Skip to content


       Szűrés lista

Ki volt március legpofátlanabbja?

Március történelmi hónap volt, az MDF és az SZDSZ nem tudott elindulni az országgyűlési választásokon, melyhez amúgy szépen kezdtek felpörögni a pártok.

Emellett olyan hírek szórakoztatták az országot, hogy Ízisz Merediszt játék közben megharapta Ferike, Debreczeni Józsit elítélték rágalmazásért, Nagy Béláné nyugdíjas tanárnő verset írt Gyurcsánynak, fantomdolgozót találtak a BKV-nél, a sávolyi motorpálya egész hónapban slágertéma volt, berobbant a Nokia-doboz ügy, átadtak ünnepélyesen egy használt mentőkocsit, Gery Greyhoundék elkészítették a Magyarország számokban videót, Bajnai tanuvallomást tett a sukorói ügyben, Kósa Lajos egy meglepően őszinte ünnepi beszédet mondott, a balliberális kormány utoljára adott át kitüntetéseket, izraeli kémrepülőgépek látogatták meg az országot, Bokros táncolt, Gyurcsány árulta az öszödi dvd-t, Sólyom elnöki kegyelmet adott a sajókazai házaspárnak, a korrupciókutató meglepődött, Regőczi is interjút adott, olvashattunk Gyurcsány ázsiai kapcsolatairól, egy időközi önkormányzati képviselőválasztás miatt országos kampánycsend volt, két pasi meg egy 9 éves gyerek egy jól sikerült kábellopással megbénította a kecskeméti katonai repteret, megszületett az MSZP-SZDSZ kormány tevékenységét legjobban jellemző fotó, elkészítettük mi is a Hitler-mémes videónkat, megismertük a gárdista Nikolettet, a bábolnai polgármester egy kicsit üzletelt a termőföldekkel, megszületett az ítélet a Zuchlag-perben ... uh, jó hosszú hónap volt, kimaradt valami?


1, Hagyó Miklós
Balogh Zsolt "Nokia-dobozos" interjújára még a szokásos politikusi vastagbőrrel reagált, aztán jött a bilincs, a rabszíj meg az előzetes, Miki azóta is ül. Pedig Hagyó szerint "tiszta lelkiismerettel áll bármely, a tevékenységét vizsgáló fórum elé, munkáját mindig a képviselői esküjéhez híven végezte. Az interjú annyi valós tényt tartalmaz, miszerint szereti a párizsit, és tényleg nem pontos. Utóbbi miatt elnézést kér azoktól, akiket az elmúlt 42 évben megvárakoztatott." Miklós az interjú megjelenése előtti napot a földhivatalban töltötte, megszabadult a lakásaitól.

2, Nyakó István
Nyakó István hosszan reagált a vádakra, hogy a BKV-tól szerzett buszokat, persze ingyen. Talán a legszebb, legmeghatóbb része a sok beszédnek, az volt, mikor kiderült, hogy István egy meleg szívű, érzelmes ember: "Hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásáért küzdök sok éve, nincs az a forint, amelyért le ne hajolnék ezért a célért. Ha kell, pályázatot írok, ha kell, ingyenbuszokért kuncsorgok, ha kell, magam kalapozom össze a forrásokat." Nyakó emelett bőszen bizonygatta a kampányban, hogy az MSZP tűzzel-vassal harcol a korrupció ellen (
...végleg ki kell irtanunk. Itt és most és együtt. Az MSZP nem csak a szlogenek szintjén küzd a korrupció ellen, kész vagyunk a tettekre is.)

3, Fürts György
Gyurit beidézték az ügyészségre a terézvárosi ingatlaneladások miatt, de Gyuri finoman közölte, hogy ő a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere által kinevezett diplomata és nem kíván vallomást tenni, sőt, panasszal élt, hogy nem voltak tekintettel a diplomata státuszára.

4, Szanyi Tibor
Április 1-től 10%-kal emelte meg a gáz árát a "szakértői-kormány". Szanyi Tibornak sikerült erre egy olyan magyarázatot kitalálni, amit még a sokat látott embereket is megdöbbentette ... az ellenzéki Fidesz emelte meg a gáz árát: "azok a tőkés és politikai körök, akik a Fidesz kormányra kerülésére játszanak, udvariassági emelésbe hajszolták bele az energiahivatal elnökét és az energetikai minisztert, hogy az új kormánynak ne kelljen bajlódnia a gázárakkal."

5, Két pasi meg egy kicsi
Két férfi meg egy 9 éves gyerek egy jól sikerült kábellopással megbénította a kecskeméti katonai repteret. Ennél szemtelenebb célpontot nem nagyon lehetne választani, mi minden esetre remekül szórakoztunk a sztorin.
 

Címkék: visszatekintő2010

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr452540454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2010.12.28. 09:20:35

Húúúúúúú, Hagyó, Nyakó, Szanyi egy posztban (hónapban), nem kis dilemma, hogy melyikre s(z)avazzak! :)

dalos 2010.12.28. 09:24:40

A nokiás doboz azóta hatalmas legenda lett! Nálam nem is kérdés!

tkgabor 2010.12.28. 09:43:07

Gyurcsány lenne, de rá nem lehet szavazni...

Bikli néni 2010.12.28. 09:51:53

Hagyó. Überelhetetlen.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 09:53:50

nehéz.... hagyó maga a rinocérosz, de a legszemtelenebb pofátlanság március hónapban, amihez igazán kell a pofalemez szerintem a fürst gyurié.
az amit ő produkált egy állatorvosi ló a korrupció és lehúzás világában, minden létező és elképzelhető, meg elképzelhetetlen bűncselekményt megvalósított egyenként is, nemcsak egy esethez kapcsolódóan halmozva, emellé még csak meg sem próbálta eltüntetni a nyomait, a vagyonát mosni, vagy elmenekülni. nem. ő szépen maradt és vigyorogva szembenézett a tehetetlen magyar állammal, a megvett diplomáciai védelem mögött. nem mellesleg hagyó pénzei kispályás bohócságnak tűnő dolgok gyuriéhoz képest.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.12.28. 09:55:24

Őrlődtem Szanyi kapitány és hagyó között de vastagbőrpirító mondások terén most Szanyi nyert. Pedig szoros volt a verseny... Bár az lényeges pozitívum hogy hagyó már el van fogva Szanyi meg még nem.

2010.12.28. 10:00:48

Nehéz, mivel a komcsik hagyományosan erősek pofátlanságban.
Szanyi egy demens alkoholista, a cigányok kábellopásai napihírek, tehát a Hagyó-Nyakó-Fürts bűnbandából kellene választani.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.28. 10:02:27

Szép lista de a külügyminiszter úr nyert egy arasznyival Hagyó előtt. Közép-afrikai Köztársaság, beszarás, ilyen nincs csak nálunk meg a harmadik, vagy méginkább a negyedik világban.

minimalista 2010.12.28. 10:04:12

@Conv:
Egyetértek! Ráadásul olyan lenin-fiú képe van!
A viccet félretéve, mi lehet vele, ül már???

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 10:10:55

@minimalista:

az eljárást megindították ellene, de nem tudok róla, hogy sitten lenne

Homeoffice 2010.12.28. 10:18:11

Hagyó Miki!

Talán felveszi a versenyt a fidesz fiukkal

szmoker (Homo Trollicus) 2010.12.28. 10:20:24

Bajnai, aki nem emlékezett semmire.
Rá akarok szavazni.

szaja · http://gayvagynemgay.blog.hu 2010.12.28. 10:21:08

Hagyó Miklós és Szanyi kapitány közül nehéz volt választani, végül legyen Hagyó!

Steve the Great 2010.12.28. 10:42:25

Bár Hagyó sztorija legendának számít, a legpofátlanabb szerintem mégiscsak a Fürts-féle akció.

CoolBrady 2010.12.28. 10:43:42

Hagyó sztoriját felelevenítve azt hittem, hogy nem is lehet kérdés hogy kire adom a szavazatomat, de aztán megláttam Fürst Gyuri kalandját...

Horizont 2010.12.28. 10:45:27

Basszus már ez az 1 hónap több évre elegendő szar a nyakunk közé:)
Hagyóra tettem a jelet (való világ:D) mert nagyon látványosan tálalták ezt a Nokia dobozos akciót, meg azért is, mert (nemtudtamsemmiről)Demszky oldalbordája volt. De vitathatatlanul az első lenne Fürst György. Ő a nálunk élő szocialista-kapitalista szemétaljasrohadék ember prototípusa. Egy senkiből lett parkolófejedelem!Meg diplomata.Milliárdos lehúzó. Csak nem volt akkora visszhangja! Pedig hangrobbanást kellett volna produkálni vele kapcsán,de őt parkolópályára helyezték, pszt csak csendesen:) Hagyó viszont berobbant csekélyke súlyával és mindent vitt. Szanyi se kutya:)

ikarus 2010.12.28. 10:45:32

Vitkorra mé nem lehet szavazni? :(

Rwindx 2010.12.28. 10:56:37

Kemény egy hónap volt. Részemről dobókocka.

Horizont 2010.12.28. 10:58:16

@ikarus: Te kis telhetetlen..... neked nem elég ami van?

Kartal (rezervált) 2010.12.28. 10:59:30

@Horizont: csak erre az egy hónapra több száz év börtönt ki tudnék osztani...
Ha leszedjük az egészről a médiavisszhangot, akkor kétségtelenül Fürst viszi a díjat, de Hagyó ott liheg a nyakában (bárcsak egy börtönről készül valóságsóban látnám ezt a jelenetet xD )

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 11:17:01

félve ismerem be, de én erre a félnótás-alkesz El' Capitan Szanyira szavaztam. :))))

ő maga egy komikum!

Horizont 2010.12.28. 11:17:08

@Kartal (fekete mellényben):
A karcsú Hagyó:DDDDD
Nem is értem így utólag elolvasva sem, hogyan és miért nem lett ebből a Fürst gyerekből nagyobb vihar. Vajon miért? A Centrum miatt? Vagy rántott volna másokat is magával? Jó keresztapja volt? Vagy másért? Milliárdokról volt szó pedig. Vagy a diplomácia ekkora védegylet? Érdekes.

dr. Aullah 2010.12.28. 11:26:51

Gyorsan beszavazzuk Hagyót, így a többi hónapban lehet másokat is :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 11:31:54

@Horizont:
a diplomácia ekkora védegylet... de nem a közép-afrikai, hanem a közel-keleti :)

Amidazophen 2010.12.28. 11:32:29

Nemcsak márciusban, de minden hónapban Szanyi érdemli ki a legtahóbb cimet.

Horizont 2010.12.28. 11:37:17

@Vonjuk vissza a "nagy felhatalmazást" a Fidesztől!:
Te nem unod még ezt? Nem látod miről szól a poszt? Keresd már meg a blogok világában a megfelelő helyed!!! És vond már vissza!!!!!!!!Hátha akkor megnyugszol:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 11:46:35

Zero, tiltsátok már ki ezt a fasz @Vonjuk vissza a "nagy felhatalmazást" a Fidesztől!: -t. nézd meg az aktivitás oldalát blog.hu/user/429935/tab/activity ez csak ennyit csinál, minden blogba bedobálja ugyanazt a spamet a blog vagy a post témájától függetlenül, napok óta

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 12:03:20

@Horizont: @Conv: látom ti már magatokévá is tettétek a fidesz "szájkosártörvényének" betűit :))))) hallgattassuk el az ellenvéleményeket, mi? :)))))

majomkutya 2010.12.28. 12:04:55

Ez a március tényleg durva volt.

Horizont 2010.12.28. 12:07:11

@Seduxen:
Hahahahahahaha:) Igeeeeen! Olyan idegesítő némelyik embertársunk:))) A Fidesz is lehet, hogy ezt gondolja?:)) Készítsen blogot és ott kikiabálhatja magából a világfájdalmát:DDDD Amíg be nem tiltják:DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 12:12:32

bocsánat a hölgyektől, de muszáj linkelnem:

www.szalaiannamaria.net/

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 12:12:39

@Seduxen: jah, hogy ez ellenvélemény volt? :)

bocsánat, a papagájnak hittem ami repked itt szobáról szobára.
elnézést :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 12:13:40

@Seduxen:

szóval lebuktál, te vagy a "vonjukmega..." :)

makacs szennyeződés 2010.12.28. 12:16:56

basszus ez a fürst györgy simán be tudna ereszkedni a Föld légkörébe arccal előre...

tényleg mindent megtestesít, amiért utálni lehet ezt az országot, a-tól z-ig.
a tanulatlan senki tahó, aki pártvonalon felszopja magát, szétlop mindent, amihez hozzáér, mindezt "fölülről" támogatva, még ki is tüntetik, még jutalmazzák is, így a milliárdos parkolási kurrupcióközpont egyik fejévé válik, az "igazság"-"szolgáltatás" pedig csak ül és nézi, amikor lobogtatja a banánnagyköveti hamis papírját. és azóta is kuss van. és miről nem tudunk még! és a főnöke, a verók még csak gyanúba sem keveredik.
a legálisan pofádbaröhögő veszélyes bűnöző, a mai magyar "sikeres" elit egyik jelképe.
muszáj neki húznom az ixet.
:(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.28. 12:47:58

Nyugi, Szanyi Kapitány hónapja az április, 13 órakor jön az a hónap :-))
Voksturistákkal és egyéb nyalánkságokkal ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 12:57:44

@zero: ja, ez csak így megy?

figyi, ha már így benne vagy a bannolásban: van ez a @Conv: nicknevű fasz. Nem akarod bannonli a 'csába?

:))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 13:01:54

@Seduxen: :)))))

hozzájárulok, amint minden nap másik de ugyanazt a posthoz nem passzoló copy-paste dumát tolom be óránként a blog.hu összes elérhető blogjába :)

amennyiben ez nem valósul meg, és mégis fenntartod kérésed, megkérem szalai annamáriát, hogy cseréljen veled helyet a képen büntetésként :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.28. 13:08:36

@Seduxen:

látom nagy a jókedv :))

dolgoztok a két ünnep között ? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 13:08:52

@Conv: egy vallomással tartozom: én vagyok Szetey Gábor...

:)))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 13:11:22

@Seduxen:

akkor megkérem, ne cseréljen veled helyet :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 13:21:17

@zero: sajnos :( bár én már csak ma.

érted, ha már húzni kell az igát, legalább tegyük jókedvűen :)

Marcellusca 2010.12.28. 13:23:11

@zero: És ezt a szemétmocsokfotelnáczifaszistát @Seduxen: nem-e lehetne-e ... ? :)))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 13:25:51

@Marcellusca: de előbb a gecire idegesítő figuráktól kell(ene) megválni... :)))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 13:25:59

@Seduxen: esküszöm azt olvastam, hogy "ha már húzni kell az icát, legalább tegyük jókedvűen"

néztem ki a fejemből, hogy dehát te mit dolgozhatsz, és miért olyan nagy szó az icát jókedvűen meghúzni? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 13:32:03

@Conv: khm, azért ha az Ica mondjuk egy 60 éves; több füle van, mint foga típusú 90 kilós "menyecske" lenne, akkor mindjárt más lenne a "leányzó fekvése", nemde?

akkor már inkább a kisfőnököt :)))) őt meg hááááát :)))))

Marcellusca 2010.12.28. 13:49:40

@Conv: Hehe!
Freud-i elszólás (olvasás)? :))))))

@Seduxen: Ideális női "paraméterek": 90 - 40 - 100. :)
90 éves;
40 fokos láza van;
és 100 milliója van a bankban.
xD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.28. 13:50:05

@Seduxen:

no ezért gondolkodtam el, hogy mit is dolgozhatsz :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.28. 14:06:26

@Marcellusca: "Ideális női "paraméterek": 90 - 40 - 100. :)" - igen, ez más szempontból ideális :)))

de hidd csak el nekem: az én közvetlen főnökömnek más paraméterei ideálisak. mondhatnám úgy is, hogy mellesleg jól néz ki :)))))

@Conv: másodállásban vagyok csak férfiprosti, ne is haragudj :)))))

Marcellusca 2010.12.28. 14:11:14

@Seduxen: Jaaaaa, azoktól meg főleg! :DDDDDDDDDDDD

Marcellusca 2010.12.28. 14:27:41

Bazzeg, megint elnyelt egy kommentemet. :(

Vagy most is a Szalaiannamária-kommandó aktivizálódott? :))))))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.28. 14:48:40

Nyakót majd a mondatversenyen indítjuk :)

FSchleck 2010.12.28. 14:53:43

Az a baj, hogy sokaknál csak a "nevek" számítanak. Mert ha a pofátlanságot nézzük, akkor Fürts nálam verhetetlen.

kacsa! 2010.12.28. 15:04:09

Most melyik MSZP-st válasszam? :D

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2010.12.28. 15:07:02

Márciusban volt az emlékezetes "tetvek a paradadicsomban" Szanyi klasszikus, az is megérne egy misét

Kicsit Karcos 2010.12.28. 15:08:55

Nyakó a jelöltem, bár igazából életműdíjnak szánom a szavazatom.

tintamin 2010.12.28. 15:10:11

Újabb jelölt: Illés "lisztet osztok az aljanépnek, de ez nem kampányfogás" Zoltán.

A "Hülye azért nem vagyok" soha nem volt aktuálisabb, mint 2010-ben....

kacsa! 2010.12.28. 15:17:58

Basszus, a Fürstre kellett volna szavazni; most hogy újra elolvastam.
A szalaiannamaria.net is az OMG után alakult át ilyenre? :D

tudi 2010.12.28. 16:58:14

Hagyó a nokiásdobozok hőse, valamint Szanyi kapitány és Nyakó Pisa nehéz választás, ezért én Fürts Gyurira szavaztam legalább legyen egy kis esélye "szegénykének" ebben az erős mezőnyben.

Frontin 2010.12.28. 17:02:33

Oly nehéz a választás...

Kéne egy 13. havi is, ott szerepelhetnének a 12 hónap második helyezettjei, mondjuk a 15%-ot elértek.

FSchleck 2010.12.28. 17:39:12

@Frontin: Ez jó ötlet, és legalább ellehetne mondani, hogy ITT van 13. havi nyugdíj. :D

2010.12.28. 18:32:31

Szerintem a pénzért vett tiszteletbeli diplomatai státusz mindent visz. :)

Sunder 2010.12.28. 20:21:19

Szerintem is! A diplomáciai védettséggel (köhömhömköhhköhhköhh) érvelni priceless.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.29. 03:11:31

@Marcellusca: @Seduxen: Látom jól szórakoztok fijjúk.:))))
Net-kávézóban meg szar a gép/net.Nem tudok belépni.Még jó hogy szavazni ott is tudok.

Éjszakai őrség · http://eo.blog.hu 2010.12.29. 10:57:17

Márciusra Baja Ferenc kimaradt. Ekkor adták át negyedéves késéssel és 5 milliárd Forint eltapsolásával az "új" kormányzati portált. A fejlesztés az egyik "legnagyobb semmi" címet is kiérdemli az elmúlt 5 év informatikai projektjei közt.

süti beállítások módosítása