Skip to content


       Szűrés lista

Autó eladó

Hirdetés innen, lementve jpg-be, ha eltüntetnék:

"Leírás: az áraazé anyi mert ojan is a kocsi az auto kifogástalan nagyon szép fekete gyöngy metál uj gumikal"

Csak jelezni szeretném a helyesírásból kissé alulképzett olvasóinknak, hogy a fenti mondatban 11 helyesíráshibát számoltam össze. Eric, neked is megvan mind, ugye? :-)
Gratulálni szeretnénk, és sikeres autóeladást!

Címkék: vicces

Fogyunk: 1 éven belül már nem leszünk 10 millióan sem

Tényleg nagyon szép a tarka-civil összefogás a rasszizmus ellen, nagyon szép, hogy hosszú idő után végre megszületett egy ötpárti javaslat, igaz, csak a libatömés védelmében. Úgy látszik a libamájat pártállástól függetlenül mindegyik politikus szereti. A saját országukat akkor miért nem? A civilek és a pártok is össze tudnak fogni, ha akarnak, de fel kell tennem a kérdést: biztos ez az ország 2 legfontosabb problémája? Én szeretnék javasolni egy ennél sokkal égetőbb és egy sokkal súlyosabb témát, amely kapcsán szívesebben látnék "100 ezres" tömegmegmozdulást vagy ötpárti javaslatot!

Az előzetes adatok szerint 2008 első hét hónapjában 57 221 gyermek született, 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 76 007 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent 2007. január–júliushoz képest. A természetes fogyás 18 786 fő volt, 4634-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az 2008 júliusában 10 millió 35 ezer fő volt. Vagyis jövőre már nem leszünk 10 millióan sem, egészen pontosan 2009 nyarán érjük el a "lélektani" 10 milliós határt.

Címkék: társadalom

Modern kori röghözkötés?

Végre egy értelmes ötlet, és bármilyen meglepő, de kormányzati kezdeményezés:

"Adminisztratív úton vetne véget a kormány a szakorvosok külföldre vándorlásának. A frissen vizsgázott szakorvosokat 2009-től kormányrendelet kötelezné arra, hogy négy évig abban a kórházban dolgozzanak, amelyikkel rezidensként tanulmányi szerződést kötöttek."

Én már régebben is ezt írtam, hogy ez az egyik módja, hogy megakadályozzák, hogy az orvosok a frissen megszerezett diplomával egyből elinduljanak külföldre!
Persze lehet hőbörögni, ahogy Mikola István is tette - de sötét ez az ember, te atyaég! -, hogy "ez modern kori röghözkötés", de talán inkább azt kellene végiggondolni, hogy az állam nem azért fektet milliárdokat évente a doktorképzésbe, hogy utána más országok arassák le ennek a gyümölcsét! Évente 8 milliárd forintot költünk orvosképzésre, ne legyen már ez kidobott pénz! Nem Angliának képezzük drága pénzért a szakembereket!
Az orvostanhallgatók normatív támogatása 1 092 600 Ft/év, míg egy sima egyetemista vagy főiskolásé csak 116 500 Ft/év. Vagyis egy orvostanhallgató kilencszer (!) kerül többe az államnak, mint egy másik, (sima) hallgató!

"A háziorvosok fele, az altatóorvosok háromnegyede, a baleseti sebészek négyötöde tervez külföldi munkavállalást. Számítások szerint az évi 5-600 külföldre távozó orvos ötmilliárd forint veszteséget okoz az államnak. Ez a szigorú pénzügyi mérleg, hiszen 11 év alatt lesz valakiből szakorvos."

Persze, Mikola István valószűleg nagyon-nagyon aggódik, hogy lesz-e orvos a békéscsabai vagy a mohácsi kórházban, hiszen Ő és a kedves családja a Kútvölgyi kórházba járnak, ahogy a többi politikus is, nos, ott mindig van és lesz is elég orvos. Kiváncsi lennék, hogy mit szólna Mikola, vagy a többi politikus, ha várólistára kerülnének valamilyen betegségükkel, és mondjuk csak 2009. aug. 14-re kapnának időpontot, mert nincs elég orvos a kórházban.

Azt mondja Mikola, hogy az orvosnál, aki szabad szellemi foglalkozású művészként kell hogy végezze a feladatát, ez a röghözkötés nem helyes. Beszarok ezen az emberen! Minden szavát kőbe kellene vésni! "Szabad foglalkozású művész" ...

Címkék: közélet

Napi degenerált: Sharon Stone

11 éves voltam mikor először láttam az Elemi ösztönt az egyetlen értékelhető Sharon Stone filmet. Igaz nem a csavaros story fogott meg akkor sem hanem a Stone játszotta Catherine Tramell segge. Emlékszem a premier után minden újság tele volt vele. Dicsérték a testét,az arcát az alakítását és midig kiemelték, hogy nem csak gyönyörű , de okos is. 150-es IQ-t emlegettek.

Azóta eltelt 16 év. A színésznő 50 lett, megöregedett, elplöttyedt, az agyában sincs minden rendben már és anyaként is harmatosan szerepel. Nemrég elvesztette a gyermeke elhelyezéséért indított pert is. A színésznő a bírósági papírok szerint „túlreagálja” gyermeke viselkedését és egészségügyi problémáit: legkirívóbb példaként azt az esetet említik, mikor Stone botox-injekcióval szerette volna megoldani, hogy a nyolcéves Roannek ne legyen lábszaga. A botoxot a ránctalanításon kívül valóban használják Hollywoodban izzadásgátlásra is: elterjedt gyakorlat celebek közt, hogy a hónaljba adatott injekcióval megbénítják az izzadságmirigyeket. (Lehet odakint nem ismerik a stiftet. )Nyolcéves gyerek lábát idegméreggel injekcióztatni azonban még a hollywoodi viszonyokat ismerő bíróságnak is sok volt, így helyt adtak az apa kérésének, aki az esetről hallva benyújtotta a felügyeleti jog megváltoztatását kérő indítványt. Phil Bronstein egyébként elmondta, Roan lábszaga náluk megszűnt: mindössze pamutzoknit kellett ráadni a sportcipő alá.

Kis biosz a végére: A Botox néven ismert injekció a Clostridium Botulinum "A" típusú baktérium által termelt neurotoxin (idegméreg) tisztított és hőkezelt hatóanyaga, amely az idegsejtek közötti kommunikációt gátolja, így a kezelt területen megbénítja az izomműködést. Ezt a tulajdonságát használják ki a plasztikai sebészetben: a megfelelő mimikai izomba, megfelelő mennyiségben beadva gátolja az arcon a ráncok kialakulásáért felelős izomösszehúzódásokat. Ez a hatás csak helyi, és 4-6 hónap múlva megszűnik - állították eddig, de mindezt most megkérdőjelezi kutatás eredménye, amely szerint a botox más területekre is átvivődik és ott később is kifejti hatását.

Címkék: film

Patro a Magyar Chartáról

Kár, hogy csak most fedeztem fel Patro animációit a Hírszerzőn ...
Gratulálni szeretnék, roppant mód szórakoztatóak!
Eredeti hangfelvételek, új, animált köntösben.

Íme a legutolsó, és egyben legaktuálisabb:
"2008. szeptember 20. A Magyar Demokratikus Charta demonstrálói demonstrálnak, unatkozó magyarok pedig egy újabb városszétszedő délutánt tartanak. Budapest több helyszínen, csak felnőtteknek."

 

Címkék: vicces

Még a legrosszabb körülmények között is: első a minőségi szórakozás!

Az Index csinált egy szociálisan érzékeny "doku" kisfilmet, összehasonlította a legszegényebb és leggazdagabb magyar települést, vagyis Csenyétet Budaörssel.
Budaörs nem ismeretlen, mivel ott dolgozok, de tegye fel a kezét, aki már jért Csenyéten, vagy egy hozzá hasonló településen. Nem sokan, gondoltam ... Vagyis teljesen igaz, mi a pesti vagy városi internetező, "jómódú" állampolgárok, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet élni Csenyéten. Nos, nem túl rózsás!

De nem ezért született ez az írás, hanem a 7 perces videó pár képkockája miatt. Íme, amit egyből kiszúrtam:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki (!) segélyből él a faluban, erre kiböki a szemünket a parabola-antenna.
Hogy is van ez? Ennivalóra sem futja, de a Digi Tv vagy az UPC Direkt fizetve van havonta?!
Szobaantenna? Zizegős-hangyás M1, TV2, RTL? Az smafu, kérem! 3 csatornával érjem be, azt is állandóan állítgatni kelljen, hogy ne jöjjön be zizisen a Múónika só, meg a Józsi Borat-Barát? Hát a túrósát nekíjje!

Címkék: abszurd pofátlan

Ezt mégis miért kell?

Tényleg nem értem ...

Lesz ugye a Tarka Magyar felvonulás az Andrássy úton a Hősök terére szombaton. X ezer emberrel.

Erre
:
"Ellenvonulást jelentett be egy magánszemély a rendőrségen, a Tarka Magyar! néven szervezett civil demonstráció elleni tiltakozásul; a két csoport a tervek szerint egymással szemben vonulna szombat délután a fővárosban, az Andrássy úton."

Mégis, ezt miért kell? Én meg akkor ma bejelenthetek egy ellent-ellentüntetést, a Tarka Magyar elleni ellentüntetés ellen, a másik szervízútra ... eszem megáll!

A szerviz út is az Andrássy út része, miért kell egy terültre 2 engedélyt megadni?  Miért nem utasította el a rendőrség kapásból, hogy ez a "terület" már foglalt? Ennyire kell a balhé? Vagy tényleg ezen múlik a magyarországi demokrácia és a szabadság, hogy hány tüntetés lehet egyszerre az Andrássy úton?
 
"Az MTI információ szerint október 4-én az erőszak és a kirekesztés ellen meghirdetett vonulásos demonstráció idejére az egész belvárost lezárja a rendőrség fémkordonokkal. A távirati iroda úgy tudja, a júliusban tartott homoszexuális-felvonuláson történtekből okulva a rendőrök az Andrássy utat nem a közvetlen kereszteződéseknél, hanem egy utcával bentebb zárják le, hogy a menet résztvevői ellen tiltakozók „dobótávolságon kívül” kerüljenek."

Ki a fene akarná megdobálni a békés civileket? Miért nem kordonozzák le mindjárt az egész belvárost a Hungária körút mentén az Árpád-hídtól a Lágymányosi-hídig? Pár őrtorony, kiképzett németjuhász kutyák a kerítés mellett ...

Képzeljük el a szerencsétlen turista csoportot, akik felszállnak a Vörösmarty-téren a kisföldalattira, hogy megnézzék a Hősök terét ... felmennek a felszínre a metróból, és ... Isten hozta önöket Magyarországon! Jöjjön máskor, költsék inkább nálunk az euró ezreket, ne pedig Prágában ...

 

Címkék: közélet abszurd

Gyurcsány és a "lógni fogtok"

Komolyan mondom, egyre jobban szórakoztat Gyurcsány "Még tíz évig leszek miniszterelnök" Ferenc blogja. A történészek kézhez kapják Ferenc testvér legszemélyesebb -és önálló- gondolatait, lehet mit elemezni.

"„Lógni fogsz” – kiabálta tegnap egy fideszes képviselő a Parlamentben, az egyik államtitkár felé fordulva. A „lógni fogsz” ugyanarról az indulati tőről fakad, amely az elmúlt években jellemzi a Fidesz magatartását. Olyan szóhasználatot engednek meg maguknak ezek a politikusok, amely méltatlan a demokráciához, a polgári mentalitáshoz, amely alpáribb a kocsmanyelvnél. Ez a nyelv nemcsak a szóban forgó képviselő sajátja. Pár nappal korábban a Fidesz frakcióvezetője illette elfogadhatatlan jelzőkkel internetes naplójában a kormány egyik miniszterét."

Nos, ezt a cikket pont olvastam, nézzük milyen mondatokkal szabadította ki Navracsics Tibor a szellemet a palackból:
"Szilvásy György nem James Bond. Csak egy paranoid, félelmeitől és alantas vágyaitól gyötört ember, aki - miután a kora kilencvenes évek ingatlanpiacán viszonylagos sikereket ért el - kormányzati babérokra vágyott. Kancelláriaminiszterségét a 2006. augusztus 20-i halálos tömegszerencsétlenség teljes kormányzati felelőtlensége és felelősség elől menekülés színezi gyászosra, mostani titkosszolgálati miniszterségét a Teve utcai sortűz, Kádár sírjának kirablása, a Magyar Nemzet újságíróinak zaklatása és megannyi kideríthetetlen, gyanús és védhetetlen botrány."

Így kell egy bekezdésben összefoglalni Szilvásy jellemét ÉS összes munkáját/eredményét. Zseniális!

Címkék: politika gyurcsány

Napi Kolompár: Teleki és Farkas együtt bomlasztja az OCÖ-t

Összegyűltek az OCÖ legnagyobb frakciói, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és választási szövetségesei és Kolo, a humorbomba ismét robbantott:

Kolompár Orbán a frakcióülésen megjelent 36 képviselőnek azt mondta: a sajtóban "időzítve és kampányszerűen" jelennek meg olyan ügyek, amelyekkel megpróbálják ellehetetleníteni, de az eljárás lezártáig nem kíván ezzel az üggyel foglalkozni. Kijelentette: nem mond le sem mandátumáról, sem pozíciójáról.

Teleki László (MSZP) közgyűlés-összehívási kezdeményezését az OCÖ elnöke "bomlasztásnak" értékelte, és a már időközben távozott szocialista politikust felszólították, hagyják abba a Farkas Flóriánnal (FIDESZ) együtt folytatott "OCÖ-ellenes aknamunkájukat", amelynek véleményük szerint az a célja, hogy feloszlassák a testületet.

Kolompár Orbán azt mondta: a Farkas Flórián és a szélsőségek ellen folytatott harcában a "háttérmunkák" csak megerősítik, és amennyiben az OCÖ feloszlatását akarják elérni, terjesszék a jövő heti közgyűlés elé, amit az MCF is hajlandó megszavazni

A frakcióülésen megjelent képviselők felszólalásaikban "személyeskedő és egyéni érdekeiket szem előtt tartó politikája miatt" élesen bírálták Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökét és Teleki Lászlót. Az EURIFE két képviselőjének ellenszavazata mellett abban foglaltak állást, felszólítják a két képviselőt, amennyiben nem hajlandóak az OCÖ testületében esküjükhöz híven a cigányságért dolgozni, mondjanak le mandátumaikról.

Kolompár Orbán elnök azt mondta: Farkas Flórián és Teleki László már egy éve nem vesz részt a testület munkájában.

(kép innen van)

Címkék: napi kolompar

Egy ellenzéki frakcióvezető a Megyeri-híd átadásán

 

INkvizitor írta a másik posztba:
"A szomszédomék küldték ki a névreszóló meghívókat a résztvevőknek, kétféle készült, egy "tapsolós" fehér és egy másik a "fontos embereknek" a tapsolós meghívottakat busszal viszik a hídhoz!!! :))) vidékről, jól megszerkeztett névsor alapján kiválogatva, ők állnak majd az első sorokban. Tisztára mint az ötvenes évek amikor Gerő és Rákosi elvtársak avattak mindenféle utakat, hidakat meg téeszeket. Szánalom. Gondolom, kapnak majd a lepattanó kajákból és piákból. Kordon természetesen lesz, nehogy egykét megvadult árpádvérefia odaosonjon kerepelni!!!"

Kordon tényleg volt, hiába, az ünneplés bármikor átcsaphat zavargássá, ha 1 négyzetméteren belül van Gyurcsány és Demszky.
Képek, beszámoló erre


süti beállítások módosítása