Skip to content


       Szűrés lista

Balog miniszter iszonyatosan megalázta a szegény gyerekeket

Valami rossz viccnek gondoltam, mikor olvastam a HVG-n a Református Szeretetszolgálat közleményét, miszerint


„Felejthetetlen estét” szerveznek hátrányos helyzetű gyerekeknek Balog Zoltánnal és „más közéleti személyiségekkel”, sajtónyilvánosan egy budapesti luxusszállodában.

„Negyven nehéz körülmények között élő gyermeket ajándékoz meg a Református Szeretetszolgálat egy különleges vacsorával, melynek fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere” – olvasható a Református Szeretetszolgálat sajtóközleményében. A szeretetszolgálat a Hilton Budapestbe szervez a szegény gyerekeknek „egy felejthetetlen estét”, interaktív gyerekműsorral, és ajándékokkal, többek között „Nyilas Misi-Pakkokkal”. Balog miniszter mellett közéleti személyiségek is ellátogatnak majd az alkalomra, akik „a szívükön viselik az elesettek sorsát”. 

Á, hát ez biztos nem igaz, ilyen egyszerűen nincs, ennyire nem lehetnek cinikusak - gondoltam magamban, mert egyszerűen nem akartam elhinni.

Persze tényleg megcsinálták, naná. Az Origo megírta és lefotózta. De van kormánybeszámoló is.

baloghilton.jpg

Címkék: fidesz társadalom pofátlan

Tarlós nehezen birkózik az intenzív szellemi tevékenységgel

Az Index lehozta a legújabb Tarlós-Vitézy levelet, hiába, nagy levelezőpajtások ők ketten.
Ebben Tarlós tök őszintén megírja Vitézynek, hogy kurvára nem érti a a leveleket, beszámolókat, amiket Vitézy ír neki, így legyen szíves redukálja le a mondanivalóját, sőt, előbb a valamelyik helyettesét "hozza képbe".

Gyönyörű "coming out", Pista, csak továbbra is ilyen őszintén, lehetőleg írásban!

Címkék: budapest tarlós vitézy

Kormánytagok a gazdaságpolitikáról

"A miniszter a továbbiakban a kereskedelemmel kapcsolatos gazdaságpolitikai célkitűzéseket ismertette:
– Nem lehet azzal vádolni gazdaságpolitikánkat, – mondta – hogy a kereskedelem fontos funkcióit nem ismerjük fel, de nem engedhetünk abból a felfogásunkból, hogy a kereskedelem nem öncél, hanem mint minden más gazdasági tevékenység végső fokon a társadalom, a nemzet érdekeit köteles szolgálni. Ott, hol kell inkább feláldozunk valamit a kereskedelem szabadságából, hogy a nemzetgazdaság magasabbrendű érdekeit megmentsük.

Címkék: akkoresmost

Semjén Zsolt megvédte a NAV-botrányt, kétszer is

Gondolom a NAV-botrányról mindenki hallott már, sőt. Az Átlátszó november 27-én tette közzé Horváth András egykori adóellenőr levelét, amelyet egy éve küldött Lázár János és Cséfalvay Zoltán államtitkároknak arról, hogy az adóhivatal kivételezett bánásmódban részesíti a kiemelt adózókat, ami visszaélésekre ad alkalmat. Mesterházy Attila még aznap írásbeli kérdést nyújtott be Orbán Viktornak "Mit tett a Miniszterelnökség Horváth András adóellenőr feljegyzésével?” címmel.

A miniszterelnök helyett - mint általában - Semjén Zsolt válaszolt, és a trafikbotrány valamint a rezsicsökkentés után természetesen a NAV-ügyet is megvédte; naná, mi mást is tehetett volna.

Címkék: kdnp pofátlan nav

Már nincs hírértéke, de Hoffmann Rózsa megint hazudott

Hoffmann Rózsa megtartotta a kommunikációs panelben előírt egy darab sajtótájékoztatót a tankönyvkiadás államosításáról

158 mélysötét másodperc, páratlan élmény.

Így készül egy államosítás

A tegnapi poszt folytatásaként nézzünk bele abba a minisztériumi előterjesztésbe és egyeztetésbe, ami a tankönyvkiadás államosításáról készült, és amit az Átlátszó tett tegnap közzé.

Bár az államosítás módjáról döntést Orbán Viktor hozta meg, a törvényjavaslatot Balog Zoltán emberminiszter nyújtotta be, a törvényjavaslat szövegét, az indoklást, a teljes körítést a minisztériumi főosztályvezetők írták meg. 

Címkék: oktatás kdnp emmi klik

Egy ország, egy évfolyam, egy tantárgy, egy tankönyv

A KDNP még a választás előtt szeretné az pontot feltenni a négyéves kormányzási ciklus rájuk eső részére, a köznevelés teljes és totális államosítására átalakítására. Ezek szerint komolyan gondolták, amit a PISA-felmérés romló adataiból levontak, vagyis "a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást".

Az államosított iskolák és tanárok, a KLIK szerencsétlenkedései, elsőssorsolás, hittan vagy erkölcstan, béremelés óraszám emeléssel, központosított kézivezérlés, rontott tértivevény nyilvántartás, ki fizeti a fénymásolást, ki fizeti a takarítást, kötelező Magyar Pedagógus Kar,  állami tankönyvellátó ... de még mindig hiányzik valami, nem lehet hátradőlni, rések vannak a rendszerben, ugyanis hiába lett államosítva a tankönyvellátás (micsoda sikersztori, vajon mostanra megkapta minden diák a tankönyvet?), hiába küldi a KLIK a tankerületi vezetőknek, az iskolaigazgatóknak, a tanári karnak az újabb és újabb utasításokat, ha a reakciós tanárok nem a KDNP-kompatibilis tankönyvből tanítanak ...

Ezért vasárnap este Balog Zoltán emberminiszter benyújtotta a tankönyvpiac teljes államosításáról szóló törvényjavaslatát kivételes sürgősségi eljárással, amit kedden meg is szavazhatnak.
A törvény 2014. január 1-én lépne hatályba.

Címkék: kdnp köznevelés

Kivezényelt diákok - régen és most

Kerényi Imre az egyik kedvenc figuránk a NER-ben, az asztalától és a festményeitől is eldobtuk az agyunkat, és valószínűleg mindegyikre örökké emlékezni fogunk. Az Alaptörvényhez közpénzből készíttetett abszurd képeket eleinte fegyveres őrök vigyázták az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 2012 augusztusában vándorkiállítás formájában kezdték végigvinni Magyarországon. (2014 áprilisában fognak visszaérkezni Budapestre, ahol végleges helyükre kerülnek, az Országházba.)

Tegnap Szombathelyen mutatták be a képeket, és ennek kapcsán a nyugat.hu-nak továbbított egy, az iskolája által kapott levelet egy helyi pedagógus. A levelet más szombathelyi oktatási intézmények is megkapták. Így szól:


"Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! 2013. december 12-én, csütörtökön 14:30-kor a Szombathelyi Képtárban vándorkiállítás nyílik Az Alaptörvény illusztrációi címmel. Kormánymegbízott úr kérése, hogy iskolánként 20-25 fő a végzős osztályokból képviselje az iskolát."

Címkék: fidesz abszurd kerényi

Rutinból hozta az MTI

A comment.com szúrta ki, hogy a "Mérlegen az alaptörvény" könyvbemutatóról és konferenciáról az MTI nem adott ki hírt, márpedig egy hírügynökség van már csak az országban, a közpénzből működő, "Állami" Hírügynökség.
A könyvbemutató-konferencián felszólalt többek között Sólyom László volt köztársasági elnök, Stumpf István és Dienes-Oehm Egon alkotmánybírók, Kukorelli István volt alkotmánybíró és Tölgyessy Péter is felszólalt, az Index például részletesen tudósított a helyszínről, de a magyar sajtó nagy része az MTI híreit közli, így ami nincs az MTI-n, az ugye nem is "hír".

Címkék: mti

A politikai családjuk krédójával ellentétes a szerencsejáték

Emlékszünk még 2012. október 1-re? 

Ezen a napon Lázár János rendkívüli kormányülést hívott össze, olyan súlyos, nemzetbiztonsági veszély fenyegette az országot, majd rendkívüli sajtótájékoztatót tartott:


20121001K_496_AK.jpg"A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány. Egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt - mint arról Orbán Viktor tájékoztatta a kabinetet - súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban. A mi politikai családunk krédójával önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körülbelül 4.500 játékgép működik. A parlament ezért - kivételes sürgős eljárással - várhatóan már kedd délután elfogadja a kormány törvényjavaslatát, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek." - mondta Lázár János.

A parlamentben a törvénymódosítás indoklásában pedig Lázár azt mondta, hogy "kizárt, hogy a szerencsejátéktól védendő társadalmi csoportok buszokat szervezve felutazzanak" Borsod, Szabolcs vagy Csongrád megyéből a mindössze három, koncessziós joggal rendelkező elitkaszinó valamelyikébe, hogy ott dobáljak pénzüket a játékgépekbe. Meggyőződésük, hogy a kaszinózás csak a jómódúak szórakozása lehet, az említett elitkaszinókat pedig elsősorban külföldiek látogatják."

Így 2012-ig 25 ezer játékgép volt az országban (nem a haveroknál), majd a megemelt játékadó miatt ebből maradt 4500 (még mindig nem a haveroknál), aztán jól betiltották őket, így sem maradt, és most gyorsan átverták a szerencsejáték-törvény módosítását, ami alapján az országban újra lehetnek játékgépek, maximum 3300 darab, és nem fogjátok kitalálni, hogy kiknél. 
Igen, a haveroknál.

Címkék: fidesz kaszinó ner


süti beállítások módosítása