Skip to content


       Szűrés lista

Pokorni, az ultracinikus

Megszólalt a XII. kerület polgármestere, a Fidesz volt elnöke, Pokorni Zoltán is Turul-ügyben. Bár ne tette volna ...

A Turul-szobor bontásáról szóló jogerős Fővárosi Bíróság ítélet nagy vihart kavart itt a blogon is, ezért vártam, a kerület vezetője mit szól ehhez.

A Fidesz szombati kongresszusán azt mondta: "A turult nem adjuk" ... és megtapsolták.

Majd az [origo]-nak:

"Pokorni Zoltán szerint nem arról van szó, hogy a kerület ne követné a jogerős bírói döntéseket, nem vitatják ugyanis a bírósági döntést. A szobor lebontását mégis meg akarják akadályozni. Azt nem árulta el, pontosan milyen eszközökkel odázná el a kerület a bontást, csak annyit mondott, "folyik a jogászkodás", melyet ő maga nem szeret, de jó lelkiismerettel adott rá utasítást, mert szerinte egy téves szimbolikus vita okozza a szobor körüli vitát. A jelenlegi fővárosi önkormányzatnak még 16 hónapja van a választásig, azután új összetételű közgyűlésre számít a polgármester. Addig kell húzni az időt - bár Pokorni szerint a "szoborrombolás megakadályozása" helyesebb kifejezés.

A Demszky Gábor utáni városvezetés másképp viszonyulna a szoborhoz. Szerinte az immár öt éve folyó vitáknak a fővárosi közgyűlés vethetne véget, ha végre hozzájárulását adná a szobor talapzatra erősítéséhez. (A turult annak idején a közgyűlés hozzájárulása, építési engedély."

Na vazze, egy jogkövető polgármester ... mit kell csinálni a jogerős bírósági végzéssel? Kihúzzuk addig, amíg mi kerülünk hatalomra! Hát ez valami egészen elképesztő.

Pokorni úr! 

Mit szólna ahhoz, ha a XII. kerület egyik legszebb részén illegálisan, engedélyek nélkül felépíténék egy éttermet vagy bármi mást, mondjuk az Istenhegyen, majd 5 évnyi pereskedés után beleröhögnék az Ön szemébe, hogy majd kihúzzuk valahogy az önkormányzati választásokig, amíg Ön eltakarodik?!

Az Ön remek, példamutató hozzáállása remek precedenst teremt az illegális építkezésekre, az első követője már meg is jelent Budán, amit a következő posztunkban be is mutatunk.



 

Címkék: fidesz abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr371188573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.16. 13:05:22

Ja apropó volt itt egy amolyan összevisszaság, hogy valamleyik döntési szint megadta utólag a fennmaradási engedélyt.

Jurganov 2009.06.16. 13:11:37

zero, neked semmi sem jó...:)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 13:12:57

igazad van zero, biztosan így lesz, az utólagosan engedélyezett holokauszt emlékművek is milyen precedenst teremtettek, azóta mindenki előbb épít, aztán kér engedélyt

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:12:58

A lebontásba nem mehet bele mert- 10 % tőlük a Jobbiknak. Ezen a nyilatkozaton meg azok nyavajognak, akik sosem szavaznának oda. Politikus, lényeg a veszteség minimalizálás.
Te mit csinálnál zero a helyében?

Feuer Frei ! 2009.06.16. 13:16:52

Nekem az az érzésem, hogy ha a Jobbik nem ért volna el 15 százalékot, Pokorni se védené ennyire a turult.

A választás után elkezdték kisajátítani a Jobbik jelszavait, ill. maguk mellé édesgetni a szavazóikat. Így kezdett el Tarlós szebb jövőzni, Pokorni turulozni, Orbán burkoltan cigányozni, meg magunkfajtázni a péntek8-ban.
A holokauszt-témában meg ott van az idióta Bencsik János nyilatkozata.
Szánalmas az egész.

pógárjenő 2009.06.16. 13:18:59

Mi a Istent vártok egy scientológus f@sztól? Popkorni valami vezetőféle azzefftásaknál.....bóáááá!

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 13:21:31

100%-ig törvényesen meg lehet oldani az ügyet. Bonatni kell a Turult?
Bontani kell!
Kineke kell?
Pokorniéknak.
Milyen határidőre kell elvégezni a bontást ?
Nincs megszabva.
(+ esetleg majd indítanak egy eljárást ellenük, amiért nem végzik el a bontást, az megint nem kevés idő)
Aztán majd jön a Tarlós vagy valaki, engedélyezi, oszt jónapot.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 13:23:50

@Feuer Frei !: ez igaz, én is megfigyeltem, de azt tegyük azért hozzá, hogy Pokorni már tavaly nyáron is kiállt a Turul mellett.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:25:11

@Őrnagy Őrnagy:

Először is el kellene vonatkoztatni turultól.
Másodsorban egy jogállamban nem mondunk olyat, hogy majd' kihúzzuk addig, amíg nem kerülünk mi hatalomra.

Ilyenkor szokott jönni a koppanás, és Demszky 6. főpolgármesteri ciklusa.

Másrészt ha téged kötelez valamire jogerősen a bíróság, Te is így szoktál reagálni?

Mi lenne ebben az országban, ha minden jogerős végzésre mindenki így reagálna?

Gondolkozzunk már egy kicsit, Turul-szemüveg nélkül ha lehet ...

Marcellusca 2009.06.16. 13:25:13

Már vártam, hogy mikor fog megszólalni a "mindenki tanár bácsija".
Vazze, lóf@sz a s.ggébe, egy meg a kezébe, hogy tudja mi van a s.ggében!

Meg egy vicc is eszembe jutott:
- Tudtad, hogy Viktorkáról és az ő nagyságárólutat is elneveztek?
- Ja, ja, az Orbánhegyi utat.
- Nem, nem. Az Istenhegyi utat!
xD

Marcellusca 2009.06.16. 13:29:17

@zero:
"Ilyenkor szokott jönni a koppanás, és Demszky 6. főpolgármesteri ciklusa." - pont ez ugrott be nekem is. :)
Mi lesz, ha (a mint tudjuk) birkák, valamilyen csoda folytán megint megválasztják ezt a .... ?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.16. 13:33:55

@Marcellusca:
Ne félj ez nem történne meg még egyszer, ezért is örülnék ha ez az idióta újra elindulna, ó hogy örülnék ha egy pirosra festett vasgolyó is megverné 40%-al:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.16. 13:34:06

Pokorni rokona Meggyesnek? Vagy ez csak a pártszellem?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.16. 13:34:24

Mi ez az ócska liberális poszt? Pffff....

Tündér_Lala 2009.06.16. 13:34:38

ZERO a jogkövető, törvénytisztelő magatartás erény. Ennek mindössze egy feltétele van, a törvényeket és a jogot nem szabad közösség ellenes célokra alkotni, felhasználni. Ennyi.

A társadalmi és morális válságot éppen az okozza, hogy a fennti fogalmakkal visszaélve azokat társadalom és közösség ellenesen használják. Ebbe nem kell belenyugodni.

rolika 2009.06.16. 13:35:17

A balliberális métely ellen törvénytelenségek is megengedhetők. Minden, ami idegesíti, dühíti, elképeszti, megsérti a szociálliberálisokat, csak és kizárólag jó lehet az egész ország számára.

Egyébként meg Őrnagynak van igaza, teljesen beijedt mindenki a Jobbiktól (nem tudom, az Este-s Vona-interjú megvolt-e, de nagyon jól hozta magát Gábor), nem lehet kikerülni.

Geza 2009.06.16. 13:35:52

@zero:
Akkor is ezt mondanád, ha mondjuk pl. a kalák felújításánál egy huszadrangú kis irodista azt mondta volna, hogy jogerő ide vagy oda, ő erre a marhaságra rá nem üti a pecsétjét, amíg azt egy független testület felül nem vizsgálja?
Vagy esetleg ünnepelnéd, hogy végre van egy karakán valaki, aki a nyilvánvalóan hibás szabály károkozásának az útjába mert állni?

Esetleg pusztán az van-e a háttérben, hogy a kalákkal kapcsolatos pazarlást elítéled, a turul meg vagy sík közömbös a számodra, vagy legszívesebben egy öntödében látnád, de mindenképpen az alapján ítéled meg a dolgot, hogy a személyes szimpátiáddal egybeesik-e?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 13:36:25

Jajj, hagyjátok már. A választásoknál, a körkapcsolásban simán megtapsolták a Jobbikot a Fidesz székházban...

f.m.j. 2009.06.16. 13:37:22

Jó, innentől kezdve nekem nincsenek illúzióim, (nemcsak innentől kezdve, és eddig se sok remény volt már) hogy mit is csinálna, és azt a mit hogyan is csinálná a Fidesz, ha újra hatalomra kerülne... még ilyet...
Tavasszal nem merek a Jobbikra szavazni, de még pár hónap, pár nyilatkozat, és lesznek itt még meglepetések...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 13:38:54

@pógárjenő:

forrást légy szíves, tényleg érdekelne.

köszi

picur3ka 2009.06.16. 13:41:43

@Feuer Frei !:

Es igy nyertek a szocik, befejezhetne mar a harcot, meg az egyseges jobb oldal epitgeteset a Fidesz tenyleg.

Zero, a felvetes jogos. Mindenki korrupt, ennyi.

De azert marad a kerdes, hogy lehet sikeresen fellepni egy armanykodo, korrupt bandaval szemben?

Aki mas dolgokra pedig megadja az engedelyt.

@Apafarkas:

Nem, nem csibeszek, gazemberek.

Na, felment az agyvizem megint.

andreasue (törölt) 2009.06.16. 13:41:55

HAGYJUK MÁR EZT A JOGÁSZKODÁST!

Arról van szó, hogy a Fővárosi Önkormányzatban ülő patkányok évek óta nem engedélyeznek semmilyen szobrot, kizárólag holokamu és hetvenhetedik Wallenberg-szobrot szabad állítani.
Azért kell(ene) lebontani a szobrot, mert ilyen ungárkláraszerű tetveknek nem tetszik? Menjenek már a pi.... jogállamostul!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 13:42:53

@Félkupica_Fehér_Főnök: Igen az engem is érdekelne. Meg állítólag Schmidt Paja bácsi is benne van.

eszkep 2009.06.16. 13:43:16

Zero, már beteges, amit csinálsz, kár, hogy megint megszólaltál Tudul ügyben, bár ne tetted volna...
Akkor nézzük (ismét) az alapkoncepciót:

- A II Világháború polgári áldozatai emlékműve étterem, kávézó.

- A II Világháború polgári áldozatai emlékműve = emlékmű = Igazak fala. És mint KONKRÉT ÜGY KAPCSÁN tudjuk a fenmaradási engedélyt utólag is meg lehet adni... (Csak akarás kérdése)

- Egyébként ha már a címnél tartunk: ha Pokorni "ultracinikus", akkor Demszky "milyen"cinikus???

eszkep 2009.06.16. 13:45:13

Tiszta dedó, amit csinálsz Zero, legalább egyszer hivatkozzál az Igazok Falára, és nem mindenféle baromságra. De ezt már egyszer körüljártuk...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 13:45:37

@Őrnagy Őrnagy:

Szerintem teljesen védhető zero postja, politikus-politikus, nincs kettős mérce, ha pofátlan, akkor had kapjon már a képébe. Pokorni gyökér módjára nyilatkozgat, pedig elméletileg ők lesznek a megváltóink, akkor viselkedjenek már úgy, vagy legalább a látszatra adjanak valamennyit.

reKorrekt 2009.06.16. 13:45:55

@eszkep: "ha Pokorni "ultracinikus", akkor Demszky "milyen"cinikus??? "

Mosószappan.

eszkep 2009.06.16. 13:46:59

@zero: "Mi lenne ebben az országban, ha minden jogerős végzésre mindenki így reagálna?"

Te hallottál már olyanról, hogy lebontottak Magayrországon valamit, amit engedély nélkül építettek???

picur3ka 2009.06.16. 13:47:51

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Igen, igen. En azt is csak ma fedeztem fel, hogy Lantos - az alapitvany meg miegyeb - csaladja pedig mormon, jol meglepodtem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:49:28

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

"De azert marad a kerdes, hogy lehet sikeresen fellepni egy armanykodo, korrupt bandaval szemben?"

Meg kell nyerni a választást.

Csak a Fidezs 2006-ban Budapesten elbaszta, mert az idióta Orbán a még hülyébb Tarlóst indította, mert nem akar egy erős embert Budapest élén ...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.16. 13:49:56

A XII. kerületi önkormányzat a korábbi Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal döntését támadta meg, amely hatályon kívül helyezte az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán 2005 októberében felállított turulszobor fennmaradási engedélyét.


A Fővárosi Bíróság az indoklás során utalt arra, hogy korábban döntött a szobor lebontásáról, ez az ítélet jogerős és végrehajtható.


A XII. kerületben, az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán 2005 októberében állítottak turulszobrot a második világháború polgári és katonai áldozatainak emlékére.


Az emlékműre nem volt építési engedély, ezért fennmaradási engedélyt kellett kérni. Ennek kiadását azonban az elsőfokú közigazgatási hatóság, a Budavári Önkormányzat megtagadta, mivel hiányzott az emlékművekre vonatkozóan törvényben előírt fővárosi közgyűlési hozzájárulás. A másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal a döntést helybenhagyta.


A XII. kerület ekkor fordult először a Fővárosi Bírósághoz. A bíróság tavaly április 9-én jogerőre emelkedett döntésében kimondta: a jogsértő állapotot meg kell szüntetni, a szobrot el kell távolítani.


Az önkormányzat ezután abban bízott, hogy megkapják az ügyben eljáró I. kerülettől a fennmaradási engedélyt. Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere azt javasolta, hogy a turulszobor csak a városrész második világháborús katonai áldozatainak legyen az emlékműve. A szobor fennmaradásához azonban május 29-én nem adott tulajdonosi hozzájárulást a Fővárosi Közgyűlés.


Az I. kerületi jegyző később lefolytatta a szobor építési hatósági eljárását, amelynek nyomán engedélyezte a fennmaradást és a használatba vételt, ugyanakkor építésügyi bírságot szabott ki az engedély nélküli építkezés miatt.


A másodfokú hatóságként eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban július elején úgy döntött, hogy érvénytelen az I. kerületi jegyző által kiadott fennmaradási engedély, a szobrot el kell bontani. A hegyvidéki önkormányzat tavaly júliusban bírósághoz fordult a hivatal határozata ellen.

schnee 2009.06.16. 13:51:21

1. a bíróság itéletét be kell tartani
2. K annyát annak akinek szúrja a szemét a turul

SZVSZ le kell "bontani", azaz 1 napra elszállítami a turult. Fotozni + sajto + gárda. Vigyázni az éjszaka, hgoy nehogy tisztelséges vasazók elvigyék. Másnap megengedni a Gárdának, hogy visszarakja. És lehet elölről kezdeni az eltávolítás/fenmaradás vitát :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:52:21

@eszkep:

Demszky?
Hogy jön ő ide? Nme szavazta meg az engedélyt a Fővárosi Közgyűlés. Ennyi. Majd ha nyer a Fidesz, akkor megszavazza, a liberálisoknak kedves emlékművet meg nem fogja, kitolásból.

Ilyen mocskos a politika ... de attól a jogerős ítélet jogerős. ..

Tök mindegy hogy szobor, étterem, egy bódé, NINCS ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYE.

Látom, nehéz felfogni. Mondon, vedd le a Turul-szemüveget ...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 13:52:34

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

A témában egyedüli kompetens és hiteles blognak az objektszcn.blog.hu -t tartom, vagy legalábbis ezt ismerem és annak tartom.
A blogger 1-2 éve pont azt fejtegette, hogy az egyház pont a baloldalra szeretne mindenáron beépülni.

Többször előfordut már, hogy egy fidesz mégiakampány kellett ahhoz, hogy a balosok elálljanak egy - egy szcihez köthető oktatási reformtól.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:53:29

@eszkep:

Az Igazak Fala teljesen irreveláns abba, hogy Pokorni mint egy köztisztviselő hogy hajtja végre a bírósági döntést ...

picur3ka 2009.06.16. 13:53:56

@zero:

Attol tartok benne van a tehetseg, hogy megint elcsessze, ha ez igy megy tovabb.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:54:26

@eszkep:

Ez a baj, látod!

Horvátországbam nem szaroztak, hiába sírtak a magyar villatulajdonosok ...

Geza 2009.06.16. 13:55:15

@schnee:
Nem egy napra, egy másodpercre max.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:56:01

@schnee:

"1. a bíróság itéletét be kell tartani
2. K annyát annak akinek szúrja a szemét a turul"

egyetértek ....maximálisan ...!

ez a véleményem, de úgy látszik nem jött át ....

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 13:56:27

@zero: Bazz, ezt a "mi lenne ebben az országban...", ezt úgy mondod, mintha ebben az országban nem mindig mindnki a kiskapukat keresné!

Trükkök százait használják mindenfelé, erre itt ez a Turul szobor, amit demszkijjék NYÍLVÁNVALÓAN a hungarofóbiájuk miatt nem engedélyeztek (ami rossz), Pokorni meg megakarja menteni a Turult (ami jó), és ehhez kihasznál minden jogi kiskaput, és neked ez fáj bazmeg, mer a törvényesség így meg úgy... hihetetlen

belzebubó 2009.06.16. 13:56:58

"Mit szólna ahhoz, ha a XII. kerület egyik legszebb részén illegálisan, engedélyek nélkül felépíténék egy éttermet vagy bármi mást, mondjuk az Istenhegyen"

Egy többszáz négyzetméteres engedély nélkül épitett csilivili étterem és egy szobrászmüvész alkotása amelyet a köznek és elesett hősök emlékére hoztak létre,valahogy nem egy kategória nekem zero. De lehet,hogy én érzem rosszul. Ha lerombolják ezt vagy bármely jobbos vagy balos müvészeti alkotást,melyet a köznek hoztak létre emlékezni,akkor már valóban félni kell és jogos lesz az "énnembirokebbenazországban élni" mantra.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 13:57:23

@zero:

Neked mi bajod Tarlóssal?

Mármint a stílusát leszámítva :o)

A III. kerületet korrektül igazgatta, botrányoktól és mutyiktól mentesen. Ha egy smúzoló politikus és Tarlós között kéne választanom, akkor kicsit se lennék gondban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:57:58

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Jaja ....kurva messza van még 2010 októbere ...

Addig még lesz a "Nagy Fideszen Öszödi Beszéd" ...egy roppant populista ellenzéki MSZP-vel és egy utolsókat rúgó, mindegy-mindegy alapon politizáló fővárosi SZDSZ-szel ....

Marcellusca 2009.06.16. 13:58:31

@picur3ka (Beindultunk: 10%:
Na, vazze, működik a moderálás. Már nem tudom megnézni mire válaszoltál Apafarkasnak.

@eszkep:
Itt, számomra nem a turul szobor léte/nem léte a kérdés. Született egy jogerős bírói határozat, tetszik/nem tetszik végre kell hajtani. Volt idejük és lehetőségük, hogy ez ellen tegyenek. Sikertelenül.
Most mit mondanak? Majd kihúzzuk 2010 tavaszáig, aztán majd intézkedünk a kérdésben.
Nesze neked demokrácia és jogállamiság!
Csatt, egy nagy pofon!
És én meddig húzhatom, vagy mire hivatkozzam, ha lesz ellenem egy jogerős bírói határozat?

És ez a mentalátás nem új.
Emlékezzetek vissza (már aki tud), hogy miként kormányoztak anno? Ugyanilyen arroganciával.
Hát, köszönöm, én nem kérek belőle mégegyszer!

Győzzön a jobbik! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 13:59:06

@wladyslawsky:

Te hol látod a kiskaput?

Vajon Te is megtehetnéd-e ugyanezt a bírósággal szemben mint Pokorni?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 13:59:35

@zero: szerinted pl KIT kellett volna indítania? A 2006-os állapotoknak mondj egy olyan VÁROSVEZETÉSBEN jártas FŐVÁROSI fityesz politikust, aki eséllyel indult volna... Csak egyet...

Amúgy skynak a legújabban pedzegetett hírek miatt is kis tüskés emlősállatkák népes populációjának világra hozatalát kívánom: a Margit-híd felújítása miatt szóbakerült, hogy az - amúgy évek óta haldokló tervű - 1-es villamost MÉGSEM hosszabbítják meg a Lágymányosin.

Igazad is van bassz*MODERÁLVA* a jó *MODERÁLVA* anyádat sky gábor, alig néhány városlakó proli használja azt a szart, mit is érdekel ez téged...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 13:59:50

@zero: aham, csak tudod van egy egészen apró kis különbség, hogy ott külföldiek ingatlanjairól volt szó, és nem egy ősi horvát jelkép szobráról (elég gáz, ha nem érzed a különbséget...), ez utóbbit ugyanis nem hogy nem bontanák le, hanem már az sem fordulhatott volna elő, hogy ne engedélyezzék

Geza 2009.06.16. 14:00:40

@zero:
Jó. De akkor te meg ne morogj és/vagy háborodj fel semmin, ami kis hazánkban _jorgerősen_ és _törvényesen_ történik. Mondjuk ezzel a vastagbőr úgy át is lényegülne szimpla csevegőoldallá, de ezen tényleg ne akadj fenn.

Most őszintén: ha tfh. elbontanák a turult, hoznál-e le cikket, miszerint 'milyen felháborító, mennyi embernek tetszett, és a gaz hivatal mégis elbontatta, és milyen felháborítóak ezek a szabályok? Ha igen, akkor vedd úgy, hogy kaptál egy időgépet és visszajöhettél megelőzni a kárt.

Szerintem neked kéne levenned a negatív turulos szemüveged, vagy legalábbis a célkeresztet levakarni róla.

picur3ka 2009.06.16. 14:00:47

@Marcellusca:

csak egy link volt, lehet hogy irnak rola, kepviselok elszamoltatasa, stb.

belzebubó 2009.06.16. 14:00:54

@zero: Ez is egy törvény volt,nem is egy szavazati többséggel megszavazott törvény,ezt is betartották mégsem lett jó vége és nem szivesen emlékezik rá senki.Az nem lehet,hogy van valami ami esetleg a törvényen felüláll?
www.hazankert.com/04feb1.html

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 14:01:05

@belzebubó:


Szerintem teljesen mindegy, mi épült illegálisan, engedély nélkül .... vagy az engedély nélkül épült szobrok külön pont a törvénykönyvben?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:01:08

@Marcellusca: "Győzzön a jobbik! :) "

NAGY J!!! Baszod! NAAAAGY J

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 14:02:42

@zero: nem az én dolgom látni a kiskaput, hanem Pokorniék jogászainak

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:04:12

@zero: KI?? Konkrétumot ha lehetne...

Tündér_Lala 2009.06.16. 14:05:34

Akkor miért kifogásoljuk a teljesen törvényes és jogszerű közvagyon eladásokat, bérleti szerződéseket ? A jog elött minden körülmények között meg kell hajolni. Ha holnap a parlament hoz egy döntést, hogy a szent koronát valami ötvös kalapálja mici sapkává, akkor végre hajtjuk, mert az jogszerű.
BRAVO....

Morbus_Hungaricus 2009.06.16. 14:06:00

Barom vagy zero. Nem kell elvonatkoztatni a turultól, hiszen a főváros pont azért nem adja meg az engedélyt, mert ez egy turul. Te nem unod, hogy szarnak néznek a saját hazádban? Mert én igen. Bocs.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:07:37

@wladyslawsky: szerintem is arra gondol zero, de ezt tőle várnám, mert ha igen, akkor őt akarom hangosan kiröhögni :))))

reKorrekt 2009.06.16. 14:08:15

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Budavári önkormányzat
Hegyvidéki önkormányzat
Fővárosi közgyűlés
Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal
Fővárosi Bíróság
XII. kerületi önkormányzat
I. kerületi jegyző

És még azt mondják hogy nálunk nagy a bürokrácia? Ááááá. Ezért tart itt minden évekig? És ezért van 800.000 közszolga? Neeeem...

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 14:10:02

@Seduxen:

A "lenne" illetve "lett volna" nem elég konkrét neked? Biztos nem vagy elég mainstream...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 14:16:15

Kéretik Seduxent és wladyslawskyt bannolni, folyamatos egy-két szavas válaszok miatt...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:17:27

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": az *MODERÁLVA* azt... hol írtam én egy-két szavas kommentet, te *MODERÁLVA*nyaló, tee....

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 14:19:06

Egyébként annyit erről az egészről, méfiáról, turulról nézzetek az index címlapra:

Gyűjtőnév: honpolgárok, alatta2 cikk:

Gettóban is lehet egy jó napod, meg a Hol van a cigány Marthin Luther King.

Alatta "nácik"

Cikkek: disznóláb a holokauszt emlékműben, fogyatékosokat vegzáló rendőrők, Alkohol megváltoztatja az agyműködést...

Na, kéremszépen, jó médiaböngészést mindenkinek...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 14:21:01

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": egy alkalommal írtam egy szavas választ, egy alkalom meg még nem nem folyamat :))

Marcellusca 2009.06.16. 14:21:30

@Seduxen: Mondtam én, hogy "a" Jobbikra gondoltam? xD
Nem merem naggyal írni, mert akkor moderálva leszek, mint szélsőség. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:21:31

zero: kéretik VonPerezt MEGA OFF miatt banánnal ellátni a picsába :)))

köszönöm!

üdv.: a "netkommandó" :)))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 14:23:07

@eldiablomismo: Igen. Ezek. Előtte 264324 post meg "azokról", akik eddig voltak ill. most is vannak.

Szerintem is inkább ők maradjanak..., meg apukád, aki jó munkásőrember volt biztos. Tényleg, kiugrassz Nagy Imre megemlékezésre?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 14:24:16

@Seduxen: Te engem nem megaoffolhatsz ki, mert apámüte ban nincs. :DD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:26:27

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": dehogy nincs. tudod született egy JOGERŐS döntés (részemről), azt végre kell hajtani! minden JOGKÖVETŐ állampolgártól ez az elvárható magatartás-forma:))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:27:43

@wladyslawsky: "

wladyslawsky 2009.06.16. 13:12:57
igazad van zero, biztosan így lesz, az utólagosan engedélyezett holokauszt emlékművek is milyen precedenst teremtettek, azóta mindenki előbb épít, aztán kér engedélyt "

ott a pont

belzebubó 2009.06.16. 14:28:29

@zero: 1.egy étterem azért épül,mert valaki befekteti a pénzét és hasznot vár belőle. Egy szoborról amit a köznek,közpénzből,elesettek emlékére épitettek, ugyanez nem mondható el.
2. Azért támadta meg a XII.kerületi szadesz,mert attól tartott,hogy szélsőjobbosok gyülekezőhelye lesz esténként és majd odaszoknak a náczikok.Ezt nem is tagadták.Ehelyett amig nem ment ez a cirkusz,néhány idős néni vitt oda virágot és gyertyát.
Mi a különbség egy haszonszerzésre épült magánbefektetés (étterem) és egy közpénzből,a köznek épült müvészeti alkotás között? Semmi? Egy étterem lebontására határidőt szabnak (úgy tudom de Derelye biztos jobban tudja,ha tévedek),a szobor bontására nincs határidő kiszabva. Mert az indoklásban az áll a felek jóhiszemüségére számitanak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:28:52

@Feuer Frei !: mit nyilatkozott a barom bencsik a holoról? erről lemaradtam

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.16. 14:29:56

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
Mi a faszért nem dönthet egy önkormányzat (a nevében is benne van) saját hatáskörén belül???? Mennyivel egyszerűbb lenne az élet....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:30:47

@zero: de hiszen minden jogerős végzésre mindenki így reagál, heló

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 14:31:18

@Seduxen: De ha te betartottad volna ban-t, akkor eleve nem írhattad volna meg a megoff-ost. Ergo hatályon kívűli az a bejegyzésed is amire válaszolok, így nincsen végrehajtási kötelezettsége zeronak rám nézve...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:33:22

@Tündér_Lala: jaja, a hazaáruló komcsik törvényeit betartani meg, megmerem kockáztatni: kollaboráció

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 14:34:06

@Feuer Frei !:

Én először azt szeretném tudni, ki az a Bencsik János, mert én ismerek Bencsikből Andrást, meg Gábort, de speciel Jánost nem.

eszkep 2009.06.16. 14:37:47

@zero: A 2006-os önkormányzati választást egyetlen ok miatt vesztette el Tarlós: Demszkyné Dávid Ibolya! Mint az közismert...

eszkep 2009.06.16. 14:39:00

Zero, nagyon érzékeny vagy a törvény betűire, amikor a Turul szoborról van szó, csak akkor nem értem minek írogatsz a Vastagbőrre??? Az egész blog létének mondasz ellent:

vastagbor.blog.hu/2009/06/15/az_uj_uzleti_modell_megvesszuk_majd_visszaadjuk_kolcsonbe
Történt törvénysértés? Nem. Lesz felelős? Nem
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/06/15/egy_kommentbol_tudta_meg
Történt törvénysértés? Nem. Lesz felelős? Nem
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/06/12/mennyit_lopnak
Indult bárki ellen is eljárás visszaélés miatt??? Nem. Lesz felelős? Nem.
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/06/09/nissan_terepjarok_a_fejeseknek
Történt törvénysértés? Nem. Lesz felelős? Nem
Akkor minek írtad a posztot???

eszkep 2009.06.16. 14:40:38

vastagbor.blog.hu/2009/05/29/egy_picit_drgabb_lesz
Szabályos volta közbeszerzés? Igen. Olcsóbb lesz a beruházás? Nem.
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/05/28/a_miniszterium_segit_kiskaput_keresni
Csepi Lajos „jogértelmezése” Törvényes keretek között maradt? Igen. Illettél bárkit is a cikkben „cinikus” jelzővel? Nem.
Akkor minek írtad a posztot???


vastagbor.blog.hu/2009/05/27/vilagosan_kiderul_minden_rendben_a_boldvai_palotaval
Merült fel olyan adat az APEH szerint, amely szabálysértésre vagy bűncselekményre és így vagyonosodási vizsgálatra ad okot? Nem.
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/05/27/szetesik_a_felujitott_kalasnyikov_ilyen_orszag_nincs_is
Történt törvénysértés? Nem. Lesz felelős? Nem.
Akkor minek írtad a posztot???

eszkep 2009.06.16. 14:41:32

vastagbor.blog.hu/2009/05/27/neked_mi_bantja_a_szemedet_budapesten
Demszky a jogszabályok szerint járt el? Igen.
Akkor minek írtad a posztot???

vastagbor.blog.hu/2009/05/19/az_allamadossag
Elolvastál egy gazdaságpolitikai alapismeretkről szóló könyvet, és megtanultál olyan ALAPFOGALMAKAT, mint nettó- és bruttó államadósság? Nem. Írtál helyesbítést? Nem.
Akkor minek írtad a posztot anélkül, hogy tisztában lennél az alapfogalmakkal???
(Na jó, ez kakukktojás, de eddig ez a legnagyobb baklövés amit leírtál…)

eszkep 2009.06.16. 14:44:42

@Félkupica_Fehér_Főnök: Tényleg rejtély, mi baja Tarlósssal Zeronak??? A stílus valakinek szimpatikus, valakinek nem, az egy dolog? Szakmai kifogás esetleg? zero kfejthetné az igazság részleteit!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:44:44

@eszkep:-nek igaza van? Lehet... zero banánolni fogja? kurvabiztos :))))

Liberté__73 2009.06.16. 14:45:14

zero:
le a kalpaggal
így kő eztet csiinyáni, more!
magam sem írhattam volna szebbre

@eszkep:
4 * "Akkor minek írtad a posztot??? "

azért, mert aza cél, hogy NE így legyen
nem az, hoyg a komenisták ne csinálják, ahenm hogy senkise

zeccól folx

innetől hitelesedik egy blog, ha a másik szemében is észreveszi a gerendát

eszkep 2009.06.16. 14:47:07

@Liberté__73: ÁÁÁ, ,megérkezett Liberté, majd megnézem, hogy a mai korábbi posztokra reagáltál-e, kíváncsi vagyok az álláspontodra!

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 14:47:45

@eszkep:

Igazságtalan vagy, akkor még nem volt cél a mainstream! :-)

eszkep 2009.06.16. 14:48:02

@Liberté__73: Akkor kezdjük rögtön a "gerendával"! Mi a helyzet az Igazak falával?????
Mond neked valamit az a fogalom, hogy jogegyenlőség???

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:48:14

@rolika: ezt perfektül oldja meg Vona, látom Drábik dolgozik rendesen:)
még egy nagy slussz lett volna ha úgy fejezi be mészáros antóniával, h:
"sok egészséget kívánok önnek is, és az édesapjának is."
de ezt jó h nem mondta, csak én vok perverz

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 14:48:22

@eszkep: L'oreal felebarátom L'oreal :)))))

Liberté__73 2009.06.16. 14:51:20

@eszkep:
annyit tudok róla, amit itt olvastam
mi ahelyzet vele? mesélj

eszkep 2009.06.16. 14:52:02

Liberté! Kiéhezve várom szavaidat az alábbi posztra:

vastagbor.blog.hu/2009/06/16/pokorni_az_ultracinikus

Fejtsd ki légyszíves az igazság részleteit, légyszi, légyszi, légysz... Otthonra legyen egy kis olvasnivalóm!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.16. 14:53:24

@zero: szóval igaz, h a fidesz direkt veszítette el a választást vayg az csak prpaganda? direkt volt béna a kampány stb
én nem tom, de kinézem belőlük

reKorrekt 2009.06.16. 14:53:41

@eszkep: Ne flúúdolj már faszomat!

belzebubó 2009.06.16. 14:55:05

zero: a jelenleg mindenhol furó "offshore-botrányok" sem jogszabályellenesek jelenleg és nem törvénysértőek és Te sem értesz valószinüleg egyet azzal,hogy te fizetsz adót ők meg nem.Azokat is hagyjuk csak végülis nem sértenek törvényt,Turul-szobrot meg hagyjuk lebontani mert sért?

(pl. American Express is egy Delaware-ben -ami egy offshore állam az USA-ban-bejegyzett cég,mégis kiverik a biztositékot az offshore ügyek mindenhol,úgy Mo-on mint az USA-ban jelenleg.)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 14:56:02

Utálok más helyett érvelni, pláne zero mellett, mert ez olyan nyalásnak tűnik (az is, miazhogy, nagyonis), de

A fidesz szidja a kormányt és a fővárost mint a bokrot, de nekik belefér ugyanaz, mint amit a másik szemére vetnek? Nem fér bele, a bírói határozat egy dolog, Pokorni hozzáállása meg egy másik.

A fidesz jobb mint a szocik/libsik?
Ők úgy gondolják magukról, mi meg krvára reméljük, hogy igen. De akkor basszák már meg, mutassanak példát, felelős, jogkövető magatartást. Pokorni jelenleg úgy viselkedik, mint ha ők lennének kormányon, pedig erre majd egy évet várnia kell, mi a faszt fog csinálni akkor, ha már most is telibeszarja a rá (is) vonatkozó törvényeket?

@eszkep:
eszkep által felvetettek tipikus kiskapuzások, kegyetlenül pofátlanok, ezért van helyük a blogon - mint ahogy Pokorni arroganciájának is.

Persze az is igaz, hogy szintén pofátlan sz*rszemét dolog volt Demszky részéről a bontást kierőszakolni, de a korrekt és számomra szimpatikus magatartás az lenne az ellenzék részéről, ha engedelmeskednének a bírói határozatnak, majd amikor törvényesen megtehetik pofánröhögik demszkájt és fityiszt mutatva újraavatják a turult. pont

eszkep 2009.06.16. 14:58:13

@Liberté__73: Ez nem a mesemondo.blog.hu, feltételezem, te is ismered az "igazság minden részletét". Viszont lefogadom, hogy ha elbontják a Turult és a 48 órán belül összetörik az Igazak Falát, te fogsz it a leghangosabban fasisztázni. (Annak ellenére, hogy valószínűleg tisztában vagy a valós okkal, de a liberális jó szokás szerint hazudni fogsz. Konkrét példa: a disznócsülkös eset).

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 14:58:53

@eszkep:

Ne fáraszd kérlek a nagy libertét, aki kilóra vesz ügyvédeket. Elmondon én mi van.

6 szoba, nagyverda, egy nagymoci (650-es) , 6-7 cég, teste élő fegyver,abból is a vandamosabb, ilyesmik.

Ennyit tudunk.

:-)

Liberté__73 2009.06.16. 15:01:14



@eszkep:

ott van feljebb, parancsolj:
@Liberté__73:


"feltételezem, te is ismered az "igazság minden részletét"." írtam már, hogy annyit tudok, amit itt olvastam róla

és ha továbbra is személyeskedsz és vegzálsz, kibannoltatlak zeroval

Liberté__73 2009.06.16. 15:01:56

@derelyegrádi szellem:
"és ha továbbra is személyeskedsz és vegzálsz, kibannoltatlak zeroval "

veled együtt

Passzivista 2009.06.16. 15:02:25

Aki megepitette engedely nelkul, azt seggbebaszni, de nem lebontani a mi penzunkbol epult szep emlekmuvet.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.16. 15:03:39

ejh, zero! úgy látom még mindig nem elég kiforrott a kapcsolatod a kujucokkal. Csiszolgasd szépen! :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:03:50

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Én sem mondom, hogy helyes amit tesz Pokorni. De nem nagyon tehet mást. Kényszerpálya.

Liberté__73 2009.06.16. 15:05:03

@Passzivista:
hajlok elfogadni ezt az álláspontot
de ebben a posztban már nem a turulról van szó, hanem Popkornyi (és rajta keresztül a fidesz) gátlástalan cinizmusáról.
Ami ugye elfogadhatatlan.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:06:09

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "És Chuck Norris a barátja. "

aki kb az UTOLSÓ "híres" (???) republikánus szavazó megtisztelő cím birtokosa :))))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 15:06:12

@derelyegrádi szellem: A napkollektorokat kihagytad, pedig az sem kis tétel, pláne úgy, ha csak 30% -át fizette az állam!!!

Na, elég az izgalmakból, azt hiszem megyek vitorlázni egyet a vitorlásomon (800 méter hosszú, 25e tonna vízkiszorítású csilliómillió eurós, de csak megjegyeztem)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 15:07:08

@Liberté__73: Kinél lehet fogadni, emelem a tétet! :o)

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 15:08:14

@Liberté__73:

Hűűű apám, ennek fele sem tréfa. ;-)

Hova tűnt az a kemény beszólogatós csávó? Mi van kislány, eltört a mécses?

;-)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 15:09:20

@Őrnagy Őrnagy: Ezt is értem, és ebből a tekintetből szerintem tökéletesen igazad is van, kell a szavazat, viszont ezzel a vastagbőr is együtt jár :o)

f.m.j. 2009.06.16. 15:10:12

kezdődik...pffff.... kész, befejeztem, mióta az a cél, hogy zero megnyerjen egy hülye versenyt, elkurvult az egész...
sajnálom...
csá

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:10:15

@Félkupica_Fehér_Főnök: csak nehogy szembegyere a rozzant szaroddal, mert még le talállak gázolni a picinyke Oliver Hazard Perry osztályú csónakommal :)))

de csak azért nyomom most ezzel, mert az Arleigh Burke rombolóim átfestésen vannak a bkv műhelyeiben :)))

ami marad belőled, azt meg eltakarítják a Harpoon rakétáim...

eszkep 2009.06.16. 15:11:12

Egyébként nemrég olvastam egy jogtudományi elemzést, arról, hogy a jog, - mint a társadalmi normatívák egyik típusa - egyre inkább elszakad eredeti céljától: a jognak olyan magatartási szabályok összességének kellene lennie, ami a társadalom tagjainak egymás mellett élését kellene szabályozni úgy hogy senkinek ne sérüljenek alapjogai. Ez persze akkor működik, ha törvények összhangban vannak az általános erkölcsi normákkal. Manapság az erkölcsi normák és az jogalkotás egyre inkább elveszíti a „közös nevezőt”, ami - többek között - felelős a társadalmi feszültségekért. Ugyebár a jogegyenlőség egy triviális normatívának kellene tűnnie…
Csodálkozom, hogy egy „felelős” blogger ebből az aspektusból nem hajlandó vizsgálni napjaink eseményeit…

Geza 2009.06.16. 15:11:28

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Te is az ilyen kis ladikokat szereted? De hát mi abban a jó? Oké, hogy van rajta golfpálya meg úszómedence, de könyörgöm, _átlátni_ az egyikről a másikig!
Az igazán májer csóka manapság már az, aki a yachtján belül is metróval közlekedik, ezt igazán tudhatnád!

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.06.16. 15:11:48

Újabb egzotikummal gyarapszik az ország..a legkülönfélébb helyeken a legkülönfélébb dolgok fognak kinőni a földből.Kaszinó a Velencei-tó partján például.De lesz majd még Tesco Vadaspark,Aquapark Normafa meg Gellért-hegy pláza.

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 15:11:53

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Nem csak "megjegyzted", itt erről mindenkit szorosan kikérdeznek, emiatt járt így liberté is, ő nem akarta, csak hát mindent kérdeztek tőle ám!

:-)

eszkep 2009.06.16. 15:11:54

@Őrnagy Őrnagy: Igen, nagyjából ez az ábra.

Geza 2009.06.16. 15:15:10

@fmj:
Ha lement ez a hajcihő, azért nézz vissza, hátha a polkorrekt megfelelési kényszer elmúltával visszaesik a blog a normális mederbe :).

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:15:41

Különben meg jössz itt a jogszerűséggel zero. A vastagbőr témáinak 99%-a jogilag teljesen rendben van - sajnos. Ez egy ilyen jogállam.

+ Ha te építesz egy éttermet illegálisan nem fog ott teremi pár ezer gárdista meg akciónyugdíjas, ha le aakrják bontani.

reKorrekt 2009.06.16. 15:16:32

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Chuck Norrisnak Liberté_73-as pizsamája van.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:17:13

@fmj:
Különben sincs esélye nyerni. A Konzervatórium is nyert, pedig azokat a hosszú cikkeket tuti nem olvassák sokan ,és sehol semmi bulvár.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:17:24

@Geza: médiaipari szakkifejezéssel élve mondhatjuk azt, hogy méjnsztrímileg az a benyomása lehet az embernek, miszeritnt is zero ELKURVULT???

(na asszem most már begyűjtöm az első "banánt"... ahogyan anno fradi-meccsen szoktuk volt "kommunikálni": huhuhuhuhuhuhuhu)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 15:19:04

@Geza: @Seduxen: Ugyanolyan felvágósak vagytok, mint Liberté!

f.m.j. 2009.06.16. 15:19:39

@Geza:

nem, már nem nézek vissza, olvasni még fogom, de majd lassan az is elmúlik

Geza 2009.06.16. 15:21:11

@Jack/rendetteremt/:
És pont a turulnak kellene kimaradnia ebből a mókából?

Tudod, ez kb. olyan, mint amikor a családon belül az a szabály, hogy kérés nélkül nem veszünk a sütiből, te viszont folyton éhen maradsz, mert a lökött öcséd szarik a szabályra és amit nem zabál fel, azt összetúrja. Mivel belenyugodni nem akarsz, az öcsédet rendbetenni nem hagyják, így nem marad más választásod, mint hogy te is szarj arra a szabályra, amit rajtad kívül senki se tartott be eddig se, és te is élj azon eszközökkel, amikkel rajtad kívül mindenki élt eddig is. Ennyi.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 15:21:29

@Liberté__73: Te bannoltatsz? Ráadásul úgy jössz ide, dicsérgetni zero-t, mintha soha nem lettek volna itt kielemzve a fidesz faxságai. Elárulom neked: mindig is voltak iylan postok, csak te kurvára nem voltál itt.
Nehogy már úgytetszelegjél itt, mint akinek hatása volt az itteni dogokra...

Beszarok bazmeg, a te cinizmusod mivel elfogadhatóbb mint Pokornié?
Tényleg, 650-en nincs sport kipu, úgy ment át a műszakin, igaz?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:23:13

@fmj: na gondókozzá tündérvirágszálam!

ne kejjjen eztet mégecccer kérnem, értve vagyok? :)))

Tündér_Lala 2009.06.16. 15:23:15

ZERO Libeté megdícsért. Én azért elgondolkodnék.

Geza 2009.06.16. 15:24:31

@fmj:
Hát, ennek nem örülök, de ez a te döntésed, meg ha a zsindexesedés útját választja a blog, akkor én se fogok maradni.
De mindenesetre és mindettől függetlenül kívánok nagyobb sikert az élet más területein, jó egészséget meg természetesen szebb jövőt :) !

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 15:24:38

@Geza: Nem ennyi, mert Pokorni előtt reális távolságban ott lebeg a lehetőség, hogy egyrészt megváltoztassa, másrészt betartassa a szabályokat, na ezt leszarva szarik a szabályokra.

Geza 2009.06.16. 15:25:29

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Nem is igaz, mert én nem vagyok vandammos, én inkább Dolph Lundgrenre hasonlítok, csak nem vagyok olyan filigrán és nőies.

Geza 2009.06.16. 15:27:36

@Seduxen:
Hát, hogy elmondhatjuk-e az egy dolog, a másik meg az, hogy helytálló-e a meglátásod.

Remélem, hogy nem, de ezt majd a goldenbrag lezárultával meglátjuk.

f.m.j. 2009.06.16. 15:29:54

@Seduxen:

mán min kéne nekem olyan nagyon elgondolkodni, szerinted?

@Geza:

kösz :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:31:58

@Geza: én is remélem, mert eddig nem tűnt ilyen mentalitásunak... félreértés ne legyen: meg nem lepődnék, mert a "médiaiparban" (szerintem a blogolás is ebbe tartozik) sokakkal "elszaladt a ló"...

szeretném remélni, hogy ez esetben tévedek, de goldenlófasz napi X említése kétségeket ébreszt bennem...

megjegyzem a MIÉRT NE TARLÓS-t kérdésünkre még mindig nem reagált...

Geza 2009.06.16. 15:35:30

@Félkupica_Fehér_Főnök:
És most nem pont az időhúzás az, amivel lehetőséget teremtenek a szabályok megváltoztatására? Na nem mintha belőlük kinézném, hogy bármit is tegyenek a nemzeti értékekért, de ha bármilyen indokkal is, de időt nyernek, akkor azt a jó ügynek teszik.

Pl. a határozatokat nem kell átvenni, a 'maszatos' pecsétet nem kell elismerni, visszaigazolást kell kérni, bírói elfogultságra hivatkozva újratárgyalást kérni, (nem lévén jogász, nem tudom, mi reális ezen a téren és mi nem), emellett a háttérben megkeresni a döntnököket és megkérdezni, hogy tényleg szeretnék-e a sajtóban látni a fényképeket, amiken tavaly épp mattrészegen csalják a nejüket a főnökük pudlikutyájával, vagy ilyesmik.

Basszuskulcs, nem vagyok valami tehetséges az áskálódás terén, de a jelen politikusgárda garantáltan jobb nálam, hát hadd játsszanak már egyszer végre a változatosság kedvéért a jó ügy mellett.
És ugye ezen játszmákban a törvények sem a játékszabályok, hanem csak az eszközök közé tartoznak, azaz ez ahogy máskor, úgy most se fogja vissza őket remélhetőleg.

reKorrekt 2009.06.16. 15:35:47

Én nem tudom mit fürdőskurváskodtok mán itten emiatt a kiba moderáció miatt. Töröltek eddig tőletek valamit? Be lett szólva stafftól hogy kussoljatok? Lett jelezve hogy rohadtnáczi a kommented és moderálva lett mert az? Ért eddig bárkit is bármilyen hátrányos dolog amiatt amit írt? Én ugyanúgy kiadom a dühöm itt mint eddig, ugyanolyan szókiccsel és vehemenciával, csodákcsodája mégsem történik a hsz-eimmel semmi.
Úgyhogy töröljétek le oroszlánkönnyeiteket és ha abbahagytátok a durcázást a semmi miatt, akkor jelenetkezettek egy jaffa-csokiért...
Ha meg Liberté zavar benneteket akkor nagyjából pont le kell szarni és nem válaszolni neki, majd megunja és nem jön többet.

Na.

f.m.j. 2009.06.16. 15:40:28

@Seduxen:

Látod-látod, én is azóta bizonytalanodtam el...

egyébként még annyit, hogy régen olvastam a Szélsőközepet (függésszint volt) aztán amikor megnyerték ezt a Goldenfost, szarok lettek, és eltüntek... úgyhogy az irány megvan... mondjuk ott nem volt ilyen libériás segítség...
Mondjuk azóta rájöttem, hogy a Puszéréknak mi volt a feladata a médiában: megágyazni az LMP-nek, én is majdnem megettem, mert annyira bírtam a Puzsért, most már nem, hiszen ő is egy párt szekerét tolja, amire az égre, és még ki tudja mire megesküdött, hogy sosem teszi...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 15:45:58

@Geza:

Bocs, hogy bennem semmit sem mozgat meg a Szent Turul... az csak egy szimpla szobor ...amúgy szerintem nem is túl szép.

Van engedélye? Nincs.
Ennyi, öregem, kár ezen hergelni magadat ...

Geza 2009.06.16. 15:46:31

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
Mér? Láttad valahol, hogy ezen picsorogtam volna :)?
Amíg az őszödi szenvedélyes igazságbeszéd szintjét el nem érjük, addig min aggódjunk?

Viszont ha már minden egyebet fikázunk, leszólunk, kifogásolunk, stb., akkor pont ezt az intézkedést hagynánk ki? (Tudod: ha nincs moderáció, akkor mér nem tilcsákki a liberátorokat, ha meg van moderáció, akkor meg milyen alapon :) ?)

Amúgy meg: mi van, most moderálni akarod, amit a moderációról morgunk, he :) ?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 15:49:18

@KurtaBetyár:

És?
Látom nehéz felfogni, hogy a Közgyűlés dönt egy kerületi szobor ügyében is , mert ilyen a törvény?

Ezt a törvényt kívánja netalán módosítani a Fidesz?

Nem, ők TÖRVÉNYTELENÜL építettek egy szobrot, engedély nélkül ...

És törvény előtt MINDENKI egyenlő, ha az a jogerős döntés hogy le KELL bontani, akkor kutya kötelessége lebontani ..

Különben holnaptól nem adózok, nem fizetek TB-t, nem veszek BKV-jegyet, mert kit érdekel a törvény?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.16. 15:49:57

@Liberté__73:

Te ki a tökömnek képzeled magad?
A nigériai cselédlányodnak csettintgess, ne nekünk.
Majd mi eldöntjük, kit, mikor, miért moderálunk.
Mellesleg te vagy a legnagyobb esélyes a személyeskedéseid miatt.

Marcellusca 2009.06.16. 15:51:19

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
Vót mán ma is rá példa.
Apafarkas kommentjét nem tudtam elolvasni, csak a rá adott választ.

A probléma meg ott van, hogy ott lebeg Damoklész kardja, tehát az emberek óhatatlanul is megpróbálják visszafogni magukat.

De nem folytatom, mert ez itt OFF, és még megkapjuk a banánt. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:52:30

@Geza: kirekeszt baszdmeg, kirekeszt... már ő is :))

(tényleg véget nem érő játék - olcsó, hülyegyerekeknek tudom - egy a kirekesztősdi, csak rá kell érezni az ízére. akár van rá ok, akár nincs :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 15:52:35

@eszkep:

LOL

"Történt törvénysértés? Nem. Lesz felelős? Nem
Akkor minek írtad a posztot???"

Ebben az esetben törvénysértés történt? IGEN!
Van felelős! Van!

Geza 2009.06.16. 15:53:45

@zero:
Hát, most erre mit mondhatnék? Bennem meg a te véleményed nem mozgat meg túl sokat (max. légneműt), csak nyolcvan-pár kiló biomassza - meg amúgy nem is túl szép :) ?

De azért azt figyelembe vehetnéd, hogy jó csomó embernek igenis jelent valamit, és ők elviekben pont ugyanannyira fontosak, mint azok, akiknek közömbös a dolog.

A határozat meghozói meg a papírjuknak fúrhatnak egy lyukat a közepére, és baszogathatják azt a turul helyett, mert ha tényleg szembe mennek azokkal, akiket elvben képviselnek (érted: képviselnek, és nem pedig uralnak), akkor a papírjuk sem fogja megvédeni őket.
A törvényeket is elvben a köz akarata hozza, úgyhogy ha a kettő ütközik, nem kérdéses, hogy melyik fog engedni. Tudod: minden törvény annyit ér, amennyire betartják.

Ennyi, és ezen tényleg kár bárkinek is hergelnie magát.

Liberté__73 2009.06.16. 15:54:32

@laspalmas:
megértettem, tiszta sor

"személyeskedéseid miatt" alkalomadtán egy ilyet mutasson valaki ha nem nagy kérés

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 15:55:49

@tesz-vesz:

Én azt olvastam, hoyg Orbán HR politája, hogy senki se erősödjön meg a Fideszben, aki veszélyes lehet rá nézve,

Nos, a Fideszben nincs is puccs, meg platformok ..

Viszont Budapest főpolgármestere alapból erős, hiszen 1,8 millió ember vezetője, meg több 100 milliárd felett rendelkezik ...így nem nagyon érdeke hogy erős, sikeres Fideszes legyen a főpolgármester ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 15:56:51

@zero: még mindig várom megtisztelő válaszodat...

köszönöm!

Geza 2009.06.16. 15:57:47

@zero:
Ezt hívják polgári engedetlenségnek, ahogy anno a sokat dícsért Gandhi követői például tömegesen leültek a vasúti sínekre, megakadályozva ezzel a britek közlekedését.

És képzeld, az is törvényellenes volt! És ezt még maga Gandhi is elismerte, és csak annyit mondott rá, hogy nincs annyi börtönük, mint ahányan azt szeretnénk, hogy ők elmenjenek innen.

Érzed a párhuzamot, vagy fejtsem ki jobban? (Segítek: annak a nézőpontjából kell megvizsgálnod a kérdést, aki a turult a nemzete egyik fontos jelképének tartja.)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 15:58:20

@laspalmas: ahhh, ez annyira jól esett, hogy teljesen megnyugodtam...:DDD

Laspalmas visszaadta a reményt, hiába no, az anyák mindig tudják, hogy kell viselkedni a gyerekekkel:DDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:00:03

@belzebubó:

Azokat is hagyjuk csak végülis nem sértenek törvényt,Turul-szobrot meg hagyjuk lebontani mert sért?"

A Turul-szobor törvényellenesen áll.
Nem én állítom ezt, hanem a Fővárosi Bíróság.
Náluk lehet panaszt tenni ...

Kezd kicsit uncsi lenne a kettős mérce amit folytattok ez ügyben ...lásd feljebb.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.16. 16:00:27

@Liberté__73: a személyeskedés tényének nála van egy olyan nem formális kikötése, hogy annak elkövetője a helyi mainstream felfogásba ne passzoljon. = röviden tömören: te nem személyeskedhetsz, de veled igen, mert te "más" vagy. nem kell ezt túlspillázni, látod, én is megszoktam ezt a rendszert :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 16:02:12

@zero: Egyébként amikor megírtad a postot, elsőnek tudtam volna kommentelni és akkor majdnem beírtam, hogy nem biztos, hogy jó téma megint a turul.

Egyzserűen képtelenség elvonatkoztatni a politikai háttértől ebben az ügyben.

Mert hangsúlyozom én is, jogilag, már rég el kellett volna tüntetni a szobrot. Ennek pedig úgy kéne működnie, hogy ügy lezárul, másnap kultúráltan, szó nélkül elbont. Ezt kell az étteremnél is, meg az igazak falánál is.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 16:02:20

@zero: jóvan, értjük mi, le kell mosni a "radikálisba hajló" bélyeget a blogról, mer még a végén se index címlap, se goldenblog esélyek... :))
de azér' a "kurucénedet" felvállalod még néha? xD

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 16:04:32

@Pierre (Bezuhov): some animals are more equal than others :))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:05:30

@Geza:

Ja, ezért kell nyerni 2010-ben a Fidesznek Budapesten, és után oda és annyi Turult állíthatnak, amennyi jól esik ....

Most Demszky kibaszott a Fidesszel?
2010-től meg a Fidesz fog kibaszni Demszkyékkel.

Igazi hinta-politika ...remek lesz!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 16:08:59

@zero: cekceljen má' meg hattalicska aprómajom téged: most kérdezem kb HUSZADJÁRA...

Szerinted ki lett volna 2006-ban (vagy lehetne 2010-ben) a jobboldal alternatívája Tarlós helyett??

Kérlek... szépen... nem kicsit, nagyon :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:09:06

@wladyslawsky:

rosszul látod ... egyszerűen nem tetszett ami itt zajlott, és mivel a mi blogunk, kicsit helyretesszük a dolgokat.
Akinek nem tetszik, vegyen Népszavát :)

Amúgy beszarok ezen a világvége hangulaton ..

Amúgy ha jól látom 50%-50% esnek a vélemények.
Most ez a jobb, vagy ha 99%-1% az arány ?!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:10:37

@Seduxen:

Ja ...bocs:
tököm sem tudja ...de elég szánalmas hogy a teljes Fidesz garintúrából Tarlóst találták a legjobb jelöltnek ... vagy nem?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 16:13:42

@zero: na végre, köszönöm.

szóval alternatíva szerinted sincs, de azért "tarlóstne".

szerinted ki volt az a jelölt, aki a legkisebb arányban maradt alul csodaszép fővárosunk - úgy látszik - örökös főpolgármesterével szemben?

ezek szerint mégsem olyan rossz választás...

Várospolitikában járatos ki lehetne? az örök konfrontálódó Rogán? Vagy Pokolgyík? Bár ha korábbi lakókerületemnek szeretnék jót, akkor még ajánlanám Riz Leventét is...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 16:24:11

@Geza:

Megpróbálom rövidre fogni, hogy hol távolodik egymástól a kettőnk álláspontja.

Pokorni Zozi kiba. feleslegesen, népszerűség hajhászásból (ezt Őrnagy Őrnagy regénytárs fogalmazta meg legutóbb tökéletesen) látványosan lekulázta a jogerős ítéletet. Még csak azt sem mondtam, hogy az időhúzás elfogadhatatlan, -bár szerintem nem ez lenne a legkorrektebb eljárás- de akkor legalább fogta volna be a száját.

Azt, hogy miért tartom tök fölöslegesnek a szájtépését már leírtam az előző turulos posztban: Hál' Istennek esélye sincs annak, hogy lebontják, egyszerűen annyian utálják Demszkyt, hogy már csak az iránta érzett utálatból és dacból is megvédenék a szobrot, azokról nem is beszélve, akiknek valóban fontos, hogy ott álljon, ennyi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:24:27

@Seduxen:

Miért? Nincs igazam? Mikor a 2006-os önkormányzati választáson tarolt a Fidesz, Tarlós hozott egy szoros vereséget, meg egy 33:34-es szoros közgyűlést. Nehéz "sikeresnek" minősíteni ...

Amivel kb. kitörölhette a seggét ezzel ...

eldiablomismo 2009.06.16. 16:27:08

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Hát igen, tényleg nem az a baj, hogy lopnak, csalnak hazudnak, hanem, hogy nem a tieid. Ritka értelmes jószág vagy te is.
4 év múlva itt leszel még? Vagy majd sunnyogsz valahol?

reKorrekt 2009.06.16. 16:31:52

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Ennek az ügynek nem politikai, hanem faji háttere van.

@zero: Oké, de remélem a fidesz jövőre minden kerületbe épít egy Turul szobrot (nemfog) a metrókocsik oldalára meg a Honfoglalás lesz végigfestve (nemlesz)...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.16. 16:34:28

@zero: a liberalizmus fellegvárában előtte ez SENKINEK sem sikerült. Erről ennyit...

Na jól van ez is partalan vita, részemről ennyi. Majd kíváncsi leszek jövő összel melyik párt kit indít...

cikkhájl

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 16:34:58

@eldiablomismo:

így kb 100adzsor előhozom neked, tuodo a fideszes ávóscsmeték neveivel még adós vagy.

Meg most már nevetséges is. És még finoman fogalmaztam. Ha nem lesznek meg a jó fideszes ávóscsemeték nevei továbbra sem, akkor már nem leszek ennyire udvarias.

Várom. Kitartóan.

Liberté__73 2009.06.16. 16:35:09

@Korrekt (Mosakodással a Nyomdáért és Értem):

"Ennek az ügynek nem politikai, hanem faji háttere van."

igen. emberek csinálják (=faj) ezért aztán ki így látja ki úgy

eszkep 2009.06.16. 16:38:11

@zero: LOL
Azt senki nem tagadta, hogy ebben az esetben történt jogszabálysértés, a kérdés a felsorolt esetekre vonatkozott...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 16:38:57

@Liberté__73:

"De ha ezt csak te teszed egyedül, senkiházi kis műveletlen tirpákként, az nem olyan baj, mert nem számítasz sehol, azonban ha egy wannabe parlamenti párt teszi, na ott már komoly gondok vannak. "

vastagbor.blog.hu/2009/06/04/az_ovb_bucsuzik_a_kampanytol?fullcommentlist#comments


egyet kértél, ezért nem keresgéltem sokat :o)

eszkep 2009.06.16. 16:41:08

@zero: Ha hazánkban is (precedensalapú) Angolszász jogrendszer lenne és nem Kontinentális (római jog), Zeronak és Libertének be kellene kötni egy infúziót.

fraki 2009.06.16. 16:42:29

@Feuer Frei !: Te hülye. Szövegértésből leülhetsz egyes. Orbán a "magunkfajták" kifejezést ironikusan használta, éppen egy olyan kontextusban, ahol ezt a megszólalásmódot kritizálta.

Egyebekben pedig nem kell beleolvasni a fidesz stratégiájába, hogy akkor most hirtelen a jobbik felé kell fordulnia, ez nem is lenne érdekük, és nem is csinálják, okoskák. Éppen ellenkezőleg, végre behatárolja őket jobbról is valaki.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.16. 16:44:53

@zero: Mi a bajod Tarlóssal? Másodszor kérdezem :o)

Egy kib.szott mutyi sem fűződik a nevéhez, még csak az árnyéka sem vetült rá a tökömtudja hány éves polgármesterkedése alatt. Szakmai tapasztalat + mutyimentes politizálás vs. faragatlanság (de már ebben is komoly javulást mutat) én _tényleg_ nem tudnék jobbat mondani. (Hozzáteszem, sok fideszes polgármestert nem is ismerek)

Marcellusca 2009.06.16. 16:46:26

@Geza:
Azért a Gandhi-féle engedetlenség az elnyomókkal, megszállókkal szemben nem ugyanaz, mint demokráciában egy jogerős bírói határozatra tojni nagy ívben.
Ez a hasonlat elég nagy csúsztatás.

fraki 2009.06.16. 16:47:40

És valóban idegesítő ez a kettős mérce. Ha az a szobor törvényellenesen áll ott, takarítsák el a fenébe. Pokorni meg egy visszataszító alak, és egy gyenge figura.

Marcellusca 2009.06.16. 16:47:56

@Seduxen: Nem tud válaszolni, mert még a jobb oldalnak sem volt jelöltje.
Csak a FÜGGETLEN tarlós, akit csak támogattak. :)

belzebubó 2009.06.16. 16:56:24

@zero: nem lehet a két dolgot egymással mérni, ezért nem kettős a mérce.Te hasonlitod össze az almát a körtével.Egy köznek, közpénzből épült müvészeti alkotást egy magánbefektetéssel és azon lovagolsz,hogy mindkettő törvénytelen,punktum semmi mást nem veszel figyelembe.
Egyébként majd a határidőre lebontják :) majd ha megépül a 4-es metró.

Liberté__73 2009.06.16. 16:58:17

@belzebubó:

"Egy köznek, közpénzből épült" + engedély nélkül ==> (ne én minősítsem, de büntetőjoginak érzem valahol)

eldiablomismo 2009.06.16. 17:08:59

@derelyegrádi szellem: Te tényleg elmeroggyant vagy.
Akkor ne legyél udvarias, pont leszarom, ahogy a hülyeséged is.
Ha ennyire érdekel ki kinek a borja, akkor túrjad a Kennedy seggét.

belzebubó 2009.06.16. 17:11:31

Amelyik oldalnak most az érvrendszerét véded,az nagyon hasonlit a Macchiavelli tételére,miszerint "a cél szentesiti az eszközt" .
Szerintetek erkölcsös célokat (lásd:tv-ek betartása) nem lehet erkölcstelen eszközök nélkül (köznek készült müvészeti alkotás lebontása) megvalósitani. Macchiavelli volt az első aki megkérdőjelezte az erkölcsös politika létjogosultságát.
Macchiavellizmus abszolút formája :egy politikai személyiség vagy irányzat politikai céljainak elérése érdekében mindenféle eszközt mindenkor megengedhetőnek tart,akár a szoborlebontást is.

Hú de elmélyedtünk az etikában :)

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 17:14:10

@Liberté__73:

rosszul érzed, ebben az égvilágon semmi böntetőjogi nincs (kéne venni kilóra egy jogászt, bár te ehhez is értesz, mint "liberális", ez nem vitás).

Ez tisztán építési hatósági ügy, ami közigazgatási hatáskör, azon belül is hatósági (a közig szerv hatóságként jár el). Vegyél egy Ket-et, ha a kilós jogászok elfogytak volna, nagyokos.

belzebubó 2009.06.16. 17:14:34

@Liberté__73: "Egy köznek, közpénzből épült" + engedély nélkül ==>lásd Igazak Fala :))

belzebubó 2009.06.16. 17:21:12

@zero:"Macchiavelli volt az első aki megkérdőjelezte az erkölcsös politika létjogosultságát." ennek a blognak pedig eddig ez volt a fő csapásiránya,hogy ezt eddig nem kérdőjelezte meg.

belzebubó 2009.06.16. 17:23:55

@Liberté__73: egyébként a büntetőjogtól ez messze van erre nem a BTK az iránydó,de derelye majd tudja pontosan.

belzebubó 2009.06.16. 17:25:39

@derelyegrádi szellem: annyira belelovaltam magamat,hogy nem láttam,már le is ütötted a labdát.

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 17:27:58

@eldiablomismo:

Az állítotásod szerint a fideszbe ülő ávóscsemeték nevei helyett nem volt rossz, bár informatívnak sem neveznéma kommentet.

Röviden: egy hazudozó vagy, és mint ilyen, vitaképtelen. "liberálisról" lévén szó, ebben semmi meglepő nincs. A standard.

Azt a "Kennedy"-t nem úgy hívják te primitív idióta!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.16. 17:32:16

@Liberté__73:

Tudom, hogy mod-gyanús, de mekkora LOL már!:D

Horizont 2009.06.16. 17:52:18

Most sok mindenkit nem értek. Hónapok óta, nagyon helyesen azon kesergünk, hogy miket "csinál" az MSZP és az SZDSZ. Várjuk ezerrel a váltást, változást. Amin felháborodunk ott, annak örüljünk itt? Pokorni a Fidesz elnökhelyettese, kerületi polgármester. Bármennyire is visszás dolog ez az egész ügy, ő nem nyilatkozhat így. Mondjuk én mondhatnék ilyet a kocsmában, ha járnék. De ő nem. Üzenete van a mondandójának.
És felelőssége.Mindjárt hatalomra kerülnek, és meglepődne-e ha zsinórban ez jönne a gyakorlatban?
A másik posztnál már megírtam.
A TÖRVÉNYT MINDENKINEK KÖTELESSÉGE BETARTANI! Ezen nincs mit ragozni.
Jó lenne ha így működne az ország.....Fent, lent!

eldiablomismo 2009.06.16. 17:54:02

@derelyegrádi szellem: Ez a liberálisozozás valami családi terheltség? Szégyelled apád ávósmúltját és ezt most a környezeteden és rajtam kompenzálod, vagy mi?
Kenedit meg a helyesírás ellenőrző javította, í.j.

valójábannemberci 2009.06.16. 18:04:02

@zero: A helyzet az, hogy téged tekintenek a nép hangjának, és azt szeretnék, ha az érdekeiket képviselve te mennél panaszt tenni a kommentálók nevében.
Amíg ezt nem teszed, addig számolnod kell azzal, hogy időnként megkapod azokat a jelzőket, melyek szerint elpuhulsz, liberalizálódsz, beszippant a karvalytőke, vagy éppen munkát ajánl az NBH.


(viczvó't)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.16. 18:07:22

@fraki: szövegértésbeli problémáid talán neked vannak, barátom

Orbán: "ugye a... (ismét egy vitatott kifejezés) a magunkfajták, ami alatt most az egyházak vonzáskörzetében tanyázó embereket értem. Mi hiszünk egy általános emberi törvényben..."

Tehát-állításoddal ellentétben- nem használta ironikusan és nem kritizálta.

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=274806
18. perc

A "Te hülye" megszólítás meg tiszteletlenség, szal a tánc és illemtanra se ártana rágyúrnod ;)

picur3ka 2009.06.16. 18:10:13

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):

Egyetertek, szetuffoljak az osszes topikot ezzel a moderalas rinyaval.

@eszkep:

'Ez persze akkor működik, ha törvények összhangban vannak az általános erkölcsi normákkal. Manapság az erkölcsi normák és az jogalkotás egyre inkább elveszíti a „közös nevezőt”, ami - többek között - felelős a társadalmi feszültségekért. Ugyebár a jogegyenlőség egy triviális normatívának kellene tűnnie…'

Na errol nekem az jut eszembe, hogy zsidoknak kulon torveny Angliaban - nem nagyon kellett hasznalni miota Izraelbe lehetett menni annak, aki akart -, mormonok tobb feleseget tarthatnak Amerikaban, bar ezt a torvenyek tiltjak, nekik elnezik. Sharia law van ugye nagyon sok Ny-E-i orszagban es a skotot eliteli a birosag hazassagszedelgesert, etc, de ha olyan orszagbol jossz, ahol a polygamia valamely formaja megendett, akkor az OK. Multikulturalis torvenykezes es on-megvalositas, ha pucerkodni akarsz, az nem kozszemerem sertes, hanem nudizmus es igy tovabb. Komolyan mondom, megorult a vilag.

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 18:10:50

@eldiablomismo:

"Kenedit meg a helyesírás ellenőrző javította, í.j."

1./Te meg akkora primitív idióta vagy, hogy elhitted neki, mert nem tudod hogyan kell leírni a nevét.

2/ Ha azzal írnál nyilván a "liberálisozozás" is kijavította volna.

Apámnak nincs ávósmúltja, szemben anyád szolgáltató múltjával, amit a vasúti restik környékén végzett a hajlékonyoknak kisfröccs ellenszolgáltatás fejében. Hogy ez nála csupán "liberalizmus", vagy családi terheltség, azt én nem tudom.

Horizont 2009.06.16. 18:18:39

@eldiablomismo: @derelyegrádi szellem:
Nem erős ez már egy kicsit? Apákat, anyákat nem kéne belevonni! Mint a gyerekek....

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 18:25:32

@Horizont:

de az. Az azért nem mehet, hogy apámat leávósozza. Én addig felmenőt nem hozok elő, míg ez a másik részről ez meg nem történik. Megtörtént, az ilyet nem hagyom - hasonló - válasz nélkül.

picur3ka 2009.06.16. 18:58:38

@derelyegrádi szellem:

Hoops, a libsik csunya, ragalmazos godrebe esett. hogy fogja innen kiasni magat?

Veszek elo pop-corn-t, mire visszajon.

Liberté__73 2009.06.16. 19:08:40

@belzebubó:

"Az nem lehet,hogy van valami ami esetleg a törvényen felüláll?"

egyelőre nem lehet
ha majd lehet, akkor még mindig 2 eset lehetséges (1) olyan ami neked tetszik, ekkor tapsikolsz (2) olyan ami neked nem tetszik, ekkor aggódsz erősen.

sztem jobb így, hogy a törvény az aduász, (ráadásul ha nem tetszik, le lehet cserélni másikra. persze ehhez többség kell)

Liberté__73 2009.06.16. 19:10:08

@derelyegrádi szellem:
"de sértődékenyek lettek a T. fasiszta urak"
:)

derelyegrádi szellem 2009.06.16. 19:45:40

@Liberté__73:

Ezt honnan szűrted le liberté?

Onnan, hogy valaki személyeskedve sértő dolgot írt (nem is rám, hanem apámra), és nem elszaladtam a moderátor nénikhez meg bácsikhoz, hanem válaszoltam rá?

Szerinted ez a "sértődés"?

Szerintem gyere be a napkollektorok alól, mert megártott!

Azt is tisztáztuk már, hogy én nem vagyok fasiszta, meg ilyenek, és ezt a fasisztázát az ilyen liberrálbolsiktól mint pl te, nagyon unom. Úgy tűnik nem vagyok egyedül, mert csak 2.16 lett, és ez még semmi, már ez félidióta érettségizett Gusztos is ott tart, hogy bocsánatot kéne kérniük. Csak annyit tudok erre mondani: Van (lenne) miért!

És az egyik apró, de nyomós ok te vagy! :-)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.16. 20:55:20

@eldiablomismo: Te biztos, hogy vm. agymosott seggfej vagy. Pont ezt mondtam neked, erre visszalövöd, mint választ? Nem ismerlek a kapcsolatról?

Liberté__73 2009.06.16. 22:26:40

@derelyegrádi szellem:

"Ezt honnan szűrted le liberté?"

Ezt onnan szűrtem le, hogy eltörik nálad a mécses valahányszor apád ÁVOs múltja előkerül.
Nem feltétlenül kell azt neked szégyellni, hiszen te nem tehetsz róla, téges ez nem (nem ez) minősít, sőt megelőlegezem, hogy ő is meg volt róla győződve (akárcsak te most), hogy bizonyos emberek kiiktatásával egy jobb társadalom építésében segédkezik. (Tudod: lámpavas, dunavize és társai)

reKorrekt 2009.06.16. 22:42:31

@Liberté__73: Nem kicsit elszaladt veled a ló.

Liberté__73 2009.06.16. 22:45:23

@Korrekt (Mosakodással a Nyomdáért és Értem):

valakik nem kicsit bedobták a gyeplőt

reKorrekt 2009.06.16. 22:49:20

@Liberté__73: Szar duma. A gyeplőt csak az tudja bedobni, aki rajta ül a kocsin, te viszont egyedül vagy a bakon.

Liberté__73 2009.06.16. 22:54:04

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):

akkor viszont honnan tudod, hogy merre akarok menni ? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.16. 22:54:48

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Hagyd már, most frusztrált a hülyegyerek, hogy zero-ék kimoderálták. Még egy darabig azon fog mesterkedni, hogy bassza szét a "náczi blogunkat", de van egy olyan sejtésem hogy ki fogja harcolni a végleges tiltást. :]

reKorrekt 2009.06.16. 22:58:23

@Liberté__73: Belebonyolódtál a saját képzavarodban.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.06.16. 23:52:44

A "jogászkodás"-t jellemzően azok szokták kiemelni (mintegy mentegetőzve) akik egyrészt sötétek ahhoz, hogy akár a legegyszerűbb törvényi rendelkezést értelmezni tudják; másrészt van saját hatásköri hatalmuk, amivel és aminek révén magasról tehetnek és tesznek is a szabályokra, élve (jobban mondva visszaélve) érdemtelenül birtokolt-bitorolt "jogaikkal". Mindezt unottan és panyókára vetett ítélőképességgel.. Rühellem az ilyen véges agykapacitású, magas pozícióba nyomott, végtelenül szarkasztikus uborkafa-palántákat.

belzebubó 2009.06.17. 05:10:33

@Liberté__73:"sztem jobb így, hogy a törvény az aduász, (ráadásul ha nem tetszik, le lehet cserélni másikra. persze ehhez többség kell)"-a többség már megvan :) az akarat,hogy a többségi akarat érvényesüljön az nincs meg.
(Egyébként 56 is törvényellenes volt...)

az erkölcs és a politika összefüggéséhez persze nem tudsz hozzászólni viszont hülyeségeket irni,hogy ez büntetőügy az nagyon megy.

Geza 2009.06.17. 07:24:55

@Marcellusca:
Annyira azért nem olyan nagy az a különbség - mármint a tényálladék ide vonatkozó részére nézve: a hivatalos államrend által kiadott jogerős határozat nyílt és szándékos semmibe vétele az ott élők tömeges akaratának érvényre juttatása érdekében.

Egyébiránt csak azért igyekszem ennyire valami hasonlatot találni, mert úgy látom, Zero nem rosszindulatból mondja, amit mond, hanem egész egyszerűen nem látja, nem érti a mi nézőpontunkat, (az övéből nézve irracionálisnak tűnik a dolog ui.,) és ezért próbálok valami olyasmi dologhoz hasonlatot keresni, ami közös nevezőül szolgálhatna.

Csak hát ehhez először találnom kéne valami olyan dolgot, ami
- az ő szemében is érték (amit ő is tisztel)
- a személyén túlmutat (azaz nem a cafeteriája, az adójának a mértéke, a zavartalan munkába jutása, stb.)
- és ami annyira fontos neki, hogy annak érdekében személyes kellemetlenségeket/veszteségeket is ellenérzés nélkül, magától értetődően vállalna
Ilyesmi lehetne pl. valamilyen közösséghez tartozás, mondjuk hit, hivatás, eszme vagy ideológia alapján, vagy ezek önmagukban.
Ha találnék ilyeneket, akkor lehetne keresni annak valamely, általánosan elfogadott szimbólumát, és arra lehetne konstruálni egy fiktív szituációt, amit hasonlatba lehetne vonni a jelen turulos helyzettel.

Sajnos azonban így végigfutva fejben Zero eddigi írásain, legfeljebb a szabadság és/vagy a függetlenség eszméjét látom olyannak, amit ő is tisztel, de már ezeket is láttam a személyes hátrányok mögé sorolódni, úgyhogy (negatív felhangok nélkül!) úgy néz ki, hogy Zero alapvetően énközpontú liberális beállítottságú, akinek a személyes ízlése/véleménye/érdeke a meghatározó erejű, és bár ez az esetek jó részében egybeesik a 'nemzeti érzelmű' kifejezéssel jellemzett csoport ízlésével/véleményével/érdekével, de oksági viszony nincs a kettő között, és ennek okán nem látok módot arra, hogy meg tudjam neki mutatni, mit érez valaki, akinek a nemzete egyik szimbólumát gyalázzák.
Nem arról van szó tehát, hogy helyesli vagy szarik rá, egész egyszerűen nem látja/érti, és én nem tudom, hogy hogyan, mihez hasonlítva mutathatnám ezt meg neki.
Csak elbeszélünk vele egymás mellett, mert ugyanezen érvelést visszafele bejárva én meg az ő nézőpontját nem tudom felfogni egyébiránt :).

No mindegy, ezen nem érdemes rugdalni egymást, inkább az azonosan látott dolgokban kéne legalább összefogni, a különbözőségek rendbetételére meg majd ráérünk akkor, ha ennél nagyobb problémák nem lesznek :).

Geza 2009.06.17. 07:28:53

@Geza:
Ja, mindettől függetlenül természetesen a turulnak maradnia kell, aki meg el akarja bontani, azt sz@pja halálra a genyórázó marijja :).

reKorrekt 2009.06.17. 07:40:01

@Geza: Ebből a kommentedből látszik hogy nagyon is értelmes ember vagy te, ha nagyon akarsz... hozzátenném ne akarj mindig az lenni, ld. előző hsz-t XD

Geza 2009.06.17. 07:46:53

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
A reggeli kávé csodákra képes, de nyugi, mindjárt elkezdek dolgozni, aztán onnantól megint morgósabb leszek, mint egy nőstény grizzli 'azokon a napokon' :).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.17. 08:43:40

@Marcellusca: jogos, jár az 1 pont... ő "függetlenként" indult fityesz támogatással.

nem tudom mi a nagy ellenszenv vele kapcsolatban (zero részéről), mert az vitathatatlan tény, hogy faragatlan a stílusa, de ha kb ennyi amit fel lehet hozni vele szemben...

akkor ezerszer inkább ő, mint a cinikusan a pofádba hazudó "örökös" főpolgármester...

trojka 2010.07.03. 06:38:28

Nagyon jo lenne, ha minél több turul szobor lenne az országban - de törvényesen, mert csak abba nem kötnek bele, amibe nem akarnak.

süti beállítások módosítása