A Hírhatár szocialista forrásokból (=kiszivárogtatás) úgy értesült, hogy Szekeres Imre, Puch László, Boldvai László és Baja Ferenc egyaránt befutó helyet kapott az MSZP országos listáján. Lendvai Ildikóban legalább van annyi tartás, hogy nem indul újra, visszavonul, Kiss Péter pedig súlyos betegsége miatt nem lesz képviselő 2014-től. Veres János, Nyakó István, Szanyi Tibor alapból a csapat tagjai, így valóban egy teljesen megújult, üde, friss, fiatalos MSZP-csapat vág neki a "kormányváltásnak".
Ron Werber legyen a talpán, aki a Baja-Puch-Boldvai-Szekeres tandemről el tudja hitetni, hogy ez a vonzó, szexi, balos alternatíva.
Baja Ferenc (fiatalos 58 éves), 1994 óta képviselő, környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter volt 94-98 között, 2002-2010 között a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. 2003-tól kormánymegbízottként felügyelte a kormányzat informatikai fejlesztéseinek programját.
Ügyek: Zefirusz-ügy, zsurki vodkagyár, a garéi veszélyeshulladék-lerakó, Kulcsár-ügy, Nemzeti Digitális Közmű.
Puch László (újhullámos 60 éves), 1994 óta képviselő, 2008-2009-ben közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár, de mindenki az MSZP pénztárnokaként ismeri, ezt a tisztséget 1998-2008 között töltötte be, de valószínűleg még mindig nagy a hatalma, a nagy hatalmú emberek pedig sokat tudnak. Puch volt azt MSZP nagyágyúja, Simicska nemezise, amiben nem volt benne, az nem is volt. Kulcsár-ügy, autópályaforintok 8-3 arányban, Strabag-pénzek, BKV, HM-kenőpénzek, TGB videója "Halló, itt Puch Laci", törvényjavaslat az átlátható pártfinanszírozásról. Puchről azt beszélték, hogy érinthetetlen, hogy megegyeztek Simicskával, és valóban, még vádlott sem lett egyetlen ügyben sem. A Fidesz sem erőltette nagyon az "elmúlt nyolc év" egyik emblematikus figurájának "levadászását", valószínűleg Puch sok mindent tud a Lajosról, így a Puch-Simicska tengelyt még mindig a status quo jellemzi, Puch pedig képviselő lesz 2014-től.
Boldvai László (young 53 éves), 1994 óta képviselő, az MSZP pénztárnoka volt Puch előtt. Boldvai volt a Tocsik -ügy egyik főszereplője, Tocsik Márta a rendőrségen tett első (később visszavont) vallomásában azt állította, hogy Boldvai László, az MSZP akkori pénztárnoka és Budai György, SZDSZ-közeli vállalkozó azzal zsarolta, hogy csak akkor végezheti tovább közvetítői tevékenységét, ha a pénz egy részét az általuk megnevezett Arany Rt.-nek és az Utilitas Rt.-nek utalja át. A két férfit befolyással üzérkedés vétségével előbb 10 hónapos letöltendő fogházbüntetésre ítélték, később azonban jogerősen felmentették. Ezután egy kicsit visszavonult, majd 2007-ben robbantott, az 1050 nm2-es ízléses villájával a salgótarjáni domboldalon, amit a bruttó 440 ezres fizetéséből épített fel és tartott fent. Vagyonosodási vizsgálat nem indult, az MSZP megvédte, a Fidesz nem bolygatta. Februárban pedig ő vezette az éhségmenet Nógrád megyei küldöttségét
Szekeres Imre (újonc 63 éves), 1994 óta képviselő, 2006-2010 között honvédelmi miniszter. Szekeres Imre annyira egy semmilyen képviselője volt ennekk az országnak, hogy az utókor számára annyi marad meg emléknek róla, hogy egyszer picsarészegen tartott beszédet, amit azzal cáfoltak, hogy a "szélsőséges időjárás, a dermesztő szél miatt értelmezhették félre" a miniszter beszédét. Na persze.
Mesterházy pártelnök úr két hete mutatta be a fiatal, megújult csapatát, az "Orbán-rezsim leváltóit", akkor nem láttuk a csapatban ezt a négy csodálatos államférfit.
Teljesen megértem Mesterházyt, még neki sem kívánom a háta mögé Baját, Boldvait, Puchot és Szekereset.
Nem is ő fog velük kampányolni, hanem a Párbeszéd Magyarországért.
Tökre megérte szétkúrni az LMP-t, hogy a Puchhal kampányoljatok a megújult (muhaha!) Magyarországért.
A Political Capital legfrissebb mandátumbecslése szerint a jelen állás szerint a "Fidesz 145 fős óriásfrakcióval újra kétharmadot szerezne a 2014-es parlamentben. Az MSZP 33 képviselővel, az Együtt 8 fős, a Jobbik 13 fős frakcióval rendelkezne."
Ilyen arcokkal, nem is lehetne más a végeredmény.