkuszna 65%ra es az a 20% plussz tobbet osszetudna dobni mint az agyon adozotatott, fizeteskeptelen, minimalberen dolgozo.

nu pagagyí 2011.10.28. 00:43:04

Az Áfa miatt tessék a boltosra haragudni, a termékadó miatt a gyártóra, a jövedéki adó miatt a benzinkutasra, a járulékemelés miatt a nyugdíjasra. A kormány csak adót csökkentett és mégsem tetszik? Egykulcsos, arányos.

udvari bolond 2011.10.28. 00:55:24

gúgellal tök vicces dolgokat lehet találni, pl:

lol:
mandiner.hu/cikk/20100914_matolcsy_szerint_nem_kell_megszoritas
2010. szeptember 14. 15:56
A nemzetgazdasági miniszter kijelentése szerint a jövő évi 3 százalékos hiánycélt megszorítások nélkül éri el a kormány. Matolcsy azt is kijelentette: tartják magukat az idei 3,8%-os hiányhoz.

rotfl:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=132277
"Egy soha senki által semmire meg nem választott, ennélfogva illegitim miniszterelnök bejelentette, hogy mindenfajta felhatalmazás nélkül lenyomja az emberek torkán a minden eddiginél brutálisabb megszorításokat tartalmazó MSZP-csomagot" - értékelte Szijjártó Péter a Bajnai-kormány úgynevezett válságkezelő programját.

bruhaha:
www.168ora.hu/itthon/szijjarto-biztos-hogy-adoemeles-nem-lesz-55991.html?&lm=2
Hétfő, 2010. május 31. 11:33
Szijjártó: biztos, hogy adóemelés nem lesz
Bármit talál is a tényfeltáró bizottság, nem jönnek megszorítások, mondta a Kossuth Rádióban a kormányszóvivő. Oszkó Péter szerint semmit nem kozmetikáztak. Az Orbán-kormány hétfő délelőtt tartja első hivatalos ülését, és folytatják a minisztériumok átadás-átvételét is.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 00:55:35

Mit sírtok munkásőrök? A 8 év alatt szétbaszott országot, újra kell szabni. Át kell alakítani az adó rendszert, a kiadási oldalt. Új gazdaság politikát majd ha megérti a haldokló Európa, akkor újra erős lesz a forint, csökken az államadósság és újra megjelennek a befektetők.

udvari bolond 2011.10.28. 01:06:29

@popocatepetI: nem tom, iróniád irodalmi fegyver-e, de a kiadási oldallal másfél év alatt nem tettek semmit*, másfél év alatt sikerült felülmúlni (alul) a zelmúltnyólcévet. Rakkenroll, csak így tovább!

*: pártfinanszírozás? minisztériumok számának és létszámának csökkentése? képviselői és vezetői fizetések visszafogása? nem nagy tétel DE PÉLDA lenne, ami nélkül - ha igaz is a szándék** - nem hihető ez így.

**: bruhaha

redriot77 2011.10.28. 01:08:54

@tééényleg?: ". Egyre jobban értékelem a Feriéket, ami nem gondoltam, hogy valaha megtörténhet. Azt hittem, rend lesz és működni fognak a dolgok. Most meg mintha már az állam apparátus is szétesett volna. Nem tudnak egyszerű hivatali folyamatokat végig vinni mint egy költségvetés összeállítása."

Számomra is ez a legmeglepőbb. Én mondjuk nem vártam sokat Orbánék regnálásától (sőt...), de ekkora fokú dilettantizmusra, felkészületlenségre, szakmai alkalmatlanságra még legvadabb álmaimban sem gondoltam! Hétről-hétre jelentenek be újabb és újabb nagyívű nemzetmentő és országvédő terveket, miközben a gazdasági prognózisaik általában néhány hét alatt megbuknak, hamisnak bizonyulnak.

C'mon má' jobberek! Ettől azért ti is többet vártatok, nem? Azért fő stratégiaként előállni azzal, hogy az egykulcsos SZJA úgy beindítja a gazdaságot, hogy a saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat a szarból - nos az elég sovány, és mára kiderült hogy nem is jött be egy kicsit sem. Most pedig többek között ennek a tévedésnek a számláját kezdjük el törleszteni.

Az sem szerepelt még legvadabb álmaimban sem, hogy államosítják a manyup-pénzeket. OK, megtörtént - de azt már végképp nem gondoltam volna, hogy ennei a pénznek fél év alatt sikerül úgy a seggére verni, hogy mikroszkóppal sem lehet kimutatni egy maradék molekulát belőle!

Komolyan, egyszer úgy szeretném megkínozni őket. Fogóval, súlyos tompa tárggyal, szúró-vágó eszközzel, elektromos árammal, bármivel. A kancsallal kezdeném.

Horto 2011.10.28. 01:12:27

@popocatepetI: ha te tenyleg azt hiszed hogy a 8ev alatt ment tonkre az orszag akkor innentol kezdve amit irsz az teljesen hiteltelen...de aki ilyen stilusban ir mint te azt nem is tudom ki veszi komolyan...

Mercel 2011.10.28. 01:17:09

@popocatepetI:

Te tényleg ennyire hülye fideszdroid vagy te szerencsétlen nyomoronc?
Nem fogod fel, hogy ez az anyázás nem politikai alapon történik, hanem arról van szó, hogy szisztematikusan szétkúrja az országot a "zemberek" fülkeforradalmas kormánya?!

*azd+ ha megszüntetik az EVA-t, vagy kifizethetetlen szintre emelik akkor pár százezer ember megélhetését lehetetlenítik el.

A fideszdroidok külön juttatást kapnak egyenesen a nagyvezértől és ezért nem érintik őket a megszorítások (Ja bocs nincs megszorítás ezt a kifejezést nem használjuk) vagy olyanok vagytok mint a szcientológiai egyház idiótái, hogy jön Xenu és majd minden szép lesz?!

Hol a picsában élnek a fideszdroidok, hogy a tények nem jutnak el az agyukig?!
A te zsebedben se sok marad, és a te országodat is tönkreteszik ezek a kretének, mit nem bírsz felfogni gyökér?

"Frigyes"

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.28. 01:17:44

@Horto:

Friss lehetsz még itt, ha nem tudod, hogy egy hithű rajongóról van szó, akit olyan hülyeségekkel, mint tények, nem lehet eltántorítani. ;-)

redriot77 2011.10.28. 01:21:19

@Vidéki: "Szánt szándékkal nem akarod észrevenni, hogy egy olyan külgazdasági helyzetben, amely napról napra változik, országunk méretei és erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy függetlenítsük magunkat a külgazdasági helyzettől."

Bezzeg amikor 2009 elején a legkeményebb globális recesszióban először ment 300 felé az euró árfolyam, akkor azért kizárólag az akkori kormány volt a felelős. Most hog a haverjaid ülnek a kormányrúdnál, na, most már hirtelen van külgazdasági helyzet is. :)))) Mi a f@sz ez, szelektív látás, vagy mégis micsoda?

Mercel 2011.10.28. 01:32:31

uhh kár volt ennyire felcseszni az agyam.

"Frigyes"

Horto 2011.10.28. 01:37:37

@milyen szép a Vértes, ó: igen veletlen keveredtem ide meg nem is nagyon kommentezek, mert mindig rajovok hogy ervelni altalaban csak hasonlo gondolkozasu emberekkel lehet es egy-ket ilyen idiota az alapveto szamarsagaival tantorithatatlan... nem kerem hogy ertsen egyet, de normalis stilusban ervekkel probaljon megeriteni ne nagypofaju ures dumaval...DE Orulok hogy ti elszorakoztok veluk mert azert ha valaki ideteved es veletlenul elolvassa a kommenteket az latja hogy van itt mas is...

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 01:40:57

@Mercel: Ne dühöng, engem ezért fizetnek. :-))

SzaszaG1 (törölt) 2011.10.28. 01:47:32

Elmondom mi történik, a közelmúlt és a közeljövő háborúira elő kell teremteni a pénzt. A padlás lesöprése már nem játszik, egy válság még megteszi. :-)

anonymand 2011.10.28. 02:58:36

@popocatepetI: @Vidéki:

Tisztelt popocatepetl, Vidéki!

Pangloss doktor a Ti mesteretek.
..."kedves, jó Pangloss, amikor így felkötötték, felboncolták, megkorbácsolták, s amikor így evezett napról napra azon a gályán, akkor is mindig azt gondolta, hogy minden a legjobban van ezen a legjobb világon?

- Csakúgy gondolkozom, mint régen - válaszolta Pangloss mester -, mert végre is filozófus vagyok: nem illik, hogy megtagadjam magam;"....
A filozófust kéretik hithű fideszesre cserélni.

Tisztelettel:
anonymand

A szerelő 2011.10.28. 03:25:22

@bogancs: "A fenét sem érdekli, hogy mit szólt volna a fidesz! Nem lehet, hogy az a baj, hogy még mindig ezen lovagolunk?"
Nem. Ez egy nagyon fontos kérdés, mert ez határozza meg a fidesz lépéseit. Kizárólag retorikában, pontosabban pofátlan, gátlástalan kommunikációban jók, semmi másban. Ennek a felismerése kulcsfontosságú, mert e nélkül a birkák továbbra is birkák maradnak és meg sem fordul a fejükben, hogy mennyire meg vannak tévesztve.

Sörhastáncos 2011.10.28. 03:32:30

Ittenn totális az eltévelyedés.

Megmondta Szájjártató:
"szóba sem jöhet, hogy Magyarország támogassa az uniós adóharmonizációt, mert az országnak óriási a versenyelőnye az alacsony adók miatt; a kormány minden igénybe vehető eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy az adóharmonizációt megakadályozza."

Forrás: vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/szijjarto-szerint-alacsonyak-az-adok-oriasi-a-versenyelonyunk-361046

komplikato 2011.10.28. 04:07:38

@Sörhastáncos: Jesszus, ekkora pofátlan hazugságot ... nem mint ha naponta nem döntenének rekordot, de akkor is.

regress 2011.10.28. 05:55:03

@popocatepetI: te oxigénhiányos,ennyi söralátét nincs az országban mint amennyi adó

ihatethisindapassthingy 2011.10.28. 06:15:50

Akkor itt egy adóötlet: politikusi teljesítményadó. Amennyiben tárgyévben az államháztartás hiánya átlépi a maastrichti kritériumokban megszabott 3%-ot, az e fölötti rész háromszorosát köteles a politikus adó formájában leróni. Az adó alapja a politikus és közvetlen családtagjainak tárgyévi jövedelme.

Egy kis tulajdonosi szemlélet nem jönne rosszul. Ha nem termel a politikus profitot, nincs zsé. A versenyszféra már rég kitalálta a motiváció eszközeit, ideje visszavezetni azt a közszférába.

csikocar 2011.10.28. 06:42:48

Remélem az lesz a vége mint Chauchesku-nak vagy Kadafinak!
És a végén lesújt a nép annak minden haragjával.
Vagy ha ki lehet hívni egy bunyóra ( viktort ) én szívesen szétbasznám a fejét,
és nem azért mert cigány, hanem mert tönkre tette a hazámat,
amihez igazából semmi köze.
Amúgy meg GRATULÁLOK mindenkinek aki a fideszre szavazott, remélem minél többen az utcára kerülnek, ázva, fázva, hajléktalanul. ja és fizethetik a hajléktalan adót, meg a 150 ezres büntetést mert nincs hol lakniuk.
És neked is ezt kívánom ( viktor ) DÖGÖLJ ÉHEN A CSALÁDODDAL EGYÜTT!!

becike4 2011.10.28. 06:44:34

Én javaslom a "büdös kurva anyátokat,nem ezt ígértétek"adó bevezetését.A képviselő"urak,hölgyek"fizetnék,mértéke a mindenkori minimálbér ötszázszorosa.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.10.28. 07:12:22

akinek van esze az elhagyja az orszagot, felesleges idegeskedni, kis logikaval lathato hogy a kovetkezo 10-20 evben egyre szarabb lesz csak a helyzet , nyugdijra semmi esely , gyereket csak 70 iq alatt terveznek be , foleg a megelhetesi barnak

az itthoni szenvedesnel meg egy nyugati homeless vagy borton is jobb , es ez nem viccc

mediacapic 2011.10.28. 07:15:57

Talan egyszer radobbennek a kretenek, h minel nagyob. A nyomas annal nagyobb az ellenallas!!!!

Yasashi Tanuki 2011.10.28. 07:25:38

Mádi Lászlót 2010-be kirúgták a Fidesz listáról mert azt merte mondani, hogy szóba jöhet ingatlandó az új kormányzásban. Erre tessék. Ez a próféták sorsa.

fn.hir24.hu/itthon/2010/01/29/kirugtak_listarol_oszinte

"Kirúgták a Fidesz listájáról Mádi Lászlót, az ellenzéki párt lakáspolitikusát, mert egy rendezvényen úgy nyilatkozott: előkészített módon, társadalmi vita után be kellene vezetni az ingatlanadót. Mádi nyilatkozata a Fidesz vezető gazdaságpolitikusainak elképzeléseibe illeszkedett...."

2011.10.28. 07:26:16

@anyahajókabinajtóhajtogató: Szerintem inkább ezt nekik: uselessjunk.com/article_full.php?id=13199

@Tigeri: 1. "akinek nincs pénze, az annyit is ér"
2. akinek van pénze, attól elveszik, és utána az 1. pont lép érvénybe

klacus 2011.10.28. 07:33:09

@udvari bolond: Hát a kiadási oldal visszafogását megszorításként érzékeli a nép.

Ezért azt F117-es stílusban kísérlik meg, igaz csak teve lett mamuszban, az adóemelések fényében de attól még mindkettő lopakodik.
Kiadási oldalon
oktatás:
- 8000 pedagógus utcára hajtása
- tanköteles korhatár lefelé módosítása
- iskolabezárások 300-400 db
- megrendelt felső oktatási helyek száma -30 %
- tankönyvtámogatások csökkentése

Egészségügy:
- pénz nuku
- osztálybezárások, imitt amott
- ellátási "racionalizáció" imitt amott
- bűvésztrükkök, és galádság amint visszakerül állami kézbe a rendszer

Közigazgatás:
- önkormányzatok leépítése folytatódik
- okmányirodák "ésszerűsítése"
- polgármesterek számának csökkentése
- mindenféle barbatrükk, bérek nem nagyon nőnek, kivéve a haverok buli kanna körben.

Szociális háló:
- Nagyon nagy trükk volt a magánnyugdíj kifizetésénél felmérni a rászoruló családi hátteret, sokan megszívták. (Pl tudok olyan 8 gyerekes családot akik elestek pl a gyermekek étkezésének 50% .os kedvezményétől)
- A nyugdíjjak emelése sajátos logika szerint zajlik, csökkenek a nyugdíjjak reálértéken.
. A rokkantakat kihajították a rendszerből, ergo már nem is védettek.
- A segélyeket is tizedelik a közmunka programmal. Akinek van ugye feketén melója az nem fog kaszálni járni, ezeket kiejti a rendszer automatice.

Nyilván van még más is, de nekem ezek gyanúsan kiadáscsökkentésnek ergo népnyúzásnak tűnnek. Esetleg bontsunk pezsgőt?

Ami nagyon nagy gond:
- helyi szinten mindenki ugyanúgy lop, ahogy eddig is lopott.
- az állami cégeknél továbbra is ugyanúgy lopnak, ahogy eddig is loptak.
- a megyei szintű intézményeknél továbbra is ugyanúgy lopnak, ahogy eddig loptak.

Amíg a beszerzések nem átláthatóak, amíg a szerződések nem nyilvánosak, addíg ez így is marad. A legnagyobb süket szövegeket lökik, minden olyan téren ahol bizony milliárdok mennek el a mutyira. Vagyis amíg a politikai vezetés helyi szinten fehérgalléros bűnözők, addíg mit várunk az országostól? Ehhez kellene az akarat, meg az akcióterv, gyanítom várhatjuk egy darabig.

Kivancsi 2011.10.28. 07:39:33

@Doubledecker: mi az hogy torveny?
2/3 al, lazar janival az elen megvaltoztatjak 10 evre visszamenoleg!
De csak ideiglenesen kb a kovetkezo valasztasokig :):)

lariflari 2011.10.28. 07:57:13

Minden önkormányzat egy -egy kiskirályság,ami mostantól olyan és annyi adót vet ki amennyit csak akar.Hogy aztán majd legyen mit szétosztogatni egymás közt mint Debrecenben.Undorító tetves mocskos fidesz csürhe.4ez a véleményem rólatok!Hozzá nem értő tahók vagytok egytől egyig!

lariflari 2011.10.28. 08:04:53

Aztán ezt a Rogángyereket is valaki picsánrúghatná már úgy istenigazából,mert eddig bárhol felmerült a neve a mádiában,az kizárólag valami bődületes ostobasággal és szarral volt kapcsolatos,de soha egy értelmes és emberséges gondolattal nem!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.10.28. 08:12:11

en ugy latom az orszagnak mar csak egy szikra kell es robban , az emberek elertek a terhelhetoseguket, sot mar tul vannak azon

klacus 2011.10.28. 08:17:43

@version: Áh. ez a szalma még nagyos nedves. Itt bármit meg lehet csinálni. Ez nem Görögország.
A Gyurcsók kiverte a biztit 2006-ban de semmi több.

Mi egy igazi birka nép vagyunk.

lariflari 2011.10.28. 08:20:04

@version: Csaucseszku leverése is valami spontán és szervezetlen dolog volt emlékeim szerint,és lám mi lett a vége....

Vakmacska 2011.10.28. 08:21:32

Zero, én ezeket a különadókat olvasva már úgy láttam, kár is komoly kritika, mivel Valóság nagybátyánk a Holdra utazott...
bezzeganya.postr.hu/fulig-jimmy-adorendszert-alkot

avionics 2011.10.28. 08:38:34

Csak csendben jegyzem meg: ha vajon anno, a régi szép időkben Gyurcsány Ferenc és csatlósai nem a pannon pumával hülyítették volna az országot és hazudozás helyett nekiláttak volna igazi reformoknak, ma nem kéne ellenzékből demagógiával hülyíteni azokat az elmeháborodottakat akik még képesek hinni nekik. Az államadósságot ők hozták össze, de ennek a kormánynak kell kezelnie. És nem fellendülés alatt, hanem válságban. Nem is akármilyen válságban. Érdekes, amikor tombolt a bolt senkit sem izgatott hogy nem voltak képesek normális GDP emelkedést elérni. Most meg mindenki Matolcsy nyakába akarja varrni azt, ami még be sem következett. A stagnálást. Egyelőre stagnálás csak a jóslatokban létezik. Érdekes mindenki a német ipar szárnyalásáról beszél, az autógyárak rekord nyereségéről, azt meg elfelejtik megemlíteni hogy az itteni gyáraik mekkora GDP hatással bírnak. És még el sem kezdett termelni mind.

THLM 2011.10.28. 08:43:18

@asmodean: Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy az AK az géppuska, vagy gépkarabély... Eszem megáll...

mojszipupi 2011.10.28. 08:43:54

És hol van ilyenkor a randalírozó tömeg? 3x olyan szopás van kb mint akkor volt de semmi. Ez a szánalom és ebből látszik h az egész mögött a fidesz állt.....eljön még itt a forradalom csak nem a fülkékben ha ezek így folytatják

csubakkapákó 2011.10.28. 08:46:50

Kíváncsi leszek, mennyi adót fognak az önkormányzatok kivetni az ingatlanokra, egyelőre nem láttam semmilyen nyilatkozatot vagy állásfoglalást a témában, de nagyon érdekelne.
Egyszerű számítással pl. egy tízmilliós lakás után ha csak a "szerény" 3%-ot veszem alapul, az már éves szinten 300ezer, ami havonta 25ezer plusz kiadás egy családnak. Ezt miből fogják az emberek kigazdálkodni? Mit kapnak cserébe? Minek fizettünk akkor vagyonszerzési illetéket?
Gyanítom, ha ezt bevezetik és befogják az biztos, na akkor fognak jópáran az utcára menni "rendetrakni"
Apropó: nem tudja valaki véletlenül a Rogán címét? Szívesen kérdeznék tőle valamit.........:-)

lariflari 2011.10.28. 08:48:09

Szöveg: Bazmeg az Orbánt, bazmeg a kormányt/ bazmeg az MSZP-t és a Gyurcsányt/ bazmeg az LMP-t meg a Jobbikot/ bazmeg a sok fizetett naplopót/ bazmeg őket, a képviselőket/ de ne hagyd ki bazmeg a képviselőnőket/ bazmeg az újabb adónemeket/ és bazmeg a kibaszott sárga csekkeket/ bazmeg a NAV-ot és bazmeg a bankodat/ bazmeg a kopogó behajtókat/ bazmeg az inkasszót mert az összeg/ mindig több mint, ami járna bazmeg...

Himnusz részlet...

Bazmeg a frankot és bazmeg az eurot/ bazmeg, hogy féled a holnapod/ bazmeg a parkolót és a cédulát/ bazmeg, hogy mndenért bírság/ a jutalom mert ezek lehúznak bazmeg/ bazmeg öcsém a minimálbéred/ bazmeg a rendőrt és a bűnözőt/ egy füst alatt baszom meg mind a kettőt/ bazmeg, hogy itt csak a kevesek/ élvezik a sokak helyett az életet/ bazmeg a kétharmadért tesó/ cserébe hol az az egymillió meló...

Himnusz részlet...

Bazmeg a rádiót és a tévét/ és adj nekem hálát a gengszter rapért/ bazmeg ezt a kibaszott sleppet/ amit magyar népnek neveznek bazmeg/ bazmeg ti kibaszott birkák/ ennyire bejön, hogy a seggetek basszák?/ bazmeg én nem is értelek/ inkább megyek és baszom a kibaszott nőmet...

Himnusz részlet...

lariflari 2011.10.28. 08:49:57

@csubakkapákó: Lényegtelen,lévén senki nem fogja tudni befizetni.Gondolod,majd ha a rezsiket nem tudják már fizetni,akkor majd ingatlanadóra költenek?

asmodean 2011.10.28. 08:50:05

@Skyless:
Egyáltalán nem mindegy. Az ördög a részletekben rejlik.

Tapogatott Kukorica 2011.10.28. 09:00:51

@avionics: ne felejtsd el, hogy nem az allamadossag a legnagyobb gond, az csupan a kormany taktikaja, hogy erre hegyezi ki a programjat, mert az szallt el latvanyosan Ferkoek idejeben (mellesleg persze nem jo dolog, de nem is kezelhetetlen). A problema a kiadasok meg nem nyirbalasa, pontosabban dilettans csokkentese: onnan vesznek el, ahol mar amugy sincs sok, mig -hogy csak harom peldat emlitsek- a BKV, MAV, onkormanyzatok trio gatyaba razasaval egy ev alatt annyi penzt lehetne megsporolni, mint amit pl. a manyup penzek allamositasaval sikerult Orbaneknak osszehozni. Talan logikusabb lenne ezeket a penztemetoket rendberakni a sokadik nepnyuzo ado bevezetese helyett.
A fenti harom peldaval a GDP 6-7 szazalekos nemnovekedeset lehetne novekedesse varazsolni. Ehelyett megy a maszatolas, a hazudozas, hogy milyen rossz minden es milyen nehez nekik. Igenm sokminden rossz, amit evek ota szajkozik a sok ember, s tudtommal a jelenlegi kormany is ugy nyilatkozott, hogy felkeszultek ezekre. Ezert kaptak a sok szavazatot, hogy talan vegre kisopor valaki a padlason. Hat nem, a portan soprogetnek es kurva nagy port kavarnak.

Tapogatott Kukorica 2011.10.28. 09:04:25

@mojszipupi: a gond az, ha most pasztor nelkul megy a nyaj az utcara, akkor ott kiszamithatatlan dolgok tortenhetnek. Mondjuk en nem banom, csak mar tortenne.

Vidéki 2011.10.28. 09:06:56

@Belpo:

Írod: „Akkor miért vezették be az egykulcsost cirka 1 éve? Ha még nem esett volna le, amiatt álltunk bele végleg a földbe.”

Nem kellene mindent benyelned, amivel a propagandisták etetnek.

Elgondolkodhatnál a valóságon, igazolja-e a teóriát?

„A csehek, a szlovákok és az észtek bruttó hazai terméke egy főre számítva tavaly már 25, 15, illetve másfél százalékkal magasabb volt, mint a hasonló magyar mutató. A kilencvenes évek elején fordítva állt a helyzet: a fejenkénti GDP 1993-ban az éppen önállósodott Csehország és Szlovákia esetében 12, illetve 18 százalékkal még elmaradt a magyarországitól, Észtország hátránya pedig nem kevesebb mint 31 százalékos volt.”

A különös az egészben, hogy Észtországban, amelyik lehagyott bennünket, ebben a hosszú időszakban, a mostani nagyokos ellenzék szerint állítólag kártékony egykulcsos adórendszer működött, míg nálunk az állítólag rendkívül igazságos és a gazdasági növekedésre állítólag élénkítőleg ható progresszív adórendszer „virágzott”.

Link Elek 2011.10.28. 09:12:40

>Majd az állam eldönti.

tevedes. madj orban eldonti.
azok aki segitik, hogy fennmaradjon a mocskos diktaturaja azok kapnak, akik nem segitik azok nem fognak semmit sem kapni.

egy ilyen birka neppel, mint a magyar barmit meg lehet csinalni. orban ezt latja, es rohog rajtunk

allegretto23 2011.10.28. 09:14:05

@avionics: érdekes, én úgy emlékszem, hogy elkezdtek valami racionalizálás/reform félét, de volt egy elég nagy ellenzéki párt, aki mindenre - alternatív megoldások helyett, mert hát az "az ellenzéknek nem szerepe, hogy irányt mutasson"- dafke nemet mondott, meg, ha másként nem ment népszavaztatott- sokmilliárdért... csak ami akkor bűnös 300Ft volt azoktól, akik velóban járnak orvoshoz, az most 1.5% azoktól, akik dolgoznak... ami akkor 300e Ft-os éves tandíj volt, amit nehezen, de még ki tudtunk volna gazdálkodni, az most 1.6 millió Ft éves tandíj- amit meg nem... és folytathatnám a sort, a kistérségi átalakítás helyett a járásokkal, a kisiskola bezárások helyett a falvak iskoláinak teljes felsőtagozatával...
Hogy ki támogatja még őket? Nem most adták át a 150 ezredik Széchenyi kártyát?

Convoy L6 2011.10.28. 09:15:56

Matolcsyról mindig Heidi a kancsal oposszum jut eszembe!
Úgy imádom amikor megmagyarázza, hogy ez nem megszorítás.

NÉP: Az új munkatörvénykönyv egy nagy szopás!
M: Nem, ez nem szopás. Ez a férfi elsődleges nemi szervének sűrű szájmozgással kísért izgatása.

Vidéki 2011.10.28. 09:19:06

@lariflari:

„Nomen est omen”

"Dopeman" név arra emlékeztet, hogy doppingolja magát, azaz tudatformáló szerek hatása alatt áll.

Most azonban már az LMP-t is elküldi a francba:

a Nemtetszik a rendszer tüntetés egyik arca testvérével együtt videoklipet forgatott a helyszínen, amiben 46-szor hangzik el a bazmeg szó

Dopeman sűrű bazmegolások közepette küldi el az összes pártot, állami intézményt, meg úgy átalában mindenkit.

Nem tetszik neki és eszmetársainak a rendszer a képviseleti demokrácia, amely mégiscsak szabad választásokon jön létre és szabad választásokkal az alkalmatlanságukat bizonyító politikusok leválthatók.

Semmi garancia sincs erre viszont, ha például Dopemanek, a „Kendermagosok” „civil szervezete” és droglegalizációs aktivistái veszik át a hatalmat.

A főszervező Juhász Péter droglegalizációs aktivista , „alternatív köztársasági elnököt” akar választani, mert gonosz ellenségének tekinti a szabad választásokon az ország irányítására felhatalmazást szerzett kormányt, a parlamentet és a legitim köztársasági elnököt.

Felvételeken lehetett látni, hogy a tömegben egy hatalmas fekete halálfejes zászlót is lobogtattak, az anarchisták lobogóját.

Ők a káoszt, az anarchiát többre becsülik a képviseleti demokráciánál.

Nekik „nem tetszik a rendszer”. Ők reprezentálják a változtatás szükségszerű irányát?

Ilyen alakok lennének a jóakaróink?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.10.28. 09:20:08

@Vidéki: Én kérdeznék tőled valamit.
Vegyünk egy diákot, aki suli mellett kénytelen dolgozni. Keres havi 70.000-t.
2010. keresett 70.000 mivel nem kellett adózni a diákmunka után.
2011 keresett 55.626 Ft az adócsökkentés hevében.
2012-ben fog keresni 45850 forintot a további adócsökkentés hevében.
Ha inflációt még behozzuk, kb 40%-t elbukta a fizujának nemzeti kormányunk ámokfutása révén. De ugye ne feledjük, senki nem járhat rosszabul!
Hogy van ez ember? Magyarázd meg nekem, hogy hol itt az igazság, amikor 3 év alatt valaki adócsökkentés révén elbukja a fizuja 40-50%-t? Érted, a csökkentés réven a felét keresi, ugyanazért a munkáért...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.10.28. 09:22:43

@Vidéki: "Elgondolkodhatnál a valóságon, igazolja-e a teóriát?"

Bizonyára tisztában vagy a valósággal, és tudod, h a felsorolt országokban SEHOL nem működik tisztán egykulcsos aadó, mint nálunk. (sőt nálunk se fog jövőre, ugye megbukott a rendszer elég gyorsan). Ezt valamiért elhallgattad. És ezekben az országokban sem az egykulcsos adó volt a siker kulcsa...

Viktus 2011.10.28. 09:25:54

hvg.hu: Orbán azzal is üzent a kritikusoknak, hogy az országnak nem szabad feladnia a versenyelőnyét, ami az alacsony adókulcsokból fakad.

O. P.: Erre én azt tudom mondani, hogy a napokban jött ki a Világbank éves Doing Business versenyképességi rangsora, melyben Magyarország öt hellyel hátrébb szorult, alapvetően az adórendszerünk átalakítása miatt (Ezzel az 51. helyen állunk, különösen a magas adóköltségek és a befektetők védelme miatt kapott rossz pontszámok következtében - szerk.). Az egykulcsos adó alapvető összefüggések meg nem értésének remek példája. A munkaerőköltség ugyebár versenyképességi kérdés. Az egykulcsos adó jelen formában történő bevezetése hátrányos irányba tolja a munkaerőköltséget, mert abban a szegmensben, ahol foglalkoztatási problémáink vannak, ott ez a költség emelkedik. A minimálbér-emeléssel és az adójóváírás kivezetésével lényegében ugyanez a helyzet. És abban a szegmensben is csak jövedelemtöbbletet okoz, ahol foglalkoztatottsági problémáink egyáltalán nem voltak, de a munkaerőköltséget ott sem csökkenti.

hvg.hu/gazdasag/20111027_OszkoPeter_interju_Orbankormany

nu pagagyí 2011.10.28. 09:28:23

@Vidéki: Mindenkit szeretünk, aki titeket utál.

tcom 2011.10.28. 09:32:47

"Görögországban most csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket 25%-kal, nem csak én tartok attól, hogy Matolcsy Gyuri "formabontó" gazdaságpolitikája minket is ide fog juttatni."

Nem csak ott, Romániában, Lettországban is csökkentették a nyugdíjakat. Magyarországon is meg fog történni. A kérdés csak, hogy mikor? 3 éven belül, vagy kihúzza még az állam 10 évig?
Fontos, hogy ha most tennék meg, akkor később kevesebbet kellene, de a "szent" nyugdíjasok, a Fidesz fő választási bástyája az utolsó utáni államcsőd esetén piszkálható meg. Magyarországon az átlagnyugdíjak verik a minimálbért, vagyis milliónyi ember dolgozik kevesebb pénzért, mint egy átlag nyugdíjkas. Ez nonszensz, és talán egyedülálló. Persze érthető, mert Horn óta tudjuk, hogy a nyugdíjasokkal lehet megnyerni a választást. Nem sajnálom a nyugdíjasoktól, de a tendencia, hogy előbb-utóbb nem lesz a nyugdíjukra pénz. És amikor a külföld már nem dotálja a hiányt, a forint értéke zuhan, akkor egyik hónapról a másikra érhet már csak fele annyit a nyugdíj.

Szerencsétlen Görögök sem fogják fel, hogy ha sokáig tüntetnek, ha szabotálják az ország működését, akkor a pénzük elértéktelenedik.

Kíváncsi lennék a Matolcsy család költségvetésére. Érdekes, hogy ha a saját családjáról van szó, akkor mindenki megérti hogyan kell gazdálkodni, vagy legalább is tudni véli. Ha az országról van szó, akkor már nem. De Matolcsyéknál gondok vannak. Tudjuk, hogy Györgynek 2 alkalma is lett volna kiszállni a "felelőtlenül gazdálkodó" mag. nyugdíjból, de nem tette, sőt kiderült, hogy az asszony léptette be annak idején, pedig nem lévén pályakezdő nem volt neki kötelező. Az a fránya asszony, meg György aláírását hamisítva beléptette egy magánnyugdíj pénztárba. Most akkor vagy okirat hamisítás volt, vagy akkor még György is úgy gondolta, jobb helyen van a nyugdíj befizetése az államon kívül.

Na de a politikus már csak ilyen. Gyurcsány csak fél évente köpte magát szembe, de az Orbán galeri naponta cáfolja meg magát.

Ahelyett, hogy visszavennének a nyugdíj kiadásokból, a szociális kiadásokból érdemben, hogy ésszerűsítenék a nagy ellátórendszereket és támogatnák a munkavégzést, csökkentenék a munkára eső terheket, hogy legyen kinek megtermelni az elkölthető pénzt, folyamatosan maszatolnak, folyamatosan csak egy számít a Fidesz népszerűsége. Látványos a színházi előadás. A rossz híreket lázárral, petikével, antival közöltetik, a néhány kádári-népámítás megmarad Orbánnak. A sok hülye talpnyaló mindent megtesz a főnök kegyeiért. Ami érthető is, mert anyagi jólétük függ tőle. Szijjártó Petike például sokáig nem vette észre, hogy a 2 milliós bérplafon felett keres a sok bizottsági, fideszi, parlamenti titulusa miatt. Aztán rászóltak.

Húzz a pi***a Szijjártó, ne nézz minket hülyének!!!!

asmodean 2011.10.28. 09:38:58

@Vidéki:
"Nem kellene mindent benyelned, amivel a propagandisták etetnek."

Pedig kurvára úgy néz ki, hogy a propaganda szöveget bevette a Járai is, vagy csak kijött belőle a komcsi énje, amikor hét elején ekézni kezdte az ezoterikus gazdaságpolitikát.

Na meg ott van a jövő évi költségvetés egyik álmodója a Kármán, aki hirtelen lemondott. Biztos azért mert megoldottnak tekinti a problémát és már nem lát kihívást egy száguldó gyorsnaszádban, ami épp unortodox módon legyorsulja európát.

Lasombra 2011.10.28. 09:48:56

nocsak, Magyar Hírlapban ilyet?
www.magyarhirlap.hu/velemeny/bovlira_varva.html

"Egyelőre azonban ott maradunk, mert az ország csődkockázati felára nagyon magas – 560 bázispont környékén jár –, miközben a Bajnai-kormány 180 ponton adta át a stafétabotot másfél évvel ezelőtt. Csak emlékeztetőül: a legsúlyosabb helyzetben, 2008 októberében, a Lehman Brothers bankház bedőléskor sem sokkal haladta meg a 600 bázispontot! "

ha egy pici szerencsénk van, előbb dől rá a kormányra a saját vára, mint ránk az egész ország. bár félek, az utóbbi válthatja csak ki az előbbit.

Vidéki 2011.10.28. 09:48:57

@asmodean:

Gyurcsány Ferenc monda vala: "Nem kell félni, nem fog fájni!"

Ha senkinek se hiszel, bízzál Gyurcsányban.

Debreczeni Közíró szerint Gyurcsány Ferenc még sohasem hazudott.

Amikor azt állította, hogy "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal" akkor is a színtiszta igazat mondta.

Vidéki 2011.10.28. 09:50:07

@asmodean:

"Nem kell félni, nem fog fájni!"

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.10.28. 09:51:15

@Vidéki: A minisztériumban ennyire nincs munka, h így ráérsz egész nap kommentelni?

tcom 2011.10.28. 09:54:48

@Tyss:

"De ugye ne feledjük, senki nem járhat rosszabul! "

A magánszektor nem Orbán hűbér birtoka. Így a közszférán kívül a munkáltató kénye-kedvére van bízva, hogy pótolja-e az "adócsökkentés" okozta kiesést. A mi vállalatunknál ez fel sem merül. A német tulajdonos nem vevő a kádári, kelet-európai játékokra. A német tulajdonos befizeti tisztességesen a szem.jöv adót és kész. Az hogy az állam éppen mennyire adóztat az a választópolgár és az állam magánügye. Ha a választópolgár megválasztotta a képviselőit, közvetve a kormányát, akkor az az ő felelősségük.

Cégünknél százaknak csökkent a nettó bére Orbánék ámokfutása miatt. Mégsem reklamálnak az érintettek, mert nevetséges lenne, és nem biztos, hogy tetszene a munkáltatónak, hogy az állami adóemelést rajta akarják leverni. Cégünknek az állam több milliárdos megrendeléseket ad, így csak üres frázis a munkáltatók zsarolása.

Fontos tudni, hogy a nyilatkozatok, a politika a TV előtt ülő, ráérő nyugdíjasokra épül. Mivel a nyugdíjast nem érintik a megszorítások legtöbbje, a drasztikus jövedelem csökkenés, adóemelések, ők nem érzik a bőrükön. Viszont aki fogékony rá, az nagyot csettinthet, hogy "Orbán kifizetteti a burzsuj, karvaly tőkésekkel a kieső jövedelmet, így nem jár rosszul a póóógrár". A bankellenes hivatalos politika is az inaktívaknak, a nyugdíjasoknak szól. Jellemzően nem rendelkeznek tőkével, megtakarított pénzzel, részvénnyel, így a magyar mentalitást megértve itt hasznos lehet a bankok ellen hergelni a népet, addig sem gondol a 27% ÁFÁ-ra. A nyugdíjast közvetlenül nem érinti, hogy a menekülő bankok kevesebbet hiteleznek. Viszont évek múlva a kevesebb hitel miatt, kevesebb termelő, adót fizető üzem, gyár munkahely épülhet. És szocializálódjon a nyugdíjas a kádár-korszakban, vagy vegye be Orbán maszlagát, de nyugdíjat a járulékokból kell kifizetni. Ha pedig nem lesznek munkahelyek, akkor nyugdíj sem lesz.

Netuddki. 2011.10.28. 10:00:32

@www.doominogame.com: "Csak a politikusok azt hiszik, hogy mindent lenyomhatnak az emberek torkán, mert tehetetlenek vagyunk."

Miért? Nincs igazuk? Birkák vagyunk és ezt nagyon jól tudják...

asmodean 2011.10.28. 10:03:04

@Vidéki:
Sejtettem, hogy kb ennyire futja, gyurcsányozni.
Azt hiszem ebben az egyben következetes a kormányzat is. Ez egy stabil pont és bármikor bevethető.

csubakkapákó 2011.10.28. 10:05:18

@lariflari: az rendben van, hogy nem fizetik be, viszont a jog szerint akkor ráterhelik az ingatlanra...utána meg elvehetik tőled az ingatlant. De ki fogja ezt megvárni?

nemecsek ernő áruló 2011.10.28. 10:08:29

Matolcsyra a neje mint tudjuk a családi költségvetést se meri rábízni. Én kérek elnézést!

csárli hárper 2011.10.28. 10:10:41

tisztelettel megkérném a fidesznek 2/3-ot megszavazó barmokat hogy köpjenek fel és álljanak alá.
köszönöm.

Monçada bíboros 2011.10.28. 10:20:15

@Sörhastáncos: Szijjártóra is igaz:
"Nyitva a szem, mozog a száj, de agypajtás már rég elmenekült."

Vidéki 2011.10.28. 10:21:59

@tcom:

Téveszméi korrekciót igényelnek.

A Bajnai kormány vonta vissza Magyarországon a 13. havi nyugdíjakat. Ez csaknem 8% nyugdíjcsökkenést jelent.

A manyup rendszer létrehozásával kapcsolatos törvényeket 1997-ben hozta létre a Horn kormány. Évek során derült ki, hogy mekkora marhaság volt és milyen nagy mértékben járult hozzá az ország eladósodásához.

A nagy ellátórendszerek ésszerűsítésének elmaradásáról papol.
Úgy tesz mintha a a kormány mindenható lenne és egyszerre képes lenne minden ötletet azonnal megvalósítani, ami az ön pihent agyából kipattan.
Ügy tesz, mintha a nyugdíjrendszer stabilizálása érdekében nem történne semmi.
A Manyupokkal kapcsolatos lépés is ilyen volt.
A fogalmak tisztázása, hogy mi a szociállis ellátás és mi a nyugdíj az is folyamatban van.
Svédországban: "Azok, akik különféle okoknál fogva nem tudtak vagy nem voltak képesek saját jogú nyugdíj megszerzésére, egy szerény, de méltányos garantált nyugdíjat kapnak 65 év fölött, ha minimum 40 évet éltek Svédországban (ha kevesebbet, akkor arányosan kevesebb pénz jár).

Ezt a költségvetésből fizetik, a mindenkori külgazdasági és államháztartási viszonyok figyelembe vételével, a pénzügyminiszter által meghatározott összegben."

Tehát ez nem a nyugdíjalapot terheli, hanem a költségvetést.

Van benne logika, el kell ismerni.

Feltételezem, hogy ha ezeket a juttatásokat is a nyugdíjalapból kellene fedezni, nem lenne elegendő Svédországban a 18,5 % nyugdíjjárulék. (Nálunk 10+24=34% sem elegendő).

zrobasé 2011.10.28. 10:23:27

@Vidéki:
Orbán Viktor mondta vala : "én még nem hazudtam"

Orbán Viktor mondta vala : "ne arra figyeljenek amit mondok, hanem arra, amit teszek"

Ha igazat akarsz, higgy Orbánnak.

Ha igazat akarsz, hallgasd meg mit mond Orbán, és tudni fogod, hogy az nem igaz, csak az amit tesz.

Orbán Viktor politikus szerint ő maga még sohasem hazudott.

Amikor azt állította, hogy "ne arra figyeljenek amit mondok, hanem arra, amit teszek", akkor is a szintiszta igazságot mondta.

És ahogy te is szoktad, akkor egy kis idézet :
aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop
hazudni,csalni, csúnya dolog !

mojoking77 2011.10.28. 10:24:09

tiszteletem,
ezidaig batran vallaltam a tisztesseges magyar adofizeto cimet, meg ha neha el is keseritett, hogy a legtobb honfitarsam valamilyen szinten adot csal , vagy ahogy ok mondjak "megkeresi a kiskapukat" (Szerintem ez ugyanaz, de inkabb nem nyitok ismet vitat). Csak annyit tennek hozza, az itt leirtakhoz, bar nem olvastam el a hozzaszolasokat, hogy akarmilyen szankciot is tervez a kormany, en NEM fogom befizetni az ingatlan adot. Sajnalom. Ez van. Meg eggyel kevesebb becsuletes adofizeto lesz az orszagban. Lassan ketujjas kesztyuben is meg lehet szamolni, hanyan maradtak....

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.10.28. 10:26:38

@Vidéki: Vidéki fülkeforradalmár elvtárs. Egy valamire válaszolj. Ha olyan fasza minden, miért kell jövőre többet adózni, miért emelkednek a járulékok, miért emelik az ÁFÁ-t? Miért emelkedik a munkanélküliség és az államadósság?
Köszönöm.

2llkedő 2011.10.28. 10:26:42

@mojoking77:
"NEM fogom befizetni az ingatlan adot. "

Senkit nem hagyunk az utcán! Építünk börtönöket.

zrobasé 2011.10.28. 10:28:54

@Vidéki: "A Bajnai kormány vonta vissza Magyarországon a 13. havi nyugdíjakat. Ez csaknem 8% nyugdíjcsökkenést jelent."

igen...ön hogy is mondta nemrég ? néha-néha, ha a nemzetközi helyzet úgy adódik, és a költségvetés gondban van, mindent meg kell tenni...

vagy ön úgy gondolja, hogy egy évben 13 hónap van ?

vagy ön úgy gondolja, hogy meg kellett volna hagyni a 13-dik havi nyugdijat, ami csak növelte volna az államadósságot ?

ön az államadósság minél nagyobb szintjét óhajtja ?

ön egy gyurcsányista, levitézlet gazdaságpolitika fegyverhordozója !

2llkedő 2011.10.28. 10:30:56

@Vidéki:

"A Bajnai kormány vonta vissza Magyarországon a 13. havi nyugdíjakat. Ez csaknem 8% nyugdíjcsökkenést jelent."

Mivel egy év 12 hónapból áll, ezért a 13. havi nyugdíjat prémiumnak is lehet nevezni. A nyugdíj 12 hónapra szól, tehát a 13. havi elvétele semmilyen nyugdíjcsökkentést nem eredményezett. Csak a prémium maradt el.

cso zsi 2011.10.28. 10:32:08

@Tyss: És akkor még nem számoltuk, hogy mennyibe kerül neki, hogy dolgozhat. Közlekedés, étkezés, ruházkodás. Ezeket jó esetben is csak papíron téríti a munkáltató.

Netuddki. 2011.10.28. 10:33:00

@Sörhastáncos: "Leszögezte: szóba sem jöhet, hogy Magyarország támogassa az uniós adóharmonizációt, mert az országnak óriási a versenyelőnye az alacsony adók miatt;"

Magyarországon alacsonyak az adók? Pár multinak lehet, mindenki másnak meg túl magas.
Bakker, ezek után mit várunk ezektől? Egyszerűen ostobák. Minél előbb elzavarjuk őket a francba annál kevesebb kárt tudnak tenni...

mergo 2011.10.28. 10:33:34

Rövid politikatörténet Magyarországról.
1945 - 1990: F@SZOK.
1990-1994: Az előzőek mégsem akkora f@szok.
1994-1998: De.
1998-2002: Új f@szok.
2002-2006: Két f@sz közül maradjon aki már itt van.
2006-2010: Ezeket a f@szokat most már tényleg nem lehet überelni!
2010-: De.

tcom 2011.10.28. 10:36:06

@Vidéki:

"A manyup rendszer létrehozásával kapcsolatos törvényeket 1997-ben hozta létre a Horn kormány. Évek során derült ki, hogy mekkora marhaság volt és milyen nagy mértékben járult hozzá az ország eladósodásához."

Mégsem lehetett akkora marhaság még 2009-ben sem, amikor Bajnai megnyitotta a lehetőséget a kilépésre és ma a gazdaságpolitika atyja, álmok-álmodója György akkor sem lépett ki. Valamiért az állampolgárnak megéri több pilléren gondoskodnia magáról.

A nyugdíjrendszerben nem történt érdemi változás. A tömeges rokkantnyugdíj felülvizsgálatra nincsenek tervek sem. Nyugdíjemelés viszont igen, miközben a versenyszférában évek óta nincs, vagy kevesebb és az is többletmunkához kötött. És itt nem beszélek a közalkalmazottak bérbefagyasztásáról.

"A Bajnai kormány vonta vissza Magyarországon a 13. havi nyugdíjakat. Ez csaknem 8% nyugdíjcsökkenést jelent."
Mégis folyamatosan nőnek a nyugdíjkiadások. A 13. eleve hiba volt, még jó hogy nem Orbán került 2002-ben hatalomra, mert az a 2002-es vitában 14. nyugdíjt ígért.

Kár hogy nem reagált az átlagnyugdíj és a hozzá hasonló összegű milliónyi ember minimálbére közötti hasonlóságra, illetve ennek problémájára. Igaz, hogy idáig jussanak a nyugdíjak a baloldali kormányok hibáztathatóak, a Kedves Vezető, csak generátorként, kompresszorként hatott a nyugdíjasokért folytatott versenyben.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.10.28. 10:40:02

@cso zsi: Sajnos viszont nem kaptunk minisztériumi választ a kérdésre Vidéki fülkeforradalmár elvtárstól. Bizonyára valamelyik orosz novellát bújja, hátha talál valami ideillőt...

DE amúgy igen, a munkábajársnak is van költsége... Ami szinten nem lesz olcsóbb.

Netuddki. 2011.10.28. 10:41:19

@avionics: "avionics 0 bejegyzést írt és 189 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Már megint az elmúlt8év mi? A nagy helyzet az, hogy I. orbán is cseszett tenni valamit ezzel az országgal. Ugyanúgy ahogy a maszop is, most meg II. orbán.
Az elmúlt8évezés meg eléggé szánalmas egy olyan párttól amelyik mindenféle program nélkül mert nekifutni a választásoknak. Egyszerűen átbsztátok a választóitokat a palánkon kicsihuszár...

tcom 2011.10.28. 10:45:46

@Vidéki:

"A manyup rendszer létrehozásával kapcsolatos törvényeket 1997-ben hozta létre a Horn kormány. Évek során derült ki, hogy mekkora marhaság volt és milyen nagy mértékben járult hozzá az ország eladósodásához."

Mindenki tudja, hogy a fenti féligazság miatt kellett elvenni a mag.nyug. pénzeket, hanem mert pénz kellett, de gyorsan, hogy megérje a 2011 őszét a Fidesz. Annál is inkább mert enélkül a hiány 5% felett lenne, ami Magyarország jelenlegi minősítését romba döntené.

A mag.nyugdíj folyó fizetési, államháztartási hiányok betömésére lett felhasználva. De ezt is megértené a polgár, még én is, ha egy hiteles politikus ki állt volna és őszintén kérte bevallotta volna, hogy erre kell a pénz. Ehelyett zsarolás, hazudozás, teljesíthetetlen feltételek, lefizetés (hozam kifizetése) lett az eszköz.
Nincs kedvem beszkennelni, de valahol még megvan a Fidesz választási szórólapja, amiben az szerepel "megvédik a magánnyugdíjakat". Nyilván erre már ön sem emlékszik. Tehát a mag.nyugdíj államosítása (lásd Kádár-Rákosi) megint csak egy pénzszerzési lehetőség, ami nem érintette a myugdíjasokat negatívan. Annyira átlátszó.

2llkedő 2011.10.28. 10:49:14

@Vidéki:

"Évek során derült ki, hogy mekkora marhaság volt és milyen nagy mértékben járult hozzá az ország eladósodásához."

Ezzel szemköpszt a NEMZZETI ÜGYEK POLITIKÁJA (2010) ezt tartalmazza:

"""Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-
pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."""" (77. oldal)

Hans Lopkowitz 2011.10.28. 10:50:47

Aki még nem tette meg, azoknak most irány Szlovákia!. Nem az autókhot, hanem a MINDENHEZ kapcsolódó adók miatt. Merthogy nincs:
– iparűzési adó
– osztalékadó
– regisztrációs adó
– különadó vagy efféle
– megállás nélküli basztatás az adóhivatal részéről

Ami van:
– cégautó adó – ami nem jelentős, viszont a vállalkozók a személyautók áfáját is visszaigényelhetik, továbbá mindenféle (benzin is) üzemanyag áfája is visszajár.
– a közterhek alacsonyabbak, viszony magyarországi orvosi ellátásra is jogít. (E-106)

Uzsgyi. Most.

tcom 2011.10.28. 10:52:24

@mergo:

=;-D

Én átírnám. Az utolsó a főfasz, aki erős szálakkal kötődik a 45-90 közötti faszokhoz, felfogásában.

Fontos, hogy az összes fasz az első periódusban szocializálódott. Miért is viselkednének máshogy? Még Szijjártó Petike is ellesett technikákat.

Van átjárás is. Nagyon sok elsőgenerációs fasz tevékenykedik most is. Illetve időnként felbukkannak Matolcsyk, Schmitt Pálok, akik megbecsült üstökösei voltak a 90 előtti faszoknak.

Csúnya s szám. =;(

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 10:52:32

Értsük úgy ezt a posztot vörösök, hogy nektek minél rosszabb, annál jobb? Vagy inkább ANÁL jobb? :-))

2llkedő 2011.10.28. 11:01:01

@popocatepetI: Vörösökön kikre gondolsz? A fidesz-KDNP szimpatizánsokra? Mivel ők szurkolnak a minél rosszabbnak.

Mike36 2011.10.28. 11:03:41

hogy reagáltak volna? forradalom
és felgyújtottak volna mindent

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 11:08:05

@2llkedő: Miért szurkolnának annak? Annak szurkolnak akik rendbe rakják az országot. Mit vártál? Kolbászból lesz a kerítés a választások után?

VT Man 2011.10.28. 11:08:50

Az a gáz, hogy a Vastagbőr is átment demagógiába.

Alapvetően nem lenne rossz a poszt, de akkor bejön a szokásos hazudozás:

"Ilyen adó, olyan adó, különadó, a sor végtelen, tegnap a Véleményvezér kapásból összeírt vagy 20 új adót. "

Csak épp a Véleményvezér nem írt össze 20 új adót. Kb. 9-10 adó ami bevezetve vagy bevezetés alatt, és 10 adó, ami egyelőre csak ötlet.

A bevezetett vagy előkészített 10 adóban ilyenek is vannak, hogy:
"végkielégítések 98%-os különadója" (rohadtul nem érint szinte senkit)
"külföldi rendszámosok duplaadója (bevezetve)" -> ezt nem is értem, mert nincs duplaadó. Akkor van dupla adó (büntetés), ha valaki csal, és rajtakapták, és bizonyították

A nyugdíjadó pedig a "meghiúsult", de mégis a 20-as listában van:
"nyugdíjadó 1. (meghiúsult ötlet) és nyugdíjadó 2. (terv)"

A listában ez is szép:
"multiplexek különadója (LMP-s terv, valószínű fideszes támogatás)"

Szóval miért kell egy alapvetően érdekes cikket hazugságokkal és csúsztatásokkal úgy felturbózni, hogy a Vastagbőr legyen a Fidesz2 a hazugság szempontjából?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.10.28. 11:09:01

@Vidéki: sőt, nézegethet éhező afrikai gyerekeket is.
De mégiscsak jobb lenne végre valamit csinálni is, nem? Azért ez itt nem afrika és nem is egy szibériai munkatábor.

Vidéki 2011.10.28. 11:13:23

@Zka:

Ha kinyitod a szemedet, láthatod, hogy 3 millió autó szaladgál az utakon.

Ez azért nem semmi.

Arany János: Hídavatás versében egy úrinő e szavakkal veti magát a Dunába:

"Ah kínos élet,
Reggel-este öltözni, s vetkezni kell."

2llkedő 2011.10.28. 11:19:11

@popocatepetI: "Mit vártál? Kolbászból lesz a kerítés a választások után? "

Ezt ígérték. Persze tudjuk, hogy nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, amit tesznek.

csárli hárper 2011.10.28. 11:22:09

@Zka:
"Azért ez itt nem afrika és nem is egy szibériai munkatábor. "
még.....

AnnaKarenina 2011.10.28. 11:25:54

@STX Joe: A mennyiség se kutya, de a tartalom az még elborzasztóbb. Kezdve a 16 %-os SZJA-val, amivel ugye "az is jól jár, aki nem jár jól". Brutálisan rosszul jár már az is, aki egyébként nem járt volna rosszul, pl. az átlagbér körül keresők, hogy azok akik a legrosszabbul jártak volna, ne annyira járjanak rosszul. Azért ez már elég nyakatekert, nem? És erősen mutat egy irányba: egységesre szegényíteni a keresetileg amúgy sem elkényeztetett rétegeket.
De a legdurvább a 27 %-os munkáltatói járulék adóvá alakítása, amivel a kormányzat folytatja a 2002-ban a TB-önkormányzatok megszüntetésével elcsaklizott TB-alapok, majd a jelen ciklusban a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának államosítását úgy, hogy azok és ez a 27 % többé nem szolgálják eredeti céljukat, (az eü.) és a nyugdíjak finanszírozását. Ezt biztosan nem kellene engednie a társadalomnak, mert közben a nyugdíjasok és rokkantnyugdíjasok vannak bűnbakként kikiáltva, holott a Fidesz-kormányzat vonja ki rendszeresen és folyamatosan a meglévő forrásokat és ezzel ellehetetleníti az érdekérvényesítésben már gyenge rétegeket.

AnnaKarenina 2011.10.28. 11:27:25

@AnnaKarenina: Javítok: a TB-alapokat 1998-ban einstandolták.

Vidéki 2011.10.28. 11:27:30

@zrobasé:

A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban nekem úgy rémlik, hogy az is egy szerezett jog volt.

A "jogvédők" krémje szerint szerzett jog az tabu, hozzányúlni Alkotmányellenes.

Bajnai intézkedése is szerzett jogot érintett.

Mégis akkor a "jogvédők" kórusának óbégatása elmaradt.

Lehet, hogy karmester vezényli őket és csak akkor szabad óbégatni, ha a karmester beint?

2llkedő 2011.10.28. 11:33:35

@Vidéki: "A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban nekem úgy rémlik, hogy az is egy szerezett jog volt."

Ezt honnan szedted? A prémium is végül is egy szerzett jog, viszont csak adható, nem kötelező.

Vidéki 2011.10.28. 11:37:11

@tcom:
Hitelesnek tartom Kun János tekintélyes közgazdászt, aki nem véletlenül lett a Bajnai kormány főtanácsadója.
Kun János nem egy volt a sok közül, hanem valami különleges képességénél fogva ő volt a (Szakértői) Bajnai kormány főtanácsadója.

fn 2009. szeptember 28. 06:58 ismertette Kun János, neves közgazdász, a Bajnai kormány főtanácsadójának véleményét. Lényeges részletek, amelyek szembe mennek az ön kényszerképzeteivel :

„A magánnyugdíjpénztárak évente 500 milliárd forinttal növelik a költségvetési hiányt, s legjobb lenne megszüntetni őket – állította előadásában Kun János kormány-főtanácsadó a Magyar Közgazdasági Társaság 47. Közgazdász-vándorgyűlésén, az államháztartási szekcióban. Ha esetleg jogi okok miatt mégsem lehet megszüntetni a magánnyugdíjpénztárakat, mindenki léphessen vissza az állami rendszerbe, s legyen önkéntes a tagság – javasolta a közgazdász.

A kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék negyedét ugyanis – az immár csaknem 3 millió tag esetében - a magánnyugdíjpénztárak kapják, ami a nyugdíjbiztosítási alap hiányát növeli. Ezt a központi költségvetésnek kell kipótolnia.

A pénztárak miatti hiány a tb-kasszában 354 milliárd Ft, emellett nagyjából 150 milliárd Ft a pénztárak miatt létrejött államadósság kamatterhe – fejtegette a közgazdász. Kun János számításai szerint a magánnyugdíjpénztárak okán a GDP 8 százalékával nagyobb az államadósság, mint egyébként lenne,

a pénztárak miatti államadósság-növekedés 30 év múlva a GDP 40 százalékát is elérheti

. Kun János szerint a magánnyugdíjpénztárak egyetlen előzetes pozitív várakozást sem teljesítettek. A pénztárak a gazdaság finanszírozását valójában nem segítik, a magyar vállalatokat ugyanis nem a tőzsdéről finanszírozzák - ilyen a magyar gazdaság szerkezete.

Mint a közgazdász kifejtette, valójában a pénztárak megveszik azokat az állampapírokat, amelyeket az állam éppen a magánnyugdíjpénztárak okozta hiány miatt bocsát ki.

Kun János szerint az a várakozás sem bizonyult igaznak, hogy a pénztárak versenye növeli a hatékonyságot, mert a kisebb hozamot biztosító pénztárak taglétszáma jobban nő, mivel többet költenek reklámra.

A magánnyugdíjpénztárak fenntarthatóvá sem tették a nyugdíjrendszert, hiszen az állami nyugdíjrendszer éppen úgy lehet egyensúlyban lévő vagy fenntarthatatlanul egyensúlytalan, ha vannak nyugdíjpénztárak, ha nincsenek."

Vidéki 2011.10.28. 11:39:29

@2llkedő:

A prémium az bizonytalan, "mint a kutya vacsorája", a 13. havi nyugdíj azonban járt, "ha esett, ha fújt".

komplikato 2011.10.28. 11:39:53

@popocatepetI: Meséld el nekem mitől lenne rend ezektől a dolgoktól? A Feri megmondta el lehet menni a cégeknek Szlovákiába. A cégek nem voltak hangok jó részük el is ment, de közben annyira "jól sikerültek" a dolgok, hogy már akár Romániában is sokkal jobban megéri céget alapítani, és akkor csak a szomszédokról volt szó, mert éppen Nagy Brittania minden felmerülő költség ellenére is ezerszer jobban megéri ...
A most hozott intézkedések, adók, apámfüle meg még jobban csökkenti a fogyasztást, a GDP-t és egyből csak ezzel is növeli az adósságot. A már meglévő befektetők ezerrel menekülnek, a Nokia aki a térség egyetlen valamire való munkaadója volt, már csomagol. Egy pécsi IT/szerviz cég most húzta le a rolót, stb. Miből lesz itt 800.000 munkahely? jelenleg az is veszni látszik ami volt.
Az eddigi takarékoskodási technikák meg elég nagy átszabások voltak, mert ha megspóroltak valahol 300 milliót, egy másik helyen el is költöttek 400-at. Eddig az összes megtakarítási projektről kiderült, hogy vagy drágább lesz vagy máshol elmegy több pénz. Ez így NEM működik. A házinénim is állandóan spórol, takarékos izzót használ, kevés meleg vizet, stb. Aztán vesz egy plusz hűtőszekrényt, amivel kapásból duplázza az elektromos fogyasztását ... Vagy ott a TV leépítés, elküldtek 550 embert, erre a maradék 1500-ból nem lehet összerakni egy stábot aki leforgassa a tervezet esti hírműsort? Akkor lehet azokat kellett volna elküldeni aki haveri alapon nem dolgoznak ott, és nem a melósokat?

Szóval az a helyzet, hogy az elmúlt 18 hónap össze vissza kapkodásnak tűnik, látszatja nincs, ha csak az CDS mutatót sikerült az egekbe szöktetniük (kormányváltás 184, most 478!) amitől a CHF hitelesek jól megszívták, erre elkezdtek mutogatni az előző kormányra, pedig csak meg kell nézni a CDS-t visszamenőleg, nagyon tanulságos ám. Ráadásul attól függ ám az államadósság is, nesze neked nagy küzdés, hát marhára nem jött össze. Mindezeket felednénk, ha nem hoznának újabb kapkodós látszatintézkedéseket. De még csak nem is látszik úgy, hogy bármi jóra fordulna, sőt. Egész konkrétan úgy néz ki, hogy nem csak a lakosság fog szarabbul élni sokkal, de a gazdasági mutatók is tovább romlanak majd. :(

Itthon se élni, se megélni nem lehet. Se munkáltatónak, se munkaadónak lenni nem érdemes.

Tudod lehet rendőrökkel kikergetni a városból a hajléktalanakat, meg látványosan razziázni ott ahol amúgy sem történik semmi, csak ettől nem lesz se rend, se kevesebb bűnözés. De ugye arra meg nincs pénz, de megjátszani lehet. Bár nagyanyám is azt hitte néha az esti filmre, hogy a híradó, csak neki el lehetett nézni a meszesedés miatt ... aki viszont beveszi, hogy ettől a látványpékség dolgoktól rend van, arról mit gondoljunk?

zrobasé 2011.10.28. 11:42:11

@Vidéki:
A szerzett jogokről nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy azokat a megváltozott helyzet miatt el kell venni.

Gondolom a 13-dik nyugdij elvételénél is ezt gondolta !

Ön gyurcsányista, bajnaista !

Vagy akkor nem ezt gondolta ?

Akkor nem óbégatott, jajveszékelt, hogy de hát a megváltozott nemzetközi helyzet miatt szükséges eme lépés ?

Vagy lehet hogy önt egy karmester vezényli, és csak akkor óbégat, ha a karmester beiint ?

komplikato 2011.10.28. 11:42:46

@Vidéki: Ez akkor sok mindent megmagyaráz, hazavágták a a Manyupot, ezért most már más sem veszi azokat a szemét állampapírokat? Persze lehet nincs összefüggés, akkor meg ennyit ér a haza hitele?

2llkedő 2011.10.28. 11:44:04

@Vidéki:

"a 13. havi nyugdíj azonban járt, "ha esett, ha fújt". " Igen járt, amíg el nem törölték. A kötelező prémium is addig járt, amíg el nem törölték. Most viszont nem a 13. havi nyugdíj lesz eltörölv, hanem maga a nyugdíj is, mivel nem fizetsz majd nyugdíjjárulékot, így nem is kapsz nyugdíjat. Legfeljebb akkor, ha a Nagységos úr adni fog.

komplikato 2011.10.28. 11:45:49

@STX Joe: Van benne igazság, de amit itt felvázoltak még ha csak a felel is igaz, már vérlázító ... Viszont ami "viccessé" teszi az az, hogy lehet 3 nap múlva vagy akár fél óra múlva még kitalálnak egy tucatot, vagy ami eddig biztos volt az is megszűnik. Kiszámíthatóság vajon mi?

AnnaKarenina 2011.10.28. 11:46:13

@Vidéki: Szerintem csak a magán-nyugdíjpénztár és egy kisebb, esetleg fix állami nyugdíj jöhetne szóba a mai fiatalok nyugdíjszerkezeténél. A magán-nyugdíjpénztárak működési elvein, a befektetéseken lehetett volna módosítani úgy, hogy az állam számára kedvezőbb legyen. A magán-nyugdíjpénztári tagság önmagában is erősítette volna a fekete bérezés elleni, jelenleg teljesen eredménytelen küzdelmet, mivel a dolgozók sokkal erősebben lettek volna érdekeltek a magán-nyugdíjpénztári befizetéseik növekedésében, mint a teljesen bizonytalan valamikori állami nyugdíjra való befizetésekben.
"a pénztárak miatti államadósság-növekedés 30 év múlva a GDP 40 százalékát is elérheti" Különösnek találom, hogy 30 éves távlatban ezt prognosztizálták, holott a ma 50 éves is már 80 lesz 30 év múlva, szerintem itt egyáltalán nem számoltak a tisztán állami nyugdíjasok számának természetes csökkenésével, ami 30 év alatt akár a teljes megszűnést is jelentheti.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 11:55:36

@Kompli: A manyup csak egy részét vette meg azoknak az állampapíroknak, amit pont az általuk keltett hiány miatt kellett kibocsájtani. Gondolkozz munkásőrkém!

komplikato 2011.10.28. 12:04:26

@popocatepetI: Most válaszolhatnék vulgárisan vagy tiszteletlenül, de életkorom alapján sem lehetnék munkásőr. Másrészt neked bármilyen hihetetlen a jelenlegi kormány tevékenységében pont a fellelhető posztkomcsi megmozdulások nem tetszenek. Ismertem ám hithű (tehát nem érdekből, hanem hitből komcsi!) komcsikat és hidd el nekem pont annyira ijesztően sötétek mint bárki más aki hithű egy bármilyen politikai erőhöz ...
Lásd még Végtelen történetből a Vérfarkas monológja az eszmékről és az emberek irányíthatóságáról.

A 13. havi nyugdíjról nem tudok nyilatkozni, azért az nyilvánvaló volt már első bevezetéskor, hogy igazából keret nem nagyon van/lesz rá. Viszont azért az kissé feltűnő, hogy civilizált országokban fizetést (ha ledolgozod persze) azt 52 hétre kapsz, és nem ám 48-ra mint nálunk. Ezen senki sem gondolkodott még el?

2llkedő 2011.10.28. 12:05:02

@popocatepetI: Most, hogy ellopták a manyup pénzeket, és már minden nyugdíjjárulék az államhoz megy azt jelenti, hogy nem keletkezik ezáltal hiány. Akkor miért kell a nyugdíjrendszert szétbarmolni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.28. 12:09:01

@bogancs: Pedig igaza van.Most buktuk ezt az ENSZ bt szavazást vagy mit.Petikéék erre biztosan azt mondták volna,hogy feriék ezt is elkúrták.Most meg mi van?Hát ööö izéé....

Trejo 2011.10.28. 12:18:27

@Tigeri: Az ENSZ BT szavazást csak látszólag buktuk el, valójában akkora sallert adtunk a nemzetközi liberálbolsevik ármánykodóknak, hogy azóta sem tértek magukhoz!
A trükk az volt, hogy valójában meg sem akartuk nyerni!

asmodean 2011.10.28. 12:30:46

@csárli hárper:
Rohadt terrorista volt a faszi tisztán látszik. Már emiatt az egy eset miatt is megérte, hogy van TEK, különben szarul aludnék, ilyen nagy terror fenyegetettség mellet.

Gogol 2011.10.28. 12:34:09

@STX Joe: Bőven elég lesz neked egy adó, az ingatlan. 10 milliós lakásod után fizetsz havi 30 ezret.

Llew 2011.10.28. 12:42:01

Már a múltkori adózós posztnál is az alábbi rajzfilm egy részlete jutott eszembe, de egyre aktuálisabbnak tűnik:
"a család együtt kuporgat és együtt adózik"
17. perc környékén
www.youtube.com/watch?v=j_V55cCpmCw

Big-B 2011.10.28. 12:46:55

2012-es választások legmenőbb kampányszövege: "Megfelezzük adóját!"

csárli hárper 2011.10.28. 12:49:52

@asmodean:
ja, a pásztói binláden....
egyre nevetségesebb ez a rezsim és kiszolgálói. :(

Kravver 2011.10.28. 12:50:05

De Zero,

Te pont ezeknek tapsikoltál a kis nyelveddel még nem is olyan régen! :)

"You know, Internet is written in ink, not in pencil."

nemecsek ernő áruló 2011.10.28. 12:53:03

@CyberPunK: "MSZP nem ugyanezt csinálta?"
Hát kurvára nem!

Dr. No 2011.10.28. 13:00:35

@popocatepetI: A manyup csak egy részét vette meg azoknak az állampapíroknak, amit pont az általuk keltett hiány miatt kellett kibocsájtani.

Ez hazugság, úgy, ahogy van, bár tudom, téged erre fizetnek.

A poszthoz: közösségi közlekedési adó?! Hogy ez Hagyó Miklósnak nem jutott eszébe!

Alterix 2011.10.28. 13:03:25

@Big-B: Aztán elharmadolják a bérünket is....

Mercel 2011.10.28. 13:14:58

@popocatepetI:

A hozzászólásaid olvasva az, hogy téged azért fizetnek, hogy mindenkit lekomcsizz ballibezz munkásőrözz aki nem a "szeretett vezér" illatos?! popsiját nyalja, az teljesen hihető.
Őszintén szólva, még azt is teljesen reálisnak tartom, hogy a fidesz fizetett trollokat alkalmaz a kommenteléshez.

Az, hogy te vajon ebbe a kategóriába tartozol, vagy csak simán húzod az embereket (Ergo troll vagy) esetleg rosszul értelmezett hithűség miatt teszed azt amit, az pedig már nem érdekel.
Végül is téged minősít.

"Frigyes"

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 13:29:21

@Dr. No: Mi ebben a hazugság? A manyup több államkötvényt vett mint amennyi forrást kapott?
Na ezt magyarázd csak meg, vöröske!

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 13:30:26

@2llkedő: Az neked szétbarmolás hogy a potyautasokat kidobják a nyugdíjrendszerből?

Link Elek 2011.10.28. 13:40:09

@csárli hárper:
minden kibaszott diktator nekiall kivegezni azokat akik ellene mernek szolni.
aztan egy ido utan ugy jarnak mint kadafi, vagy ceausescu

2llkedő 2011.10.28. 13:41:55

@popocatepetI: Hát? Ha szerinted a fürdővízzel együtt a gyereket is ki kell önteni az egy jó megoldás, akkor nem szétbarmolás. Persze lehet úgy is nézni a dolgot, hogy ha a gyerek is ki lesz öntve, akkor legközelebb már nem kell fürdetni.

2llkedő 2011.10.28. 13:46:13

@popocatepetI:

Milyen potyautasokra gondolsz? Péel a rendvédelmisekre?
Találtam egy érdekes képet:
pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/9/7/_/197447_739669744_big.JPG

Ugye ez a Lázár nem az a Lázár?

bandika gazdája 2011.10.28. 13:48:58

@mergo: Ez már egyszer volt, és akkor is nagyon tetszett!

2llkedő 2011.10.28. 13:50:59

@csárli hárper:

"""""Mi az ön (illetve a Fidesz) terve az evával? (Rudics Róbert)

- Általános és jelentős adó- és járulékcsökkentést tervezünk, ebbe illeszkedik majd az eva is.""""""
www.origo.hu/vendegszoba/hirek/20080616-orban-viktor-a-fidesz-elnoke-vendegszoba.html

piszter 2011.10.28. 13:51:45

bégessetek csak birkák! Karácsonyig már úgysem megy ki senki kossuth terezni. gyáva népség a magyar. csak az elnyomást szereti. hát akkor ittvan nektek, elvagytok nyomva. hehe. béke, nyugalom, beletörődés. 40 éven át működött, most is fog...

csárli hárper 2011.10.28. 14:01:21

@2llkedő:
illeszkedik mi, majdnem mondtam mi illeszkedik és hova....

2llkedő 2011.10.28. 14:17:52

@csárli hárper: Túl bonyolult az EVA-s rendszer, ezért ki kell vezetni, mivel ezt túzték ki célul:

"A magyarországi vállalkozások adminisztratív terhei európai összehasonlításban
rendkívül magasak, egyes becslések szerint éves szinten elérik a GDP 5-6 százalékát, vagyis több mint 1000 milliárd forintot. Ezek olyan költségek,
amiket a vállalkozások csak azért fizetnek ki, mert az állami szabályozás bonyolult, túlbürokratizált és kiszámíthatatlan."

/Nemzeti Ügyek Politikája/

csárli hárper 2011.10.28. 14:25:12

@2llkedő:
mondom én hogy ezek ennyire ostobák...

2llkedő 2011.10.28. 14:38:00

@csárli hárper:
Ugyanott még ilyen is olvasható:

"""Csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét."""

VT Man 2011.10.28. 14:38:29

@Gogol:
"Bőven elég lesz neked egy adó, az ingatlan. 10 milliós lakásod után fizetsz havi 30 ezret. "

Ja, arra gondolsz amit az MSZP-Bajnai akart bevezetni? Sőt, az ingatlanadó törvényt meg is szavazta az MSZP!

Kíváncsi vagyok, de elég gáz a Fidesztől is az ingatlanadó, pláne, hogy a legtöbb ingatlantulajdonos hiteles vagy devizahiteles.

Tulajdonképpen nagyon sok mindent nem jól csinál a Fidesz, ha nem lenne a fejemben, hogy az MSZP mit művelt, még talán visszasírnám az MSZP-t. (na azért nem)

csárli hárper 2011.10.28. 14:49:21

mi lenne itt ha "Ő" még értene is a zinternyethe? :)

2llkedő 2011.10.28. 14:52:28

@STX Joe:

"""""Vissza kell adnunk az adott szó hitelét. Felelősen, az emberek bizalmára építve
csak úgy lehet kormányozni, ha az ígéretet valóságos tettek követik. Az elmúlt négy évben elvesztett legitimitás visszaszerzésének első és legfontosabb
lépése az emberek bizalmának megszerzése a választáson. Ezzel a bizalommal
élni is kell, mégpedig olyan módon, hogy vissza kell térni a hiteles kormányzáshoz."""""

Dr. No 2011.10.28. 15:17:24

@popocatepetI: Alapkérdés, hogy mennyi volt az az állampapír, amit kifejezetten és kizárólag csak a manyup-rendszer felállítása miatt volt kénytelen az állam kibocsátani. Mivel minden ellenkező híreszteléssel szemben a manyup-tagok túlnyomó többsége hozamot tudott realizálni (aminek a mértéke persze az adott pénztár teljesítményétől és más tényezőktől is függött), ráadásul a 2008-ban kezdődött pénzügyi-gazdasági válság ellenére, aminek 2009-ben néhol még a 30 %-ot is meghaladó vagyonvesztés volt az eredménye, én úgy gondolom, hogy a manyup-ok annyi állampapírt mindenképpen jegyeztek, amit az állam a rendszer bevezetése okán bocsátott ki. (És azon felül még külföldi állampapírt, meg részvényeket, vállalati kötvényeket stb.) Ami viszont azt az előnyt is jelentette, hogy a manyup által felvásárolt állampapír belföldi finanszírozást vont be, ami máris kikapcsolta az árfolyamkockázatot. Ez a forrás belátható időn belül nem fog újra működni, mert ki fog pénzt, időt és energiát áldozni egy olyan országra, ami egy év alatt tizenhárom év befektetését és megtakarítását herdálta el, ráadásul úgy, hogy a folyamat végén az államadósság magasabb, mint a kezdetén. Azaz a manyup beszántása az Orbán-kormány utólag biztosan korrigálhatatlan intézkedése.

Azt is jó lenne, ha elmagyarázná valaki a kormányzat oldaláról (például Te, ha képes vagy rá), hogy az államadósság miért nő folyamatosan annak például ellenére, hogy a manyup közvetett állami finanszírozása 2010. november 1-ével megszűnt, és kérdés, hogy jövőre újraindul-e. Ez az általad állítottak (ti. az államadósság korábbi növekedésének oka a manyup állami finanszírozása volt) igazságát is kétségbe vonja.

Az a sajnálatos, hogy az ország jelenlegi vezetése a hozzád és Szíjjártóhoz hasonlóan buta droidok megfizetését is elegendőnek tartja a pofánk befogásához. Ennyire lenéznek minket.

2llkedő 2011.10.28. 15:34:01

@Dr. No:

"ráadásul úgy, hogy a folyamat végén az államadósság magasabb, mint a kezdetén."

Ez még nem is lenne baj, ha lenne valami látszatja. De nincs. Viszont olcsón építünk autópályát a Makói havasokban. Fura, hogy a rémHírtv oknyomozó riporterei nem nyüzsögnek felkutatni, hogy kik talicskázák ki a pénzt.

asmodean 2011.10.28. 15:36:16

@2llkedő:
"ura, hogy a rémHírtv oknyomozó riporterei nem nyüzsögnek felkutatni, hogy kik talicskázák ki a pénzt. "

Most nem érnek rá, mert segítenek talicskázni :))

Vidéki 2011.10.28. 15:52:00

@STX Joe:

Nincsen gondolatrendőrség, amelyik megtiltaná, hogy az ingatlanadóról gondolkodni lehessen.

- Magyarországon kiemelkedően magas a lakástulajdonosi hányad, ilyen magas lakástulajdonosi hányad sehol nincs Európában.

Az önkormányzatok a rendszerváltás hajnalán nyűgnek érezték az önkormányzati bérlakások fenntartását és felelős magatartás helyett a könnyebb megoldást választották : ész nélkül bagóért privatizálták a köztulajdont.

Ezen a helyzeten nem könnyű változtatni.

Ma nálunk 10%-nál kisebb a bérlakások aránya, míg a nálunk jóval gazdagabb Németországban csaknem 60%, Svájcban 80% környékén. A lakóingatlannal rendelkezők ott a vagyonosabb réteghez tartoznak és indokolt lehet vagyonadót kivetni rájuk.

Nálunk ez nem így van, ezért értelmetlen lenne lemásolni a nyugati megoldásokat.

Ráadásul nálunk éppen a vagyonosabb réteg képes különféle jogászkodó trükkökkel kibújni a közteherviselésnek ezen formája alól. (Például külföldinek álcázva magukat.)

A közvélemény deformáló nagyokos értelmiségnek a rendszerváltás hajnalán, eszébe sem jutott, hogy akárcsak egy árva hanggal is ellenezze ezt a kártékony folyamatot.

Viktus 2011.10.28. 16:29:58

Matolcsy nem tud 300 forintnál drágább eurót elképzelni

www.napi.hu/magyar_gazdasag/matolcsy_nem_tud_300_forintnal_dragan_eurot_elkepzelni.500261.html

268,5 forint mikor volt az euro mostanság? :D

zrobasé 2011.10.28. 16:37:20

@Viktus:
ez már a gyorsnaszád érdeme ám ! igy kell elszakadni a lassú ejrópától ! irány a 320-es euró ! meg a magas infláció ! na, tippek, ez miért is lenne jó ? unortodox, az igaz, de ide sajátos észjárás kell ám !

Viktus 2011.10.28. 16:41:55

Két éven belül megszűnik az eva

Orbán Viktor tavaly az evások körének bővítését ígérte, most az adóegyszerűsítést ígérő kormány mégis megszüntetné az évi 180 milliárdot hozó adónemet, de már most megemelik 35 százalékra.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/28/ket_ev_alatt_szuntetik_meg_az_evat/

Na annyi a cipészeknek, kulcsmásolóknak meg hasonló kényszervállalkozó csóriknak marad a fekete gazdaság v. a közmunka ...

Viktus 2011.10.28. 16:43:59

@zrobasé:

Nekik jó a multiknak jó a jónépnek meg nem jó :D de arra szarnak magasról.

2llkedő 2011.10.28. 16:54:05

@Viktus:
Szerintem a Guinness rekordok könyvébe akarnak bekerülni a legnagyobb söralátéttel.

zrobasé 2011.10.28. 16:59:05

@Viktus:
namármost...ugye ha az eva 35% lesz, akkor bizony sokan vagy lehúzzák a redőnyt ( bevételkiesés), vagy szürke fekete gazdaságba mennek át (bevételkiesés).
miközben a jövő évre be van kalkulálva kb asszem 180 milliárd eva-ból...napediglen, 35%-nál már nem nagyon éri meg evázni, tehát kevesebbet kell fizetni, mint normálba, ergo bevételkiesés realizálódik...tehát a betervezett 180 milliárd nem fog összejönni...
jó, tudom, ez ortodox matek, és nem unortodox...de szerintem az evázók és a könyvelőik még mindig az ortodox számológépeket használják...

Jurganov 2011.10.28. 17:36:33

@tcom: igazából két kérdés merül fel bennem:
1, miért van az, hogy az emberek (te is) a másét (nyugdíj) sokalják -nem pedig a sajátjukat (fizetés) kevesellik. ezt sosem értettem. ha a létminimum 10%-al emelkedik évente, a nyugdíjat emelik 5%-al míg a fizetést nem, akkor a "rohadt nyugdíjasok". nem az, hogy miért nem emelkedik a fizetés is, hanem, hogy a nyugdíj miért. érdekes. azt már nem is említve, hogy a nyugdíjasok megdolgoztak a nyugdíjukért és nem ők tehetnek arról, hogy ellopták..
2, a görögöknek lehet, hogy elértéktelenedik a pénzük, de ha így folytatják akkor talán nem kell nekik ingyen dolgozni. persze valószinűbb, hogy lerohanják őket.. a többivel egyetértek.
@Zka: még :P
@csárli hárper: ugyanarra jutottunk :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.10.28. 18:07:39

@csárli hárper: Betelefonált részegen a Hörrtévébe és ez terrorcselekménynek számított.

Komolyan mondom ez valami egészen szánalmas.

dr. Aullah 2011.10.28. 19:06:58

@zrobasé: Volt már olyan, az elmúlt két évben, hogy valamit megtippeltek, hogy ennyi pénz fog bejönni... és be is jött?

Ringlósztár 2011.10.28. 20:30:28

@Vidéki:
Igazad van, magam is emlékszem, Orbán (fidesz) mennyire ellenezte a 13. havi nyugdíj bevezetését, hiszen felelős politikai vezetőként Magyarország (született Magyar Köztársaság) érdekeit nézve tudta, nem sodorhatja a populista ígérgetéssel hazánk gazdaságát veszélybe!
Ezért beígérte a 14. havi nyugdíjat.
Én is örülök a maynupok megszüntetésének, hiszen milyen hasznosan forgatta ezt a vagyont is a NER kormánya. Tényleg, mi lett ezzel a pénzzel? Ja, elkúrták.

NYJetsTD 2011.10.28. 20:55:34

Azért van valami diszkrét bája, amikor Vidéki és STX Joe a minisztérium büféje után itt folytatják tovább a diskurzust...

Viktus 2011.10.28. 21:04:00

1,6 millió szavazót elvesztett a Fidesz
Az összes választó ötöde fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben.
-

videki mit szólsz? 2014-ig gyűjtsd a pénzt, mert utána kivágnak a csókos melóból ...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 21:34:04

@Tigeri:

"Pedig igaza van.Most buktuk ezt az ENSZ bt szavazást vagy mit.Petikéék erre biztosan azt mondták volna,hogy feriék ezt is elkúrták.Most meg mi van?Hát ööö izéé...."

Biztosan azért van ez, mert mi jobbak vagyunk náluk. :)
Nem akadunk ki olyan apróságokon, szimbolikus dolgokon, minthogy ENSZ BT vagy államfői helyesírás, meg ilyesmi.

tcom 2011.10.28. 22:37:03

@Jurganov:

"nem az, hogy miért nem emelkedik a fizetés is, hanem, hogy a nyugdíj miért. érdekes. azt már nem is említve, hogy a nyugdíjasok megdolgoztak a nyugdíjukért és nem ők tehetnek arról, hogy ellopták."

Megint nagyon egyszerű. Elég a saját családi költségvetésedre gondolni. Ha ennyi pénz van és jövőre sem növekszik, akkor több pénzt csak úgy tudsz adni a mamának, hogy hitelt veszel fel, vagy valahonnan elveszel. Ha a gazdaság nem növekszik úgy, mint a nyugdíj kifizetések, akkor valahonnan pótolni kell a kieső részt. A nyugdíjkassza hiánya évente 500 milliárd Ft. Demagógia lopásra fogni a hiányt. Ha néhány száz nokiás doboz tíz milliókkal eltűnik, akkor az a pár milliárd nem szoroz az 500 milliárdos nyugdíj, és az 1000 milliárdos államháztartás hiányán. Egyszerűen magasak a nyugdíjak, és az ország ezt nem engedheti meg magának. Nem véletlen, hogy Romániában, vagy Ukrajnában és Szlovákiában is esetenként kisebb az átlagnyugdíj, ráadásul sehol sincs ennyi rokkantnyugdíjas.

A Görögök esetében ha bezárnák az országukat, a tőke kivonulna, akkor éhezés, hatalmas szegénység lenne az eredmény. A világ úgy működik, hogy a tőke munkahelyeket hoz létre, behozva a valutáját. Ha mi vagy a görögök egymás haját mossuk, abból nem lesz GDP növekedés. A periféria országaiban nincs felhalmozott tőke, csak hatalmas hiány. Így hiába bankelleneskedik Orbán, hiába tesz túl a Jobbikon külföldi multik baszogatásában, maga alatt vágja a fát.

Jurganov 2011.10.29. 10:20:51

@tcom: aha. nos, a saját költségvetésben ez úgy működik, hogy amennyiben elveszítem a munkám csökkentem a kiadásokat. ebben igazad van. csakhogy -egyrészt- amikor a kenyeret nem veszem meg az már csökkenti az életben maradási esélyemet, illetve annak az esélyét, hogy valamit tudjak dolgozni és így talpra állni. másrészt-keresek munkát. na ez a dolog az ami itt nincs meg. nincs új munkahely-teremtés, vajon miért? igazából fel sem merül, hogy a gazdaságot beindítsák (ténylegesen) csak megy a hablaty. én az is megértem, hogy vannak akik azt hiszik, hogy a tényleges megoldás az, hogy megöljük(/eltüntetjük) a " hasznot nem hozó" embereket és mindenki boldog, szerintem nem.
vastagbor.blog.hu/2009/06/12/mennyit_lopnak
a másikat most nem találom, itt is volt róla cikk, eu-s iskolatámogatás amit az mszp eltüntetett. szal ezek nem 1-2-3 nokiásdobozok..
a görögök esetében pedig ha jól értem valami olyasmit mondasz, hogy az elmúlt 2000 évben nem létezett görögország, hiszen nem volt nemzetközi tőkeáramlás ( ez mindenhol igaz). miért jobb a tőkéseknek halászni mint magadnak/az országodnak? vagy akármit dolgozni. amennyiben igazad van, a tőke vajh miért nem vonul ki? mert akkor fellendülne a helyi gazdaság/jönne helyettük más?a periféria országaiban pedig azért van hatalmas hiány mert nem engedik meg az embereknek, hogy dolgozzanak+ akik dolgoznak azoknál is a profitot kiviszik az országból. orbán meg nem baszogatja a multikat, sem a bankokat-csak úgy tesz, és a nép örül-még akkor is ha emiatt zuhan az életszinvonal.

Ironfist 2011.10.29. 11:38:24

@Viktus:
Matolcsy nem tud 300nál drágább eurót elképzelni? Hmm, mondja ezt akkor amikor háromszáz felett van az euró. Ez az ember vagy a legostobább pénzügyminiszter EVER, vagy a legbehajoltabb, aki még azt is megtenné, ha Orbán azt kérné tőle, hogy meztelenül táncoljon a sajtótájékoztatón, méghozzá fapofával. Mindkét esetben sürgősen el kellene távolítani a kormányból.

"Két éven belül megszűnik az eva"

Szélviktor. Ehez nincs is már mit hozzátenni.

@Jurganov:
"hogy az elmúlt 2000 évben nem létezett görögország"

Görögország ugyanolyan mesés állam, mint lengyelország. A történelemben hol volt, hol nem volt. :D

Ironfist 2011.10.29. 11:58:02

@Viktus:
"Nem értem, hogy a forint gyengítésével mit nyerünk" - by Mellár Tamás

Mit nyerünk? MI semmit. Viktor, és bandája, akik ebből gazdagodnak meg, ők mindent. Ilyen egyszerű.

2llkedő 2011.10.29. 12:04:33

@Ironfist:
"Mit nyerünk? MI semmit."

De buta vagy! Hát Eltolcsy megmondta, hogy növexik a zinflácijó, oszt több lesz a zÁFA bevétel.

Jurganov 2011.10.29. 12:46:37

@Ironfist: igazából bármelyik országot mondhattam volna, csak arra reagáltam, hogy " kivonul a nemzetközi tőke, blablabla" vagyis ez az elmélet azt mondja, hogy a nemzetközi tőke nélkül nincs termelés, és erre mondtam, hogy az elmúlt 2000 évben is volt termelés, eddig is voltak helyi vállalkozók, helyi piac. azzal nem lépünk előbbre ha csak a külföldi cégeknek nyújtunk piacot-tekintet nélkül mindenre.

Ironfist 2011.10.29. 14:41:48

@Jurganov:
Én meg csak elsütöttem egy poént a Lengyelország és Görögország közti hasonlóságról :)

@2llkedő:
Ettől még MI nem nyerünk semmit. ŐK nyernek rajta.

2llkedő 2011.10.29. 19:35:09

@Ironfist:

Ej,ej!

Nem tudsz semminek se örülni? Örülj annak, hogy mások örülnek annak, hogy ők nyertek. Mert ha ők nyertek, akkor qrva sok munkahelyt fognak létesíteni, és beindul az gazdaság, és a GéDéPé szárnyalni fog.

2011.10.29. 20:49:08

@Ironfist: Matolcsy el tud képzelni 300-nál drágább eurót. Őveket becsatolni: www.nepszava.hu/articles/article.php?id=486181#null

2llkedő 2011.10.29. 21:14:08

@Kara Kum:

"""A magyar államcsőd elleni ötéves biztosítás díja 175 bázisponttal nőtt az elmúlt három hónapban, ami Görögországot leszámítva minden más EU-államnál gyorsabb növekedést jelent. Ezzel Magyarország a világ nyolcadik legkockázatosabb ország lett a világon, írja a hírügynökség."""
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/29/az_imf_karjaiba_lokhet_a_kuruckodas/

Sz.r az a nyolcadik hely, mi dobogósok akarunk lenni. Sőt! A cél az első hely!

NYJetsTD 2011.10.29. 22:27:52

"Bár a piacokat egy időre megnyugtatná, ha Magyarország az IMF-hez fordulna, Matolcsy György azt mondta a Heti Válasznak adott interjújában, hogy ez „a gyengeség jele lenne”."

Erőből fogunk bepucsítani a seggbekúráshoz...

Ironfist 2011.10.29. 23:19:04

@Hörömpő Töhötöm:
Erre a hírre megállt bennem az ütő... :O Ugyanis az olvasása közben végig arra gondoltam, hogy ép elméjű kormány ezt nem teheti meg. Ugyanakkor végig biztosan tudtam, hogy Orbánék száz százalék, hogy meg fogják lépni. Végünk van.

@NYJetsTD:
Uramisten, lője már le valaki! De komolyan! Valaki bérgyilkolja már meg Orbán Viktort, és bandáját, mert tízmillió mínusz sajátcsaládok mennyiségű embert a harmadik világba fognak sorolni!

NYJetsTD 2011.10.30. 00:36:43

@Ironfist: na, holnap neked is a TEK csenget kétszer... : )

Különben meg tuti, hogy ha nem is a 400-at, de a 320-330-at meglépik. Demján megmondta nekik a tutit. Bár a kínai modell is neki tetszett legjobban...

Vidéki 2011.10.30. 10:08:02

@NYJetsTD:
Neked az okoz valami perverz élvezetet, ha szélsőségekben gondolkodsz.

Nálad okosabb ember, Demján Sándor is beszélt arról, hogy a forint/euró árfolyamnak van egy optimuma a magyar gazdaság szempontjából.

Ő a 280Ft/euró környékére becsülte az optimumot.

Mások valamivel alacsonyabb, 270Ft/euró értékre tippelték.

Nem mindenki lesz boldog attól, ha a forint túl erős lesz az euróhoz képest.

Ez ösztönözné az importot és fékezné az exportot.

Talán létezik egy arany középút, amire már a római költők is utaltak.

Demján és hozzáértő közgazdászok talán ráéreztek arra, hogy a forint/euró árfolyam arany középútja 270-280 érték tájékán lehet.

Ironfist 2011.10.30. 10:33:19

@Vidéki:
"Neked az okoz valami perverz élvezetet, ha szélsőségekben gondolkodsz."

Neked meg az, ha minden mondatod után kihagysz egy sort.

"Nálad okosabb ember, Demján Sándor "

Amúgy mégis, honnan veszed ezt így látatlanban állandóan, hogy ki kinél okosabb?

"Talán létezik egy arany középút, amire már a római költők is utaltak."

Egy idegesítő, okoskodó, álintelligens barom vagy. Hogy a pöcsbe' jönnek ide a római költők? De ha már itt vannak, miért nem nevezed meg a római költőt, aki az arany középutat kitalálta? De elárulom, azért, mert ilyeneket mondasz, attól még senki nem hiszi el, hogy kultúrlény vagy. Tudod miért? Mert fidesz szavazó vagy - még mindig.

"Demján és hozzáértő közgazdászok talán ráéreztek arra, hogy a forint/euró árfolyam arany középútja 270-280 érték tájékán lehet."

Kedvenc Matolcsyd viszont most akarja 400ra emelni, és nem kér az IMFből még mindig, mert az a gyengeség jele volna.

2011.10.30. 10:46:20

@Ironfist: Egy épelméjű kormány nem... kérdés, hogy vajon nekünk van-e olyanunk? :-(
@NYJetsTD: Jó, legyen kínai modell, de akkor komplett zusahmen vegyék át az egész rendszert, és a mai formájában, ha lehet, ne a harminc évvel ezelőttiben!

Vidéki 2011.10.30. 11:28:22

@Ironfist:
Csiszolt tátgyilagosszövegedből a hozzád hasonló kultúremberek azonnal rájöhetnek, hogy a"kultúrember" csak te lehetsz, .

Vidéki 2011.10.30. 11:33:44

@Ironfist:

"Aurea mediocritas", azaz "Arany középút" volt az a ókori fogalom, amire a te szélsőséges agyad sohasem lesz képes rátalálni.

Te még nem tartasz ott, ahova ők már 2000 évvel ezelőtt eljutottak.

Te még mindig a "barbárság" korának gondolkodásánál tartasz.

elektromotor 2011.10.30. 11:57:38

Hagyd ezt a szerencsétlen vörös barmot!
Kár időt pazarolni rá!

elektromotor 2011.10.30. 11:58:38

@Vidéki: Hagyd ezt a szerencsétlen vörös barmot!
Kár időt pazarolni rá!

Ironfist 2011.10.30. 12:04:43

@elektromotor:
Szerencsétlen vörös barom a jó anyád, kis szaros.

@Vidéki:
Szánalmas vagy. Írjál már normálisan, mert úgy írsz, ahogy az autisták beszélnek!

"Én

Vagyok

Vidéki

És

Azt

hiszem

hogy

kultúrált

és

okos

vagyooook"

Ironfist 2011.10.30. 12:06:37

@Vidéki:
Ja egyébként a te mércéddel, ha én azt mondom, hogy kettő meg kettő az négy, te meg azt, hogy hat, akkor egyezzünk ki abban, hogy 5, mert az az arany középút, te kultúrbarbár senki?

elektromotor 2011.10.30. 12:45:07

@Ironfist: "Egy idegesítő, okoskodó, álintelligens barom vagy. Hogy a pöcsbe' jönnek ide a római költők? De ha már itt vannak, miért nem nevezed meg a római költőt, aki az arany középutat kitalálta? De elárulom, azért, mert ilyeneket mondasz, attól még senki nem hiszi el, hogy kultúrlény vagy. Tudod miért? Mert fidesz szavazó vagy - még mindig."
Szerencsétlen vörös barom a jó anyád, te nagy rakás szaros.

Ironfist 2011.10.30. 12:48:08

@elektromotor:

Úúúú, jaj nee, ilyen csúnyán megsértettél? Nagyon eredeti volt, nem is tudom, hogy fogok tudni aludni. :D

elektromotor 2011.10.30. 12:52:21

Ez a hülye tehetségtelen Deazorbán!
Nem tudja a vörös barmok 12 évnyi elqrását másfél év alatt helyretenni?!
Hogy képzeli mégis?! Minek lett miniszterelnök , ha a 22 000 000 000 000 -ot amit a vörösök elloptak szétbarmoltak , elnokiásdobozoztak még nem tudta visszarendezni, kifizetni?! Mááá eltelt "másfélév" ?!
Mit csinált eddig?! Mit fognak az eetásak ellopni legközelebb?

elektromotor 2011.10.30. 12:53:06

@Ironfist: Gondoltam mindjárt mert a cuclidat most nem kapod meg!

Ironfist 2011.10.30. 13:06:58

@elektromotor:
Te mekkora egy szar vagy, még a kedvenc Orbánod seggét se tudod rendesen kinyalni :D
Az elmúlt 12 évebe beletartozik a főnarancsod első ciklusa is te ostoba senkiházi :D

"Gondoltam mindjárt mert a cuclidat most nem kapod meg!"

A kedvenc játékomat viszont már megkaptam: egy ostoba gyökeret, akiket szét lehet trollkodni - ez esetben most téged XD

2llkedő 2011.10.30. 13:28:44

@elektromotor:

" Mit fognak az eetásak ellopni legközelebb?"

A lelkedet!

2llkedő 2011.10.30. 13:30:55

@elektromotor:

Jut is eszembe kedves elektromotor!

Te már ismered a 2014-es választások eredményét?

2llkedő 2011.10.30. 13:44:30

@Ironfist:

"Egy lány vagyok csupán a sok közül,
Ki vidékről a városba került,
Bár úgy döntöttem, itt is maradok,
Én akkor is vidéki lány vagyok."

Ironfist 2011.10.30. 13:57:21

@2llkedő:
Már ismeri. Ha becsületes lesz, akkor eltűnik a kedvence a süllyestőben, ha meg valószínű, akkor el lesz csalva, és soha nem szabadulunk Vityától.

elektromotor 2011.10.30. 14:05:46

@Ironfist: Nem tudja a vörös barmok 12 évnyi elqrását másfél év alatt helyretenni?!
Hogy képzeli mégis?! Minek lett miniszterelnök , ha a 22 000 000 000 000 -ot amit a vörösök elloptak szétbarmoltak , elnokiásdobozoztak még nem tudta visszarendezni, kifizetni?! Mááá eltelt "másfélév" ?!
Mit csinált eddig?! Mit fognak az eetásak ellopni legközelebb?

elektromotor 2011.10.30. 14:07:24

@2llkedő: Ne félj , roppant találékonyak.

Ironfist 2011.10.30. 14:16:17

@elektromotor:
Még egyszer megismétled, amit leírtál? Csak egyszer? Hogy képzeled? Nem tudtad, hogy ha valaki röhög rajtad, mert segg vagy, akkor nem egy, hanem harminc megismétlés után fog csak komolyan venni? :D

NYJetsTD 2011.10.30. 14:25:37

@Vidéki: (ásít) még hétvégén is nyomja Vidéki elvtárs? Nem elég a minisztériumban?

Akkor egy kis ismétlés:
"A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető."

Tapsolj Vidéki!

Másrészt a 285 körüli eurót januárban nevezte megfelelőnek, azóta eltelt majdnem egy év. A 285-ös euró pedig már csak álom marad.

@Ironfist: elektromotoros narancsVidék ellen küzdesz. Ezekkel szemben racionalitás, ész érv hasztalan. Annyira elfogult talpnyalók, hogy az már szórakoztató. Szerintem ők is röhögnek az irodában, amikor ezeket a baromságokat írják. Droidák...

2llkedő 2011.10.30. 14:27:43

@elektromotor: Mé félnék? Tőlem senki nem lopott el semmit.

Ironfist 2011.10.30. 14:28:37

@NYJetsTD:
küzd a fene :D Trollkodok, csak annyira sötétek szegények, hogy nem veszik észre ^^ De pont ettől ilyen szórakoztató :D

Ironfist 2011.10.30. 14:30:28

@2llkedő:
Neeem? Hisz a mocskosrohadtmocskosrohadtlibsibolsikomcsivörösök minden magyar embert megloptak! Akkor nyilván nem vagy magyar te se, mi? Meg én se! Pfeejjj! Ki az ilyenekkel az országból! :D

2llkedő 2011.10.30. 14:36:34

@Ironfist: Bevallom, Apám amikor a családfát kezdte keresgálni, az utolsó felmenőm ameddig eljutott, az Lengyelországban élt. De vannak rokonaim Szlovákiában is. Lehet, hogy ténnyeg nem vagyok magyar. De még az is lehet, hogy marslakó vagyok.

Ironfist 2011.10.30. 14:41:08

@2llkedő:
Nekem valamelyik felmenőm tót volt - igen, tót, kikérte magának, hogy ő nem szlovák, és hagyják békén őt ezzel a vadi új baromsággal, hogy szlovák - valami középkori felmenőim meg tatárjárás után betelepített németek. Na , most én se vagyok magyar, mi? :) Kíváncsi vagyok amúgy, hogy a sok nagymagyarkodó felmenői között mennyinek vannak csak és kizárólag magyarok. :D

De kicsit eltértünk a témától. Igenis félj elektromotor előre megjósolt nemzethalálától, mert akkor jön el az armageddon, az apokalipszis, meg a ragnarök, amikor Orbán Viktor nem lesz többé miniszterelnök... hisz ő mennyi mindent tett nemzetünkért, ő a megmentőnk, akit még életében szentté kéne avatni. Áldassák a Ző neve! :D

2llkedő 2011.10.30. 14:48:41

@Ironfist: Vikotor lehet, hogy ténnyeg magyar. Mint legújabb kutatás kiderítette, afrikából származunk. Ottan meg olyan barna bőrűek élnek.

Ironfist 2011.10.30. 14:49:12

@2llkedő:
Én úgy tudtam, hogy Viktor cigány.

Ironfist 2011.10.30. 14:52:15

@2llkedő:
Ja igen, legyünk politikailag korrektek. Familiárisan hiperpigmentált.

2llkedő 2011.10.30. 14:53:21

@Ironfist: Ősmagyar, csak már egy kicsit megkopott.

¦卍®Ξ™ 2011.10.30. 15:02:53

@2llkedő: a kinézete alapján éppen lehetne magyarabb is legtöbbünknél.
a magyarok ugyanis pont ilyen alacsony, zömök, fekete, cigányképű népek voltak.

NYJetsTD 2011.10.30. 15:10:02

@Ironfist: @2llkedő: viktorunk mindig olyan amilyet a zemberek szeretnének. Hol kínai, hol arab, hol német, hol land, de lehet nemzeti, keresztény, református, katolikus, liberális, polgári, fradista, vasasos, videotonos, grazi, vekkeres, minden mi szem szájnak ingere. Egy még nem volt. Külföldi. Pedig de várom...

2llkedő 2011.10.30. 15:18:10

@¦卍®Ξ™: És dakota lovaikon lőddösték a nyilaikat hol a ló egyik oldaláról, hol a másikól az ellenségre.

2llkedő 2011.10.30. 15:18:48

@NYJetsTD: Hüpp, hüpp, hüpp, Barba trükk.

2llkedő 2011.10.30. 15:22:35

@NYJetsTD:

"Egy még nem volt. Külföldi. Pedig de várom.."

Ha jól tudom, aszondta, hogy nem akar egymillió adós országában élni. Egy klasszikus mondta, el lehet menni!

NYJetsTD 2011.10.30. 15:31:47

@2llkedő: jó, de ezt ő úgy értette, hogy nem akar egymillió adós országában élni, ezért csinál még hármat hozzá...

2llkedő 2011.10.30. 15:35:27

@NYJetsTD: Jah! Avagy úgy?
No meg senkit nem hagyunk az utcán!
Ezért építünk börtönöket.

NYJetsTD 2011.10.30. 15:56:18

@2llkedő: keddtől pedig 418-420 a gázolaj! Hurráááá! Még adókat, még, még, még!

2llkedő 2011.10.30. 16:05:36

@NYJetsTD:

""""""Milyen megszorító csomagok fognak életbe lépni abban az esetben, ha önök hatalomra kerülnek? (szépkislány1987)
- Adócsökkentés, családok számára adókedvezmények, hölgyek számára részfoglalkoztatás, garantált állami egészségügy, garantált állami oktatási szolgáltatások, 10 év alatt 1 millió új legális munkahely és a munkabér vásárlóerejének növelése. Ez az én csomagom."""""

2llkedő 2011.10.30. 16:07:38

@NYJetsTD:

"""""Önök mit tennének a magas üzemanyagárakkal? (Exorcist)
- Jövő hétre készül el az a csomag, amely a rövid távú hatásokat igyekszik csökkenteni. A spanyolviaszt mások már feltalálták, mi is használtuk, mikor kormányon voltunk. Mi akkor megállapodást kötöttünk a fuvarozókkal, a szállítási iparágban dolgozókkal, és csökkentettük az adókat. Most többre van szükség. És hosszú távra."""""
/2008/

NYJetsTD 2011.10.30. 16:44:03

@2llkedő: Imádom ha szembesítik a kis demagógokat. Mindig elfelejtik, hogy a net mindent megőriz...

2llkedő 2011.10.30. 16:55:16

@NYJetsTD: A nyet hazudik! börtönbe vele!

2llkedő 2011.10.30. 16:58:01

@NYJetsTD:

"""""Sôt, egy adott pontot átlépve a túlzott adóztatás és a túlhajtott állami újraelosztás éppen ellenkezô
hatást vált ki: a magas adóterhek miatt csökkenhet a gazdaság egészének teljesítménye, erôsödhet a gazdaság nem adózó (szürke) szektora, így végsô soron kisebb lehet a hátrányos helyzetûek megsegítésére szolgáló torta."""""
/Jövőkép 2009/

Lehet, hogy azt hitték, senki nem olvassa el?

2011.10.30. 17:01:57

@2llkedő: Nyugi, újraelosztásról szó sincs. Az adót besöprik, és aztán nyomtalanul eltüntetik.

2llkedő 2011.10.30. 17:16:16

@Hörömpő Töhötöm: Igazad van! Az egy kommunista csökevény.

elektromotor 2011.10.30. 18:37:03

@Ironfist: Mint a bolsevisták. Te soha nem a témáról beszélsz! Teszek rád mit csinálsz!

elektromotor 2011.10.30. 18:52:47

@Ironfist: Ne tombolj. Nem érdekelsz.

Dour. 2011.10.30. 19:43:27

" nem csak én tartok attól, hogy Matolcsy Gyuri "formabontó" gazdaságpolitikája minket is ide fog juttatni."
Felvilágosította valaki a jelenlegi "profi" hozzá nem értőket, hogy a folyamatos adóemelés, emeli a munkanélküliek számát, és a közmunka program nem termel semmit, csak viszi a pénzt?

Ironfist 2011.10.30. 19:46:50

@Dour.:
Igen, szerintem ezt ők is tudják, de mivel az ő zsebük közben töltődik felfelé, az előbb az általam belinkelt arcot vágják, miközben ránk néznek.

2llkedő 2011.10.30. 19:50:25

@Ironfist:

""""""Érdemes elgondolkodni rajta...

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét.
A fiú mindig vele volt.
A lány egyszer azt mondta a barátjának: - Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki hozott neki egy szempárt.
Amikor levették lány szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított.
Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze,
arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
- Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tieid lettek, előtte az enyémek voltak!

Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk.
Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt;
és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben is...""""

Viktus 2011.10.30. 21:25:12

Ötvenen választották a polgármestert
Horváthné Kántor Klárát választották meg polgármesternek a Vas megyei Nagytilajon a vasárnap megtartott időközi választáson. A jegyző, Tóth Tamás közölte: a 118 szavazásra jogosult lakosból 50-en járultak az urnához, a leadott voksok közül egy volt érvénytelen.
-

Na minek oda polgármester? pénzkidobás ... meg jegyző ... vicc

xclusiv 2011.10.30. 22:52:21

@elektromotor: "Nem tudja a vörös barmok 12 évnyi elqrását másfél év alatt helyretenni?!
Hogy képzeli mégis?! Minek lett miniszterelnök , ha a 22 000 000 000 000 -ot amit a vörösök elloptak szétbarmoltak , elnokiásdobozoztak még nem tudta visszarendezni, kifizetni?! Mááá eltelt "másfélév" ?!
Mit csinált eddig?! Mit fognak az eetásak ellopni legközelebb?"

Na töki, matekozzunk.
2010-ben átvették a költségvetést 18615 milliárddal
Ez 2011 januárra 19043 milliárd lett, eddig lehet Bajnaiék sara, innen tisztán viktorék kőccségvetése van.
Ma ez 20626 milliárd. Úgy, hogy ebbe beleborítottak 1345 milliárd mnyp pénzt.
Számoljunk: 20626-19043+1345 = 2928 milliárd Ft a viktojék sara, a jelenlegi adósság 14,2%-át hozták össze 10 hónap alatt. A maradék 85,8% az e'mútnyócév, e'mútnegyvenév, és a többi.

Számolj, te szerencsétlen...

elektromotor 2011.10.30. 23:24:14

@xclusiv: Számolj, te szerencsétlen... 2002 : 52,6% GDP arányos államadósság . 0 ft devizahitel ! 300 000 000 000 huf. a kasszában!.
2010 , 82% GDP arányos államadósság MÍNUSZ 600 milliárd a kasszában.
Kit nézel hülyének te szerencsétlen?!
Soha nem szavaztam a Viktorékra!
De a vörösök megmutatták eddig ( 42+12év) !!!! Megnézhetjük magunkat!
Minket irígyel ajropa!
Szebb Jövőt!!
Ti már megmutattátok mit tudtok. Konyec!

Ironfist 2011.10.31. 00:29:30

@elektromotor:
"Kit nézel hülyének te szerencsétlen?!"

Feltételezem, hogy a megnyilvánulásaid alapján pont téged :D

"Szebb Jövőt!!"

Úúúú, elárultad magad, pöcsfej :D Menj inkább vissza a kurucinfóra betyárkodni, oda való vagy :P

@2llkedő:
Ja ez is egy olyan "megtörtént" eset, mint az amikor az apa villáskulccsal letörte véletlen a gyereke kezét? De miért írtad ezt most be?

2llkedő 2011.10.31. 06:56:27

@Ironfist:

Hogy mire írtam?

"Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk."

Fidesz ellenzékben, fidesz hatalmon.

xclusiv 2011.10.31. 10:38:30

@elektromotor: "Számolj, te szerencsétlen... 2002 : 52,6% GDP arányos államadósság . 0 ft devizahitel ! 300 000 000 000 huf. a kasszában!.
2010 , 82% GDP arányos államadósság MÍNUSZ 600 milliárd a kasszában.
Kit nézel hülyének te szerencsétlen?!"

Téged. Nézzük a részleteket:
1. A fenti számok közül a +300 és a -600 is fenntartással kezelendő, mert mindkét évben 2 kormány volt, szóval mindkettő azt hazudik, amit akar
2. az előző hsz-odban még 12 év elkúrásáról és 22000 milliárd ft-ról beszéltél, az azért kicsit más.
3. A 0% devizahitel szép dolog, csak fidesz bevezette az államilag támogatott forinthitelt, annak a támogatására csak 2010-ben elment vagy 120 milliárd, összesen került vagy 1500 milliárd hitelbe, mivel a kassza minuszos volt. Szóval az átadáskori államasság 8%-át, a 30%-os államadósság növekedés negyedéért ez az egy fidesz döntés felelős.

"De a vörösök megmutatták eddig ( 42+12év) !!!! Megnézhetjük magunkat!"

A 42 évük nagy része (56 után) olyan volt, hogy egy alapvetően szar rendszerből kihozták a kb. legtöbbet, egészen élhető országot csináltak. A módszerváltás utáni 12 évükből az első 4 (Horn, Bokros) azzal telt, hogy a fogalmalmatlan antallék által szétkúrt országot visszarángatták a szakadék széléről, valami 80% körüli adóssággal vették át az országot és 60% körül adták át, az eredményeikből élt viktojék első kormánya az első 2 évben. Aztán jött a megyó-gyurcsány korszak, az elkúrás és tehetetlenség 6 éve, ez nem is kérdés. De utána Bajnai nagyjából rendbe kapta az országot (miután megzsarolta a szocikat), úgy adta át viktornak, Az azóta 10 hónap alatt elért GDP arányosan 15%-os államadósságnövelés az ő saruk!

"Ti már megmutattátok mit tudtok. Konyec!"

Ti? Ki ti?
Úgy beszélsz, mint a vezénylő tábornok gyorsnaszádparancsnok elvtárs...

Ironfist 2011.10.31. 10:53:33

@xclusiv:
Hagyd csak, nem érdemes vele értelmesen beszélni. Azért tanulságos, amit beírtál, csak éppen electromotor egy olyan....*sigh* "ember", aki nem tudja eldönteni, hogy a Vona, vagy a Viktor seggét nyalja jobban, és ez a lelkében törést okozott, mert ugye azok ketten meg utálják egymást. Ezért ilyen retardált. Szóval ne próbáld meg meggyőzni, azt nem lehet. Röhögni nagyon jól lehet, kb mint a régi cirkuszokban az elefántemberen, a majomfiún, meg a szakállas nőn, de értelmet ne várj tőle.

@2llkedő:
"Fidesz ellenzékben, fidesz hatalmon."

Ja, értem. Csak azért annyi különbség van, hogy a fideszes ex-vak még most is hitegeti az újonnan lett vak férjnépet, hogy hozzámegy feleségül, közben meg már régen Abdullal, meg Csinggel kavar.

elektromotor 2011.10.31. 15:31:53

@Ironfist: Én eltudom dönteni szilárdan hogy te az én seggemet kinyalhatod.
Fényesre!

@xclusiv:
Felesleges hazudoznod. Meg kell nézni hol voltunk 89-re, mikor 70% körüli infláció után bedobtátok a törülközőt arra vigyázva ,hogy minden felelős helyen maradjon egy. Majd ideértünk a "Nemleszgázáremelés"-es hazudozás után, nem kell magyarázkodni.

elektromotor 2011.10.31. 15:40:28

"ugyanaz a Moody's minősített most le bennünket, aki az idén 32%-os gdp arányos államháztartási hiányt összehozó Írországot AAA kategóriában tartotta meg? "
Egyszerűbben: Ugyanaz a zsidó vircsaft, amelyik- akik ellen a Wall-Streeten tiltakoznak.

2llkedő 2011.10.31. 16:24:15

@elektromotor:

"Meg kell nézni hol voltunk 89-re, mikor 70% körüli infláció után bedobtátok a törülközőt arra vigyázva ,hogy minden felelős helyen maradjon egy."

Mi az? Hiányoltad 56-ot?

"""Nemleszgázáremelés"-es hazudozás után, nem kell magyarázkodni.""

Úgy gondolod, mint a nem lesz megszorítás, meg adót kell csökkenteni, meg 7%-os gazdasági fellendülés, meg egymillió munkahely, meg ......

2llkedő 2011.10.31. 16:26:01

@elektromotor:

"ugyanaz a Moody's minősített most le bennünket"

Tök minedegy, hogy neked mik a kényszerképzeteid, a piac mégis rájuk figyel. Te a fejedre is állhatsz, attól még a gazdasági szereplők az Ő véleményeikre hallgat.

xclusiv 2011.10.31. 17:30:45

@elektromotor: "@Ironfist: Én eltudom dönteni szilárdan hogy te az én seggemet kinyalhatod.
Fényesre!"

Elhiszem, hogy análisan szeretnéd, de pont Ironfist-től? Kis mohó...

"@xclusiv:
Felesleges hazudoznod. Meg kell nézni hol voltunk 89-re, mikor 70% körüli infláció után bedobtátok a törülközőt arra vigyázva ,hogy minden felelős helyen maradjon egy."

Jaja, nyilván:
1990: 66,3%
1993: 88,7%
1994: 86%
1997: 62,9%
1998: 61,1%
Legalábbis ezt hazudja az Államadósságkezelő Központ...
Link: http://www.akk.hu/kepek/upload/2006/Adósság%201990-2003.xls

"Majd ideértünk a "Nemleszgázáremelés"-es hazudozás után, nem kell magyarázkodni."

Nem, most a "ne a zemberekkel fizettessék meg", "megvédjük a mahánnyugdíjpénztárakat" és hasonlókat kellene...

Ironfist 2011.10.31. 17:40:54

@elektromotor:
Nem tiltottál le? A csudába, igyekeznem kell akkor még jobban felbőszíteni a kis kurucot :D

"Felesleges hazudoznod."

Így van Xclusiv. Ez a tények tudatos meghamisítása. Fel kell már állítani egy bizottságot, hogy vizsgálja ki, kik terjesztik ezeket az alaptalan rémhíreket! Nem süllyedünk, nem süllyedünk, nem süllyedüüüüünk!

elektromotor 2011.11.01. 10:50:10

@xclusiv:
@2llkedő:
@Ironfist:
Tetszik, ahogy itt veritek magatokat a földhöz.
Hajrá! :-))))

zrobasé 2011.11.01. 12:31:29

@elektromotor:
nekem meg a 308-as euro, meg a 420-as dizel tetszik...
Hajrá !

Horizont 2011.11.01. 13:00:05

@zrobasé: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Úgy szeretnék belelátni valami varázspálcával Orbán fejébe, hogy mit érezhet, mekkora lehet a csalódása neki(??), hogy 8 évet várt (aktívan) arra, hogy a bársonyszékbe csücsülhessen, arra méltatlan elődje után (ez igaz mondjuk) és nem jön össze semmi azóta se. Mert az egy dolog, hogy a kommunikációjuk milyen, és folyamatosan azt rikácsolják a nép szemébe, hogy jobban hisztek a saját szemeteknek mint nekünk?? De látja ő ami van, ezt még belőle is kinézem:) Meg van öregedve szegénykém!:) Ugye milyen könnyű volt ellenzékben lenni? Az arrogáns hatalom fitogtatásához bőven elég a 2/3, na de a megoldásokhoz édeskevés!!A varázspálcát arra is felhasználnám, hogy felolvasnám az "ígéret mondatait" neki és válaszolnia kéne rájuk....
Az MSZP meg ha bármiben megszólal hát a hideg kiráz, mert soha nem fogom elfelejteni nekik, hogy a 2/3-ot nekik köszönhetjük! De épeszű ember nem védheti a Fideszt se!
Úgy érzem ez az (ország)hajó már elment......
Még soha nem féltem így!! ('56-ban 2 éves voltam, arra nem emlékszem)
A rendszerváltás környékén voltak rossz érzéseim, de ez a mostani mindent visz!!

Ironfist 2011.11.01. 13:35:47

@elektromotor:
Háááhááá, a gyökér azt hiszi, hogy bárki beveszi, hogy az eddigi tehetetlen őrjöngése után egyszer csak ő itt nevetgél, mert - kapaszkodjatok meg! - még mi vergődünk! Ááááá XDDD Köszi kiskuruc, feldobtad a napomat :DD De mi lenne, ha inkább tombolnál tovább, az mondjuk pont ugyanilyen szánalmas, mint a hazugságod, csak hosszú távon jobban lehet rajtad röhögni :D

@Horizont: ÉS sajnos a többés még mindig olyan ostoba, hogy a fideszre szavazna, ha tehetné... Mondjuk van ez a másik, szellemileg sokkal leépültebb kisebbség, akik ilyen elektromotor jellegű... khm... "gondolkodással" bírnak, de őket meg nem kell komolyan venni, csak azért léteznek, hogy szórakoztassák a normális embereket. De mondom. Aki most menne szavazni, azok többsége a fideszre szavazna. Az a baj, hogy a szavazóképesek nagy többsége meg nem szavazna semmire. Így aztán a fityisz fog nyerni legközelebb is, és akkor vége az országnak. Vagy pedig elektromotorék meg tudják győzni a sok birkát, és akkor röhejállam leszünk Kurucisztán néven.

Ugye kiskuruc? Avagy elektromotor. Jól mondom? Na, menj szépen dicsekedni a kurucinfóra, meg a metapediára, hogy itt sikerült két értelmetlen szót ideböfögnöd a libsi bolsi vörös komcsi nemzetáruló hazaáruló antimagyarokhoz, és utána megengedem, hogy visszagyere engem szórakoztatni. Ügyes fiú, cukrot neki, meg szebbjövőt :D

Horizont 2011.11.01. 13:48:27

@Ironfist: Ha igazad van akkor el is gondolkozhatnál azon miért is lenne ez? Mert NINCS senki aki ha jönne hiteles lenne, akiből kinézhetnénk valami pluszt is. Hiába ekézed elektromotort ő meg téged!! Mindenki hisz(hinne) valamiben! Nem tudom miből gondolod, hogy a Jobbik rosszabb lenne? Annyit biztos tudna mint akik eddig voltak!És ha csak +1 lenne már megérné:) Ti ketten vagytok itt nekem régóta a minike példácska, hogy ilyen a magyar! Ekézés, anyázás, jottányi előbbre lépés egyikőtöknél se, és sajnos ÖSSZEFOGÁS sincs! Itt vagyunk nyakig szarban de ti csak fikázzátok egymást! Mintha attól jobb lenne! Ha nem vennétek észre közös szarban tapiskolunk. Nincs külön szar amit egymásnak szánnátok. Csak a közös van!!!! (Még a közös szar se hoz össze benneteket??:DDD) És abban benne vagyunk mindnyájan! Jobbos, balos, kurucos, szegény és gazdag, okos és buta, öreg és fiatal, cigány, zsidó, vallásos, ateista stb. Egyetlen nagy a probléma: magyarok vagyunk. Ez mindent elárul.

Ironfist 2011.11.01. 13:59:57

@Horizont:
"Ha igazad van akkor el is gondolkozhatnál azon miért is lenne ez? Mert NINCS senki aki ha jönne hiteles lenne, akiből kinézhetnénk valami pluszt is."

Tudom.

"Hiába ekézed elektromotort ő meg téged!! "

Haha, én nem ekézek, én trollkodom a kiskurucot :D Csak annyira sötét, hogy ez fel sem tűnik neki. Bár az is igaz, hogy a fajtájánál ez a normális beszélgetés, és lehet azt hiszi, hogy intellektuális vitát folytatunk. Ő meg nem ekéz, ő csak vergődik, és tombol. Meg most ezzel a hirtelen vigyorral azt hiszi, hogy jaj de felbosszantott XD Komolyan, akárhányszor erre gondolok, csak elkap a nevethetnék :D

"Nem tudom miből gondolod, hogy a Jobbik rosszabb lenne? Annyit biztos tudna mint akik eddig voltak!"

Onnan gondolom, amiket eddig mondtak, és tettek, az semmi más,, csak az előzekhez hasonlatos, dilettáns, demagóg baromság, csak éppen elektromotor a példa rá, hogy kuruckodással, ősmagyarkodással, és tahósággal - á lá "radikális viselkedés" - nyakon öntve.

"Ti ketten vagytok itt nekem régóta a minike példácska, hogy ilyen a magyar!"

Úúú, példa lettem? Csak nem? :D Hát igen, köszönöm anyukámnak, köszönöm apukámnak, a manageremnek, és a tanítómnak. Nem jöhetett volna létre ez nélkülük :D

"Ekézés, anyázás, jottányi előbbre lépés egyikőtöknél se, és sajnos ÖSSZEFOGÁS sincs! "

Dehogynem, összefogok én mindenkivel, aki az ilyen senkiken röhög. Magyar röhögőfront. Persze szigorúan nemzeti XD

"Ha nem vennétek észre közös szarban tapiskolunk."

Észrevettem. És azt is, hogy ha te látsz valakit, aki egy őrjöngő tehetetlenen röhög, akkor nem békíteni próbálsz, hanem mindkettőre rátámadsz. Ezzel igazolva, hogy vérbeli magyar vagy, akit te is emlegetsz :P

Horizont 2011.11.01. 14:20:18

@Ironfist:
Ahhh most jól lebuktam nem is tagadom: magyar vagyok! Miért békítenélek én, ha te úgy gondolod, hogy őrjöngő tehetetlenen röhög(sz)!!! Békítést is ki kell érdemelni!!! Én támadtam rátok????? Hűha!!! Mosolygok, somolygok itt magamban! Igen példák letettek, de nem pozitív, nem baj?

Ironfist 2011.11.01. 14:22:57

@Horizont:

"Miért békítenélek én, ha te úgy gondolod, hogy őrjöngő tehetetlenen röhög(sz)!!! "
Ja. Na ez után kellett volna kérdőjel :D

"Békítést is ki kell érdemelni!!!"
Kell a francnak a békítésed, csak tükröt tartottam eléd, nem tűnt fel? :P

"Igen példák letettek, de nem pozitív, nem baj?"
Nem, meg is köszöntem, nem tűnt fel? :D

Egyébként meg, ha mosolyogsz magadban, miért használsz ennyi mondatvégi írásjelet, hmm? Kezd felmenni a pumpa? :D

2llkedő 2011.11.01. 15:09:50

@Horizont:

"és sajnos ÖSSZEFOGÁS sincs! Itt vagyunk nyakig szarban de ti csak fikázzátok egymást!"

És van ötleted, hogy mihez kellene összefogni? Ha van, aki látja a szaadékot, akkor annak össze kellene fogni, és besegíteni a kocsi tolásába dalolva, hogy hamarabb érjünk a szakadékbe? Vagy mire gondolsz?

2llkedő 2011.11.01. 15:17:52

@Horizont:
"Mosolygok, somolygok itt magamban! Igen példák letettek, de nem pozitív, nem baj? "

És azt vajh megvizsgáltad-é, hogy ki az, aki észérvekkel próbálkozik, és ki az, aki a pártszöveget nyomja, mert önálló gondolata nincs?

Ironfist 2011.11.01. 16:57:43

@2llkedő:
Sajnos ezt nem veszi észre, mert csak azt látja, hogy egy ember erőlködik, majd megfeszül, hogy bosszúságot okozzon nekem, én meg csak nevetek rajta. És ettől azt hiszi, hogy két rongyos koldus vagyunk, akik a sárban ütik egymást. Egyébként ki mondja itt most a pártszöveget? Elektromotor? Ő ugyan nem, ő nem fideszes, hanem Rákóczista. Vagyis kuruc, na. Ő a magyar, mi meg a vörösök, nem tudtad? :D Hát én se, de kedves, tisztelt, és megbecsült elektromotor nagyúr volt olyan udvarias és felvilágosított róla, hogy aki nem zsidózik, és cigányozik, és kommunistázik artikulálatlanul, teli torokból, orrba-szájba, az ő maga is cigány, zsidó, és főleg kommunista. Csak ő ezt a következő módon fejezi ki: "Har... har... röffröff... zsidó vagy... kurva anyád... nem azt mondod... röff... amit én?... vörösbarom... grrr..." Na mármost, tudom, hogy ez így értelmetlen, de fáradtságos munkával kiderítettem, vajh mit is akarhat ez a magát magyarnak, sőt magát Magyarnak tartó, de valójában teljesen senkiházi, szebbjövőző, árpádsávos kiskuruc, mégpedig azt, amit mondtam az elején. Ti., hogy mi mind zsidók vagyunk, eg libsibolsik. :D

Hmm, kíváncsi vagyok, van-e annyi IQ-ja, hogy ebből megérti már végre, hogy nem mérgelődök, meg tombolok rajta, hanem úgy oltom a hülye barmot, mint még soha senki senkit. Ha ezt felfogja, akkor hős leszek, mert felrobban a feje az idegtől :D Ha nem fogja fel, akkor meg újfent saját magát jellemzi :D

2llkedő 2011.11.01. 17:07:52

@Ironfist: Az is egyfajta pártszöveg, amit mond (vagy röfög).

Éhes makk disznókat álmodik. Márpedig nagyon éhes az a makk.

Ironfist 2011.11.01. 17:15:31

@2llkedő:

Végülis a Jobbik is egy párt. =)

Horizont 2011.11.01. 17:20:33

@Ironfist: Miért menne fel a pumpa? Ettől? Viccelsz? A sok jel csak azért van, hogy nyomatékosítsam neked a gondolataimat:) Arra valók, nem?

@2llkedő: Az én "hozzájuk szólásom" nem arról szólt, hogy megállapítsam ki nyomatja a pártszöveget, ki magyarkodó, ki nem. Csak régóta olvasom a pengeváltásaikat. Nem kell mindent politikai szemmel nézni, lehet emberi mércével is. Ennyi.

2llkedő 2011.11.01. 17:23:24

@Horizont: A kérdésemre is válaszolsz? Mámint hogy miben kéne összefogni? Az ország szakadékba tolásában?

Ironfist 2011.11.01. 17:24:24

@Horizont:
"Miért menne fel a pumpa? Ettől? Viccelsz? A sok jel csak azért van, hogy nyomatékosítsam neked a gondolataimat:) Arra valók, nem?"

Nem. A nyomatékosítás az akkor van, ha egy felkiáltójelet használsz. Hozzáteszem, a magyar helyesírásban ezt így is kell. Ha meg sokat használsz egyszerre egymás után, akkor kb a chat.hu-s színvonalat ütöd meg, amikor valaki mérges, és úgymond kiabálni akar. A helyesírásra még a kurucinfón is figyelnek (és figyeltetnek), pedig az amúgy nem valami színvonalas honlap.színvonalas

Ironfist 2011.11.01. 17:29:35

@2llkedő:
"A kérdésemre is válaszolsz? Mámint hogy miben kéne összefogni? Az ország szakadékba tolásában?"
Na igen, abban aztán hiába is vár tőlem bárki összefogást.

2llkedő 2011.11.01. 17:36:05

@Ironfist: Pedig lehet, hogy az lenne a jó. Hamarabb túllennénk a dolgon.

Horizont 2011.11.01. 17:41:59

@Ironfist: Figyu ne kötözködj velem és ne oktatgass, nem vagyok elektromotor:) Nem tudom hány éves vagy, de megsúgom neked én már korosodó,(:DD) és azt is megsúgom, hogy örülök, hogy ennyit is megtanultam!:DDDDD

@2llkedő: Bocs, lehagytam!Miért kéne abban összefogni, hogy előbb betoljuk az országot a szakadékba? Írtam én ilyenről? Arra gondoltam történetesen az összefogással kapcsolatban, hogy vannak akik egymást szó szerint basztatják, semmi észérvek, csak a fröcsögés, holott nem egymást kéne bántani, mert azzal nem lépünk előre, és nem is érhetünk el semmit. Lehet, hogy amúgy se, de legalább a komfortérzetünk jobb lenne! Ja és nem csak a politika van az életben, bár eléggé átitatódott vele a mindennapjaink. Pl. mind a ketten zrikáltok itt engem is pedig én még én egy jó szándékú nőszemély vagyok, és lám mégis:DDD

elektromotor 2011.11.01. 17:43:20

Hallgass picivel tobb Boros Imret, meg Bogar Laszlot, a kormany 3% ala vitte a koltsegvetesi hianyt, a folyo fizetesi merlegunk pozitiv, a forintnak joval jobban kellene allni.
Igen am, csakhogy elkezdett a kormany a bankok tyukszemere lepni, nosza erre a birodalom visszavagott, kicsit megbolonditjak a piacot a kereskedelmi bankok, megpedig a nalunk elhelyezett forint tartalékok segitségével. NINCS ILYEN HOGY MAGYAR GAZDASÁG, ezt kellene erteni kedves forumozok!a globalis nyugati birodalom egyik felperiferikus gyarmata vagyunk, ehhez idomuló mozgástérrel, meg egy csomó "nagytudású" elaggott balfasz vörössel!

2llkedő 2011.11.01. 17:44:52

@Horizont: Látod, erre írtam, hogy van az egyik oldal, akinek vannak érvei, és van a másik oldal, akinek csak pártszövegei vannak. Melyikkel kellene összefogni szerinted?

elektromotor 2011.11.01. 17:45:25

@Ironfist: Nyugszik az ápolt!
Nyugodtan abbafejezheted ezt a törökzsótis dumát is . A kutyafasznyit sem érdekel.

2llkedő 2011.11.01. 17:46:44

@elektromotor:

"Ha egy állapotot nem tudunk megváltoztatni, akkor saját magunkat kell megváltoztatnunk." (Viktor Frankl)

elektromotor 2011.11.01. 17:47:24

@Ironfist: Nyugszik a beteg!
Nem tombol vörös fejjel, mert megüti a guta!

Horizont 2011.11.01. 17:48:00

@2llkedő: Ha normális emberek gyülekezete lenne ez az ország akkor mindenkinek mindenkivel:D

elektromotor 2011.11.01. 17:55:01

@Horizont:
A magyarországi baloldal mindig elköveti azt a hallatlanul nagy ostobaságot, hogy jelen morális állapotok közepette a nemzetközinek mondott, ám valójában külföldi zsidók véleményére hivatkozik. Ezzel egyértelműen kategorizálja saját magát is a magyar zsidó státuszába, aki úgy jelenik meg, mint a mindennel ellenkező, amit a magyar többség akar.
Mert az tény, hogy a magyar többség változást akart, megunva a baloldali vircsaftot.
Innen nézve teljesen irreleváns, hogy egyébként Orbán gazdaságpolitikája egy csőd, mert csak az számít, hogy a hatalomkiépítési metodikájában figyelemreméltó vonulat a baloldalinak és liberálisnak mondott, ám valójában posztkommunista-rákosista ÁVH-s nemzedék visszaszorítása, ami pedig a magyarok legfőbb óhaja.
A becsületet Bakáts Tibor váltja szalámira, egy magyar szalámit adna azért, ha Bakátsot börtönben látná.
Ezt nem bírja elviselni Elek István, és az őt delegáló rákosista ÁVH-s nemzedék.

elektromotor 2011.11.01. 17:56:27

@2llkedő: Idomultak is rendesen 42 évig!
Csak most túlcsordult!

Ironfist 2011.11.01. 17:58:03

@elektromotor:
Tehát nem fogtad fel. Örülök, mert így továbbra is van kin szórakoznom, kiskuruc. Szomorú vagyok, mert élő példa vagy rá, hogy hová süllyed értelmileg az emberi faj. Arra mondjuk nem feleltél, hogy miből gondolod, hogy ez tombolás, meg hogy én vagyok az ideges, és nem te, de úgy tűnik addig nem terjed amúgy sem túl tág értelmed, hogy ezekre megfelelj. Te eldöntötted, hogy én márpedig ideges vagyok rád, és kész. És erőlteted, erőlteted, vered magad a földhöz, és akkor is márpedig szerinted én vagyok az ideges. Szánalmas vagy, és röhejes. :D Na mindegy. Ugass kutya, hadd röhögjek még. :) Ugass, kiskuruc :D Mondjuk az is érdekes, hogy te skizofrén vagy? Vagy miért írsz be kétszer egymás után kvázi ugyanolyan tartalmű röfögést? :D
Mondjuk örülök, hogy belátod már, hogy beteg vagy, de ha ápolt lennél, nem jutnál nethez, szóval majd ha bezárnak téged a sárgaházba, kurucfag :D

Horizont 2011.11.01. 18:09:09

@elektromotor:
Ajajj "belédfuttam" én is! Milyen ÁVH-s rákosista nemzedék visszaszorításáról írsz? Uram atyám! Akikre te gondolsz azok örülnek ha éjszaka ki tudnak menni ötször pisilni és el is érnek a WC-ig! Van Orbán politikájában figyelemre méltó vonulat? Nofene...

2llkedő 2011.11.01. 18:10:44

@elektromotor: Te a béka seggéhez is liften jársz, annyira sötét vagy!

2llkedő 2011.11.01. 18:12:00

@Horizont: Ej-ej! Mán te is fiam (lányom) Brutus (Brutusenka)?

Ironfist 2011.11.01. 18:13:07

@Horizont:
Tudom, hogy 57 éves vagy, én is ki tudtam számolni. De a kötözködést te kezdted, kioktatni meg nem akartalak, csak kérdeztél valamit, és válaszoltam rá.

Horizont 2011.11.01. 18:13:37

@2llkedő: De én szépen írok neki (is) :DDDDD

Horizont 2011.11.01. 18:16:36

@2llkedő: De én szépen írok neki (is) :DDDDD

Ironfist 2011.11.01. 18:24:25

@Horizont:
Én meg trollkodva. És? Egyrészt nem értem, miért baj ez neked, másrészt meg ugyanolyan hangnemben válaszol neked is, mint nekem, akkor meg mi a különbség?

elektromotor 2011.11.01. 18:32:10

@Ironfist: Te firkálsz nekem fél oldalakat te szerencsétlen.Vedd már észre, a fasorban sem vagy!

2llkedő 2011.11.01. 18:33:11

@Horizont:

Tudod vannak a versenytáncosok, és vannak a kezdők, akik megtanultak egy pár lépéskombinációt és ettől azt hiszik, ők is versenytáncosok. Visont ha nincs kályha, amitől elindulhatnának, egymás lábára lépnek, míg a versenyáncosok szépen suhannak a parketten. Nos nekik a kályha a bankok, a külföldi zsidók, a szemkilövés, offshore, stb.

elektromotor 2011.11.01. 18:33:45

@Horizont: Pl: Baueleltás, és tsai! !
Vagy ők nem arra szocializálódtak?

Ironfist 2011.11.01. 18:34:58

@elektromotor:
Igen, írok neked fél oldalakat. Ez szórakoztat, hogy te meg ettől idegbajt kapsz, hiába mutatod az ellenkezőjét :)

elektromotor 2011.11.01. 18:41:00

@2llkedő: Nektek meg a : "masírozás, bakancs csattogás, egyenruhás bűnözés, náciakok,
faszisták, ordaseszmék.........! " stbstb.
Én is tudok ilyeneket firkálni.
Csak nem látom sok értelmét.
Nem itt élek reggeltől estig.
Most pl. egy felület szerelt ic-t cseréltem egy csepptöltőben.
Te meg benne vagy a seggébe.
Ezért nézek fel rád.

elektromotor 2011.11.01. 18:41:45

@Ironfist: Mééééég! Firkálgass. Vegyél be nyugtatót.

Horizont 2011.11.01. 18:42:49

@elektromotor:
Te ÁHV- rákosistákról írsz akiket MOST kell eltakarítania Orbánnak minden magyar óhajára! Neveket írj!!!!

@Ironfist:
Még nem vagyok 57, kikérem magamnak majd csak mikuláskor. 56 vagyok:DDDDDD
Ja lapozzunk no, mert nyújthatjuk, hogy ki mit hogy de sok értelme nincs:)

2llkedő 2011.11.01. 18:45:00

@elektromotor:
"Nektek meg a : "masírozás, bakancs csattogás, egyenruhás bűnözés, náciakok,
faszisták, ordaseszmék.........! " stbstb."

Ezt elmagyarázhatnd, kikről írtad!
Kik azok a Nektek?

Ironfist 2011.11.01. 18:46:41

@elektromotor:
Kezded átvenni, hogy mit írok? Hmm, mikor is hallottam utoljára ilyet... "utánozós majom, felmászik a falon"... ja igen, oviban. De te tényleg képtelen vagy felfogni, hogy te vagy az, aki retardált, és én vagyok az, aki ezen szórakozik, ugye? :) Anyád büszke lenne rád, jó kis selejtet sikerült csinálnia :D

Ironfist 2011.11.01. 18:51:33

@Horizont:
Bocs, nem akartalak öregíteni :D

@2llkedő:
"Ezt elmagyarázhatnd, kikről írtad!
Kik azok a Nektek?"

Nem fogja elmagyarázni. Ahhoz túl hülye, hogy felfogja, mit kérdeztél.

elektromotor 2011.11.01. 19:02:50

@Horizont: Éppen eleget volt a fajtájuk hatalmon.
Keressenek értelmes nemzeti jövedelmet termelő elfoglaltságot.
@Ironfist: Nyugodj már le és ne tombolj.Felesleges.

2llkedő 2011.11.01. 19:02:57

@Ironfist: Ha egy elektromotor túlpörög, akkor az nem ég le? Lehet, hogy le kék kapcsolni a vellanyt?

Ironfist 2011.11.01. 19:04:05

@2llkedő:
Igazság szerint nem túlpörgött, hanem kapcsolási hibás. Nem fogja fel, hogy ha őt majd szétveti az ideg, az nem azt jelenti, hogy az lenne ideges, aki őt bosszantja :D

Horizont 2011.11.01. 19:07:12

@elektromotor: Talán ha értelmesen válaszolnál a kérdésemre! De csak vagdalkozva beleüvöltesz a világba, vagyis a Vastagbőrbe...aztán nem fejted ki, a saját mondandódat se.

Ironfist 2011.11.01. 19:10:45

@Horizont:
Látod? Nem hiába, és öncélúan oltom a fejét. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 19:20:31

@Ironfist: Nem ám szidod a rendes jobbikosokat kisköcsög!Még hogy prinmitívek vagyunk?
Most jöttem egy IQ tesztről szerencsére negatív.:))))
Szerintem meg ez a csávó akivel veszekszel inkább naribari.

Ironfist 2011.11.01. 19:32:11

@Tigeri:
:D
Lehetséges. Tudod, aki nem viszi túlzásba amagyarkodást, mint ez a szebbjövőző kuruc, azzal nincs bajom, akkor se, ha jobbikos. Nekem van két jobbikos barátom, de érdekes, ők tudnak viselkedni. Elektromotor meg nem. Ő egyszerűen egy ilyen senki, és kész. Ha őrá mondok valamit, akkor akinek nem inge, ne vegye gatyára :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 19:48:30

@Ironfist: Nézd! Én régen röhögtem viktoron,mikor hazaárulózott.Most én hazaárulózom le többek között őt.De ha jól emlékszem te is hazaárulóztál már,mikor elküldted valahova vidékit.
Legalább is asszem te voltál az.

Ironfist 2011.11.01. 19:50:30

@Tigeri:
Nem hiszem, a hazaárulót mindig megkérdem, hogy akkor mégis melyik külföldi kormánnyal, vagy hadsereggel működik együtt hazánk megszállása érdekében? :P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 19:54:27

@Ironfist: Nekem már akkor is hazaáruló ha nagy anyagi kárt okoz vagy sokat lop.Anyagias vagyok.

Ironfist 2011.11.01. 20:04:14

@Tigeri:
Ezt kár volt leírnod, mert most mindjárt jön elektromotor, és megmagyarázza, hogy zsidó vagy :D
Egyébként az nem hazaárulás, hanem sikkasztás, meg hűtlen kezelés.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 20:15:26

@Ironfist: Hát ha nagy tételben csinálod és eladod az emberek jövőjét akkor az.

Ironfist 2011.11.01. 20:19:27

@Tigeri:
Pedig nem. Olvasd csak el a Büntetőtörvénykönyvet!
Hazaárulás a következő:
"144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást

a) súlyos hátrányt okozva,

b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,

c) háború idején,

d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével

követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Se több, se kevesebb.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 20:35:45

@Ironfist: A súlyos hátrányt okozva pl belefér az én kitételembe.Csak a büntetéseket találom kevésnek.

elektromotor 2011.11.01. 20:42:14

@Ironfist: Nem tudod te mit böfögsz.
Még szóra sem érdemesítlek, teszek rád!

Ironfist 2011.11.01. 21:57:38

@elektromotor:
Na @Tigeri: látod, itt van a szélsőjobb embere, aki miatt ég az egész oldal feje :D

elektromotor 2011.11.01. 22:38:52

@Ironfist: Beteg vagy te, és nem tudod mit makogsz és kinek.
Félcédula.

elektromotor 2011.11.01. 22:40:01

@Ironfist: Te meg a viselkedés?! :-)))
Szerencsétlen.

Ironfist 2011.11.01. 22:47:53

@elektromotor:
Sokszor szeretnél még álmosollyal, de valójában majd szétrobbanva, idegtől remegő kézzel beírni nekem még valamilyen random sértést? XD Ha igen, lásd ki vagyok, ezt is megengedem neked. Csak nyugodtan, magadat járatod le :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.02. 06:41:30

Pár napig nem nézünk ide Zeroval, és tessék....

Először egy jótanács: Ha valakit nagyon utálsz, válasz helyett a szűrés gombra kattints. Ha annak 3-nál többször érzed szükségét megnyomni, válaszd helyette a jobb felső szürke X-et.

Aztán: Aki ocsmányságot okádva, és/vagy "én szartam a spanyolviaszt, akinek más a véleménye valamiről, az rohagggyonmegazannnyába"-stílusban akar, ill. képes csak kommentelni, az inkább neki se álljon. Idő és kedv hiányában random idenézés alapján, azonnal, mérlegelés nélkül tiltjuk ki, aki nem hoz egy bizonyos szintet. Ne kelljen már IQ-hoz kötni a kommentelést.....

Gyengébbek kedvéért: a baromállatokat kibaszkodjuk a blogról, örökre.

Ja, és nem számít, hogy valaki törzskommnetelő, vagy csak véletlenül ette ide a rosseb.

Szép napot mindenkinek.

Viktus 2011.11.02. 12:14:53

Jövőt kutat, hosszú távú iparági fejlesztési irányok kijelölését, nemzetgazdasági stratégiai kérdések eldöntését segíti a száz fővel, évi 1,2 milliárd forintból működő, újonnan felállítandó Nemzeti Stratégiai és Tervezési Hivatal az [origo] információi szerint.
-

Csókosokra mindig akad pár milliárd ...

asmodean 2011.11.02. 12:20:54

@Viktus:
Szvsz 1 éven belül államcsődöt fog jelenteni az ezoterikus gazdaságpolitikánk, kell a pénzt menteni na.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.02. 12:37:27

@Viktus: Bazz, tervhivatal...ezek után még mi jöhet elvtársak?

Viktus 2011.11.02. 13:01:46

@csizsikpizsik:

Hamarost ideje lesz pl. azemeberek bankbetéteinek megmentésének :D

bandika gazdája 2011.11.02. 13:58:00

@Viktus: Mégegy hivatal megőrülök! Ahelyett, hogy minden másodikat (minimum) bezárnák. Megy a termelőmunka az országban keményen! Mikor kiszámoljátok hány embert tart el valaki aki tényleg dolgozik, gondoljatok erre is, mert ezeknek az adóját is a te adódból fizetik. És nem minimálbéren lesz a takarítónő sem, biztosíthatok mindenkit!

bandika gazdája 2011.11.02. 14:00:24

Ja és, ezek osztódással szaporodnak. Csinálnak egy vízfej semmit sem csináló hivatalt, akik hogy ne kelljen dolgozni, majd "szakértők" hadát foglalkoztatják egy valag pénzért! Heuréka!

2011.11.03. 21:01:14

Nyílik a bicska a zsebemben:
www.origo.hu/itthon/20111103-afaemelesbol-fedeznek-a-helyi-fejleszteseket-a-fideszesek.html
7 bőrt lenyúznak rólunk és mi lesz belőle? Újabb térkövezés, cikornyás kandelláberek, és persze az ezzel járó nokiásdoboz forgalom. Aki még egyszer azt meri mondani, hogy a fidesz egy kicsit is más, mint a maszop, úgy pofán baszom, hogy az eget is nagybőgnek nézi!

2011.11.05. 13:26:14

Rájöttem, honnan olyan ismerős a fidesz adópolitikája:
youtu.be/a1cs3djbpQA?t=2m49s

süti beállítások módosítása