Skip to content


       Szűrés lista

Visszatekintő: július

Az egy külön szopás számomra, hogy melóban kell rohadnom ma is, mikor már rég a fater jóreggelt páleszával kellene koccintanom odahaza... na de hogy még posztoljak is? Ráadásul minden idők legkeményebb júliusáról? Fuck! Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, illetve, hogy hogyan tudnám megszűrni legjobb ötöt. Arról meg főleg, hogy ki legyen Miss Július, akit majd a farkasok elé vetünk. Így az lesz, hogy pottyantok ide egy sorozatot, hogy mik is történtek velünk a nyár közepén és mire a poszt végére érek remélhetőleg letisztul bennem, hogy ki is indul majd a hetes pályáról az egy hét múlva megrendezésre kerülő döntőben. (Az időpontok a posztokat jelölik nem a történést)

Július 01. Máig ismeretlen tettesek, fényes nappal, daruskocsival megfúják a Kisvasutat Dombóvárról. (poszt itt)

Július 02. Budaházy Györgyöt 50 ezer forintra büntetik a Pesti rendőrök mert hazafelé mikor egy belvárosi rendezvényről hazafelé tartott lován, az állat nem volt kivilágítva és még az úttestre is szart. (poszt itt)

Július 02. Bemutatják az új Fradit (poszt itt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Július 02. Kesznyéten egy villanypásztor halálra sebesít egy romát ki uborkát próbál lopni egy idős házaspártól. (poszt itt)

Július 05. A kuruc.info elhallgattatva. (poszt itt)

Július 07. A Monok határán lévő erdőből jelentős mennyiségű fát loptak el. Az erdészeti szakhatóság felmérte a kárt, és az összegyűlt erdőtulajdonosokkal közölte, hogy büntetést fognak kapni, mivel nem tettek feljelentést. A büntetés 1 millió 215 ezer forint.(poszt itt)

Július 07. Fasiszta veszély. A nácik a kertek alatt. A nácik a Duna mellett. Nácik mindenhol. Újraalakul a Charta Mozgalom. (poszt itt)

Július 11. Öt másodperces munkáért fél millió forint járandóság Győzikének. (poszt itt)

Július 15. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet rögtön fel van háborodva és korlátozná a rendőrök igazoltatási jogkörét, mondván a nálunk gyakorlatban lévő módszer diktatúrákra jellemző. (poszt itt)

Július 15. Kijött a Biko 3 , a videójáték ahol diáklányokat kell megerőszakolni. (poszt itt)

Július 15. A Borsod megyei rendőrség uzsoranaptárat készít az írástudatlan, és az analfabéta emberek számára, hogy egyfajta képregény formájában "irják le" számukra, mi történik azokkal az emberekkel, akik tízezer forintot kérnek kölcsön, és adósságuk rövid időn belül mégis többszázezer forintra rúg.(poszt itt)

 

Július 16. Tombol a fasizmus így elindul a nacivadasz.blogspot.com - Az első magyar nácivadász szövetség hivatalos oldala.(poszt itt)

Július 17. Érző Szív Alapítvány adománygyűjtő kampányba kezdett, hogy segítse azt a családot kinek gyermeke 3 éve nyitott gerinccel született. Össze is gyűlt 1 millió 95 ezer forint, ám a családnak csupán 220 ezret adtak át. Az alapítványnál azt mondják, a pénz többi részét a működési költségekre fordították.(poszt itt)

Július 21. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai július 17-én az esti órákban a Vadevezős utca néhány családi házának lakói körében ellenőrzést hajtottak végre. Két körözött embert kerestek, az egyiket emberölés, a másikat rablás és más súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A körözötteket nem fogták el ám a családok vizsgálatot indítanak a rendőrség ellen. A vád túlzott brutalitás. (poszt itt)

Július 22. Draskovics szerint a Nácivadászok nem radikálisok, pusztán civil ellenállók a kirekesztéssel szemben. (poszt itt)

Július 24. A világ legnagyobb filmes adatbázisának az imdb-nek a szavazói a 200 milliós állami támogatásból készült Kis Vuk-ot tartják minden idők legrosszabb filmjének. (poszt itt)

Július 24. Sátoraljaújhelyen gyámhatósági döntés született arról, hogy egy életveszélyesnek minősített házban élő gyerekeket gyermekgondozási intézetbe visznek. A gyermekeket csak kutyás rendőrök kíséretében sikerült elhozni a feldühödött romák gyűrűjéből. (poszt itt)

Július 25. Dübörög a feketekereskedelem az M6-os építkezésén. Beton és Gázolaj féláron. (poszt itt)

Július 29. Demszky-matek: Ha 1 zebra felfestése 200 ezer forint, akkor 220 zebra felfestése hány forint?  őőő 44 millió? a hónap vicces videója! (posz itt)

Július 29. Magyar Gárda 150 fővel, a Jobbik 60 fővel vett részt az árvízi mentéseken, Gesztelyen és Ócsanáloson, és a helyi (roma) lakossággal kéz a kézben dolgoztak a falvak megmentésén. Sajtóvisszhang? Ugyan!

Július 29. Bochkor droid katonának áll. (poszt itt)

Július 29. Elindul az év kínlódása a Megasztár 4 castingja (poszt itt)

Július 30. A Vastagbőr TOP 10-es lesz a Golden Blog versenyen (poszt itt)

End the winner is ... az Érző Szív Alapítvány, gratulálunk, illusztris társaságba kerültetek ... nagy tapsot plíz, jár az a faszkorbács! 

Címkék: visszatekintő

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr64849999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2008.12.31. 12:34:53

Szegény Eric! Ma is melóhelyen robotolni? :))))

bertrane (törölt) 2008.12.31. 12:54:36

Bocsi:
DE MI AZ A FASZKORBÁCS????? komolyan nem tudom, de biztos csak azért mert retard vok...

Johnny336 2008.12.31. 12:58:06

Ez az érző szív alapítvány valami hatalmas gecik gyülekezete lehet, hogy képes valaki egy csóri beteg kölökkel, és aggódó anyjával így kibaszni.
Bocs, kijött a két elemi.
Törném kezét-lábát az összes döntéshozónak az alapítványnál...aki meg ilyet nyilatkozik, annak a derekát is letörném.

Demszkynek továbbra is az anyja picsáját. Lassan tényleg közvilágításként végzi...

Kuruc.info-s hír no komment. Akárcsak az uborkatolvajok (szerintem megérdemelték).

Júliusban nem történt semmi Pécsett? :D

irrelevant 2008.12.31. 13:07:12

Szerintem Butaházy a lovával különdíjas. Emeletes állat kategóriában.

kacsa! 2008.12.31. 13:18:00

@vlle: szleng.blog.hu/2008/10/04/faszkorbacs_1
Érző Szív-Drazsé-Demszky-Bochkor kvartettnek nem csak faszkorbács jár, hanem vállalhatnának béranyaságot is. Süniknek.
Boldog új évet kívánok minden V'bőr írónak & olvasónak!

kacsa! 2008.12.31. 13:19:10

áhh 12 másodperc. Nyertél!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.31. 13:20:57

Az alapítvány igazán testhezálló nevet talált magának.

yggdrasil 2008.12.31. 13:25:47

Kesznyéteni uborkalopós etnikumi kisebbség abszolút. A mai napig felfordul a gyomrom, ha rágondolok.
(Napló riport: "És miért volt ittas a férje? - Há' mer' meggyütt a segíly..." No comment.)

jozicsenko 2008.12.31. 13:40:37

hi!

Zero:

index.hu/politika/belfold/budapest/demsz5982/

bár biztos olvastátok, a legszebb, hogy Demszky memóriája hibátlan, talán csak azt felejtette el, hogy legutóbb úgy nyert 362-349 arányban, hogy az akkor még jobboldalra sorolt MDF elvitt 49ezret Tarlós elöl

aki ezek után persze semmiképp sem lesz méltó ellenfele :-))

tényleg: szeretnék létrára gyüjteni Demszkynek, szerintetek az Érző Létra alapítvány megtenné?

a fenti példa alapján elég a 10%ot eljuttatni hozzá, a többi maradhatna nálunk...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.31. 17:44:49

Na nem mintha nem unnám már Budaházy baromkodásait, de a kardlapozó rendőrök lovai vajon ki voltak világítva?:) Egyébként olyan sűrű volt ez a július, hogy én nem tudnék választani.:-/
Amúgy mindenkinek BÚÉK!:)

Roxvox 2008.12.31. 20:02:42

Az uborkalopós joghézag.
Mindenkinek BUÉK!!!!!!

fokabacsi 2008.12.31. 20:30:33

@jozicsenko: Nemelehetnee váláhogy békerülniea kúratóriumba ? ( A pénzt elku--ni?) Boldog eredményes Újesztendőt!

molaris 2009.01.01. 16:20:31

Csak kicsinykét játszhatnék velük, rádöbbennének, hogy más testrészük is érzékeny, nem csak a szívük.

süti beállítások módosítása